„Fenékpuszta” változatai közötti eltérés

(→‎Madárgyűrűző állomás: keletkezési éve)
[[i. e. 13|Kr. e. 13]]. és [[i. e. 8|8]]. között [[Tiberius római császár|Tiberius]] meghódította a Dunántúlt, ahol a [[Római Birodalom|rómaiak]] megszervezték [[Pannonia (provincia)|Pannonia]] provinciát. Az ezt átlósan átszelő fontos kereskedelmi és hadiút, amely a provincia székhelyét, [[Aquincum (történelmi település)|Aquincum]]ot kötötte össze [[Aquileia|Aquileiával]], Fenékpusztánál keresztezte az akkoriban jóval mkiterjedtebb vízrendszerű [[Balaton]]t. Itt találkozott egyben egy másik fontos úttal is, amely Sopianaet ''([[Pécs]])'' kötötte össze Augusta Treverorummal ''([[Trier]])''. A fontos csomópont környékén több település is létrejött; a környéken előkerült sírleletek tanúsítják, hogy a [[Kelták|kelta]] őslakosság mellett római polgárjoggal rendelkezők – elsősorban kereskedők – is éltek. [[160]]-tól viszont a Duna túlpartján élt barbár törzsek sorozatos betörései komoly pusztításokat végeztek, így a [[3. század]]ra valószínűleg már csak egy település maradt meg a területen, éppen itt, Fenékpusztán.
[[Kép:Keszthely-Fenékpuszta (Castellum) - Lombard grave contents, Hungary.jpg|balra|bélyegkép|Római kori leletek tárlója Keszthely-Fenékpusztán<ref>[http://www.fenekpusztacastrum.com/ Keszthely-Fenékpuszta késő-római erődje], fenekpusztacastrum.com</ref>]]
A [[4. század]]ban Fenékpuszta területén egy mintegy 15 hektáros kiterjedésű [[Római Birodalom|római]] erőd épült, 44 toronnyal, robusztus falakkal. Az erődön belül raktárépületek, fürdők, reprezentatív és adminisztrációs épületek is álltak, falain kívül, attól délre pedig egy nagy kiterjedésű temetőt tártak fel, ahova a kutatási adatok szerint a 4. századtól egészen a [[9. század]]ig temetkeztek. Az erődben, amely feltehetőleg a '''Valcum''' nevet viselte, egy cohors (egy legio tizedrésze) állomásozhatott, és amellett, hogy védte az Itáliába vezető fontos utat, raktárbázisként is szolgálhatott a dunai limes erődjeinek ellátására. [[374]]-ben a betörő barbár népek komoly pusztítások nyomát hagyták az erődön, a támadások miatt a környék népessége megritkult, de a terület nem vált lakatlanná. Az erődöt később helyreállították, így továbbra is védelmül szolgált az itt élőknek, még a római katonaság [[5. század]]i kivonulása után is. [[433]]-tól a terület [[Hunok|hun]] fennhatóság alá került. [[455]]-ben [[Avitus (római császár)|Avitus]] császár rövid időre visszaállította a római uralmat, ám [[456]]-ban a [[keleti gótok]] elfoglalták az egész Dél-Dunántúlt, így ostrommal bevették a fenékpusztai erődöt is<ref name=hun>{{cite web | title = Theudemir | publisher = Hunok – gepidák – langobardok | url = http://www.bkiado.hu/netre/netre_hungeplan/hungeplanjobb_metaval.htm#d0e593 | language = magyar | accessdate = 2006-01-03}}</ref>, amelyet felgyújtottak, így a lakosság nagy része elpusztult. Majd a megmaradt környékbeliekkel rendbe hozatták az építményt, amely ettől kezdve a királyuk, [[Theudemir keleti gót király|Theudemir]] székhelye lett. Valószínűleg itt született ezekben az években egyik fia és utódja, [[Theuderich keleti gót király|Nagy Theodorik]] is<ref>A tanulmányban a szerző az írott- és a régészeti források összevetése során meggyőzően bizonyítja, hogy Theoderich születési éve 455, születési helye pedig a Balaton vidéke, feltehetően Valcum (Keszthely-Fenékpuszta). Kiss 2003: Pannonia szülötte volt-e Nagy Theoderich? In: Népek együttélése Dél-Pannoniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. (gyk). Szerkesztők: Lengvári István-Vonyó József, Pécs, 2003. 187-206.</ref>, akinek uralkodási ideje alatt továbbra is a keleti gótok itáliai királyságának befolyása alatt állhatott a környék, de [[526]]-ban bekövetkezett halála után a [[longobárdok]] uralma alá került. Az erődöt nem szállták meg, de az átkelőt ellenőrzésük alá vonták.
 
Abból a tényből, hogy a feltárt temetőben több évszázadot átívelő temetkezés nyomai kerültek elő, egyes kutatók azt a feltételezést vonták le, hogy itt továbbélhetett egy római közösség. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az ebből az időszakból előkerült leletanyag egy keresztény hitű csoport itt tartózkodását tanúsítja, melynek tagjai továbbra is megőrizték római antik kultúrájukat és kapcsolatrendszerüket – annak ellenére is, hogy a térséget közben elérte a népvándorlás és az egymást követő évszázadok során mintegy fél tucatnyi különböző népcsoport fordult meg itt. A keresztény közösségről (melyet a régészet Keszthely kultúraként tart számon) az esetenként különleges gazdagságú sírok leletanyagai mellett egy kora keresztény bazilika is tanúskodik. Úgy tűnik, hogy a 7. század közepétől mintegy 100 évig lakatlan volt az erőd területe, de a 9. századtól a ismét használatba vették, a Karoling birodalom részeként.