„Zárai béke” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
fordítás sablon a szerző alapján + javítgatás megkezdve
1. sor:
[[Fájl:Peace-treaty_of_Zadar_1358.JPG|jobbra|bélyegkép|200x200px|A békeszerződés másolata Zárán, a Szent Ferenc Templom-templom falán.]]
A '''Záraizárai Szerződésszerződés''', egy békeszerződés volt, amit [[Zára|Zadar]]ban írtak alá, 1358 február 18-án. A szerződés értelmében a [[Velencei Köztársaság]] elvesztette befolyását  [[Dalmácia]] felett, illetve véget ért az ellenségeskedés egy időre a [[Magyar Királyság]], valamint a [[Velencei Köztársaság]] között.
 
== Előzmény ==
1301-ben az [[Árpád-ház]] kihalt, majd az [[Interregnuminterregnum]]  után az Anjou -házi Károly Róbert lett a király 1312-1342-ig1312–1342 között. Őt támogatta a legerősebb horvát nemes, [[Šubić Pál]] [[bán (méltóság)|bántbán]], aki a fontosabb, tenger menti városokat birtokolta, például: Split, Trogir és Šibenik környéke. Pál lett a horvát bán, mivel egy uralkodóhoz hasonló jogköre volt, beleértve a pénzverést, oklevelek kiadását, illetve hogy a városok éves adói őt illették.
[[Fájl:Street_of_Peace_of_Zadar_1358.JPG|balra|bélyegkép|180x180px|Zárai béke, 1358 Utca.utca]]
Subics Pál sikerrel lázította fel a báni méltóságokat az egyre növekvő velencei fenyegetéssel szemben, és I. Károly segítségét is kérte. A Velencei Köztársaság horvát tengerpartól való kutasításáért cserébe teljes hűséget fogadott a Horváthorvát nemesség. Míg Zára,Zárát és egész Dalmáciát a háború sújtotta, addig egy másik város, [[Dubrovnik]], mely ekkoriban Velence riválisa kezdett lenni, kihasználta a helyzetet, és dinamikusan kezdett fejlődni, majd hamarosan a Levantei kereskedelem fontos csomópontja lett, Illetveilletve a nyersanyagban gazdag keleti királyságok, és a nyugat összekötője.<ref>Tanner, M: "Horvátország; Egy nemzet kovácsolt háború",oldal 25. o.</ref>
 
[[Fájl:Zadar_Treaty_1358.png|bélyegkép|300x300px|'''Zárai Szerződés'''<br>szerződés
{{Jelmagyarázat|#E28E5A|Magyar Királyság}}
{{Jelmagyarázat|#FFA366|Horvát királyság}}
15 ⟶ 16 sor:
{{Jelmagyarázat|#87CDDE|Raguzai köztársaság}}
{{Jelmagyarázat|#FFE064|Szerbia}}]]
 
Nagy Lajos kezdettől fogva érdekellentétben állt a Velencei Köztársasággal, ami mindinkább terjeszkedni akart a dalmát partvidéken. A dalmát városok Könyves Kálmán óta általában keresték a Magyar Királyság pártfogását (annak szükségszerűen lazább, nagyobb önrendelkezést biztosító fennhatóságát) Velencével szemben, ám a magyar királyok sokszor nem tudtak ennek eleget tenni. Összességében elmondható, hogy Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta.
[[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] kezdettől fogva érdekellentétben állt a Velencei Köztársasággal, ami mindinkább terjeszkedni akart a dalmát partvidéken. A dalmát városok Könyves Kálmán óta általában keresték a Magyar Királyság pártfogását (annak szükségszerűen lazább, nagyobb önrendelkezést biztosító fennhatóságát) Velencével szemben, ám a magyar királyok sokszor nem tudtak ennek eleget tenni. Összességében elmondható, hogy Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta. Lajos elhatározta, hogy megvédi dalmáciai jogait, ezért 1345-ben több mint 20 &nbsp;000 katonával Horvátországba vonult. Jöttének hírére a legtöbb horvát főúr hódolatra járult a király elé és a dalmát városok követei is elhozták városuk kulcsát.
 
Azonban mihelyt Lajos hazatért Magyarországra, a velencei hajóhad megjelent Zára kikötőjében azzal a követeléssel, hogy rombolják le a város falait. A város vezetése ezt megtagadta, és fegyveres segítséget kért Lajostól.
Lajos kész volt a segítségnyújtásra, de az éppen akkor elkezdődő nápolyi események miatt személyesen nem tudott részt venni az expedícióban. Lajos ezért Kotromanić István boszniai és Alsólendvai Miklós szlavón bánokat küldte a város alá mintegy 10 000 fős katonasággal. Velence azonban megvesztegette a hadvezéreket, akik dolguk végezetlen tértek haza: „a harcosok vezéreinek és főembereinek akaratát megrontotta a forint, szándékuk nem egyezett a király úr tiszta, egyenes akaratával”. A rákövetkező évben (1346) Lajos hatalmas hadsereggel jelent meg Zára alatt, és teljesen bekerítette a várost ostromló velencei sereget. A döntő ütközetben reménytelen helyzetbe került, a magyar és a zárai sereg által két tűz közé szorított velencei sereget a velencei hajóhad partra szálló legénysége mentette meg azzal, hogy hátba támadta a zárai sereget. Az ütközet ezzel Velence javára dőlt el, a városnak el kellett ismernie a kereskedőköztársaság fennhatóságát. Lajost a nápolyi események megakadályozták, hogy rendezze a zárai kérdést, ezért a felek – az első itáliai hadjáratot követően – nyolc évre fegyverszünetet kötöttek – ami azt jelentette, hogy Lajos a maga részéről nem zárta le az ügyet, bár Velence próbálta véglegesíteni a helyzetet.
 
Lajos kész volt a segítségnyújtásra, de az éppen akkor elkezdődőkezdődő nápolyi események miatt személyesen nem tudott részt venni az expedícióban. Lajos ezért Kotromanić István boszniai és Alsólendvai Miklós szlavón bánokat küldte a város alá mintegy 10 &nbsp;000 fős katonasággal. Velence azonban megvesztegette a hadvezéreket, akik dolguk végezetlen tértek haza: „a harcosok vezéreinek és főembereinek akaratát megrontotta a forint, szándékuk nem egyezett a király úr tiszta, egyenes akaratával”. A rákövetkező évben (1346) Lajos hatalmas hadsereggel jelent meg Zára alatt, és teljesen bekerítette a várost ostromló velencei sereget. A döntő ütközetben reménytelen helyzetbe került, a magyar és a zárai sereg által két tűz közé szorított velencei sereget a velencei hajóhad partra szálló legénysége mentette meg azzal, hogy hátba támadta a zárai sereget. Az ütközet ezzel Velence javára dőlt el, a városnak el kellett ismernie a kereskedőköztársaság fennhatóságát. Lajost a nápolyi események megakadályozták, hogy rendezze a zárai kérdést, ezért a felek – az első itáliai hadjáratot követően – nyolc évre fegyverszünetet kötöttek, ami azt jelentette, hogy Lajos a maga részéről nem zárta le az ügyet, bár Velence próbálta véglegesíteni a helyzetet.
1352-ben, miután Lajos végleg tehermentesült Nápolyban, Magyarország szövetkezett Genovával Velence ellen. Az új hadjárat 1357-ben kezdődött. Lajos Velence szárazföldi birtokait dúlta, a köztársaság pedig a tengeren volt fölényben. A patthelyzetet az oldotta meg, hogy Zára és a dalmát városok fellázadtak Velence ellen, és megnyitották a kapuikat a magyar hadak előtt: Zára a többi a dalmát várossal
 
1352-ben, miután Lajos végleg tehermentesült Nápolyban, Magyarország szövetkezett Genovával Velence ellen. Az új hadjárat 1357-ben kezdődött. Lajos Velence szárazföldi birtokait dúlta, a köztársaság pedig a tengeren volt fölényben. A patthelyzetet az oldotta meg, hogy Zára és a dalmát városok fellázadtak Velence ellen, és megnyitották a kapuikat a magyar hadak előtt: Zára a többi a dalmát várossal
''„felemelte fejét és nagyon megkívánta a magyar uralmat. A magyar király hadai már régebben ostromolták a várost és a zárai száműzöttek azon voltak, hogy az ostromlók és az ostromlott polgárok között egyetértés keletkezzék. Szent Mihály templomprépostja lajtorjákat állítva a falak alá besegítette a derekabb vitézeket a városba, kik a velenceiek zsoldosait visszavonulni kényszerítették. Történt pedig Zára visszavétele 1357 szeptember 17-én.”'' 
 
== Következmények ==
A háború 1358-ban a zárai békével zárult: a kereskedőköztársaság lemondott Dalmáciáról a Kvarner-öböltől Durazzóig, de kereskedelmi jogai nem sérültek a térségben. A felek megállapodtak abban, hogy közösen lépnek fel a kalózok ellen, és vitás helyzetben a pápát kérik fel döntőbírónak. 1372-ben ismét összecsapott a két fél, majd 1378–1381 között újultak ki a harcok. 
 
 
 
Lajos király Zára számára 1358-ban széleskörű jogokat adományozott, illetve Dalmácia székhelyévé tette.
 
== HivatkozásokJegyzetek ==
{{jegyzetek}}
Az angol szócikk, illetve az [[I. Lajos magyar király|I. Lajos Magyar Király]], [[Šubić Pál]] cikkek alapján készült
 
<references />
== Fordítás ==
{{fordítás|en|Treaty of Zadar|oldid=797054012}}
 
[[Kategória:Békeszerződések]]