Főmenü megnyitása

Módosítások

== Története ==
{{Pallas}}
A panteizmus a nyugati filozófiában először az [[eleai iskola|eleai iskolában]] jelentkezett, amelynek alapítója, [[Kolophóni Xenophanész|Xenophanész]] kimondja, hogy egy az, amit mindennek nevezünk, míg [[Parmenidész]] élesebben kifejti, hogy csak az Egy létezik igazán, ez pedig változatlan, s minden ami ennek ellentmond, a sokaság, a változás, hiú látszat. Így keletkezett a [[filozófiai panteizmus]], mely csak egy vonását, a logikai egységet, domborítja ki. Amikor a panteizmus fogalma feléledt az [[újplatonizmus]]ban, az egység fogalma megmarad, de a panteizmus új vallási elemekkel bővült: a világ itt a keleti bölcseletből vett [[emanáció]], az Egyből való kiáradás útján jön létre. {{refhely|Pallas}}
 
A középkorban is jelentkezett a panteizmus, ugyancsak vallási felfogásokkal színezve. Az egy Isten fogalmában való elmélyedés, akár az elméletben tőle származtatjuk a világot, akár a [[vallás]]i életben benne keressük üdvösségünket, mindig a világnak másodrendű fontosságú tényezővé való leszállításához vezet, a világot Isten mivoltának alárendelt nyilvánulásává teszi. Így fogja fel a világot az [[újplatonizmus]], így az újplatonikus felfogásoktól általhatott keresztény gnózis, hasonlóan a középkor arab filozófusai, [[Alfarabi]], «a tisztaság testvérei», s [[Averroës]], akik mind a platonizmushoz hajolnak. De a [[skolasztika|skolasztikusok]] elseje, [[John Duns Scotus]], is ahhoz a végső eredményhez jut, hogy Isten minden és minden Isten. Isten, úgymond, és a teremtmény nem kettő, hanem egy. Később is ráakadunk erre a felfogásra. [[Benai Amalricus|Amalrich]] Benában a XII. században újra tanította; Deus est omnia, Isten minden, és tanítványa [[Dinánti Dávid]] ebben is követi. {{refhely|Pallas}}
85 420

szerkesztés