Főmenü megnyitása

Módosítások

Novellái közül azok a legemlékezetesebbek, melyekben a távol-keleti angol gyarmatosok életéről ír; ezekben a történetekben élethűen festi meg az elszigetelten élő telepesek érzelmi világát. Legkiválóbb munkái ebben a műfajban az Eső („Rain”), „Footprints in the Jungle”, és a „The Outstation”. Az Esőt, amelyben egy misszionárius megkísérli egy Sadie Thompson nevű prostituált megtérítését, többször is megfilmesítették. Maugham elismerte, hogy legtöbb novelláját a brit birodalom állomáshelyein hallott történetekre alapozta.
 
Bár Maugham szexuális kapcsolatai többnyire férfiakkal alakultak ki, a női nemet sem vetette meg. Viszonyt kezdett Syrie Wellcome-almal, az amerikai születésű gyógyszerészmágnás Henry Wellcome feleségével. A viszonyból született lányuk, Liza (Mary Elizabeth Wellcome, 1915–1998). Henry Wellcome ekkor beadta a válópert, és 1917-ben Maugham és Syrie összeházasodtak.
 
Maugham [[biszexualitás]]a kétféleképpen is hatott írásaira. Mivel a nőket szexuális riválisainak tekintette, gyakran ruházta fel őket olyan szexuális étvággyal és szükségletekkel melyek a korabeli szerzők munkáiban eléggé szokatlanok voltak. A Lambeth-i Lizá-ban, a Sör és perec-ben, és a Borotvaélen-ben a női karakterek szexualitása annyira elsöprő, hogy a következményekkel mit sem törődnek. A másik hatás saját világszemléletében nyilvánult meg: bárhova utazott, szexuális hajlamait görbe szemmel nézték, sőt, bűntettként fogták fel, és ez Maugham-ot toleránssá tette a mások hibáival szemben. Olvasói és kritikusai gyakran panaszkodtak, hogy regényeiben és színdarabjaiban nem ítélte el elég egyértelműen szereplői rossz tulajdonságait. Kritikusainak Maugham 1938-ban így válaszolt: „Az én hibám kell hogy legyen, hogy különösebben nem lepődök meg mások bűnein – hacsak azok nem érintenek engem személy szerint.” („It must be a fault in me that I am not gravely shocked at the sins of others unless they personally affect me.”) Maugham gyakori utazgatásai és Haxtonhoz fűződő kapcsolata megkeserítette házasságát, és 1927-ben Syrie és Maugham elváltak.
Maugham a válás után 1928-ban Dél-Franciaországban, Cap Ferrat-ban villát vett, és végleg letelepedett Haxtonnal. A villa nemcsak otthona lett, de egyike az 1920-as és 30-as évek irodalmi szalonjainak is. Írói munkásságát fáradhatatlanul folytatta; 1940-re, amikor a németek lerohanták Franciaországot és Maugham-nak el kellett hagynia a francia Riviérát, ő volt az angol nyelvű világ egyik leghíresebb és egyben leggazdagabb írója. Ekkor már a hatvanas éveit taposta. A II. világháború nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, főképpen Hollywoodban, ahol forgatókönyvek írásával foglalkozott. Amikor Gerald Haxton 1944-ben meghalt, Maugham visszaköltözött Angliába, majd két év múlva franciaországi villájába. Gyakori utazásait leszámítva, itt lakott egészen haláláig.
 
Az ürességet, amit Haxton halála okozott, egy Alan Searle nevezetű fiatalember töltötte be, aki hűséges, bár nem túlzottan inspiráló társnak bizonyult. Maugham szerelmi élete soha nem ment simán. Egyszer bevallotta: „Legtöbbnyire azokat szerettem, akik nem sokat törődtek velem, és az, ha engem szerettek, inkább zavarba ejtett…Hogy ne sértsem meg őket, gyakran mutattam olyan szenvedélyes érzelmeket amiket egyáltalán nem éreztem.” („I have most loved people who cared little or nothing for me, and when people have loved me I have been embarrassed… In order not to hurt their feelings, I have often acted a passion I did not feel.”) Utolsó éveiben Maugham örökbe fogadta Searle-t, hogy biztosítsa a férfi számára vagyona öröklését. Amellett hogy elhatározását Liza lánya férjével együtt erősen ellenezte, lépésével Maugham nevetségessé vált a nyilvánosság előtt is. Sírja az írónak nincs. Hamvait a canterbury-i King's School „Maugham könyvtára” közelében szórták el.
 
Legtöbb regényét, színdarabját és novelláját megfilmesítették, kezdve a némafilmek (1928) korszakától egészen napjainkig. Bár kiskorában kicsi volt és gyenge, kitartó természetére már akkor is büszke volt; mint felnőtt, önmaga megelégedésére egyik könyvét a másik után írta - örült annak, hogy még mindig képes alkotni. Sikerei ellenére, munkáit a kritikusok és korabeli írótársai nem kezelték különösebb tisztelettel. Maga Maugham ezt a jelenséget azzal magyarázta, hogy hiányzott nála a lírikus kifejezésmód, szókincse megszabott volt, és a szóképek használatához nem volt elég szakértői érzéke.