Wikipédia

„Bismarck-osztály” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
a szervízhangárajtóval javítva szervizhangárajtóval-ra
a {{Literatur}} cseréje {{CitLib}}-re AWB
1. sor:
{{Hajó infobox
| név = ''Bismarck''-osztály
| kép = Bundesarchiv_Bild_193-04-1-26,_Schlachtschiff_Bismarck.jpg
| képméret =
| képaláírás = ''Bismarck''
| hajótípus = [[csatahajó]] (Schlachtschiff)
| névadó = [[Otto von Bismarck]] birodalmi kancellár
| tulajdonos = [[Fájl:War ensign of Germany (1938-1945).svg|20px|A Kriegsmarine zászlaja]] [[Kriegsmarine]]
| üzemeltető =
| hajóosztály =
| illetőségi kikötő =
| útvonal =
| jelmondat =
| IMO azonosító =
| építő =
| megrendelés = 2 egység teljesítve
| ára = {{szám|196800000}} márka (''Bismarck) ''<br>{{szám|181600000}} márka (''Tirpitz'')
| építés kezdete = [[1936]]
| vízre bocsátás = [[1939]]
| szolgálatba állítás = [[1940]]-[[1941]].
| szolgálat vége = [[1944]]. [[november 12.]]
| honi kikötő =
| sorsa = mindkét egység odaveszett a háborúban
| konstrukció =
| vízkiszorítás = {{szám|41700|t}} (standard)<br>{{szám|45950|t}} (konstrukciós) <br> {{szám|53500|t}} (maximális)
| hossz = 250,5 m (teljes)<br>241,5 m (vízvonalon)
| szélesség = 36 m
| árbocmagasság =
| merülés = 9,9 m (max.)
| önsúly =
| összsúly =
| bruttó űrtartalom =
| maximális merülési mélység =
| végzetes merülési mélység =
| hajtómű = 12 gőzkazán, 3 gőzturbina – 3 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 4,7 m)
| üzemanyagtartály =
| üzemanyag = olaj (3200-7780 t)
| teljesítmény = {{szám|148120}} [[Lóerő|le]] (110450 kW) (''Bismarck'')<br>{{szám|160795}} [[Lóerő|le]] (119905 kW) (''Tirpitz'')
| sebesség = 30,1 [[A sebesség mértékegységei#Csomó|csomó]] (''Bismarck'')<br>30,8 [[A sebesség mértékegységei#Csomó|csomó]] (''Tirpitz'')
| hatótávolság = {{szám|15788|km}} 19 csomós sebesség mellett (''Bismarck'')
| fegyverzet = 8 db [[38 cm SK C/34|38 cm Sk L/52]] (1004 lövedék)<br>12 db [[15 cm SK C/28|15 cm Sk L/55]] (1288)<br>16 db 10,5 cm Sk L/65 (6825)<br>16 db [[3,7-cm-SK C/30|3,7 cm SK L/83]] (34.100)<br>12 db 2 cm flak (44.000)<br> 8 db 53,3 cm torpedóvető cső (20 torpedó – csak ''Tirpitz'') <br>(''Tirpitz'' légvédelme később jelentősen megerősítve)
| repülőgépek = 4 db [[Ar 96|Arado Ar 96 A-4]] hidroplán
| páncélzat = vízvonal: 170-320 mm (''BS'')<br>170-315 (''TP'')<br>felső fedélzet: 50-80 mm<br>fő páncélfedélzet: 80-120 mm<br>lövegtornyok (38 cm): 130-360 mm<br>barbetták: 220-340 mm<br>lövegtornyok (15 cm): 20-100 mm<br>lövegpajzsok: 20 mm (10,5 cm-es ágyúk)<br>[[torpedóválaszfal]]: 45 mm<br>parancsnoki torony: 150-350 mm<br>hátsó parancsnoki torony: 150 mm (max.)
| legénység = 2065 fő (ebből 103 tiszt)
| férőhelyek száma =
}}
 
55. sor:
 
== Előzmények ==
A versailles-i békediktátum megtiltotta Németország számára a 10.000 tonnánál nagyobb hadihajók építését, így a [[Bayern-osztály|''Bayern''-osztály]] után két évtizedig nem épültek valódi csatahajók a német haditengerészet számára. A nemzetközi helyzet enyhülése a megszorítások várható enyhülését vetítette előre és ennek hatására már 1932-től kezdve készítettek előzetes terveket, melyek a [[washingtoni flottaegyezmény]]ben előírt 35.000 tonnás korlátnak megfelelő csatahajó fő paramétereit voltak hivatva meghatározni. A tanulmányok szerint az ideális csatahajó fegyverzete nyolc darab 33 &nbsp;cm-es ágyúból állt volna és 30 csomós (56 &nbsp;km/h) végsebességre lett volna képes erős páncélozottság mellett.{{sfn|Garzke & Dulin|p=203}}
 
A ''Bismarck''-osztály egységeinek konkrét tervezéséhez 1933-ban láttak hozzá és 1936-ig dolgoztak rajtuk.{{sfn|Gröner|p=33}} Az 1935 júniusában megkötött [[angol-német flottaegyezmény]] lehetővé tette a németek számára, hogy a brit flotta 35%-ának megfelelő méretű felszíni flottát építsenek ki és kapitális hajókkal is rendelkezzenek.{{sfn|Maiolo|pp=35–36}} Ez az egyezmény Németországot bevonta a washingtoni konferencia nemzetközi egyezményeinek rendszerébe,{{sfn|Garzke & Dulin|p=203}} így jogilag is lehetőség nyílt Németország számára csatahajók építésére. A megegyezés után az ugyanekkor a flottája fejlesztésébe kezdő Franciaországot tekintették a legfőbb fenyegetésnek, nem pedig Nagy-Britanniát. Ennek eredményeképpen a ''Bismarck''ot és a ''Tirpitz''et az új francia csatahajók elleni harc követelményeinek megfelelően fejlesztették ki.{{sfn|Sturton|p=44}}
 
E csatahajók tervezési munkálatainak még az elsőként megépített – 35.000 tonnás korláton belüli – [[Scharnhorst-osztály (1936)|''Scharnhorst''-osztályú]] csatahajók megtervezése előtt hozzáláttak. Utóbbi egységek még 28 &nbsp;cm-es ágyúkat kaptak (3×3). A döntés mögött az állt, hogy a tervezett 38 &nbsp;cm-es ágyúk (3×2) és lövegtornyaik még nem álltak készen, míg a [[Deutschland-osztály (zsebcsatahajók)|''Deutschland''-osztály]] törölt egységeinek lövegtornyai időben elérhetők voltak. Emellett még szerepet kapott az a politikai megfontolás, hogy a briteket nem kívánták fegyverkezési versenyre késztetni. A nekik szánt 38 &nbsp;cm-es tornyokat később a ''Bismarck''-osztály egységei kapták meg.
 
A fő tüzérség 38 &nbsp;cm-es űrmérete melletti döntés mögött is az állt, hogy az új francia [[Richelieu-osztály|''Richelieu''-osztályú]] csatahajóit is ilyen űrméretű ágyúkkal tervezték felszerelni. A tervezők arra jutottak, hogy a legjobb megoldás a lövegek négy, két csővel rendelkező lövegtoronyban való elhelyezése, mivel így előre és hátra is ugyanakkora tűzerő állt rendelkezésre és így egyszerűbb volt a tűzvezetés is. Ez az elosztás nagyban hasonlított a [[Német Császári Haditengerészet|''Kaiserliche Marine'']] [[Bayern-osztály|''Bayern''-osztályú]] csatahajóiéhoz, bár a nehéztüzérség elhelyezésén és űrméretén valamint a háromtengelyes meghajtáson kívül egyéb közös vonásuk nem volt.{{sfn|Garzke & Dulin|p=204}}
 
A tervezők tanulmányozták a dízelmeghajtás, a gőzmeghajtás illetve a turbó-elektromos meghajtás alkalmazásának előnyeit és utóbbit találták a legkedvezőbbnek, miután azt nagy sikerrel alkalmazták az amerikai ''Lexington''-osztályú repülőgéphordozókon és a francia ''Normandie'' óceánjárón.{{sfn|Garzke & Dulin|p=204}} A hajóknak nagy hatótávolsággal is kellett rendelkezniük, mivel a német kikötőktől nagy utat megtéve juthattak ki az Atlanti-óceánra és Németország nem rendelkezett tengerentúli bázisokkal, ahol a készleteit feltölthették volna.{{sfn|Garzke & Dulin|pp=205–206}} A német flotta számbeli hátrányából és az [[Északi-tenger]]en várható viszonylag kis távolságból vívandó tengeri ütközetekből fakadóan nagy hangsúlyt fektettek a hajók stabilitására és páncélvédettségére. Vastag függőleges övpáncélzatot kaptak és a citadella felső része is erősen védett volt. Az orr és a tat is erős repesz elleni védelemmel rendelkezett.{{sfn|Garzke & Dulin|pp=204–205}}
67. sor:
A ''Bismarck'' és a ''Tirpitz'' tervezhető vízkiszorításának korlátokat szabott a [[Kiel]]ben és [[Wilhelmshaven]]ben meglévő infrastruktúra valamint a [[Kieli-csatorna|Vilmos császár-csatorna]] mérete. 1937. február 11-én a haditengerészet tervezői hivatala értesítette [[Erich Raeder]] tengernagyot (''Generaladmiral''), hogy a hajók nem lehetnek 42.000 tonnánál nagyobbak a kikötők mérete és a csatorna mélysége miatt. A hivatal ugyanakkor javasolta egy harmadik egység megépítését is, valamint a szerződésben megállopított 35.000 tonnás vízkiszorítási korlát betartását.{{sfn|Garzke & Dulin|p=206}} Werner Fuchs tengernagy, az OKM (''Oberkommando der Kriegsmarine'') hadihajók konstrukciójáért felelős hivatalának vezetője (''Chef der Seeausbildungsabteilung'') Raedernek és Hitlernek felhívta a figyelmét arra, hogy szükséges lesz módosításokat végrehajtani a terveken a vízkiszorítás csökkentése érdekében, hogy azok megfeleljenek a [[londoni haditengerészeti egyezmény]] előírásainak. Japán nem írta alá az egyezményt és így 1937. április 1-én életbe lépett az egyezmény egyik záradéka, miszerint az egyezmény aláírói építhettek 45.000 tonna vízkiszorítású csatahajókat is. A végső tervezett 42.100 tonnás vízkiszorítás jóval ezen a korláton belül maradt, így Fuchs javaslatát elvetették.{{sfn|Garzke & Dulin|p=208}}
 
A britek részben a ''Bismarck''-osztály ellensúlyozására tervezték a hat darab ''Lion''-osztályú, 42 550 tonna standard vízkiszorítású, kilenc 406 &nbsp;mm-es löveggel felszerelt csatahajójuk építését az 1938-as flottafejlesztési program keretében. Két egység, a ''Lion'' és a ''Temeraire'' építése el is kezdődött 1939 nyarán, ezeket négy további, a ''Conqueror'', a ''Thunderer'' és két névtelen egység követte volna, de program a háború kitörése miatt megszakadt. Helyettük, módosított szükségterv alapján a 8 darab 381 &nbsp;mm-es löveggel felszerelt 44.500 tonna standard vízkiszorítású [[HMS Vanguard|''Vanguard'']] készült el.<ref>[http://www.navypedia.org/ships/uk/brit_bb1_lion42.htm LION battleships (Navypedia.org)]</ref><ref>[http://www.navypedia.org/ships/uk/brit_bb1_vanguard.htm VANGUARD battleship (Navypedia.org)]</ref>
 
== Tervezés és építés ==
109. sor:
== Bevetések ==
{{main|Bismarck (csatahajó)}}
A [[Bismarck (csatahajó)|''Bismarck'']] 1941. május 18-án futott ki a [[Prinz Eugen (nehézcirkáló)|''Prinz Eugen'']] kíséretében az első és egyetlen éles bevetésére ([[Rheinübung hadművelet|Unternehmen ''Rheinübung'']]). A [[Dánia-szoros]]ban május 24-én hajnalban megütközött az elfogására kiküldött brit hajókkal és ennek során elsüllyesztette a ''Hood'' csatacirkálót és meghátrálásra kényszerítette a ''Prince of Wales'' csatahajót. Az elülső olajtartályait ért sérülés miatt jelentős üzemanyagveszteség érte, ami miatt a küldetését megszakítva [[Brest]] felé vette az irányt. Mivel az orr részt nem lehet nagy kaliberű találat elleni védelemmel ellátni, ez a gránát minden csatahajónak gondot okozott volna. A beáramló víz miatt a hajó orrnehézzé vált, sebességét többször is mérsékelni kellett, de még így is képes volt 27, időnként 30 csomós sebességgel haladni.
 
A brit flotta észak-atlanti vizeken lévő összes egységét az elfogására irányították. Hosszabb időre sikerült elszakadnia üldözőitől, de egy rádióüzenete elárulta tartózkodási körzetét, amit a légi felderítés révén a britek pontosítani tudtak. Május 26-án repülőgép-hordozóról induló torpedóbombázók támadták meg és két torpedótalálatot értek el rajta. A tatrészen becsapódó egyik torpedó az egyik kormánylapátot elgörbítve kormányozhatatlanná tette. A Swordfishek támadása rámutatott a légvédelem ama hiányosságaira, hogy nem tudott kellő hatékonysággal tüzelni az alacsonyan, szinte a vizet súrolva érkező és a tűzvezetési rendszer számára túl lassú, már elavultnak számító repülőgépekkel szemben. Bár egyetlen gépet sem sikerült lelőniük a harcban, több támadásukat sikerült visszavernie a légvédelemnek. Mivel a légvédelmi tüzérek felkészültsége hiányos volt, de így is számos támadást meg tudtak hiúsítani, egyes vélemények szerint a csatahajó légvédelmi felszereltsége valójában megfelelő volt, szemben a gyakori kritikákkal.
124. sor:
1943 szeptemberében brit mini-tengeralattjárók jutottak el a horgonyzóhelyéig és sikeresen telepítettek alatta a fjord fenekére két darab 2 tonnányi amatol robbanóanyagot tartalmazó időzített aknát. Az utolsó pillanatokban sikerült a hajót kissé elmozdítani, így a hatalmas erejű töltetek nem pont alatta robbantak. A kettős fenék elnyelte a robbanás erejének nagy részét, de a belső válaszfala is benyomódott és jelentős rongálódások érték a hajót több helyen, ami miatt fél évig javítás alatt állt.
 
A norvég fjordokban állomásozó ''Tirpitz'' ellen a britek számos alkalommal hajtottak végre bombatámadást, amivel a legtöbbet támadott hadihajóvá vált. A hajó légvédelme ezek során jelentős számú repülőgépet le tudott lőni. A bombázások során többször is találat érte, de a bombák jelentős kárt nem tudtak benne okozni. A fő páncélfedélzetet mindössze egyszer sikerült átütnie egy 726 &nbsp;kg-os bombának, mely azonban nem robbant fel. A britek a sikertelenségeikből ítélve arra a következtetésre jutottak, hogy a csatahajót konvencionális bombákkal lehetetlen ártalmatlanná tenni. A számos sikertelen vagy mérsékelt sikert hozó bevetés után végül 1944. november 12-én egy Lancester bombázókból álló köteléknek sikerült elérnie rajta végzetes találatokat 5,4 tonnás, speciálisan a tengeralattjárók betonbunkereinek elpusztítására tervezett Tallboy bombákkal. A ''Tirpitz'' a sekély vízben felborult. Személyzetéből mintegy 1200 fő veszítette életét. A háború után maradványait elbontották.
 
== Technikai paraméterek ==
130. sor:
{| class="wikitable"
!Megjelölés
!style="width:20%"|Súly<ref name="ReferenceA">Handakte Allgemeine Konstruktionsdaten Überwasserschiffe, Geheime Kommandosache</ref><br /> [t]
|-
| Hajótest||style="text-align:right"|11.691,0
210. sor:
* Olaj extra készelete megemelve 2.000 tonnára
 
A súlynövekedést maga után vonó intézkedések a maximális vízkiszorítást 53.500&nbsp;tonnára növelték (elméletileg) 8.400&nbsp;tonna üzemanyag betankolásával. A hajónaplók tanúsága szerint azonban ezt az értéket nem érték el soha. A ''Tirpitz'' súlynövekedéséhez a légvédelmi fegyverei számának és a lőszerkészletek ehhez kapcsolódó növelése is hozzájárult. Például a 20 &nbsp;mm-es flakokhoz 1941-ben 44.000, 1944-ben már 144.000 lőszer volt kiutalva.
 
=== Hajótest ===
216. sor:
A ''Bismarck''-osztály egységei teljesen hegesztéssel készültek, sima felületű, kombinált hosszanti és keresztirányú bordázattal épített 250,5&nbsp;méter (a vízvonal mentén 240,5&nbspm) hosszú hajók voltak.<ref name="BV">Bauvorschrift für den Schiffskörper der Schlachtschiffe „F“ und „G“ (Ersatz Hannover und Ersatz Schleswig-Holstein)</ref><ref name="Dockzeichnung">Bismarck Dockzeichnung RM 25/3 - 243.</ref><ref name="WW">Schlachtschiffe „F“ u. „G“ (Ersatz Hannover und Ers, Schleswig Holstein), Schema für öl- und wasserdichte Wandungen</ref> A maximális szélességük 36 méter. magasságuk a hajó középső részén a hajógerinctől 15&nbsp;méter volt, mely az orrtőke irányába 17,91&nbsp;méter, a tat irányába 16,40&nbsp;méterre növekedett. A dupla fenék maximális mélysége 1,70&nbsp;méter volt.
 
A fő építőanyag St&nbsp;52&nbsp;KM mintájú nagy szilárdságú, ötvözetlen szerkezeti acél volt, melynek szakítószilárdsága 52-64 52–64&nbsp;kg/mm², szakadási nyúlásának értéke 21% és folyáshatára 36-38 36–38&nbsp;kg/mm² volt.
 
A hajótestet 22 vízhatlan részre osztották (I-XXII számozással), melyek maximális hosszúsága 15&nbsp;méter volt. A biztonságosabb kialakítás érdekében a kilenc hosszanti bordázatot is vízzáró falakként képezték ki és az egyes fedélzeteket is vízhatlanná tették.
238. sor:
[[Robert Ballard]], a ''Bismarck'' felkutatójának észrevétele szerint a háromtengelyes megoldás súlyos problémákat okozott a csatahajónak. A középső hajócsavar gyengítette a hajógerincet, különösen ott, ahol a tengelye kiért a hajótestből. Ballard szerint a négy hajócsavaros meghajtás révén a hajót könnyebben lehetett volna kormányozni csupán a hajócsavarok forgására támaszkodva.{{sfn|Ballard|p=232}}
A hajók hajtóműve három egymástól független turbinából állt, melyek mind maguk képezték a gőzt és mindnek saját olajellátása, vízhűtése, gőzturbinái és hajócsavarja illetve tengelye volt. Tartalék- ill. vészkapcsolók segítségével baleset vagy műszaki hiba esetén az érintett turbina adott komponensét a többi turbina is tudta táplálni.<ref>Handakte Allgemeine Konstruktionsdaten Überwasserschiffe, Geheime Kommandosache<name="ReferenceA"/ref><ref name="RBV" /><ref name="KE Krux">Kriegserfahrungen mit dem Schlachtschifftyp " Bismarck/Tirpitz", gewonnen bei Wiederherstellungsarbeiten des Schlachtschiffes "Tirpitz" nach Angriffen mit Spezialminen und Flugzeugbomben, Oberbaurat Krux</ref><ref name="SKunde">M.Dv.Nr. 371 Schiffskunden für Schiffe der Kriegsmarine; Heft 4 Schlachtschiffes Tirpitz</ref>
 
A főturbinák és a segédgépek (''Hilfsmaschinen'') működtetéséhez szükséges gőzt a 6 kazántérben elhelyezett 12 egyforma méretű nagynyomású kazánban állították elő és ezek ugyanakkora teljesítményűek voltak.
249. sor:
*Gőz hőmérséklete: 450&nbsp;°C
*Próbanyomás: 100 at
*Üzemanyagfelhasználás legnagyobb megterhelés mellett: 3.950 &nbsp;kg/h
*Kazán hatásfoka (''Kesselwirkungsgrad''): 80 %
*Égési gázok általi veszteség (''Rauchgasverlust''): 17 %
328. sor:
A levegőből ledobott bombák elleni védelmet is épp ennyire kevéssé lehetett biztosítani, mivel a legnehezebb páncéltörő bombák a kor legerősebb páncélfedélzeteit is át tudták ütni. Ehhez azonban nagyon magas kioldási magasság vagy rakétameghajtás szükségeltetett. A csekély találati pontosság és a páncéltörő bombák csekély méretű robbanótöltete (≈ 6 %) miatt ezek használhatósága erősen korlátozott volt. A tervezők ezért azt találták a leginkább célravezetőnek, ha a felső fedélzet páncélzata (≈ 50&nbsp;mm) a normál, vékonyfalú bombáknak (≈ 50 % robbanóanyag) ellent tud állni és csak a vastagabb falú, de jóval kisebb robbanóanyagot tartalmazó (≈ 25 %) bombák tudják azt átütni. Ezek a fenékgyújtós, félpáncéltörő bombák bár a hajótesten belül robbanhattak, de még az alul húzódó fő páncélfedélzet felett. Csak néhány esetben tudtak az ilyen bombák – például a kémény közelében becsapódva – súlyos kárt tenni a hajó létfontosságú részeiben.
 
Az ilyen páncélfedélzetet érő bombák és lövedékek robbanásának és repeszeinek hatásának kivédésére a hajókat középső részükön 30 &nbsp;mm vastag (Wh) keresztirányú és hosszanti válaszfalakkal látták el. Ezen kívül a kéményaknát a felső fedélzet felett 30 &nbsp;mm-es páncélzattal (Wh) látták el a repeszek elleni védelem céljából.
 
A páncélfedélzetet a fentiekben leírtak alapján csak páncéltörő bombák törhették át, melyek robbanótöltete a bombák súlyának kb. 6%-át tette ki. Ennek a hatása egy hasonló súlyú, fenékgyújtóval ellátott nagy robbanóerejű lövedék hatásával lett volna egyenlő.
341. sor:
 
==== Páncélerősség ====
Az általános építési előírások értelmében a torpedóválaszfalakat valamint a páncélfedélzetet a páncélöv irányába döntött páncéllemezekkel együtt szegecseléssel kapcsolták össze. A hegesztési technológia fejlődése révén a felső fedélzet (''Oberdeck'') páncélzatának összeillesztéseit az eredeti tervekkel ellentétben már nem szegecseléssel, hanem hegesztéssel oldották meg. Az átlapolás mellőzésével megtakarított súlyt a nehéztüzérség közelében a megdöntött páncéllemezek 10 &nbsp;mm-rel való növelésére illetve a páncélfedélzet 5 &nbsp;mm-rel való növelésére használták fel. A ''Bismarck''on az építés előrehaladott állapota miatt kevesebb helyen lehetett alkalmazni az új technológiát. A ''Tirpitz'' az alapanyag súlyának elszámolása miatt nagyobb páncélzat összsúllyal rendelkezett.<ref name="BV" /><ref name="ZPanzer">Zeichnung Panzerabwicklung "Schlachtschiff F" gültig für Panzerdicken, im Laufe des Baues geändert, Geheime Kommandosache</ref>
 
===== Citadella =====
A 32. méternél lévő bordától kezdődően 202,7 méternél lévőig. (170,7 méter hosszan)
* Fő páncélöv (''Hauptgürtelpanzer''): 320 &nbsp;mm, vékonyodva 170 &nbsp;mm-re az alsó 1,35 méteren) kb. 5 m magasságban (KC n/A)
* Citadella: 145&nbsp;mm (KC n/A), az elülső lövegtorony magasságában a 186,7-202,7&nbsp;m közt lévő bordák között 120&nbsp;mm (Wh) a fő páncélöv feletti kb. 2,30&nbsp;méteren
* Felső fedélzet (''Oberdeck''): 50&nbsp;mm (Wh)
358. sor:
===== Hajóorr =====
[[Fájl:Bundesarchiv_Bild_193-02-6-17,_Schlachtschiff_Bismarck.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|A ''Bismarck'' orrának klipperekéhez hasonló kialakítása (ún. ''Atlantikbug'')]]
* Külső héj a vízvonal védett része felett (202,7 métertől 224 méterig: 35 &nbsp;mm – Wh)
* Külső héj páncélzata a vízvonalon kb. 3,50 m magassságban (202,7 m-től az orrtőkéig): 60&nbsp;mm (Wh)
* Felső fedélzet (202,7 m-től 224 m-ig): 50&nbsp;mm (Wh)
* Felső fedélzetplatform (202,7-2337–233 m): 20&nbsp;mm (Wh)
* Keresztirányú válaszfal (224 m): 20&nbsp;mm (Wh)
 
389. sor:
** Elülső ferde páncéllemez: 40&nbsp;mm (Wh)
** Hátul: 80&nbsp;mm (Wh)
** Barbetták: 20 &nbsp;mm (tornyok alatti felső keskeny részen 80 &nbsp;mm)
 
===== Egyéb =====
400. sor:
==== Víz alatti védelem ====
[[Fájl:Bundesarchiv Bild 193-02-4-39, Schlachtschiff Bismarck.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|Aknakereső eszköz (ún. ''Ottergerät'') a ''Bismarck'' felső fedélzetének falára erősítve]]
A hajótest 22 vízhatlan rekesze közül 17 fedte a citadellát (III-XIX). A vízvonal feletti rész a fő páncélfedélzet és a felső fedélzet közötti tért 30 &nbsp;mm-es (Wh) hosszanti, repeszek ellen védő válaszfalak három nagy részre osztották. Ezek 3-5,4 méterre voltak a hajók külső héjától és 51 vízzáró rekeszt eredményeztek a keresztirányú válaszfalakkal a citadella felső részén. Az ütegfedélzet (''Batteriedeck'') vízszintes lemezei ezeket két részre osztva a rekeszek számát a duplájára, 102-re növelték. E rekeszek közül sokat a keresztirányú és hosszanti válaszfalak további rekeszekre osztottak, így a fő- és az ütegfedélzet magasságában 100 vízhatlan rekesz volt (a citadella előtti és mögötti rekeszeket nem számolva). A fő páncélfedélzet feletti felosztás jóval tagoltabb volt, mint az az alatti.
 
A hajótest vízalatti részének magasságáig 45 &nbsp;mm vastag hosszanti torpedóválaszfalak (Ww) húzódtak, melyek függőlegesen voltak elhelyezve, szemben a ''Scharnhorst''-osztálynál alkalmazott döntött megoldásnál. A döntött páncéllemezekkel egy rendszert kiegészítve erősítette a hajó létfontosságú részeinek védelmét a becsapódó lövedékekkel szemben, bár a fő feladata a víz alatti károk mérséklése volt.
 
A torpedóválaszfalak és a külső héj közötti távolság a hajó középső részén 5,4 méter volt a IX-XII rekeszeknél, 3 méteresre keskenyedett az ''Anton'' és ''Dora'' lövegtornyokig (XVIII ill. IV-es szekció felé). A német tervezők igyekeztek elkerülni a túlságosan széles vízhatlan rekeszeket, mivel elárasztásuk csökkenthette a hajók stabilitását. A külső elárasztás hatása a hajó középvonalától való távolságának arányában valóban növekszik. A torpedóválaszfal és a külső héj közötti részen két-három folyadékkal töltött (üzemanyag, tápvíz) tartályt helyeztek el, melyek a torpedóválaszfalhoz kapcsolódtak. A tartályok és a külső héj közötti rekesz üresen maradt, ezt ellenárasztáskor tölthettek fel vízzel. E kialakítás segített felfogni a becsapódó lövedékek illetve torpedók robbanásának lökéshullámait és repeszeit, a folyadékok pedig az energiát egységesen osztották szét a torpedóválaszfal páncéllemezén. A torpedóvédelmi rendszert úgy tervezték meg, hogy képes legyen ellenállni 250 &nbsp;kg TNT robbanásának is, de a gyakorlatban ennél jóval erősebbnek bizonyult. A ''Tirpitz'' védelmi rendszerét egy 1944-es leírása szerint úgy tervezték, hogy 300 &nbsp;kg hexaniténak megfelelő robbanásokat is el tudjon viselni.
A belső felosztás minden fedélzetszinten jelentős volt. A rekeszekre osztott kettős fenék feletti 3-4 fedélzet összetett módon volt tagolva. A felső fedélzet például 250 részlegre volt osztva, a középső fedélzet is közel ennyire és az alsó platformfedélzet is több mint 200 részre. Az utóbbi alatt lévő olaj- és víztartályok valamint vízhatlan rekeszek még ennél is erősebben tagoltak voltak. A kettős fenék mélysége 1,7 méter volt a 77,3 és 154,6 méternél lévő bordák között és ez jelentett némi védelmet a víz alatti robbanásokkal szemben.
411. sor:
 
==== Immunitás ====
Az F és G jelű csatahajókkal szemben támasztott alapvető követelmény a 20.000 és 30.000 méter közötti távolságból leadott 38 &nbsp;cm-es lövedékekkel szembeni hatékony védelem volt.<ref>Breyer: ''Schlachtschiffe und Schlachtkreuzer 1921–1997. Internationaler Schlachtschiffbau'', 141. o.</ref>
A brit 38,1 &nbsp;cm-es, 875&nbsp;kg-os és 745&nbsp;m/s kezdősebességű lövedékekkel szemben a következő védelmi hatással számoltak:<ref name="UHKEBi">''Unterlagen und Richtlinien zur Bestimmung der Hauptkampfentfernung und der Geschoßwahl'', Heft h, Eigene Durchschlagsangaben für Schlachtschiffe ''Bismarck'' und ''Tirpitz''</ref>
* Alsó átütési zóna:
** Oldalsó védelem (''Seitenschutz''): biztos védelem 21,0&nbsp;km felett (további információk a páncélzat elrendezése résznél)
426. sor:
** Horizontális védelem a géptermek felett: biztos 19,1&nbsp;km-ig
** Horizontális védelem a lőszerraktárak felett: biztos 25,5&nbsp;km-ig
 
* 38,1&nbsp;cm
** Oldalsó védelem: biztos 15,3&nbsp;km-en túlról
** Horizontális védelem a géptermek felett biztos 18,3&nbsp;km-ig
** Horizontális védelem a lőszerraktárak felett: biztos 24,1&nbsp;km-ig
 
* 40,6&nbsp;cm
** Oldalsó védelem: biztos 15,3&nbsp;km-en túlról
437 ⟶ 435 sor:
** Horizontális védelem a lőszerraktárak felett: biztos 25,5&nbsp;km-ig
 
Ezen várakozások nyomán 1942-től a ''Tirpitz'' elleni harchoz a 20 &nbsp;km feletti távolságot tekintették optimálisnak.
 
=== Fegyverzet ===
452 ⟶ 450 sor:
[[Fájl:Tirpitz-2.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|A ''Tirpitz'' balraforgatott fő lövegtornyokkal felülnézetből (amerikai készítésű rajz)]]
 
A négy kiegyensúlyozott, kéttengelyesen stabilizált, hozzákapcsolt forgókosárral (''Drehschacht'') rendelkező Drh. L. C/34 jelzésű forgatható lövegtoronyba két-két 52 kaliberhosszúságú, 38 &nbsp;cm űrméretű gyorstüzelő ágyút (jelzése: [[38 cm SK C/34]]) helyeztek el.<ref name="BV" /><ref name="Vermerk Ari 1942">Vermerk für OB. d.M.;Überschwere Kaliber für Kriegsschiffneubauten 6. November 1942 B.Nr. 7763-42 gKdos</ref><ref name="UHKEBi" /><ref name="UTGseeziel">Unterrichtstafeln für Geschützkunde Band I Seeziel, zusammengestellt bei der 1. Abteilung Schiffsartillerieschule 1942</ref><ref name="SK38e">Krupp Datenblätter SK 38 C34 WA52-444 und WA52-453(e)</ref><ref name="185,2">M.Dv. Nr. 185,2 Abmessungen, Gewichte und Raumbedarf der Munition und ihrer Packgefäße</ref><ref name="AM">Schlachtschiff „Bismarck“ Artillerie-Munitions-Übersicht vom 1. Februar 1941, Geheim</ref> A 38 &nbsp;cm SK C/34 hivatalos megjelölésben a C/34 (''Construktion 34'') a tervezés évére – 1934, míg az SK rövidítés gyorstüzelő jellegére utal (''Schnellfeuerkanone''). Ezek voltak a német hadihajók fedélzetére valaha telepített legerősebb lövegek. A középvonal mentén elhelyezett négy lövegtornyukat az ABC kezdőbetűivel jelölték. Elől a 192,55 és 174,35 méternél lévő bordák között az ''Anton'' és ''Bruno'', hátul a ''Cäsar'' és ''Dora'' foglalt helyet (64,35-46,15 m). A lövegtornyok egyenként 1056 tonnát nyomtak és görgősíneken forgathatták őket. A lövegtornyok háza alatti tér összes fedélzete a felső fedélzettől egészen a hajó aljáig a lövegtoronyhoz tartozott. Más két 38 &nbsp;cm-es ágyúcsővel ellátott lövegtornyokhoz képest a ''Bismarck''-osztály tornyai kifejezetten nagyok voltak. A csöveket így távolabb helyezhették el egymástól, ami csökkentette közöttük az interferenciát és a nagyobb rendelkezésre álló hely révén gyorsabb töltést, ezáltal nagyobb tűzgyorsaságot tett lehetővé. A lövegeket egymástól függetlenül lehetett emelni és elsütni, a beépített távmérők segítségével pedig akár a központi tűzvezetés utasításai nélkül önállóan is harcolhattak. Az ágyúk különleges tulajdonsága volt a nagy torkolati sebesség és ebből fakadóan az alacsony röppálya és a rövid repülési idő, mely tulajdonságok nagyon pontos tüzelést és némileg magasabb tűzgyorsaságot tettek lehetővé. A találati valószínűséget egy brit csatahajóra kilőtt lövedékek esetén 10.000 méterről 49,1%-ban, 15.000 méterről 31,4%-ban, míg 20.000 méterről 22,3%-ban adták meg. Ugyanakkor ez az érték a ''Nelson''ról a ''Bismarck''ra kilőtt lövedékek esetében 36,8%, 22,8% és 16,2%, a francia ''Dunkerque'' esetében 39,1%, 23,7% illetve 14,7% volt.<ref>''Unterlagen und Richtlinien zur Bestimmung der Hauptkampfentfernung und der Geschoßwahl'', Berlin 1940, Oberkommando der Kriegsmarine</ref> A Dánia-szorosban lezajlott összecsapást a német ágyúk pontosságának kiváló demonstrálációjaként tartják számon.
 
Mind a négy lövegtornyot ellátták 10,5 méter bázistávolságú optikai távolságmérővel, melyek segítségével azok önálló egységként is folytathatták a harcot abban az esetben, ha a központi tűzvezetésnél akadályok léptek fel. Az ''Anton'' lövegtorony távmérőit 1940-41 telén kiszerelték, mivel a nagy sebességgel való haladáskor a felcsapódó tengervíz kárt okozott benne. Így a lövegtorony valamivel könnyebb (1048 tonnás) lett a többinél.
 
Az ágyúk teljes csőhossza 19,63 méter, tömegük 110,7 tonna volt. Az ágyúk huzagolása 90, jobb felé csavarodó barázdával (huzaggal) történt, a barázdák szélessége 7,76 &nbsp;mm, mélysége 4,5 &nbsp;mm volt. A maximális lőtávolság 30 fokos csőemelkedésnél 35.550 méter volt. A lövedék becsapódási szöge ezen a lőtávolságon 40,3 fok, kezdősebessége 820 &nbsp;m/s, repülési ideje 69,9 másodperc volt. A kivető töltet tömege 212 &nbsp;kg, a lövésnél a cső hátrasiklása 3,75 méter volt.
 
Az osztálynál alkalmazott 4×2-es elrendezés az első világháború végső fejlesztésű német csatahajóin és csatacirkálóin már megjelent, bár közvetlen befolyással az ekkori elrendezésre nem volt. Az 1921-es washingtoni flottaegyezményt követően csaknem minden kapitális hadihajó három vagy négy löveget hordozó lövegtornyokat kapott, mely elrendezés révén a tornyok számának csökkentése mellett növelhették a lövegek számát. A kevesebb számú torony miatt rövidebb volt a citadella (főként a lőszerraktárakat védő erős páncélzat) és a hajókat is rövidebbre építhették. A ''Bismarck'' tervezésénél szóba jött a tripla-lövegtornyok alkalmazásának ötlete is, de elvetették attól tartva, hogy ez a megoldás csökkentené az egyes lövegtornyok tűzgyorsaságát és hogy egyetlen találat harcképtelenné teheti a hajó tűzerejének egy nagyobb részét. A 4×2 elrendezés mellett szólt az is, hogy a két csővel ellátott tornyok jobb tüzelési lehetőségeket nyújtottak és hatékonyabb sortűz-szekvenciát tettek lehetővé.<ref name="bh33">Bercuson & Herwig, 33. o.</ref>
483 ⟶ 481 sor:
 
* Lövedék súlya: 800&nbsp;kg (minden fajtánál)
** '''38cm38&nbsp;cm Psgr. L/4,4 Bdz (m.Hb)''' - Fenékgyújtóval és ballisztikus kúppal (haubéval) ellátott páncéltörő lövedék (<small>''Panzersprenggranate mit Bodenzünder und ballistischer Haube </small>'')
** '''38cm38&nbsp;cm Spgr. L/4,5 Bdz (m.Hb)''' - Romboló lövedék fenékgyújtóval és ballisztikus kúppal (<small>''Sprenggranate mit Bodenzünder und ballistischer Haube''</small>)
** '''38cm38&nbsp;cm Spgr. L/4,6 Kz (m.Hb)''' - Romboló lövedék orrgyújtóval és haubéval (<small>''Sprenggranate mit Kopfzünder und ballistischer Haube''</small>)
 
* Lőszerkészlet:
** Tervezett: 864 (108 lövés/cső)
515 ⟶ 512 sor:
|35||460||40||228||165
|}
A táblázatban a 20 &nbsp;km-nél kisebb távolságokból leadott lövések átütőképességére vonatkozó adatok a fő harci távolságra (''Hauptkampfentfernung'') és lőszerválasztásra vonatkozó dokumentumok átütőképességet ábrázoló grafikonjainak segítségével lettek megállapítva.<ref name="ADM 213/951">ADM 213–951 ''Steel AP and theory of penetration''; 1946; London, 70. o. ff. Interogation of Gercke, Krupp; 10.2 Armour piercing formulae for single plates</ref>
 
Az összes átütési adatra általában érvényes, hogy azok csak számított irányadó értékek ideális szituációra vonatkozóan függőleges oldalsó páncélzattal és 90° becsapódási szöggel számolva – azaz az ellenséges hajó haladási iránya merőleges a lövedék repülési irányára. A számítási formula által megállapított összefüggéseket páncéllemezekre leadott próbalövések nyomán határozták meg. (Részletesebb táblázatok és grafikonok a lövedékek páncélátütőképességéről megtalálhatók [http://www.kbismarck.com/38cm.html itt].)
521 ⟶ 518 sor:
===== Közepes tüzérség =====
[[Fájl: Bundesarchiv_Bild_193-04-1-23,_Schlachtschiff_Bismarck.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|A ''Bismarck'' fő felépítményének bal oldala az elülső két 15 cm-es lövegtoronnyal (a másodikon megfigyelhető a távmérő)]]
A hajók közepes tüzérségét 15 &nbsp;cm űrméretű, 55 kaliberhosszúságú gyorstüzelő ágyúk ([[15 cm SK C/28 L/55]]) képezték, melyeket hat darab, kéttengelyesen stabilizált, Drh. L. C/34 jelzésű ikerlövegtornyokban helyeztek el.<ref name="UTGseeziel" /><ref name="185,2" /><ref name="AM" /><ref name="170,30">M.Dv. Nr. 170,30 Merkbuch über die Munition für die 15cm SK C/25 der Schiffsartillerie</ref> Ezeket a lövegtornyokat római számokkal és oldal szerint (Stb ill. Bb) jelölték előlről hátrafelé, így például a jobb oldali hátsó lövegtorony az Stb III jelölést kapta. A lövegtornyok közül csak a két középsőt (Stb II ill. Bb II) szerelték fel távolságmérővel (bázistávolság: 6,5 m).
 
E megoldást számos hadtörténész erős kritikával illette. Antony Preston szerint jelentős súlytöbbletet jelentettek és nagy hiányosságuk volt, hogy légi célpontokra nem voltak alkalmasak tüzelni, ellenben a brit és amerikai hajók kisebb űrméretű, kettős feladatkörű lövegeivel szemben.{{sfn|Preston|p=152}} William Garzke és Robert Dulin hadtörténészek viszont azt hangsúlyozzák, hogy a többfeladatú lövegekkel növelni lehetett volna bár a légvédelmi lövegek számát, de ezzel csökkent volna a hajók védelme rombolók támadása esetén, aminek a német tervezők jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottak.{{sfn|Garzke & Dulin|p=297}}
530 ⟶ 527 sor:
* Tűzgyorsaság: 6–8 lövés/perc
* élettartam: kb. 1100 lövés
* Torkolati sebesség: 875 &nbsp;m/s
* Lőtávolság
** 35° emelkedés mellett (rombológránát): 22.000 m
** 40° emelkedés mellett (rombológránát): 23.000 m
* Lőszerfajták (típustól függetlenül mind 45,5&nbsp;kg)
** '''15cm15&nbsp;cm Spgr. L/4,5 m.Bdz (m.Hb)''' - Rombológránát fenékgyújtóval és ballisztikus haubéval (sapkával/kúppal) (<small>''Sprenggranate mit Bodenzünder und ballistischer Haube''</small>)
** '''15cm15&nbsp;cm Spgr. L/4,6 Kz (m.Hb) ''' - Rombológránát orrgyújtóval és ballisztikus haubéval (<small>''Sprenggranate mit Kopfzünder und ballistischer Haube''</small>)
** '''Lg. L/4,3''' - Fényjelző lövedékek (<small>''Leuchtgranate''</small>)
* Lőszerkészlet:
543 ⟶ 540 sor:
 
===== Tűzvezetés =====
A fő és másodlagos tüzérség tüzét három központból irányították, melyek közül kettő az elülső felépítményen, egy a hátsó felépítményen volt található. E központok mindegyikén volt egy optikai távmérővel ellátott forgatható kupola és egy [[FuMO 23]] rádiólokátor (radar). A parancsnoki központokat páncélozott kommunikációs járatok kötötték össze a fő páncélfedélzet alatt lévő helyiségekkel, ahol az adatok kiértékelését végezték. Ez a helyiség elől a XV-ös, hátul a VII-es szekcióban volt elhelyezve.
 
====== Távmérők ======
Az előárboctornyon, a vízfelszín felett 31 méterrel lévő tűzvezető központ az I. tüzértiszt (I. AO) irányítása alatt állt. A 360°-ban körbeforgatható távmérőház egy 10,5 méter bázistávolságú távmérővel (''Basisgerät BG'') volt felszerelve. A parancsnoki harcálláspontra (parancsnoki toronyra) telepített elülső tűzvezető központ távmérőjének bázistávolsága 7 méter volt, de a mögötte elhelyezkedő fő felépítmény miatt ennek látómezeje kisebb volt. A hátsó parancsnoki torony tetején ugyanolyan 10,5 méteres bázistávolságú távmérőt helyeztek el, mint az előárboc tornyán.
 
A négy nagy lövegtornyot is ellátták 10,5 méteres távmérőkkel, így abban az esetben, ha az említett három tűzvezetési központ kiesett volna, akkor még ha jelentősen kisebb hatékonysággal is, de külön egységként tovább folytathatták a harcot. A közepes tüzérség 15 &nbsp;cm-es lövegtornyai közül a középsők (Stb II és Bb II) rendelkeztek még 6,5 méter bázistávolságú távmérőkkel.
 
A légvédelem tüzét négy parancsnoki központból irányították, melyeket 4 méteres bázistávolságú távmérőkkel szereltek fel. E központok közül a ''Bismarck''on a fő felépítmény két oldalán lévő kettőt gömbsüveggel (gúnynevükön ''Wackeltopf''okkal) borítottak a repeszek elleni védelem céljából. A ''Tirpitz''nél a két, hátul a középvonal mentén telepítettet is ellátták már ilyenekkel.
 
====== Rádiólokátorok ======
A három fő tüzérségi távmérő mindegyike rendelkezett egy-egy FuMO 23 jelzésű rádiólokátorral. A két csatahajó a ''Scharnhorst''-osztály egységeinél nagyobb távmérőházakat és a forgatásukhoz erősebb motorokat kapott, hogy a rájuk telepített rádiólokátorok berendezései jelentette nagyobb súly ne okozhasson gondot.
 
A FuMO 23 téglalapot formázó antennakeretei kb. 2 méter magasak és 4 méter szélesek voltak. Frekvenciájuk 368 &nbsp;MHz volt és 81,5 &nbsp;cm hullámhosszon működtek 500 KHz-en 9 &nbsp;kW kimenő teljesítmény mellett. A készülékek maximális hatótávolsága 25,000 méter volt, azonban nem rendelkeztek PPI-kijelzővel, hanem csak egy A-képcsővel voltak ellátva. Ennél fogva egyszerre csak egy tárgyat voltak képesek észlelni és a távolság meghatározása sem volt elég pontos. A radarkijelzők hiánya volt az egyik oka annak, amiért a német csatahajókat három szenzorral is ellátták.<ref>KBismarck.com /[http://www.kbismarck.com/controltiri.html Fire Control]</ref>
 
A [[Bismarck (csatahajó)|''Bismarck'']] parancsnoki tornyára (harcálláspontjára) telepített negyedik antennakeret alapján feltételezik, hogy két sor dipólantennája volt aktív és passzív helyzetmeghatározáshoz, de ezt pontosan nem lehet megállapítani, mivel a fennmaradt fényképeken a készüléket vászonnal takarták le.
582 ⟶ 579 sor:
===== Nehéz flak =====
[[Fájl: 100_mm_AA_gun_from_Tirpitz_(6086282012).jpg|bélyegkép|jobbra|300px|A ''Tirpitz'' [[Sinsheim]]ben kiállított 10,5 cm-es légvédelmi lövege]]
A hajók nehéz légvédelmi lövegei 10,5 &nbsp;cm űrméretű gyorstüzelő ágyúk voltak. A ''Bismarck'' 4-4 darab [[10,5 cm SK C/33]] ill. [[10,5 cm SK C/37]] kétcsövű; a ''Tirpitz'' 2 illetve 6 ilyen kétcsövű talapzattal rendelkezett. Utóbbi 1941 augusztusától 8 darab C/37 jelzésű lövegtalppal bírt. A lövegtalpak mind háromtengelyesen voltak stabilizálva.<ref name="185,2" /><ref name="AM" /><ref name="700IIc">M.Dv. Nr. 700, IIc, Seekriegsanleitung Teil III Waffentaktik Heft c, Luftverteidigung Küste, Anlage 10 Leistungsangaben der Flakgeschütze</ref>
 
* Súly lövegtalppal: 27,055–27,805 t
588 ⟶ 585 sor:
* Tűzgyorsaság: 15–18 lövés/perc
* Élettartam: kb. 2.950 lövés
* Torkolati sebesség (Spgr): 900 &nbsp;m/s
* Emelhetőség: −9° - +80°
* Ballisztikai jellemzők (Sprg):
604 ⟶ 601 sor:
===== Könnyű flak =====
[[Fájl:Bundesarchiv_Bild_101II-MN-0945-08,_Schulboot_%22Drache%22,_Doppelflak.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|3,7-cm-SK C/30 félautomata gépágyúk Dopp L C/30 jelű lövegtalpon a ''Drache'' iskolahajó fedélzetén]]
'''3,7 &nbsp;cm-es gyorstüzelő ágyúk''' ([[3,7-cm-SK C/30]]) Dopp L C/30 jelű kétcsövű lövegtalpakon<ref name="185,2" /><ref name="AM" /><ref name="700IIc" /><ref name="170,3">M.Dv. Nr. 170,3 Merkbuch über die Munition für die 3,7cm SK C-30 in Dopp L C/30, Einh L C/34 u. Ubts L C/30</ref>
* Súly lövegtalppal: 3,67 t
* Cső súlya: 243&nbsp;kg
* Torkolati sebesség: 1.000 &nbsp;m/s
* Emelhetőség: -10° - +80°
* Ballisztikai jellemzők
626 ⟶ 623 sor:
[[Fájl:Bundesarchiv_Bild_101I-621-2943-33,_Luftwaffensoldat_an_leichter_Flak_im_Hafen.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|Flak 30-as légvédelmi gépágyú egy kikötőben]]
[[Fájl:Bundesarchiv_Bild_101I-635-4000-24,_Deutschland,_Flakturm_mit_Vierlingsflak.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|Flakvierling 38]]
'''2 &nbsp;cm-es légvédelmi gépágyúk''' (''Bismarck'': 18, ''Tirpitz'': max. 90 cső)<ref name="ZPanzer" /><ref name="185,2" /><ref name="AM" /><ref name="700IIc" /><ref name="170,1">M.Dv. Nr. 170,1 Merkbuch für die Munition der 2 cm Flak 30 und 2 cm Flak 38</ref>
* 10 × [[2 cm Flugzeugabwehrkanone 30|2&nbsp;cm Flak 30]] (''Sockel-Lafette 30'' – SL 30 – mintájú állványon elhelyezve)
* 2 × [[2 cm Flakvierling 38]] (négycsövű flak)
* Torkolati sebesség: 875 &nbsp;m/s
* Emelhetőség: −20° - +90°
* Ballisztikai jellemzők
682 ⟶ 679 sor:
|-
| '''2''' darab [[kutter]] (vízbe esett emberek kimentésére)
|A kutterek a hajó két oldalán az elülső és középső 15 &nbsp;cm-es lövegtornyok között daruk által tartva álltak készenlétben szükség esetére.
|-
| '''2''' darab jolle (kis csónak)
|rowspan="2"|
Egy-egy jolle és dingi volt egymásra rakva a hajó két oldalán a hátsó 15 &nbsp;cm-es lövegtornyok és a katapult közötti oldalfedélzeten.
|-
| '''2''' darab [[dingi]]
703 ⟶ 700 sor:
 
== A ''Bismarck''-osztály értékelése ==
A két egységet a szakirodalom alapvetően a csatahajóépítés egyik minőségbeli csúcspontjaként említi. Breyer kiemeli szokatlanul nagy stabilitásukat és a valaha épített legjobb csatahajókként említi őket. Ezen felül minden vele összehasonlítható külföldi hajótípusnál jobbnak tartja.<ref>Siegfried Breyer: ''Schlachtschiffe und Schlachtkreuzer'', Erlangen 1993, 320. o.</ref>
 
A kiváló stabilitását Breyer és Koop által közösen írt könyv is kiemeli megemlítve, hogy az a ''Kaiserliche Marine'' ismertté vált csatahajóihoz hasonlatos volt és vélhetőleg még meg is haladta azokét.<ref>Siegfried Breyer und Gerhard Koop: ''Von der Emden zur Tirpitz'', Bonn 1995, 103. o.</ref> Erich Gröner a ''Bismarck''ot és a ''Tirpitz''et „kimagaslóan indifferens hajókként jellemezte, melyek keresztirányú kilengése nyugodt és lapos, oldalirányú kilengése pedig csekély volt. E tulajdonságok révén nagyon erős hullámzások közepette is jól tudta tartani a haladási irányt. Kormányozhatósága kitűnő volt, bár alacsony sebesség mellett kritikus mértékben csökkent.”<ref>Erich Gröner: ''Die deutschen Kriegsschiffe 1815 – 1945'' (Band 1), Bonn 1998, 58 o.</ref>
710 ⟶ 707 sor:
* A hajók tatját túl gyengére építették, így szerinte még ha a ''Bismarck'' kormányművei a torpedótalálat után sértetlenek is maradtak volna, a sérült tat miatt akkor is nehezen lehetett volna manőverezni vele.
* A fő páncélfedélzet jóval alacsonyabban húzódott, mint a korabeli brit és amerikai hadihajók esetében, ami miatt a hajó bizonyos rendszerei védtelenül maradtak.
* A másodlagos tüzérség 15 &nbsp;cm-es ágyúi nem voltak alkalmasak légi célpontok leküzdésére, mely hiányosságok miatt szükség volt 10,5 &nbsp;cm-es légelhárító lövegek telepítésére. A másodlagos tüzérség jelentette többletsúly mellett Preston kétségbe vonta a tűzvezetés minőségét is. Ennek értékelhetőségéhez szerinte jelzésértékű az a tény, hogy a ''Bismarck'' nem tudott lelőni egyetlen egyet sem az őt támadó ''Swordfish'' torpedóbombázók közül. Preston véleménye szerint a ''Bismarck''ot Nagy-Britanniában túlértékelték, hogy a [[HMS Hood (csatacirkáló)|''Hood'']] elvesztésére (mely hajónak a szerző szintén szentelt egy fejezetet könyvében) elfogadható magyarázatot adhassanak.<ref>{{LiteraturCitLib|Autorszerző=Antony Preston|Titelcím=The World's Worst Warships|Verlagnyelvkód=en|kiadó=Conway Maritime Press|Orthely=London|Datumév=2002|ISBNisbn=0-85177-754-6}}</ref>
 
Az amerikai Robert J. Winklareth főként a hajók tüzérségi rendszerét illette negatív kritikával. Számára érthetetlen, hogy egy ekkora hajót miért csak 38 &nbsp;cm-es és miért nem legalább 40,6 &nbsp;cm-es ágyúkkal látták el. Emellett a 38 &nbsp;cm-es lövedékek 800 &nbsp;kg-os súlyát is kifogásolja, mely a hasonló űrméretű brit lövedékeknél könnyebb és így kisebb átütőerővel rendelkezik. A szintén amerikai Nathan Okun fegyverfejlesztő informatikus 1991-ben nagy figyelmet keltő részletes tanulmányban fejtette ki a ''Bismarck'' páncélzatának kritikáját, de annak általa feltételezett gyengeségeit megcáfolták a később a hajó roncsához tett mélytengeri expedíciók.
 
A ''Bismarck''-osztályt ért negatív kritikákról általában elmondható, hogy azok többnyire figyelmen kívül hagyják a német hadvezetés megfontolásait, a hajók építésének politikai hátterét, az elérhető forrásokat illetve a háború elején támasztott elvárásokat a csatahajókkal szemben.
725 ⟶ 722 sor:
 
*{{cite book
| last = Ballard
| first = Robert
| year = 2007
| title = Robert Ballard's Bismarck
| publisher = Chartwell Books
| location = Edison, [[New Jersey|NJ]]
| isbn = 978-0-7858-2205-9
| ref ={{sfnRef|Ballard}}
}}
*{{cite book
| last1 = Bercuson
| first1 = David J.
| last2 = Herwig
| first2 = Holger H.
| year = 2003
| title = The Destruction of the Bismarck
| publisher = The Overlook Press
| location = New York
| isbn = 978-1-58567-397-1
| ref ={{sfnRef|Bercuson & Herwig}}
}}
*{{cite book
| last = Breyer
| first = Siegfried
| year = 1973
| title = Battleships and Battle Cruisers 1905–1970
| publisher = Doubleday
| location = New York
| isbn =
| ref ={{sfnRef|Breyer, ''Battleships and Battle Cruisers''}}
}}
*{{cite book
| last = Breyer
| first = Siegfried
| year = 1989
| title = Battleship "Tirpitz"
| publisher = Schiffer Publishing Ltd.
| location = West Chester, [[Pennsylvania|PA]]
| isbn = 978-0-88740-184-8
| ref ={{sfnRef|Breyer, ''"Tirpitz"''}}
}}
*{{cite book
| last = Campbell
| first = John
| year = 1985
| title = Naval Weapons of World War Two
| publisher = Naval Institute Press
| isbn=0-87021-459-4
| ref = {{sfnRef|Campbell}}
}}
*{{cite book
| last1 = Garzke
| first1 = William H.
| last2 = Dulin
| first2 = Robert O.
| year = 1985
| title = Battleships: Axis and Neutral Battleships in World War II
| publisher = Naval Institute Press
| location = Annapolis, [[Maryland|MD]]
| isbn = 978-0-87021-101-0
| oclc =
| ref ={{sfnRef|Garzke & Dulin}}
}}
*{{cite book
| last = Gröner
| first = Erich
| year = 1990
| title = German Warships: 1815–1945
| publisher = Naval Institute Press
| location = Annapolis, Maryland
| isbn = 978-0-87021-790-6
| oclc = 22101769
| ref ={{sfnRef|Gröner}}
}}
*{{cite book
| last = Maiolo
| first = Joseph
| year = 1998
| title = The Royal Navy and Nazi Germany, 1933–39 A Study in Appeasement and the Origins of the Second World War
| publisher = Macmillan Press
| location = London
| isbn = 978-0-312-21456-2
| ref ={{sfnRef|Maiolo}}
}}
*{{cite book
| last = Preston
| first = Anthony
| year = 2002
| title = The World's Worst Warships
| publisher = Conway Maritime Press
| location = London
| isbn = 978-0-85177-754-2
| oclc =
| ref ={{sfnRef|Preston}}
}}
*{{cite book
| editor1-last = Sturton
| editor1-first = Ian
| year = 1987
| title = Conway's All the World's Battleships: 1906 to the Present
| publisher = Conway Maritime Press
| location = London
| isbn = 978-0-85177-448-0
| oclc = 246548578
| ref ={{sfnRef|Sturton}}
}}
*{{cite book
| last = Williamson
| first = Gordon
| year = 2003
| title = German Battleships 1939–45
| publisher = Osprey Publishing
| location = Oxford
| isbn = 978-1-84176-498-6
| ref ={{sfnRef|Williamson}}
}}
* [file:///C:/Users/Andr%C3%A1s/Desktop/Unterlagen%20und%20Richtlinien%20zur%20Bestimmung%20der%20Hauptkampfentfernung%20und%20der%20Gescho%C3%9Fwahl%20Heft%20h%20Schlachtschiffe%20Bis%20Tir.PDF ''Unterlagen und Richtlinien zur Bestimmung der Hauptkampfentfernung und der Geschoßwahl''], Berlin 1940, Oberkommando der Kriegsmarine
858 ⟶ 855 sor:
* [https://www.youtube.com/watch?v=FU0A52imE1o&t=555 A ''Tirpitz'' vízrebocsátása]
* [https://www.youtube.com/watch?v=hU76vVM6lWY&t=329s A ''Rheinübung'' hadművelet során a ''Prinz Eugen''ről készített filmfelvétel], benne felvételek a ''Bismarck''ról a Dánia-szorosban vívott ütközet során (némafilm)
 
 
{{HarmBirHajói2Vh}}
{{Portál|Hadtudomány|i }}
 
{{DEFAULTSORT:Bismarckosztaly}}
[[Kategória:Hadihajóosztályok]]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Bismarck-osztály”