|
= Élete =
Nishida 1870. május 19. született egy kis faluban Kanazawa városától északra. Szülőföldjén, mely a mai Kahoku városává nőtte ki magát, megtalálható egy archívum és egy monumentális múzeum is található a tiszteletére, melyez utóbbi talán a világ legnagyobb építészeti struktúrája, melyet egy filozófusnak emeltek. Nishida a korai Meiji korszakban (1968-19121868–1912) nőtt fel, mikor Japán újra megnyitotta kapuit a nyugat felé két és fél évszázados elzárkózás után ésújra vettemegnyitotta átkapuit a nyugat felé, mintés átvette az európai politikai, oktatási és kulturális irányzatokat/intézményi struktúrát.
Nishida korai éveire úgy nyomta rá a bélyegét ez a „modernizáció”, hogy egy merevemerev, gyakran elnyomó iskolai légkört hozott létre, mely megkövetelte a császár iránti elkötelezettséget, valamint a kitettséget a Japánjapán „Felvilágosodásnak”„felvilágosodásnak”, melyben bemutatkoztak a nyugati filozófusok a japán társadalomnak.
A középiskolai éveiben, melyet Kanazawában töltött;, a kínai Konfucianizmuskonfucianizmus, Neo-Konfucianizmusneokonfucianizmus és a Taoizmustaoizmus klasszikusait valamintolvasta angolul, németül. Kitűnt a matematikában, és érdeklődéssel forgatta Hegel és Kant munkáit. Itt kötött életre szóló barátságot D. T. Suzukival.
Felvételt nyert a Tokiói Birodalmi Egytemre, a következő évben lehetőselehetősége nyílt, hogy Kant, Hegel és Schopenhauer tanulmányait tanulmányozza japán első filozófia professzoraifilozófiaprofesszorai alatt. 1894-es diplomázását követően, megházasodott, és több regionális középiskolában és egyetemen tanított.
A következő évtizedben németet és más tárgyak oktatása mellett kiadott pár filozófiai esszét, de ez idő tájt sokkal inkább gyakorolt buddhista meditációs gyakorlatokat gyakorolt kiotói Zen mestereikzenmesterek iránymutatása alatt. 1905-ben elkezdelkezdett töprengeni és lefektetni korai főművénekf őművének alapfeltevéseit, mely később az 1911-ben megjelenő ''A jó kutatása'' (善の研究, Zen no kenkyū) című művében teljesedik kiennekki, ennek révén elnyerielnyerte a lehetőséget, hogy a Kiotói Birodalmi Egyetemen kapjon állást, és 1914-ben a filozófiai tanszék professzorává neveziknevezték ki.
Nishida ezt követően azon filozófiai munkákra koncentrált, ezt követően melyekamelyek Európából érkeztek a felkelő nap országába; a következő évtizedben számos esszét írt, melyekamelyek újragondolták többek között a Neoneo-Kantikanti, Royceiroyce-i, Bergsonibergsoni, Hermann LotzeiLotze-i terminusokat. Ezeket az esszéket gyűjtő kötetekbegyűjtőkötetekbe rendezte, melyek témái széles spektrumot öleltek fel a művészettől és az erkölcsig bezárólag.
Nishida népszerűsége az egekbe szökkent az 1920-as években. Ő volt az, aki segített Tanabe Hajime, Watsuji Tetsurō, Kuki Shūzōnak a kiotói Egyetemenegyetemen betöltött pozícióik megszerzésében, illetőleg olyan tanulókat vonzottak előadásai, mint Nishitani Keiji és Tosaka Jun, akik mindannyian meghatározó filozófusai lettek a szigetországnak.
AAz ’20as1920-as évek idusán kifejlesztette a fő tézisét, a Basho elméletet (basho 場所 jelentése: hely vagy topos) melyet továbbfejlesztett miutámiután 1929 professzor emerituszemeritus lett és elköltözött Kamakurába. Az 1930-as évek elején az érdeklődése az emberi cselekvések és kölcsönhatások természete és azok hatása történelmi és társadalmi világunkra, valamint a kultúra és a nemzetiség értelme felé fordult.
Mivel őt tekintették japán elsőszámúelső számú filozófusának, a japán kormány vezetése (köztük egykori tanítványtanítványa, a későbbi miniszterelnök Konoe Fumitaro) felkérték, hogy indokolja meg a japán nacionalizmust. Eleget tett a kérésnek még annak ellenére is, hogy fenntartásai voltak a japán expanziót illetően. Ennek ellenére nagy figyelmet szentelt ennek a munkának. 1938-ban előadást tartott a „A japán kultúra problémája címmel”, mely sikereit jól mutatja, hogy mikor két évvel később megjelent nyomtatott formában, a könyv több, mint 6000060 000 példányban kelt el. 1940-ben elnyerte a Kulturális Rendet (文化勲章, ''bunka kunshō'').
1941-ben meghívót küldküldött a császárnak, és arra kérikérte, hogy támogassa az akadémiai szabadságot minden nemzetnek a nagyvilágban, illetve, hogy képviselhessék a saját ideológiájukat. Ez időben Nishida jobboldali kritikusai azzal vádolták, hogy politikai írásai mind túl absztrakt mindabsztraktak, nem támogatja kellőképpen a kormány politikátkormánypolitikát; a Másodikmásodik Világ Háborútvilágháborút követően a ball oldalibaloldali kritikusok túlságosan nacionalista.
Annak ellenére, hogy egészsége megromlott és körülötte minden várost lebombáztak, Nishida tovább folytatta a filozófiai vizsgálatait, például: Descartes és Leibniz műveit használta kiinduló pontként. Két hónappal az 1946. június 7-én bekövetkezett halála előtt befejezte ''A semmi helyének logikája és a vallásos világnézet'' című esszéjét. Műveinek 19 kötetes könyvsorozatát halála után két évvel kezdték el közzétenni. Egy korabeli fénykép tanúskodik arról, hogy több száz ember üldögél a bolt előtt, hogy megvásárolja az első kötet 1947. június 20-ai kiadását.
== Filozófiája ==
|
