„Catalaunumi csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
26. sor:
== A csata előzményei ==
450-ben [[II. Theodosius bizánci császár]] baleset áldozata lett. Utódja, [[Marcianus bizánci császár|Marcianus császár]] a kelet-római birodalom jelentős erőforrásaira támaszkodva megváltoztatta a hunok iránti politikáját,{{refhely|Bóna-Hunok|81. o.}} megszüntette a 443-tól fizetett {{szám|20700}} font arany évi adó folyósítását.{{refhely|Bóna-Hunok|56. o.}} Ez komoly belső fizetési nehézségeket okozott a hun birodalomban. A helyzet kezelésére Attila saját aranyból bizánci mintára solidusokat veretett, hogy a germán szövetségeseknek folyósítani tudja szokott járandóságukat. A hun király és a nyugat-római birodalom kapcsolatait [[Justa Grata Honoria|Honoria]] társcsászárnő esete bonyolította, aki levélben feleségül ajánlkozott és gyűrűt küldött Attilának, mert öccse, [[III. Valentinianus római császár]] gyakorlatilag fogságba vetette. Attila komolyan vette az ajánlatot, és hozományul [[Gallia]] tartományt kérte, amit már korábban szeretett volna megkaparintani. Valentinianus ezt megtagadta, árulónak tartott nővérét pedig eltüntette. Egyúttal a [[Nyugatrómai Birodalom]] is megszüntette az adófizetést a hunoknak.{{refhely|Bóna-Hunok|82. o.}}
Attila ebben a helyzetben Gallia megtámadása mellett döntött, ami jelentős zsákmánnyal kecsegtethette germán szövetségeseit is. Élénk diplomáciai tevékenységgel igyekezett a korabeli Gallia [[frankok|frank]] erőit megosztani. Ebben némi segítséget kapott a [[Loire]]-menti parasztfelkelők, [[bagaudák]]{{Wd|Q799867}} egykori vezetőjétől, Eudoxiustól, aki 448-ban Attila udvarába menekült.{{refhely|Bóna-Hunok|83. o.|azonos=B83}}
A hun nagykirálynak a nyugatrómaiak és germán szövetségeseik megnyerésére, megosztására irányuló politikai, diplomáciai erőfeszítései nem sok sikert hoztak, vezetőik többnyire átláttak a szándékain. Az ingadozók Attila seregének megindulása után álltak át a rómaiak táborába, mert a barbárok felvonuló tömege nem ismert sem szövetségest, sem barátot.{{refhely|azonos=B83}}
451 elején Attila elindította addig Európában talán soha nem látott tömegű haderejét Galliába. A 30-50 ezres sereg főleg a germán szövetségekből állt, részt vettek benne a gepidák, osztrogótok, rugiak, szkirek, szvébek, [[alemannok]], herulok, türingek, valamint a burgundok és frankok egy része – ezeknek a népcsoportoknak a másik része a rómaiak oldalára állt.
Egy ideig úgy tűnt, hogy Attila habozott, de aztán elhatározta, hogy átfogó támadást indít Róma ellen. 451 tavaszán indult meg és átkelt a [[Rajna|Rajnán]]. Az [[alemannok]] ellenálltak, a Rajna jobb partján élő frankok ellenben azonnal behódoltak. A balparti, ripuári frankok ezzel szemben Aetiushoz álltak, aki éppen Itáliából [[Gallia|Galliába]] tartott, s minden rendelkezésre álló római katonai egységet és ugyanígy a szövetséges csapatokat is magához rendelte. Hozzá csatlakoztak a [[burgundok]], az [[Orléans]] környéki [[alánok]] és a vizigótok, akik az utolsók voltak, de Aetius számára különös jelentőséggel bírtak seregének erősítésében. Elsősorban a vizigótok királya, [[I. Theuderich nyugati gót király|I. Theuderich]] akarta a hunokat saját országában, [[Aquitania|Aquitaniában]] várni, talán azért is, mert néhány évvel korábban közte és Aetius között harcok voltak. Aetius arra kérte a valamikori galliai pretoriánus prefektust, Avitust, aki germán létére a rómaik között velük azonos tiszteletnek örvendett, hogy emlékeztesse I. Theuderichet szövetségesi kötelezettségére. Avitus fáradozásának köszönhetően a vizigót királyt sikerült meggyőzni a közös fellépés szükségességéről.▼
▲
Amíg ezek a tárgyalások folytak, addig Attila serege ''Argentoratum''ot ([[Strasbourg]]) és ''Divodurum''ot ([[Metz]]) teljesen megsemmisítette, majd ''Aurelianum''<ref>A magyar szakirodalomban előforduló, másik neve ''Aureliani''.</ref> ([[Orléans]]) irányában ''Lutetia'' ([[Párizs]]) felé vonult. Miután megérkezett a város falai alá, megkezdte a 400 x 500 m-es négyszögerőd (''quadriburgium'') ostromát. Attilának az volt a célja, hogy megszerzi a városból kivezető [[Loire]]-hidat és ezzel szabad utat nyit a vizigótok országába. A jól védett, késő római erőd ideig-óráig ellenállt, végül a hatalmas túlerő elfoglalta az erődvárost, viszont a hídfőnél kiépített kiserőd még tartotta a hidat.{{refhely|Bóna-Hunok|83., 222. o.}} Aetius, immár a vizigótokkal megerősödve, délnyugatról éppen Orléans felé menetelt. Jordanes szerint, a város röviddel Aetius megérkezése előtt elesett. A hunok a fosztogatással voltak elfoglalva, így meglepte őket Aetius, aki súlyos veszteségeket okozva visszavonulásra kényszerítette őket. Ez azonban erősen kétséges, mivel elképzelhetetlen, hogy a hunok felderítői egy ilyen nagy hadsereg közeledését nem vették volna észre. Vélhetőleg Attila a csapatait időben kivonta Orléans-ból, és azután kelet felé táborába, egy elsáncolt szekérvárba vonult vissza. A visszavonulás feltehetőleg éjszaka történt, és a gepida harcosok fedezték, akik a hátvédet képezték. A birodalmi hadsereg előőrsét a ripuári frankok alkották. Az elkeseredett éjszakai csatározásban mindkét oldal nagy veszteséget szenvedett, majd a küzdő felek eredmény nélkül szétváltak. Aetius seregével követte a hunokat, és Attila szekérvárától látótávolságban építette fel a saját táborát.
| |||