Főmenü megnyitása

Módosítások

→‎Története: Tartalom kiegészítése, frissítés.
1990 után két kft.-vé alakították a vállalatot. A könnyűzenét 1992-től a Hungaroton Gong, a komoly- és népzenét meg az irodalmat 1993-tól a Hungaroton Classic adta ki. Az állam a Hungaroton Music Rt. létrehozásával „óvta meg” az archívumot. Ezt privatizálták 1995-ben, a vevő a Fotex-csoport volt. 1998-ban a két kiadói kft. összeolvadt Hungaroton Records Hanglemezkiadó Kft. elnevezéssel. Ez a márkanév megtartásával 2013. január 1-jén beolvadt a Fotexnet Kft.-be.
 
A '90-es évekévektől ótakb. húsz évig a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodikuralkodott, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újra kiadásával. AzEbben az időszakban az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobbanagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnekszerződtek.
 
A 2013-as Fotexnetbe olvadás és reorganizáció óta több, mint száz új, több nemzetközi kitüntetéssel díjazott album jelent meg a kiadónál. A legendás stúdiót felújítják; az értékesítés szintepedig kizárólagmár az interneten keresztül is történik, a ''Hungaroton Zeneáruház'' és az [[iTunes Store]] oldalain. Az aranykor felvételeinek egyre nagyobb része letölthető formában hozzáférhetővé válik. A CD-k, a fizikai hordozók gyártása és forgalmazása visszaszorulta korábbi évek stagnálása után újraindul, a sajátkiadó nemzetközi partnerhálózata és jelenléte mintaboltismét megszűntkiépül.
 
[[2001]]-ben négy albumban, tizenhárom CD-válogatás jelent meg az első ötven év komolyzenei felvételeiből ('''HCD 32074–77''', '''HCD 32088–90''', '''HCD 32091–93''', '''HCD 32096–98''').
4

szerkesztés