„Herman József” változatai közötti eltérés

| gyermekei =1. Herman János (1950– 1950)<br>2. Herman, Iván (1955~&nbsp;)<br>3. Herman Péter<br>4. Herman, Zsófia

Szülei: Herman Ödön (†1944) gépészmérnök, szabadalmi ügyvivő, a nyilasok elhurcolták és megölték, Czigler Irma irodalmi alkalmazott. Testvére: Hernádi Sándor gépészmérnök, az Általános Gépipari Minisztérium főmérnöke és Dobó Jánosné Herman Erzsébet orvos. Háromszor nősült. Első felesége (1949–1963): Janine Dessez francia állampolgár. Fia:Fiai Herman János (1950–1950) és Herman Iván (1955–1955). Második felesége 1963-tól Erdélyi Ildikó (1938–1938) pszichológus, szociológus, kandidátus. Fia: Herman Péter; leánya: Herman Zsófia. Harmadik felesége 1998-tól haláláig [[Bakró-Nagy Marianne]] (1946-) nyelvész.

A budapesti református gimnáziumban érettségizett 1942-ben, a [[Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem|Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi EgyetemMűegyetem]] (JNMGE) Közgazdaság-tudományi Karán (1942–1943), majd a [[Szegedi Tudományegyetem]]en tanult (1945). A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen – az [[Eötvös József Collegium|Eötvös Collegium]] tagjaként (1946-tól) – francia–latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett (1949); tanulmányait ösztöndíjjal [[Párizs]]ban egészítette ki (1947–1949). A Párizsi Egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1949), a nyelvészeti tudományok kandidátusa (1959), doktora (1969). Az MTA tagja (levelező: 1982. május 7.; rendes: 1987. máj. 8.).

Tanulmányai idején tagja volt annak a magyar küldöttségnek, amelyik részt vett [[Prága|Prágában]] a Nemzetközi Diákszövetség alapító kongresszusán (1946), majd a [[Demokratikus Ifjúsági Világszövetség|DIVSZ]] munkatársa, párizsi központjában a magyar ifjúság képviselője (1949). Az [[Eötvös Loránd Tudományegyetem|ELTE BTK]]-n a francia nyelvtörténet előadó tanára (1949–1951), egyúttal az [[Magyar Tudományos Akadémia|MTA]] Nyelvtudományi Intézete tudományos munkatársa, osztályvezetője (1950–1951). Az Idegen Nyelvek Főiskoláján a Francia Tanszék tanszékvezető főiskolai adjunktusa (1951–1952), tanszékvezető főiskolai tanára (1952–1955); közben a Főiskola igazgatója (1953–1955). Az ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Kar Romanisztikai Tanszékének egyetemi docense és a Kar dékánhelyettese (1955–1957). A KLTE BTK Román Nyelvek és Irodalmak Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense (1957–1962), egyetemi tanára (1962. július 28.–1975. június 30.); közben a Kar dékánhelyettese (1959–1963), dékánja (1963–1967), majd az ELTE BTK egyetemi tanára (1975. július 1.–1994. augusztus 31.), emeritusz professzora (1994-től). Az MTA Nyelvtudományi Intézete igazgatója is (1982–1992). A Párizsi Egyetem (1963–1964 és 1981–1982), a Bécsi Egyetem (1988), a Göttingeni Egyetem (1989), a Velencei Egyetem (Università Ca' Foscari Venezia) vendégprofesszora (1992–1999), [[Professor emeritus|emeritusz professzora]] (2002-től). Az [[UNESCO]] párizsi felsőoktatási részlegének igazgatója (1970–1975).

Romanisztikával, elsősorban francia és újlatin összehasonlító nyelvészettel, a vulgáris és provinciális latinság vizsgálatával, francia nyelvtörténettel foglalkozott. Nemzetközileg is alapvetően új eredményeket ért el az újlatin nyelvek legrégibb korszaka és az újlatin nyelvű írásbeliséget megelőző átmeneti korszak kutatása terén. Általános nyelvészeti, jelentéselméleti, szocio- és neurolingvisztikai, ill. nyelvtörténet-elméleti munkássága is értékes. [[Magyarország]]on előmozdítója volt több fontos nyelvészeti irányzat (pl.: nyelvi változások elmélete, [[afázia]]kutatás, stb.) bevezetésének.