„August Strindberg” változatai közötti eltérés

'''Johann August Strindberg''', régies magyar formában Strindberg Ágost ([[Stockholm]], [[1849]]. [[január 22.]] – [[1912]]. [[május 14.]]) svéd dráma-, elbeszélés regény-, és regényíróelbeszélésíró. Szegénysorú családba született, de mégis az [[Uppsalai Egyetem]]en tanulhatott. Nem fejezte be tanulmányait, hanem tanítóként és távírászként működött, majd színinövendék lett. Dolgozott a [[Stockholmi Királyi Könyvtár]]ban, és az ekkor írtpamfletjeiírt pamfletjei révén híressé vált. Az egyre népszerűbb író [[Párizs]]ban majd [[Svájc]]ban is élt, hiszen hazájában sok ellenséget szerzett magának. Háromszor nősült, de a nőkkel kialakított kapcsolata sem volt zökkenőmentes. Az életétÉletét végigkísérte a nyomor, és üldözési mánia is gyötörte. A saját magával és a világgal vívott harc eredménye lett, hogy érdeklődött az [[okkultizmus]], az [[alkímia]] iránt érdeklődött és, hajlott a [[miszticizmus]] és a [[buddhizmus]] felé. Foglalkozott festészettel is, deám írói munkássága jelentősebb, összesen 58 drámát írt és elbeszélésköteteket adott ki. Jelentősebb művei ''[[Az apa]]'' (1887), a ''[[Júlia kisasszony]]'' (1888) az ''[[Inferno (August Strindberg)|Inferno]]'' (1897) és a ''[[Haláltánc (Strindberg)|Haláltánc]]'' (1900).

Strindberg életében főleg irodalmi műveket írt, de fotós, festő, kémikus is „próbált lenni”, utóbbi az úgynevezett ''Inferno-krízis'' alatt, erről szól naplója, az ''Inferno'' (olaszulolaszulː Pokol), (1897). Ez választóvonal Strindberg naturalista – önéletrajzi regények, darabok – és expresszionista korszaka közt.

Strindberget elsősorban mint nőgyűlölőt ismerik. Nem gyűlölte annyira a nőket, mint állította, bár saját maga is úgy fogalmaz: „Csak elméletben vagyok nőgyűlölő”. Feleségei: Siri von Essen, nem túl tehetséges színésznő (1877–91), Frida Uhl újságírónő (1893–94), és Harriet Bosse, norvég színésznő (1901–04), aki szép sikereket aratott Strindberg-darabokban. Strindberg az egyik legszubjektívebb író a világon, így a házasságai is alapul szolgáltak sok művéhez. A három nő is minden lehetséges alkalommal elmondta a véleményét a házasságról, így Strindberg szerelmi ügyeiről nagyon jó képünk van. Mindannyiszor beleszeretett azegy eszményképbe, amit a nőről kialakított, de miután összeházasodtak, hamar összevesztek. Strindberg hisztériával, mosdatlansággal (egész életében irtózott a mocsoktól), leszbikussággal kezdte gyanúsítani a feleségét. Aztán elváltak.

Első darabjai, a ''Hermione'' (1869), ''I Rom'' (''Rómában'', 1870) stb. nem voltak igazán jók. Első sikeres darabja a ''Mäster Olof'' (''Olof mester'', 1872, verses verzió: 1876), Olaus Petri svéd reformátor életéről szól. Ezután romantikus drámái következnek: ''Gillets helmladet'' (''A céh titka'', 1880), ''Herr Bengts hustru'' (''Bengt úr felesége'', 1882) és ''Lycko-Pehrs resa'', 1882). 1886-ban írja a ''Társakat'' ''(Kamraterna)'', első naturalista darabját. Ezt követi két nagy naturalista tragédiája, ''[[Az apa]]'' (''Fadren'', 1887), ''[[Julie kisasszony]]'' (''Fröken Julie'', 1888). 1883–89 között Párizsban, majd Svájcban élt. A ''Julie kisasszony a ''Tizenegy egyfelvonásos'' ciklus (1888–94) része, leghíresebbek közülük: a ''[[Hitelezők]]'' (''Fordringsägare'', 1888), ''A kötelék'' (''Bandet'', 1894).

Gyorsan megírta önéletrajzi regénysorozata, az ''[[Egy lélek fejlődése]]'' első négy részét is: ''[[Egy lélek fejlődése|A cseléd fia]]'', [[A forrongás évei|''A forrongás évei'']], [[A vörös szobában|''A vörös szobában'']], [[A szerző|''A szerző'']].

1901–04 között ismét házasságot kötött,házasː párja Harriet Bosse volt, de harmadik kapcsolata is kudarcba fulladt. 1907-ben kamaraszínházat alakított a fővárosban, Intima Teatern néven. Utolsó éveit magányosan töltötte.

Strindberg festészettel is foglalkozott, deám ezen a téren csak halála után sokkal figyeltek fel teljesítményére.

Nordensvan értékelése szerint Strindberg festészete szertelen, nyers volt, de egyetért [[Richard Bergh]] svéd festővel abban, hogy Strindberg művészete bár tökéletlennek látszik, a maga módján jól tükrözi az író gazdag érzelmi életét, művészi tehetségét, és így a festmények technikai problémáik ellenére maradandó alkotások.<ref>Georg Nordensvan: Svensk konst och svenska konstnärer i 19de århundradet. 1928. 407-408. o.</ref>

Strindberg festészetétFestészetét csak az utókor kezdte igazán értékelni. Az [[1960-as évek]]ben a párizsi [[Centre Pompidou felvette]] a korai modernizmust bemutató kiállításába Strindberg négy festményét, amelyek nagy sikert arattak. Ennek nyomán egy sor külön kiállítást szerveztek Strindberg festői munkásságából Európa-szerte.<ref>Strindberg: Painter and Photographer, New Haven, London, 2001, kiállítási katalógus 7. o.</ref> Az 1900-as évek óta lezajlott művészeti fejlődés lehetővé tette, hogy Strindberg munkásságát új szemüvegen át nézze a közönség, és már nemcsak az [[impresszionizmus]]sal, hanem az [[expresszionizmus]]sal, sőt az [[absztrakt művészet]]tel is rokonították festészetét.<ref>Ibid., 10. o.</ref>

<gallery class="center" widths="250">