„George Westinghouse” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (kis)
Az első légnyomásos fékje légsűrítőből és légtartályból négy, vagy öt atmoszférás túlnyomással, légcsővezetékből tömlőkapcsolattal, amit a vonat alatt hosszában vezetettek és minden kocsi alatt egy fékhengerből állt. Ezek még túlságosan nagyon lassan működtek és különösen veszélyeknél hajlamos a meghibásodásokra (pl. ha a vonat szétszakadt). Lásd a [[Westinghouse-fék]] című szócikket.
 
A tapasztalatok alapján Westinghouse a fékrendszerét továbbfejlesztette és 1872-ben az első önműködő légnyomásos féket megalkotta. A főlégtartály mellett minden kocsit egy légtartállyal látták el, amit a az átmenő vezeték 5 atmoszférás sűrített levegőjével töltöttek fel. Kiegészítésként egy kormányszelepet fejlesztett ki, hogy az a féket működtesse, és ismét feloldja.
 
Az átmenő légvezetékben és kocsi segédlégtartályában azonos nyomásnál a fékhenger légtelenítődik, és a fék felold. Ha a mozdonyvezető a vezeték nyomást csökkenti a kialakuló nyomáskülönbség a szelepet működésbe hozza, a sűrített levegő a segédlégtartályból a fékhengerbe áramlik és a féktuskók felfekszenek. Mihelyt a vezetéket ismét sűrített levegővel feltöltik, a kormányszelep oldó állásba visszaáll, a fékhengert légteleníti, és a fék felold.