„MÁV 376 sorozat” változatai közötti eltérés

A mozdonyok a [[Osztrák–Magyar Monarchia|Monarchiában]] ekkor kötelező módon [[Hadijel (vasút)|hadijel]]et is kaptak, mely ennél a típusnál <math>\tfrac{\overline{\left| \mathrm{III\ 275}\right|}}{\mathrm{D}_6}</math> volt.

Az első mozdonyokat a mellékvonali üzem és a tömegcsökkentés miatt csak kézifékkel szerelték fel. A későbbi, légfékes példányokra egy 13″-os ''Westinghouse-rendszerű'' [[fék]]hengert szereltek és a sűrített levegőt egy, a mozdony [[füstszekrény]]tartóján elhelyezett ''Westinghouse-rendszerű'' egyfokozatú F jellegű légszivattyú termelte. A [[fék]]tuskók a mozdony hajtott kerékpárjait elölről fékezték, míg a futóforgóváz kerékpárjai a [[Magyar Királyi Államvasutak|MÁV]] mozdonyainál szokásos módon fékezetlenek voltak. A féktuskónyomás a kézifékes kivitelnél a tapadási súly 47,5, a légfékesnél a 70%-a volt. A hideg alkatrészek kenését a tengelyágyakban kenőbelek és -párnák, a rudazatban kenőcsavaros olajszelencék végezték, gőzben lévő alkatrészek alkatrészek kenéséről ''Náthán-rendszerű'' kondenzációs készülék, később hat nyílású ''Friedmann-rendszerű'' N osztályú dugattyús melegalkatrész-kenőszivattyú gondoskodott. Kedvezőtlen tapadási viszonyok esetén kézi rudazatos, [[Fogaskerék#Kúpfogaskerekek|kúpkerekes]] homokoló juttatott homokot a második kapcsolt kerékpár mindkét oldalára. A mozdonyokat univerzális jellegüknél fogva bajor rendszerű nagynyomású gőzfűtési berendezéssel is ellátták. A mellékvonali mozdonyoknál elterjedt módon a mozdonyokat ejektorkapcsolattal is ellátták, mely lehetővé tette, hogy vízdaruval nem rendelkező állomásokon, vagy akár patakokból vizet szivattyúzzanak a tartályokba. A mozdony hosszkazánjának két oldalán elhelyezett víztartályok térfogata 40–50&nbsp;km hosszú megállás nélküli utat tett lehetővé. A széntartó a szokott módon a mindkét végén zárt vezetőállás mögé került.

A rossz minőségű hengerolaj és a széles tolattyúgyűrűk költséges fenntartása ösztönözte a [[Magyar Királyi Államvasutak|MÁV]]-ot arra, hogy megmaradt mozdonyok tolattyúit a kisebb súrlódású keskenygyűrűs kivitelűre alakítsa át. Ezt az [[1919]]-ben elrendelt módosítás nyomán a az Államvasutak a túlhevítős mozdonyainak tolattyúméreteit szabványosította. Ennek során a '''376-os'''ek tolattyú-átmérői és a túlfedések értékei is változatlanok maradtak. A tolattyúk átalakítását követően a korábban kiszerelt túlhevítőelemeket újra visszaszerelték.

A vesztes [[első világháború]] után az elszakított területeken maradt, majd a [[Magyarországi Tanácsköztársaság|tanácsköztársaság]] bukását követő román megszállás során elhurcolt járművek között a [[Magyar Királyi Államvasutak|MÁV]] '''376 sorozatú''' mozdonyainak nagy része is az újonnan meghúzott határokon túlra került. Az [[1919]]-ben meglévő 319 mozdony végső eloszlása az alábbiak szerint alakult:

A [[Magyar Királyi Államvasutak|MÁV]] '''376-os'''ai közül [[1943]]-ban 21 db [[Debrecen]], 17 db [[Zombor]], 11 db [[Nyíregyháza]], 10–10 db [[Dés]] és [[Kaposvár]], 9 db [[Barcs]], 8–8 db [[Kassa]], [[Komárom (Szlovákia)|Komárom]], [[Tapolca]] és [[Zsibó]], 7–7 db [[Szentes]], [[Szilágysomlyó]] és [[Kecskemét]], 6–6 db [[Békéscsaba]], [[Győr]], [[Kisterenye]], [[Mezőtúr]], [[Nagyvárad]], [[Sepsiszentgyörgy]], [[Szatmárnémeti]] és [[Szeged]], 5 db [[Budapest]]-Északi, 4–4 db [[Kiskunfélegyháza]], [[Körmend]], [[Kunszentmiklós]], [[Miskolc]], [[Nagykároly]], [[Párkány (település)|Párkány]]-[[Nána]] és [[Újvidék]], 3–3 db [[Baja]], [[Érsekújvár]], [[Pelsőc]] és Szombathely, 2–2 db [[Gyöngyös (település)|Gyöngyös]], [[Kisilva]], [[Parajd]] és Püspökladány, míg 1–1 db [[Rimaszombat]], [[Ungvár]], és [[Vésztő]] fűtőházhoz tartozott.