„Első keresztes hadjárat” változatai közötti eltérés

a
Egy héttel Nikiaia eleste után, június 26-én a keresztesek továbbindultak délkelet felé, a régi bizánci hadiúton. Egy kis bizánci kontingens is elkísérte őket a tapasztalt hadvezér, [[Tatikiosz]] vezénylete alatt. A sereg a könnyebb vonulás érdekében két részre vált: az elsőt a dél-itáliaiak, észak-franciák és bizánciak alkották Bohemund vezetésével, a másodikat pedig dél-franciák és lotaringiaiak, Toulouse-i Rajmunddal az élen.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=132–34}}.</ref> Eközben Kilidzs Arszlán, akinek súlyos csapást jelentett kincstára és fővárosa elvesztése, összegyűjtötte seregeit és kiegyezett a danismendekkel. A hadiút elágazásánál, [[Dorülaion]] város közelében várt a nyugatiakra. Bohemund június 30-án este ért a színhelyre és a síkságon letáborozott. Napkeltekor a jelentős létszámfölényben levő törökök a környező dombokról rájuk zúdultak, de nem sikerült meglepniük a keresztényeket, akik védekező állást vettek fel a táborukban. A könnyűlovas szeldzsukok egymást váltva lőtték ki rájuk nyilaikat, de óvakodtak a kézitusától. Déltájban megérkezett a keresztes sereg második része és Kilidzs Arszlán rájött, hogy csak ellenségei felét sikerült bekerítenie. A nyugati seregrészek egyesültek és elnyújtott hadrendet vettek fel. Adhemar püspök közben a dombok takarásában megkerülte a csatateret és amikor megjelent a amúgy is elbizonytalanodott törökök hátában, azok pánikba estek és elmenekültek.<ref>{{harvnb|Asbridge|2004|pp=135–37}}.</ref>
 
Két napos pihenő után a keresztesek délkelet felé, a hosszabb, de biztosabb úton haladtak tovább, de a kopár, víztelen, háborúk sújtotta anatóliai tájon így is nehezen haladtak; különösen hogy a szeldzsukok igyekeztek mindent elpusztítani előttük. Augusztus közepén érkeztek [[Konya (település)|Ikonionhoz]], majd némi pihenő után [[Ereğli (Konya)|Hérekleiába]]. Itt a danismend emír várta őket, de amikor Bohemund rájuk támadt, inkább elmenekültek. A főút itt délnek fordult a tengermenti [[Kilikia]] felé, a keskeny és nehezen járható Kilikiai-kapun keresztül. A többség úgy döntött, hogy inkább északról kerüli meg a [[Torosz-hegység|Taurusz-hegység]]et, de a két birtok nélküli másodszülött vezér, Boulogne-i Balduin és Tankréd szeptember 15-én délnek fordult, hátha sikerül kikanyarítaniuk maguknak egy hercegséget. A két főnemes riválisnak tekintette a másikat és hamarosan össze is különböztek, amikor [[Tarsus|Tarszosz]] városát (amelynek kapuit a helyi keresztények kinyitották előttük) Balduin magának követelte. Tankréd elvonult, de röviddel később 300 lemaradt katonája Tarszoszhoz ért. Balduin nem volt hajlandó beengedni őket és éjszaka a város körül ólálkodó törökök lemészárolták őket.</ref>Runciman 160. o.</ref> A frankok nem tapasztaltak számottevő ellenállást, de a mocsaras, maláriafertőzte kilikiai síkság nem nyerte meg tetszésüket és nehezen védhetőnek is tartották, ezért inkább keletnek indultak és Balduin [[Kahramanmaraş (település)|Marasnál]] csatlakozott az Anti-Tauruszon átkelő fősereghez, Tankréd pedig még elfoglalta [[İskenderun|Alexandretta]] kikötővárosát és utána vonult a többiek irányába, [[Antiokheia|Antiókhia]] alá.
 
Balduin még Antiókhia előtt újabb kalandra vállalkozott, a környék örmény fejedelmeinek kérésére elűzte két jelentős vár török védőit. Ezután az [[Eufrátesz]] mentén fekvő [[Şanlıurfa (település)|Edessza]] örmény ura, a gyermektelen Torosz felajánlotta neki, hogy fiává és örökösévé fogadja, ha megvédelmezi a minden irányból fenyegetett kis fejedelemségét. Megérkezése után a város lakossága által gyűlölt Torosz ellen összeesküvést szőttek és menekülés közben meglincselték. 1098. március 1-én a helyi, többségében örmény keresztények megkérték Balduint, hogy kormányozza őket, ő pedig feleségül vett egy örmény hercegnőt és megalapította az [[Edesszai Grófság]]ot.<ref>Runciman 166. o.</ref><ref name="Hindley37">{{harvnb|Hindley|2004|p=37}}.</ref>