„Quattrocento” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Források: {{CitLib}} használata, belógó lista javítása
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
1. sor:
[[Fájl:Sandro Botticelli - Il Giudizio di Paride.jpg|bélyegkép|250px|[[Sandro Botticelli]]: [[Parisz]] ítélete (1485-881485–88)]]
'''Quattrocento''' (olasz szó, magyarul: négyszáz): az [[1400-as évek]] neve olaszul. Az itáliai [[reneszánsz]] képzőművészet első szakaszának (1400-15001400–1500) megjelölésére használják. A Quattrocento jeles képviselőinek felsorolásánál nem egyszerű a helyzet, mert a stílusváltás nem egyik napról a másikra ment végbe, hanem egy folyamat volt, mint mindig, az alább felsorolt művészek közt ezért nem szerepel sem [[Leonardo da Vinci]], sem [[Raffaello Sanzio]], mert bár beleszülettek a quattrocentóba, de stílust váltottak és átmentek a [[cinquecento|cinquecentóba]].
 
A quattrocento korszakot a három legjelentősebb 15. századi család, a Vivarinik, Crivellik és a Bellinik műhelyének tevékenységével is bátran lehet jellemezni.
 
[[Antonio Vivarini]] (1415 k.–1480 k.) bátyjával Bartolomeóval alapítja meg a muranói iskolát, mely a hagyományokkal való szoros összefonódásban már próbál kitörni a bizáncias formalizmusból. Antonio fia, Alvise Vivarini (1445-15031445–1503) nagyobb hangsúlyt fektet az érzelmek ábrázolására, ez pedig a Bellini-műhely hatásának volt köszönhető, így festészetében már hordozza a cinquecento csíráját.
 
Carlo Crivelli (1430-15001430–1500) és Vittore Crivelli (1440-15021440–1502) festészete még a gótikus hagyományokra épül, azonban [[Mantegna]] hatására képeikbe reneszánsz elemeket is komponálnak, mint például gyümölcsfüzérek, amikamelyek a hagyományos merevséget hivatottak oldani.
 
[[Jacopo Bellini]]t (1400 k.–1470 k.) tekinthetjük a középkorból a reneszánszba való átmenet igazi mesterének. Ő még a [[gótika]] művésze, de a hagyományos témákat olyan bensőséges, [[Líra (műnem)|lírai]] hangvétellel töltötte meg, hogy az már az új kor szellemét vetíti előre.
 
A velencei akadémia igazi alapítójának Jacopo fiát [[Giovanni Bellini]]t (1430 k.-1516–1516 k.) tekintjük. Művészetére idealizált szépségeszmény, lírai hangvétel és nem utolsósorban harmonikus színkezelés jellemző. Hatással volt nemcsak a fiatal művészekre és kortársakra, de még az idősebb mesterekre is. Képeit élettel teli alakokkal népesíti be, klasszikus felépítésű kompozíciót alkotva köréjük. Több új ábrázolásforma közül a félalakos megjelenítés is az ő nevéhez fűződik. Ilyen például: a [[Sacra Conversazione]] vagy ''Szűz Mária a gyermekkel'', illetve a ''Halott Krisztus'' szintén félalakos megjelenítése. Botanikai hűséggel ábrázolja a növényzetet, ezzel fejezve ki a táj iránti hűségét és érdeklődését. A század utolsó felében Bellini az elsők között volt, akik a [[tempera]] technikát lecserélve az olajfestést kezdték alkalmazni, mely egyúttal a félalakos kompozíció és a táj iránti érdeklődéssel együtt északról származott.
 
Követői közé sorolhatjuk: [[Marco Basaiti]]t (működött 1503-301503–30 között), továbbá [[Vincenzo Veneto|Vincenzo Venetót]] (1470 k.–1531).
 
A [[15. század|XV. század]]i itáliai reneszánsz az [[építészet]]ben az épületek arányainak klasszikus megszerkesztésére törekedett. A szobrok ettől az időtől kezdve már nemcsak épületdíszekként jelentek meg, hanem önálló életet élő, minden oldalról körüljárható [[szobor]]típusok kialakulása felé mutattak. A festészetben előtérbe került a figurák természet utáni festése, a [[fény és árnyék]], a [[perspektíva]] és a [[kompozíció]]k szerkesztési törvényeinek kutatása. Elindult diadalútjára a [[portré]]festészet, a [[biblia]]iaiak mellett gyakran [[mitológia]]i témákat is feldolgoztak.