„Marosvásárhely” változatai közötti eltérés

{{Román település infobox

| kép = Collage Marosvásárhely.png

| képaláírás = Részletek a [[Belváros (Marosvásárhely)|belvárosból]]

}}

[[Fájl:Maros-vásárhely, Főpiacz és a Kegyesrendűek Zárdája.jpg|thumb|Marosvásárhely - piac a főtéren]]

 

Ezen a vidéken már az [[őskor]]ban is volt emberi [[település]], ami a [[Maros]] közelségének, illetve a dombokon kiterjedő hatalmas [[csertölgy|cserfa]]- és [[bükk (növénynemzetség)|bükkerdőknek]] köszönhető.<ref>Kincses Képeskönyv - Marosvásárhely, Koinónia Kiadó, Kolozsvár 2008 (Őskor, ókor - Élet a Maros partján, 4. oldal)</ref> Az első település, amelyet ténylegesen a mai Marosvásárhely elődjének tekinthetünk, a 11. században alakult ki. Az 1323-ból származó első írásos említése ''Novum Forum Siculorum''nak nevezi a várost. A 15. század első felében Marosvásárhely még [[mezőváros]] volt és [[Marosszék (történelmi)|Marosszéknek]] volt alárendelve. Viszont idővel mind önállóbb lett, és egyre több kiváltságot kapott az uralkodóktól. Az első bírói kiváltságot [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] ajándékozta a városnak, 1470-ben, majd ezt 1482-ben egy vásáros kiváltság is követte. [[Báthory István (erdélyi fejedelem)|Báthory István]] fejedelemtől [[Jagelló Izabella magyar királyné|Izabella királynéig]] még számos kiváltságot kapott, míg végül elnyerte a ''szabad mezővárosi rang''ot. 1601-ben a [[Tizenöt éves háború]] nyomán a császári zsoldosok [[Giorgio Basta|Basta György]] vezetésével felégették. Ezek után megnőtt az igény egy falakkal körülvett [[vár]]ra, megépítésének neki is kezdtek, ekkor kapta meg Marosvásárhely a ''[[szabad királyi város]]'' rangot. A városi élet csak a 18. század során kezdett kibontakozni, de igazi lendületet a 19. század végén, illetve a 20. század elején [[Bernády György]] polgármesteri mandátuma alatt vett.

A legmagasabb nyilvántartott népesség 164&nbsp;445 lakos volt (1992), aminek 51,4%-át magyarok tették ki. Az 1992-es népszámlálás után népességszáma csökken (1992–2002 között több mint 14&nbsp;404 fővel) és a 2002-es adatok szerint a magyarság kisebbségbe került. Ennek okai részben a demográfiai hanyatlás felgyorsulása (születésszám visszaesése, elöregedés), a magyarok nagy számban való kivándorlása (a rohamos gazdasági fejlődés során a jelenség gyakorlatilag megszűnt), illetve a tehetősebb réteg a Marosvásárhely melletti [[lakópark]]okba, illetve a [[Marosvásárhely Metropoliszövezet|környező településekre]] való kiköltözése ([[szuburbanizáció]]). A legfrissebb, 2011-es népszámlálási adatok szerint a város lakossága 127&nbsp;849 főre csökkent, s ebből 44,87% (57&nbsp;362 fő) vallotta magát magyarnak.

 

 

== Nevének eredete ==

 

1616-ban [[Bethlen Gábor]] városi rangra emelte Marosvásárhely néven.

 

== Fekvése ==

 

A várost a következő községek veszik körbe: [[Marosszentgyörgy]], [[Jedd]], [[Marosszentanna]], [[Marosszentkirály]], [[Koronka]] és [[Maroskeresztúr]].

* [[Bukarest]] vasúton 448&nbsp;km, közúton 346&nbsp;km

* [[Brassó]] vasúton 282&nbsp;km, közúton 171&nbsp;km

* [[Nagyszeben]] vasúton 189&nbsp;km, közúton 124&nbsp;km

 

A rendelkezésre álló adatok alapján az egyetlen székelyföldi „libera regia et murata civis”, azaz „[[szabad királyi város|szabad királyi]], kerített város” Vásárhely kialakulásának idejére csak következtetni tudunk. Székelyvásárhely a 12. század végén vagy a 13. század elején jött létre. A település latin neve ''Novum Forum Siculorum,'' új keletű vásároshelyre utal, mely vásároshely kialakulása összefüggött a marosi székelyek e részeken való letelepedésével. E feltételezés csak akkor helytálló, ha a „székely” nevet „székelység”, „székelyek” értelemben használjuk és a latin elnevezést „székelyek vásáros helye”-ként fordítjuk. Az eredeti megnevezést a vidéken élő magyar lakosság adta: ''Székelyvásárhely,'' és ezt fordították latinra.

 

 

1848. november 4-én falai alatt verték meg a császáriak a székelyek seregét, majd a várost is elfoglalták. 1849. január 13-án Tolnay őrnagy honvédserege foglalta vissza. 1849. július 30-án innen indult [[Petőfi Sándor|Petőfi]] és [[Józef Bem|Bem]] a [[segesvári csata|segesvári csatába]]. 1854-ben itt, a Postaréten végezték ki a 3 székely [[vértanú]]t, 1874 óta emlékmű jelöli a helyet. 1861-ben Marosszék székhelye lett. 1876-ban újra tűzvész pusztított, ugyanebben az évben Maros-Torda vármegye székhelye lett. 1880-ban Bem, 1893-ban [[Kossuth Lajos|Kossuth]] szobrát, 1907-ben Rákóczi mellszobrát avatták fel a Főtéren. 1923-ban a [[románok]] mindhármat ledöntötték.

A városnak 1910-ben 25&nbsp;517 lakosa volt, ebből 22&nbsp;790 magyar, 1717 román és 606 német.

 

 

1958. február 25-én az akkori [[Magyar Népköztársaság]] delegációja [[Kádár János (politikus)|Kádár János]] vezetésével, a [[bukarest]]i útja után, Marosvásárhelyre látogatott. Az akkori lapok szerint 12&nbsp;000 ember gyűlt össze a vasútállomás előtti téren és a küldöttséget [[Csupor Lajos]], a [[Magyar Autonóm Tartomány]] főtitkára, a tartományi néptanács elnöke, [[Bugyi Pál]], [[Kovács György (író)|Kovács György]] író és [[Andrásofszky Tibor]] rektor fogadta. Ezután látogatást tettek a [[Simó Géza]]-gyárban, majd nagygyűlést szerveztek, amelyen ezer munkás vett részt. A magyar küldöttség részéről [[Kállai Gyula]] szólalt fel, beszédét a [[Marosvásárhelyi Rádió]] élőben közvetítette. Kállai kijelentette, hogy a [[Magyar Népköztársaság]] szerint [[Románia|Romániában]] megszűntek a nemzetiségi gondok és útjukkal meg szerették volna cáfolni azokat a vádakat, hogy a [[Magyar Népköztársaság]]nak területi igényei vannak. A kijelentést elégedetlenséggel fogadták az egybegyűlt munkások, hangos bekiabálások történtek, illetve többen a termet is elhagyták. A nagygyűlés után a delegáció meglátogatta az [[Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem|Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet]], ahol a tanári kar, [[Andrásofszky Tibor]] igazgató vezetésével, bemutatta az intézményt. Az előadóteremben [[Kádár János (politikus)|Kádár]] rövid beszédet tartott, az értelmiségiek szerepéről az „új világ” megteremtésében. Este a [[Kultúrpalota (Marosvásárhely)|Kultúrpalotában]] a ''Székely Népi Együttes'' ünnepi műsort tartott a küldöttségnek.<ref>[[Vásárhelyi Hírlap]] - 2. évfolyam, 13. szám, 10. oldal, História (ISBN 6423806000038)</ref>

[[Fájl:Assimilation of Hungarians in Marosvasarhely.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|small|Titkosított dokumentum az RKP archívumából, ami előírányozza a város etnikai összetételének a megváltoztatását betelepítések útján]]

Az [[1989]]-es „rendszerváltozás” után, [[Magyarország]]ról és [[Németország]]ból jelentős mennyiségű gyógyszer-segély érkezett, ezért a belvárosi [[Keresztelő Szent János-templom (Marosvásárhely)|plébániához]] tartozó [[Petőfi Sándor]] utcai ingatlanban létrehoztak pár hónapig egy ideiglenes gyógyszertárt, ahol önkéntes patikusok osztották ki a gyógyszereket.<ref>Marosvásárhely Történetéből 2. Mentor Kiadó, 2007 ({{ISBN|978-973-599-262-0}})</ref>

 

[[1990]] [[március]]ában volt a „fekete március”-nak nevezett marosvásárhelyi pogrom, vagyis etnikai zavargások törtek ki az akkor még többségben lévő magyarság és a kevés helyi, illetve az annál nagyobb számú, a környező román falvakról behozott románság között. A zavargások egyik kiváltó oka az volt, hogy 1990. február 10-én [[Sütő András (író)|Sütő András]] felhívására körülbelül 100&nbsp;000 magyar vonult némán, táblák és transzparensek nélkül demonstrálni a teljes körű anyanyelvi oktatás megteremtéséért Marosvásárhely [[Belváros (Marosvásárhely)|belvárosában]]. Kezükben egy-egy gyertya és könyv volt. Mindenhol elénekelték a Miatyánkot.