„Koreai háború” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Xia (vitalap | szerkesztései) |
|||
68. sor:
=== Az Egyesült Nemzetek válasza ===
Az ENSZ [[Az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsa|Biztonsági Tanácsa]] még a támadás napján összeült, amelyen a szovjet nagykövet nem vett részt, így az hamarosan elfogadta az amerikai határozati javaslatot a szabad világ védelmére. A szervezet [[Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 83. számú határozata|83. számú határozata]] agresszornak minősítette Észak-Koreát, felszólította csapatai visszavonására, ellenkező esetben szankciókat és fegyveres fellépést helyezve kilátásba. A szavazásnál [[Jugoszlávia]] tartózkodott, a Szovjetunió pedig abban az időben [[bojkott]]álta a BT üléseit, mivel ott Kínát állandó tagként a [[kínai polgárháború]]ban elszenvedett vereség miatt [[Tajvan (sziget)|Tajvanra]] szorult [[Kínai Köztársaság]], és nem a [[peking]]i központú Kínai Népköztársaság képviselte. Két nappal később a BT felszólította tagállamait, hogy nyújtsanak fegyveres segítséget Dél-Koreának. A visszatérő [[Jakov
Bár korábban a fegyveres harcot Koreában stratégiailag feleslegesnek nyilvánították, [[Harry S. Truman|Truman]] elnök a második világháború előtt a diktatúráknak adott engedményeket alapul véve úgy gondolta, hogy egy győzelem csak felbátorítaná a szovjeteket, és végül totális háborúhoz vezetne.<ref>Park Hong-Kyu: ''American Involvement in the Korean War''. In: The History Teacher, 1983/16. szám, 253. o.</ref> Ezért 1950. június 27-én elnök – a nevéhez kötött [[Truman-doktrína|Truman-doktrínának]] megfelelően – utasította az amerikai légierőt és haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának, kezdetben az északi csapatok kiűzésében és a határok helyreállításában. Az ENSZ által felállított haderőbe 16 országból küldtek csapatokat, annak 90%-át azonban az Egyesült Államok (a háború egésze alatt 2,4 millió katona, de egyszerre legfeljebb {{szám|325000}} fő) és Dél-Korea adta.<ref name="vilpol">Világpolitikai kislexikon (szerk.: Bognár Károly). Kossuth Kiadó, Budapest, 1972, {{ISBN|963-09-0145-5}}; 234–235. o.</ref> Rajtuk kívül {{szám|87000}} főt küldött közösen Nagy-Britannia, Ausztrália és Új-Zéland; Törökország egy dandárt; Thaiföld egy gyalogosezredet; Hollandia, Belgium–Luxemburg, Etiópia, Kolumbia, Görögország és a Fülöp-szigetek egy-egy gyalogoszászlóaljat, Dél-Afrika egy vadászszázadot és Kuba egy gyalogosszázadot. Ezen felül öt ország – Dánia, Olaszország, Norvégia, India és Svédország – küldött orvosi segítséget.<ref>Keith Pratt: i. m. 247. o.</ref><ref>Nigel Thomas–Peter Abbott, i. m. 17–34. old.</ref>
1950. november 3-án fogadta el a [[Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlése|Közgyűlés]] a [[Az Egyesült Nemzetek Szervezete Közgyűlésének 377. számú határozata|377. számú határozatát]] (Egyesült Erővel a Békéért) 52:5 arányban, amelyben kimondták, hogy a béke megóvásában a Biztonsági Tanács szerepe elsődleges, de nem kizárólagos, és ha nem képes ellátni ezt a feladatot, a Közgyűlés rendkívüli ülésszakban meghozhatja a szükséges intézkedéseket.<ref name="Kovács549" /> A Szovjetunió később beismerte, hogy maga is megsértette az alapokmányt az ENSZ BT üléseitől való távolmaradással, ám fennállása alatt mindvégig bírálta a Közgyűlés határozatát, amely szerinte illegális
=== Puszan és Incshon ===
| |||