Főmenü megnyitása

Módosítások

a
==Előzmények==
 
[[Nicolae Ceaușescu|Nicolae '''Ceaușescu''']] román államfő 1988. április 29-én bejelentette, hogy az általa elmaradottnak ítélt falusias település hálózatot fel kell számolni. A „településrendezési és szisztematizálási program” keretében [[Románia]] 13 ezer falva közül 7-8 ezret terveztek megsemmisíteni, és helyettük agráripari centrumokat hoztak volna létre. Bözödújfalu települést el is árasztották egy vízügyi műtárgy megépítésének részeként, a falu vízből kiálló, egykori templomtoronytemplomtornya mementóként maradt fent. A terv hátrányosan érintette volna Románia nemzetiségeit, köztük különösen az erdélyi magyarságot és a szászságot. A magyarlakta falvak többsége egyrészt nem érte el az életképesnek nyilvánított két-háromezer főnyi alsó határt, de a romániai magyar lakta városok történelmi központjainak lerombolása is a program része volt.
 
A magyarországi ellenzéki mozgalmak, akkori nevükön alternatív szervezetek, részéről széles társadalmi bázison nyugvó tiltakozás terve fogalmazódott meg. Először Május 16-án a [[Magyar Demokrata Fórum]] a Jurta Színházban tartott Nyilvánosság című fórumán hangzott el, hogy május 30-ára nagy szabású tiltakozó demonstrációt szerveznek a román nagykövetség budapesti épülete elé.
45

szerkesztés