„Szentmáté” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Zsuzsakossuth (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
48. sor:
Szentmáté területén az első ismert megtelepedők a [[Balkán-félsziget]]ről jött [[Körös kultúra]] emberei voltak, Kr. e. 6000 után. Ők honosították meg itt a földművelést, az állattartást, a fazekasságot és a pattintott kőeszközök mellett a csiszolt kőeszközök készítését. Megemlítendő egy körte alakú idol és egy vasoxidból készült, a Cassiopeia csillagképet és egy X-et ábrázoló amulett. (A középső [[neolitikum]] népességének megtelepedése Szentmáté határában még nem bizonyított.) Őket a festett kerámiájú Petrești kultúra népe követte, majd az Iclod csoport és a Petrești kultúra népeinek szintézise élt itt. Érdekes az eddig előkerült két állat alakú edény töredéke, a négyszögletes edény töredéke (feketével festett, akárcsak egy másik töredék), valamint a bekarcolt díszítésű edénytöredékek. Egyes edények a Parța-csoport edényeihez hasonlóak. Egy nagyon szép, szürke, áttetsző obszidiánból készült nyílhegy talán a Bodrogkeresztúr kultúrától származott.
 
A [[Coțofeni-kultúra|Coțofeni kultúra]] emberei Kr. e. 3000 táján telepedtek meg és az I. fázis végétől a III. fázis végéig laktak Szentmáté területén. A kultúra II. fázisából egy cérnaguriga és egy hordó alakú agyaggyöngy (az utóbbi lehetett a Körös kultúráé is talán), egy töredékes agyagnehezék, valamint bikónikus edények töredékei említendők meg. A III. fázisból orsókarikák és egy szövőszéksúly érdekesebbek, meg két, kilencven fokos szögben álló, díszített edénytöredék. A kis rézvéső, amit hidegen kalapáltak termésrézből és emiatt repedések vannak benne, a Petreşti vagy a Coţofeni kultúra gyártmánya. Ezt követően a Koppánd (Copăceni) csoport fakéregmintázatúfakéreg-mintázatú, a korai bronzkor II. végére-korai bronzkor III. elejére sorolható népessége lakta a falu mai határát. Innen hiátus van a Wietenberg kultúra III. fázisáig, amit a Wietenberg IV. fázis, majd a Noua kultúra követett. A középső- és késő bronzkorból egy bronzöntési hulladék és egy bronzlepény töredéke, egy töredékes, díszített bronz karperec említendő meg, egy csontvéső töredéke, egy a Noua kultúrára jellemző faragott csontvég, kocsimodell töredéke, körülbelül négy különböző kocsimodell kerékagyas kerekei, egy egész és egy töredékes agyagkanál, díszített, díszítetlen orsókarikák és gyöngyök, botvégek. Meg kell említeni a három-négy Noua sírt is, az utolsó edénye koravaskori gödörből került elő. Az első és a harmadik sír hamvasztásos volt, a másodiknak csak az edényei kerültek elő. A Hallstatt korból egy kétrészes, kristályos kőből készült öntőforma egyik felének töredéke, egy tokos-füles balta élének és szélének töredéke és egy vaslepény, valamint további két vaslepénytöredék darabjai kerültek elő, meg pattintott- és örlőkövekőrlőkövek. Másik településen agyagkanál töredéke jött felszínre, meg egy edényre ragasztott, juhot ábrázoló sérült fej és egy töredékes, emberi alakot formázó, díszített idol. E korból származik több töredékes agyagnehezék is. Egy vasoxidrögön, amit a kora vaskorban vagy későbbi korban hoztak beolvasztásra, hegyikristályok láthatók.
 
=== Ókor ===
A [[kelták]]tól pár korongolt cserépdarab és több [[grafit]]os [[situla]]töredék<nowiki/>, karcolt és díszítetlen, kézzel készült kerámia került a [[Beszterce (település)|besztercei]] és [[naszód]]i múzeumba. Az utóbbiba egy kék üvegből készült, sárgás-fehéres színárnyalattal díszített karperec töredéke is eljutott. A [[dákok]] edénytöredékei közül megemlítendő egy töredékes, egyfülű csésze és egy görbe pengéjű kés. Edénytöredékeik a római kori településeken is jelen vannak, talán előtte is lakták a mai falu határát. A római korból agyaggal vastagon tapasztott faházak paticsdarabjai kerültek elő a Fő utcán és a falun kívül is. Megemlítendők a pecsételt-vágott díszű kerámiatöredékek, egy örlőkő felső részének töredéke.
 
 
=== Népvándorlás kora ===
57 ⟶ 58 sor:
 
===Középkor===
A [[gepidák|gepida kor]]ból egy zöld színű, sárga és vörös díszű, töredékes üvegtárgyat, pecsételt- és fényezett kerámiatöredékeket érdemes megemlíteni. Darlaczi Zoltán udvarán 2006 február 26-án egy nyugat-kelet irányuirányú csontváz került elő, amit földásás közben szétvágtak. Mellékletei közé több tíz, fekete, barna, sárga és zöld, 2–3&nbsp;mm nagyságunagyságú, bikónikus, átfúrt üvegpasztagyöngy tartozott. Volt egy rendes, átlátszó üvegből készült gyöngy is, aminek bikónikus szegmenseit le lehetett vágni és így több különálló gyöngyöt készíteni. Az 1&nbsp;cm körüli hosszú hatszögű gyöngy szintén üvegpasztából készült. (Ilyen a Fő utcán is előkerült, a régész háza előtti gyepen.) Emellett volt még 1-2, bronzdrotbólbronzdrótból készített dísz is, ami(ke)t megtalálás után összetörtek, de nem szedtek össze minden darabot. A funkcionalitást tekintve, csüngő, hajtincsdísz lehetett/tek, rajta/tuk más díszekkel. Egy hasonló, bronzdrotbólbronzdrótból készült dísz a nagyernyei 27-es-gepida-gödörből került elő 2004-ben. Ezen egy hétszögühétszögű rózsaszín korall göngykorallgyöngy és egy a mátéi hatszögühatszögű zöld üvegpasztagyöngyökhöz hasonló gyöngy van. A csontváz egy 18-19 éves, hátgerinccsigolyakopásbanhátgerinccsigolya-kopásban szenvedő nőé volt, aki az V.-VI.században élt. A [[8. század|VIII. századból]] megemlítendő egy pecsételt és egy halszálkamintás cserépdarab. Úgy néz ki, vannak X-XII. századi települések is, ebből az időből fenékbélyeges fazekak és fenőkövek töredékei kerültek elő. [[1391|A falu1391]]-ben jelentkezik először a forrásokban ''Mathe'' néven. Nevét valószínűleg egykori német nevű alapítójától kapta, ugyanis Németországban is van hasonló nevű település. Talán már a Szeben vidéki szász telepítéssel egyszerre megindult Óradna, Beszterce és Királyi kerületbe a német és vallon nyelvű bevándorlók bejövetele, meg egy pár Maros menti faluba is. Ezek saját maguk választhattak bírót és papot, nem függtek földesúrtól, közigazgatási és katonai vezetőjüket, a szebeni ispánt, a király nevezte ki a magyar arisztokraták közül. A német és vallon bevándorlók pénzadóval és 500 páncélos katona állításával tartoztak a királynak. Mivel szász jogrend alapján rendezkedtek be, a magyarok szászoknak nevezték őket. A szász szabadság csak a királyi birtokokon megtelepülőket illette, aki egyházi vagy magánbirtokon települt meg, az a földesúr fennhatósága alá tartozott. A német és vallon bevándorlókat gerébek vezették, akik az általuk alapított falvaknak nem egyszer a nevüket adták<sup>1</sup>. A Szentmátéhoz közeli Szászmóric (a Moritz német személynév a római kori Mauritiusból származik), Kétel meg Szászencs is így kapott német eredetű nevet (létezik Kethel és Kethelsen, azaz Kethel fia germán családnév). Ez utóbbi eredeti neve Entsch, Jentsch lehetett (az encsi románok a szászoktól ez utóbbi alakot vették át és népnyelven mai napig Jensch-nek ejtik), de előfordul helyragos családnévi alakja is: Intscher, Jentscher, azaz Encsi. A gerébek megpróbáltak a királytól a Királyi kerületen kívül eső birtokot is szerezni, így aztán még a német telepesek felett is földesúri jogokat gyakoroltak. Egyik-egyik elköltözött a faluból, átengedte a falut a lakosságnak. II. András király megígérte 1224-ben, hogy a hét szász székben nem adományoz magánföldesúrnak birtokot, de kivételek visszavonhatatlanul már előtte is történtek<sup>2</sup>. A geréb bíró, közigazgatási hatóság és katonai parancsnok volt egyszemélyben, tisztségét örökölte. Tisztsége összeforrt ingatlan vagyonával, amit eladhatott, zálogba vethetett. A közösség érdekeinek és a szász jognak engedelmeskednie kellett, ő is fizetett adót közösségével együtt<sup>3</sup>. Meggazdagodni a Szászföld szélén gazadagodtakgazdagodtak meg, birtokaikat nagyrészt német telepesekkel telepítették be, akik jobbágyok lettek, így a XIII. század második felében a Szászföldön kívül létrejött egy szász jobbágyosztály. Habár a szász székek közigazgatása és jogszolgáltatása a XIV. századra a király által kinevezett királybírák kezébe került<sup>4</sup>, Szentmáté XVI.-XVII. századi szász lakossága így lett jobbágy, mivel a Transindex portálon található erdélyi helynévmutató állításával ellentétben, nem tartozott Beszterce vidékéhez<sup>5.</sup>
 
[[1449]]-ben ''Mathee,'' [[1455]]-ben ''Mathefalwa,'' [[1622]]-ben ''S.-Mathe'' (Szent vagy Szász Máthé), [[1700]]-ban ''Szász-Máté,'' [[1733]]-ban ''Mathej'' formában fordul elő. 1493-ban említették a ''vitricus''-t, a templom pénzügyeinek világi kezelőjét is.
 
A falu első említett lakosai 1499-ben Byro András és János jobbágy. Megkockáztatható a feltevés, hogy már a XII.-XIII. századtól szászok laktak itt, akik közt időnként magyarok is laktak. 1523-ban és 1622-ben [[Erdélyi szászok|szász]] lakosságot említenek, amiről később nevének előtagját kapta. A 14–[[15. század]]ban birtokosaként a Mátéi családot említik. A XIII. század második feléből-XIV. század első feléből származik a református templom sekrestyéje alatt megtalált településrészlet a sütőkemence sütőfelületének tapasztásdarabjaival és csigavonalas díszítésű kerámiával. A Fő utcán megtalált, dupla sövényfalu épülete úgy készült, hogy dupla sorfalu karók közé vesszőfonást készítettek és ezek között döngölt földdel töltötték ki. Az épület északi bejáratától balra eső előkerült falrész a kerámia alapján XIV. századi. Ezen épület fölött XVI. századi réteg van. 2007-2008-ban a mai általános iskola alatt előkerültek egy fából és agyagból készült épület maradványai, meg az épülethez tartozó kövezet. Ez valószínűleg a református iskola volt. Ettől nem messze egy téglából és kőből készült sírláda, egy vesszőfonatuvesszőfonatú ház paticsmaradványai és egy emberalakos csempekályhatöredékcsempekályha-töredék került elő. Kádár Sándor a templom melletti telkén 2015-ben, vízvezeték fektetésekor vulkáni tufából készített É-D tájolásutájolású nagy kövekre akadt. A sekély vulkáni tufa alap szerint az épület egykor a templomhoz tartozott. Kertjében találta meg Kádár Sándor 2003 tavaszán Erdély 2.-5. díszített és díszítetlen jetonjait, amik a szászok 1500-as évek második felebeli gazdasági-vallási-tudományos kapcsolatait mutatják Németországgal. Nemcsak megmentette őket a kultúra számára, hanem az erdélyi Reformáció fejezetét új, fontos adattal bővítette. Tatár Árpád 1998 óta több középkori és újkori csempekályhatöredéketcsempekályha-töredéket lelt a Fő utcán és a határon is, egyiken egy bástyát ábrázoltak. Megemlítendők még a faluban és a határon lelt cseréppipák. A 16. században a falu legfontosabb földesura a Kendi család, majd [[1615]]-től a [[19. század]]ig a [[Haller család|Hallerek]]. [[1622]]-ben még [[Evangélikus kereszténység|evangélikus]] egyházközség. Szász lakói a hadak [[1661]] és [[1663]] közti vonulásainak eshettek áldozatul.
 
===Újkor===
73 ⟶ 74 sor:
[[Kép:RO BN Castelul Haller din Matei (2).jpg|bélyegkép|jobbra|220px|Haller-kastély]]
[[Kép:RO BN Matei (5).jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Római katolikus templom]]
*A [[Romanika|román kori]] alaprajzú, egyenes szentélyzáródású református templom a -két különböző faragású darabból összeállított gótikus, befelé fordított ajtókerettel, törött, késő román kori vagy kora gótikus [[Szentségtartó fülke|szentségtartó fülkével]], három keskeny és magas késő román kori vagy [[Gótika|kora gótikus]] ablakkal, három gótikus ajtókerettel, két gótikus [[mérmű]]vű ablakkal és gótikus szentségtartó fülkével. Az északi és déli hajófalban egy-egy kis fülke van kialakítva, amiket azonban Juhos János lelkipásztor parancsára 2009 nyarán betömtek és bevakoltak-ezek voltak talán a világítóeszközök helyei. A diadalív jobb oldalán egy vulkáni tufából faragott kőbe véstek be Kendi Ferencné Homonnai Borbála emlékére egy feliratot. A dékán széke 1753-ban készült. Az ablakok faragott kövein kívül-belül [[kőfaragó jel]]ek találhatóak – egy jel a DK-i [[támpillér]]en is látható. Észrevehető egy, '''az előző [[Diadalív (építészeti elem)|diadalívhez]] tartozó''', másodlagosan az É-i támpillérbe beépített faragott kő is. Egyes kövek állítólag ablakok alsó részét képezhették. A faragott kövekből most már kevés látható, mivel nagyrészt eltüntették őket a vakolással, akárcsak a kőfaragójeleket, a DK-i támpilléren láthatón kívül. Az ÉNY-i támpillér tetejének a hajó falával való találkozásánál, a falba beépítve egy faragott kő van. Amikor 2007 nyarán a templom körül gépi munkával leszedtek egy 30–50&nbsp;cm közti földréteget, ez a sekrestye belső rétegeit is érintette, a sárga agyagpadlóig. Evvel megszűnt annak lehetősége, hogy a sekrestyében talált három gödör beásási szintjét meg lehessen állapítani. A gépi munka és a mentőásatás révén kerültek elő egy gótikus, vulkáni tufából készített keresztelőmedence maradványai, amiket a gép tovább aprított. Ugyanakkor a sekrestyén belül előkerült egy falmaradvány, ami nincs szervesen egybeépítve a sekrestye keleti falával és kelet-nyugat irányból elfordul észak felé. 2007-ben, a nedvességelvezető cső lefektetésekor, a sekrestye északi falát az északnyugati sarok mellett feltörték és átvezették itt a csövet, a köveket azonban nem rakták vissza föléje. A sekrestyét a reformáció után bontották le, látható volt vakolás előtt a csorbázata és az is, hogy a hajó és a szentély találkozásánál a sekrestye nyugati falát nem bontották le teljesen, hanem támpillérré alakították át. A hajó északi falán lévő két ablak is a hajó megépülése után több idővel készült, a falat itt téglával rakták ki. A templom nyugati bejárata körül is tégla található benntbent, ezek szerint valahonnan idehozták, nem ez volt az első bejárat. A templom körül hét biztos és további esetleges négy közös sírt került elő, amikben a vázdarabok nem voltak anatómiai pozícióban és egyetlen csontnak sem volt meg mindkét vége. Ez azt jelenti, hogy a templomban meglévő temetkezéseket ásták ki és tették a templom körüli közös sirokba. Ezeken kívül előkerült két bolygatatlan sír is. A templomtól a besztercei múzeumba jutott egy kerek kőgolyó, aminek Tekén és [[Fehér megye|Fehér megyében]] vannak párhuzamai, valamint egy gótikus bordatöredék. A kőgolyó párjának előkerült fele a faluban maradt. A templom nyugati karzata alatt látható Kendi Ferencné Homonnai Borbála feliratos sírköve. Egy szintén a Homonnai családhoz tartozó, eddig azonosítatlan személy [[Latin nyelv|latin]] feliratú [[Tufa|vulkáni tufából]] készült, rossz állapotban lévő középkori sírköve a templom nyugati bejárata előtt van felállítva. Ezt 2007 nyarán szedték elő a déli bejárat deszkapadlója alól és a templomudvar déli kerítése mellé helyezték, ahol felállításáig tovább romlott állapota. Tatár Árpád már 1996-ban felhívta a figyelmet a kő elővételére a padló alól, mert a templombajárók cipőjéről lecsepegő vizet meg a föld nedvességét a kő beszívta és fagyás-engedés után darabok estek le róla. 2014-ben a templomudvar keleti oldalán tujákat ültettek, ekkor akadt rá Tatár Árpád '''a templomot egykor kelet felől kerítő kőfalra''' -0, 50-0,60&nbsp;cm mélyen, ugyanis a tuják a falra vannak ültetve. Ugyanekkor az iskola fűtőházával szemben egy másik tuját egy olyan gödörbe ültettek, ami talán a fűtőház építésekor megfigyelt meszesgödör széle.
*A templomhoz tartozó fa [[Harangláb (építmény)|harangláb]] a [[19. század]]ban épült, a 20-ik században alját kőből és téglából rakták ki.
*Az egykori református tanítói szolgálati lakás [[1943]]-ban, [[Debreczeni László (művészettörténész)|Debreczeni László]] tervei szerint épült és 1970-ben bontották le.