„Szárd–francia–osztrák háború” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Hadi események: 1 link egyértelműsítés |
|||
110. sor:
A zürichi békeszerződésbe foglalt birodalmi területek elcsatolásán túl az Osztrák Császárságnak további jelentős presztízsveszteségeket is el kellett szenvednie. Az itáliai fejedelemségekben másfél éven belül megdöntötték a [[Habsburg–Lotaringiai-ház|Habsburg]] uralkodók hatalmát. [[Firenze|Firenzében]] már a háború kezdetén, [[április 27.|április 27-én]] népfelkelés tört ki, a városházára kitűzték az olasz trikolórt, [[II. Lipót toszkánai nagyherceg]] [[Bologna|Bolognába]] távozott, majd [[július 21.|július 21-én]] le is mondott. [[1860]]. [[március 26.|március 26-án]] a [[Toszkánai Nagyhercegség]] hivatalosan is csatlakozott a Szárd–Piemonti Királysághoz. Modena és Reggio hercegségeit a háború során II. Viktor Emánuel csapatai foglalták el. [[V. Ferenc modenai herceg]] mint Ausztria szövetségese a hozzá hű egységekkel ''(Brigata Estense)'' [[Mantova|Mantovába]] húzódott. A [[villafrancai fegyverszünet]] és a [[zürichi béke]]szerződés kimondta ugyan a Habsburg–Estei hercegi ház uralmának helyreállítását, de Viktor Emánuel – [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] jóváhagyásával – 1859 novemberében népszavazást rendelt el, ahol az elszakadás elsöprő többséget kapott. Erre hivatkozva a Viktor Emánuel a saját királyságához csatolta ezeket a hercegségeket. [[1860]] augusztusában II. Viktor Emánuelt kikiáltották az egyesült [[Olasz Királyság]] uralkodójának, királyságába beolvasztották a Modena és Reggio tartományokat is. Az emigrációban élő V. Ferenc hivatalosan tiltakozott a hódítók „agressziója” ellen, de eredménytelenül.
Két éven belül a [[Bourbon-ház]] itáliai hatalmát is megdöntötték. A háború során [[Pármai Hercegség|Pármát]] szárd–piemonti csapatok szállták meg, a [[Louise Marie Thérèse d’Artois|Louise Marie régens-hercegné]] gyermekeivel együtt Svájcba, majd az [[Ausztriai Császárság|Osztrák Császárságba]] menekült, a Pármai Hercegséget 1860-ban a Szárd–Piemonti Királysághoz csatolták. A [[Két Szicília Királysága|Nápoly–Szicíliai Királyságot]] Franciaország és Anglia már [[1856]]-ban sorsára hagyta, kormányával megszakították diplomáciai kapcsolataikat, a Bourbon-ház csak Ausztria támogatásával tudta magát ideig-óráig fenntartani. Az [[1859]]-ben trónra lépett [[II. Ferenc nápoly–szicíliai király|II. Ferencet]] [[1861]]-ben a Szárd–Piemonti Királyság által támogatott [[Giuseppe Garibaldi|Garibaldi]] csapatai elüldözték, a Nápoly–Szicíliai Királyság is II. Viktor Emánuel olasz király jogara alá került.
Ausztriában a hadjárat sikertelenségéért Gyulay táborszernagyot tették felelőssé, akit nyugállományba küldtek. Gyulay több ízben igyekezett az ellene felhozott vádakat cáfolni. A sikertelenség okát a Bécsből kapott helytelen parancsokban, illetve saját alvezéreinek tehetetlenségében vélte megtalálni. A [[solferinói csata|solferinói vereség]] nyomán további 60 tábornokot váltottak le és helyeztek nyugállományba. Az egyetlen helytálló tábornokot, [[Benedek Lajos (katonatiszt)|Benedek Lajos]]t táborszernaggyá léptették elő, majd [[1860]]-ban ő lett a császári-királyi haderő vezérkari főnöke. A szárd háború kudarca alapjaiban rengette meg az 1848–49-ben kialakult [[neoabszolutizmus|neoabszolutisztikus]] kormányzati rendszert, megerősítette az alkotmányos kormányzás híveit.
A nagy győzelmet követő években, évtizedekben [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]], majd az örökébe lépő [[Olasz Királyság]] – kihasználva a kontinentális nagyhatalmak vetélkedését – sikeresen folytatta a terjeszkedést. Az [[1866]]-ban kitört [[porosz–osztrák–olasz háború]]ban [[Porosz Királyság|Poroszország]] oldalára állt. Hadseregét és flottáját az osztrákok szétverték ugyan, de [[Csehország (történelmi tartomány)|Csehország]]ban, a fő hadszíntéren az osztrák haderő [[königgrätzi csata|döntő vereséget]] szenvedett a poroszoktól, a Déli Hadsereget ''(Südarmee)'' ki kellett vonni Itáliából. A háborút lezáró [[cormóns]]i békeszerződésben Ausztriának le kellett mondania [[Velence (Olaszország)|Velencéről]], [[Veneto]] és [[Friuli]] ''(Friaul)'' tartományokról. A [[porosz–francia háború]]t és [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] bukását kihasználva az olasz csapatok [[1870]]-ben elfoglalták [[Róma|Rómát]], megdöntötték a [[pápai állam]]ot. Végül [[1918]]-ban, az [[első világháború]]ban, ismét Franciaország szövetségében Olaszország sikeresen megszerezte Ausztriától [[Trentino-Alto Adige|Dél-Tirol]]t a [[Brenner-hágó]]ig, [[Venezia Giulia]] ''(Julisch Venetien)'' tartományt és [[Trieszt]] környékét is.
== Jegyzetek ==
| |||