„Magyar Demokrata Néppárt” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kékít
gatyába rázás
4. sor:
== Története ==
 
Az [[Magyar Demokrata Fórum|MDF]] 1996. március 4-én tartott X. Országos Gyűlésén a párt mérsékelt szárnya nem tudta programját érvényesíteni, így [[Szabó Iván (politikus)|Szabó Iván]] vezetésével egy új pártot alapított. AAz pártMDF-ből 15 kivált képviselővelképviselő önálló frakciót(többek alapíthatottközött [[Pusztai Erzsébet]], amely[[Szabad György]], [[Zsigmond Attila]] ) által alapított önálló frakció 1996. március 11-én alakult meg és amelyben főleg a volt [[Antall-kormány]] vezető tisztségviselői voltak többségben. A párt többször tett kísérletet a [[Fidesz – Magyar Polgári Szövetség|Fidesszel]] való választási együttműködésre, ezt azonban az MDF vezetése többször is megakadályozta.
 
Az új párt első elnöke és frakcióvezetője Szabó Iván lett. Miután az [[1998-as magyarországi országgyűlési választás]]on a párt nem érte el az 5%-os parlamenti küszöböt, Szabó Iván lemondott elnöki tisztéről és a párt örökös tiszteletbeli elnöke volt a párt megszűnéséig.
== Választási eredményei ==
 
Az MDNP [[2005]]. április 2-án újraegyesülési megállapodást írt alá az MDF-fel, amelybe beolvadt és megszűnt.
 
== Választási eredményei ==
Az [[1998-as magyarországi országgyűlési választás]]on aZ MDNP nem érte el az 5%-os parlamenti küszöböt.
== Külső hivatkozások ==