„István angol király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ISBN/PMID link(ek) sablonba burkolása MediaWiki RfC alapján |
a link egyértelműsítés AWB |
||
20. sor:
| születési hely = [[Blois]]
| halálozási dátum = [[1154]]. [[október 25.]] {{életkor-holt|1096|0|0|1154|10|26}}
| halálozási hely = [[Dover (Anglia)|Dover]], [[Anglia]]
| temetés dátuma =
| nyughelye = [[Faversham|Favershami apátság]]
31. sor:
Uralkodásának első éveiben többé-kevésbé sikerrel hárította a skótok északi betörését, a walesiek lázadását, valamint Matilda, és férje, [[V. Gottfried, Anjou grófja|Anjoui Geoffroy]] gróf normandiai támadásait. 1138-ban fellázadt ellene [[Róbert gloucesteri gróf|Róbert]] gloucesteri gróf (Henrik király törvénytelen fia és Matilda féltestvére) és a következő évben az Angliába átkelő Matildával együtt megindították a trónért folytatott harcukat. A trónkövetelők szilárd bázisra tettek szert az ország délnyugati részén és hosszas harc kezdődött, amelyben egyik fél sem tudott döntő fölényre szert tenni. 1141-ben Istvánt a [[lincolni csata (1141)|lincolni csatában]] elfogták ellenfelei és Matilda már a koronázására készült, amikor István felesége és hívei foglyul ejtették Gloucesteri Róbertet. István és Róbert kicserélése után folytatódott a polgárháború, amelynek során Matilda férje, Geoffroy elragadta Normandiát.
István idősebb fiát, [[IV. Eusztáz boulogne-i gróf|Eusztázt]] szánta örököséül, akit azonban a canterburyi érsek nem volt hajlandó még az ő életében megkoronázni, ezért megromlott viszonya az egyházzal. 1153 augusztusában Eusztáz meghalt, István pedig kiegyezett Matilda legidősebb fiával, Henrikkel és elismerte őt örököseként. A kiegyezés után mintegy egy évvel halt meg [[Dover (Anglia)|Dover]]ban.
==Ifjúsága (1096–1135)==
68. sor:
[[File:HenryBlois.jpg|thumb|left|István öccse, Henrik püspöki botjával és gyűrűjével]]
Amikor elterjedt I. Henrik halálának híre, nem minden trónkövetelő volt olyan helyzetben, hogy azonnal felléphetett volna igényével. Geoffroy és Matilda éppen Anjouban tartózkodott, és ellentmondásos módon éppen a királyi csapatokkal szembeszálló lázadókat támogatták. Az ő híveik egy része, mint [[Róbert gloucesteri gróf|Gloucesteri Róbert]] (Matilda törvénytelen féltestvére) viszont éppen velük szemben, a király hadseregében harcolt.<ref name=BarlowP162/> A bárók közül sokan megesküdtek, hogy Normandiában maradnak, amíg a királyt el nem temetik, így nem nem lehettek jelen, amikor eldőlt az angol trón sorsa.<ref>Crouch (2002), 246. o.</ref> István bátyja, Theobald még náluk is messzebbre délen, Blois-ban tartózkodott.<ref name="Barlow, pp.163–4">Barlow, 163–164. o.</ref> Istvánt viszont éppen Bolougne-ban, a [[La Manche-csatorna]] partján érte Henrik halálának híre és kíséretével együtt azonnal átkelt Angliába. Egyes források szerint [[Dover (Anglia)|Dover]] és [[Canterbury]] helyőrségét Gloucesteri Róbert helyezte oda, és nem voltak hajlandóak beengedni Istvánt,<ref>Barlow, 163. o.; King (2010), 43. o.</ref> ő azonban december 8-ára így is elérte [[London]]t és azonnal nekilátott, hogy megragadja a hatalmat.<ref>King (2010), 43. o.</ref>
A londoni polgárság új jogok és privilégiumok reményében hamar István pártjára állt.<ref>King (2010), 45. o.</ref> Blois-i Henrik biztosította az egyház támogatását; amikor István Winchesterbe utazott, Roger salisburyi püspök és lordkancellár átadta neki az ország kincstárát.<ref>King (2010), 45–46. o.</ref> December 15-én István a canterburyi érsek és a pápai legátus támogatása fejében ígéretet tett az egyház privilégiumainak jelentős kiszélesítésére.<ref>King (2010), 46. o.</ref> Némi problémát jelentett ugyan az általa még Henriknek tett eskü, hogy segíteni fogja Matilda trónra lépését, István viszont azzal érvelt, hogy a király helytelenül cselekedett, amikor ilyen esküt követelt az udvarától. Ezenkívül Henrik a királyság stabilitása érdekében tette meg a lépést és István állítása szerint ő ugyanezt tartotta szem előtt, amikor nem vette figyelembe korábbi esküjét. Henrik püspöknek arra is sikerült rávennie a volt királyi tárnokmestert, Hugh Bigod grófot, hogy eskü alatt vallja: Henrik király a halálos ágyán meggondolta magát az örökösödésről és István nevezte meg utódjának.
| |||