„Litván Nagyfejedelemség” változatai közötti eltérés

[[Litvánia]] területére az i. e. 2. évezred első felében [[indogermán]] eredetű balti törzsek érkeztek. Az i. e. 5-6. században megindult a néppé válás folyamata. A 8. században a [[lettek]]től elkülönült [[litvánok]] kisebb fejedelemségeket hoztak létre. Litvánia neve az [[1008]]-as [[Quedlinburgi évkönyv]]ben szerepel először mint a [[Kijevi Nagyfejedelemség]] vazallusa. A [[13. század]] közepén Mindaugas fejedelem a kis államalakulatokat egyesítve felvette a nagyfejedelem címet.

 

Az így megerősödött Litvánia – a többi baltikumi néppel ellentétben – sikerrel védte ki a Német Lovagrend hódító törekvéseit. Gediminas nagyfejedelem uralkodása (1316-41/42) alatt Litvánia regionális nagyhatalommá vált. [[1322]]-ben [[Vilnius]] lett a főváros.

 

 

A 14-15. században, kihasználva a tatár terjeszkedés kínálta lehetőséget, a Litván Nagyfejedelemség a mai [[Fehéroroszország]], [[Ukrajna]], [[Oroszország]] egy részét is magába olvasztotta, határai a [[Balti-tenger]]től a [[Fekete-tenger]]ig terjedtek. A meghódított területek szláv népessége azonban erős hatással volt az állam belső szerkezetére (hadsereg, pénzügyek), ill. kultúrájára (a vezetőréteg egy része [[ortodox]] hitre tért). [[1386]]-ban Jagelló (Jogaila) nagyfejedelem felvette a római katolikus vallást, [[I. Lajos]] magyar király lányának, Hedvignek a kezével [[II. Ulászló lengyel király|II. Ulászló]] néven elnyerte a lengyel trónt, megteremtve ezzel a több mint 400 éves lengyel-litván együttélés alapjait.