„István angol király” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
78. sor:
==Uralkodásának első évei (1136–39)==
[[File:Stephen bird.jpg|thumb|István, kezén sólyommal (14. század)]]
Közvetlenül koronázása után Istvánnak Észak-Angliába kellett vonulnia. [[I. Dávid skót király|Dávid]] skót király Henrik halálának hírére benyomult az országba és elfoglalta [[Carlisle (Anglia)|Carlisle]]-t]], [[Newcastle upon Tyne|Newcastle-t]] és néhány másik fontos várat. Ekkoriban a határ még nem volt véglegesítve és a skótok hagyományosan maguknak követelték [[Cumberland]]ot. Dávid ezenfelül [[Northumbria|Northumbriára]] is igényt tartott, miután annak korábbi grófjának lányát vette feleségül.<ref name="Carpenter, p.165.">Carpenter, 165. o.</ref> István seregével együtt gyors ütemben északra masírozott, és [[Durham (Anglia)|Durhamban]] találkozott a skót királlyal.<ref name=King2010P53>King (2010), 53. o.</ref> A két uralkodó kiegyezett egymással, Dávid Carlisle kivételével visszaadta a megszállt területek nagy részét, cserébe István elismerte Dávid fiának, [[Henrik northumbriai gróf|Henriknek]] angliai birtokait és megerősítette őt Huntingdon grófjaként.<ref name=King2010P53/>
 
István ezután visszatért délre, és 1136 húsvétjára Westminsterbe összehívta udvartartását.<ref>King (2010), 57. o.</ref> Az eseményen a bárók többsége és a magas rangú egyházi tisztségviselők egyaránt megjelentek.<ref>King (2010), 57–60. o.; Davis, 22. o.</ref> Az uralkodó megerősítette, hogy betartja az egyháznak tett ígéreteit, megígérte, hogy orvosolni fogja a Henrik uralkodása alatt felmerült sérelmeket, és megváltoztatja a királyi erdők korábbi használati jogait.<ref>Carpenter, 167. o.</ref> Egyebekben elődje politikáját kívánta folytatni, és megerősítette helyén a királyság valamennyi grófját.<ref>White (2000), 78. o.</ref> A jelenlévők között birtokokat osztott szét, és az egyháznak jelentős alapítványokat tett.<ref>Crouch (2008a), 29. o.; King (2010), 54–55. o.</ref> A koronázást [[II. Ince pápa|II. Ince]] pápa még ebben az évben jóváhagyta, miután Blois-i Henrik tett arról, hogy eljussanak hozzá Theobald és VI. Lajos francia király támogató levelei (Lajos úgy vélte, hogy Matilda megkoronázásával az Anjou-grófok hatalma kényelmetlenül megerősödne Nyugat-Franciaországban).<ref>Crouch (2008b), 46–47. o.</ref>
 
A skótokon kívül a walesiek is kihasználták Anglia bizonytalan helyzetét. Dél-Wales fellázadt a normann uralom ellen, 1136 újév napján szétvertek egy kisebb normann sereget, áprilisban pedig egy rajtaütés során megölték [[Richard Fitz Gilbert de Clare]] határvidéki bárót. A felkelés gyorsan terjedt, 1137-re egész Dél-Wales fellázadt.<ref>Carpenter, 164–165. o.; Crouch (1998), 258. o.</ref> [[Owain ap Gruffudd]] [[gwynedd]]i király és [[Gruffydd ap Rhys]] [[deheubarth]]i herceg is számottevő területeket szállt meg, és elfoglalták [[Carmarthen]] várát. István az elesett Richard fivérét, Baldwint és egy másik határvidéki urat, Robert Fitz Harold of Ewyast küldte a helyzet kezelésére, de jelentékeny sikereket egyik sem ért el. A jelek szerint 1137 végére István egyéb problémái miatt egyelőre letett arról, hogy leverje a walesi lázadókat.<ref>Crouch (1998), 260, 262. o.</ref> Délnyugat-Angliában fellázadt Baldwin de Redvers devoni gróf és Robert of Bampton is, de őket a király legyőzte; Baldwin fogságba került, majd miután kiengedték, Normandiába távozott.<ref>Bradbury, 27–32. o.</ref>
 
Eközben Normandiára rátámadt a másik trónkövetelő, Matilda férje, Geoffroy gróf. Már 1136 elején becsapott a hercegségbe, majd egy rövid tűzszünetet követően az év végén újra támadott, bár területfoglalás helyett inkább csak fosztogatott és gyújtogatott.<ref name=BarlowP168>Barlow, 168. o.</ref> Az angliai gondok miatt István nem tudott személyesen foglalkozni vele, ezért [[Waleran de Beaumont]] worcesteri grófot nevezte ki nevezte ki a normandiai királyi erők parancsnokának, a védekezést pedig bátyja, Theobald koordinálta.<ref>Crouch (2008b), 46–47. o.; Crouch (2002), 252. o.</ref> A király maga 1137-ben utazott Normandiába, ahol Theobalddal és VI. Lajossal közösen megállapodtak egy Anjou-ellenes szövetség létrehozásáról.<ref>Crouch (2008b), 47. o.</ref> A megállapodás részeként Lajos elismerte István fiát, [[IV. Eusztáz boulogne-i gróf|Eusztázt]] Normandia hercegeként, ő pedig hűbéresküt tett a francia királynak.<ref>Barlow, 168. o.;</ref> A király ezután megpróbálta visszaszerezni azokat a határterületeket, amelyeket Anjou grófja még 1135 végén szállt meg, de seregében a normann bárók és a flamand zsoldosok úgy összevesztek, hogy szabályos csatát vívtak egymással.<ref>Davis, 27. o.; Bennett, 102. o.</ref> A bárók ezután elvonultak, így a hadjárat dugába dőlt.<ref>Davis, 28. o.</ref> István inkább fegyverszünetet kötött Geoffroyjal; egyéves fegyvernyugvásért cserébe kétezer márkát fizetett a grófnak.<ref name=BarlowP168/>
88. sor:
Istvánnak koronázása előtt egyértelműen jó viszonya volt az egyházzal, de aztán megjelentek az első konfliktusok. Megígérte, hogy felülvizsgálják mindazon birtokok jogállását, amelyeket 1087 óta elvettek az egyháztól; ezek a földek azonban ekkor már jellemzően nemesek tulajdonában voltak.<ref name=BarlowP168/> Amikor Blois-i Henrik visszakövetelte a glastonburyi apátság kiterjedt [[Devon (megye)|devoni]] birtokait, ez helyi lázongást eredményezett.<ref name=BarlowP168/> 1136-ban meghalt [[William de Corbeil]] canterburyi érsek és a főpapság rossz szemmel nézte, amikor István rátette a kezét a vagyonára.<ref name=BarlowP168/> Az érseki címre Blois-i Henrik is pályázott, István azonban nem öccsét, hanem Bec-i Theobaldot támogatta, Henrik pedig vigaszképpen [[pápai legátus]]i kinevezést kapott.<ref>King (2010), 317. o.</ref>
 
István első uralkodói évei többféleképpen értékelhetőek. Egyrészt stabilizálta az északi, skót határt, megállította Geoffroy normandiai támadásait, szövetséget kötött a francia királlyal, jó viszonyt ápolt az egyházzal és élvezte a bárók többségének támogatását.<ref>Barlow, 165, 167. o.; Stringer, 17–18. o.</ref> Másrészt viszont Észak-Anglia gyakorlatilag Dávid skót király és fia, Henrik kezére került, elvesztette Walest, a normadiai harcok destabilizálták a hercegséget, és egyre több főúr érezte úgy, hogy nem kapta meg a neki megígért vagy megérdemelt kormányzati posztot vagy birtokot.<ref>Barlow, 168. o.; Crouch (1998), 264. o.; Carpenter, 168. o.</ref> A király emellett 1138-ra gyakorlatilag kiürítette a Henrik által ráhagyott tele kincstárat; a fényűző udvartartás és angol és normandiai földön harcoló zsoldos seregek fenntartása igen sokba került.<ref name=CarpenterP169>Carpenter, 169. o.</ref>
 
===Gloucesteri Róbert lázadása (1138–39)===
[[File:Goodrich Castle keep1.jpg|thumb|Az 1130 körül épült Goodrich vára jó példája a régi gerendavárakat felváltó normann kőváraknak]]
1138-ban újabb gondok jelentkeztek. Először Gloucesteri Róbert lázadt fel. Róbert I. Henrik törvénytelen fia volt (Matilda császárné féltestvére), és Gloucester grófjaként, valamint kiterjedt angliai és normandiai birtokaival a leghatalmasabb főurak közé tartozott.<ref name=BarlowP169>Barlow, 169. o.</ref> Róbert apja halálakor Theobaldot látta volna szívesen a trónon, nem vett részt István első udvartartásán, és a következőre is csak ismételt meghívások után volt hajlandó elmenni.<ref>King (2010), 61–62. o.</ref> Róbert 1138-ban megtagadta Istvánnak tett hűségesküjét, és kijelentette, hogy Matilda trónigényét támogatja. [[Kent]]ben és Délnyugat-Angliában erre kitört a felkelés, bár Róbert maga Normandiában tartózkodott.<ref>Stringer, 18. o.</ref> Franciaországban Geoffroy ismét betört Normandiába. A skóciai Dávid király is újból Észak-Angliára támadt, behatolt [[Yorkshire]]-be, és bejelentette, hogy ő is Matilda pártjára áll (Dávidnak [[Skóciai Szent Margit|anyja]] révén mind Matilda császárné, mind István felesége, Boulogne-i Matilda unokahúgai voltak).<ref name="CarpenterP166"/>
 
[[File:Prince Henry of Scotland 1139 692124.jpg|thumb|left|Henrik northumberlandi gróf (Dávid skót király fia) által, a saját nevében kiadott ezüstpenny]]
 
István katonai vezetőként saját közelharci képességei, ostromban való jártassága és főleg amiatt tűnt ki, hogy seregeit akár nagyobb távolságokra is igen gyorsan tudta mozgatni.<ref>Stringer, 15–16. o.; Davis, 127. o.</ref> A lázadásokra és inváziókra válaszul párhuzamosan több hadjáratot szervezett, elsősorban Angliára fókuszálva. Feleségét megbízta, hogy Boulogne-ból keljen át a La Manche-csatornán és foglalja vissza a Róbert katonái által tartott Dovert.<ref name=BarlowP169/> Kíséretének néhány lovagját északra küldte, hogy segítsenek a skótok elleni harcban; Dávidot még abban az évben a [[zászlócsata|zászlócsatában]] meg is futamította a Thurstan yorki érsek vezette angol sereg.<ref name=CarpenterP166>Carpenter, 166. o.</ref> A győzelem ellenére azonban nem sikerült kiszorítani a skótokat Észak-Angliából. Maga István nyugatra indult, hogy visszafoglalja [[Gloucestershire]]-t. Visszavette [[Hereford (Herefordshire)|HerefordHerefordot]]ot, [[Shrewsbury]]t és [[Bath]]-t, [[Bristol]]lal viszont nem boldogult, így csak a környékét dúlta fel.<ref name=BarlowP169/> A lázadók Róbert segítségére vártak, ő azonban Normandiában maradt és Matildát próbálta meggyőzni arról, hogy szálljon partra Angliában.<ref>Bradbury, 67. o.</ref> Még az év vége előtt Dover is megadta magát a királyné seregének.<ref name=Crouch2002P256>Crouch (2002), 256. o.</ref>
 
A hadjáratok jól haladtak. és István ezt kihasználva északra küldte feleségét, hogy kössön egyezséget a skótokkal. A durhami egyezmény alapján Dávid és fia, Henrik megmaradhattak Cumbria és Northumbria grófjainak, de hűséget kellett esküdniük Istvánnak, és meg kellett ígérniük, hogy nem fognak ellene fegyvert.<ref name=CarpenterP166/> Sajnálatos módon azonban a király ezzel magára haragította Chester grófját, [[Ranulg chesteri gróf|Ranulf de Gernon]]t, aki magát tartotta Carlisle és Cumberland jogos urának;<ref name=DavisP50/> István azonban így már felkészülhetett Róbert és Matilda várható angliai partraszállására.<ref>Carpenter, 170. o.</ref>
 
===Előkészületek az összecsapásra (1139)===
[[File:Great Seal of King Stephen.jpg|thumb|István nagypecsétje]]
A király azzal próbálta megerősítenie támogatottságát, hogy számos új grófságot hozott létre, amelyek élére lojális főurakat ültetett.<ref>Bradbury, 52. o.</ref> I. Henrik idején csak hét grófság létezett Angliában, és ezek is inkább csak szimbolikus jelentőséggel bírtak. Az új grófságok az ország problémás régióiban jöttek létre, és elsősorban István bizalmas tanácsadói, [[Waleran de Beaumont]] és ikertestvére, [[Robert de Beaumont]], valamint unokatestvéreik kapták meg őket.<ref>Barlow, 171–172. o.; Crouch (2008a), 29. o.</ref> 1138 után [[Worcester]], [[Leicester]], [[Hereford (Herefordshire)|Hereford]], [[Warwick]] és [[Pembroke]] grófságai kerültek a kezükre, biztonságos védelmi zónával választva el a lázongó délnyugatot az ország többi részétől.<ref>Barlow, 172. o.</ref>
 
István emellett igyekezett eltávolítani székükből a szerinte vele ellenséges püspököket. I. Henrik idején az angol közigazgatás gyakorlatilag Roger saliburyi püspök (valamint unokaöccsei, Alexander lincolni és Nigel elyi püspökök és Roger fia, Roger le Poer lordkancellár) kezében volt.<ref>Davis, 31. o.</ref> A három püspök egyházi tisztségeiken túl hatalmas birtokokkal rendelkezett, amelyeken várakat kezdtek építeni és sereget gyűjtöttek; István így arra gyanakodott, hogy csak a megfelelő alkalmat várják, hogy Matilda pártjára álljanak. Ezenfelül Roger püspök és a Beaumont-família között ellenségeskedés állt fenn. 1139 júniusában István [[Oxford]]ban tartotta udvarát, amikor – feltehetően a király szándékos kezdeményezésére – Roger és Bretagne-i Alan emberei fegyverrel estek egymásnak.<ref name=DavisP32>Davis, 32. o.</ref> István erre azt követelte a püspököktől, hogy adják át neki valamennyi várukat és a követelés alátámasztására őrizetbe helyeztette őket. Egyedül Nigelnek sikerült elmenekülnie, aki [[Devizes]] várában húzta meg magát. A király ostrom alá vette a várat és azzal fenyegetőzötfenyegetőzött, hogy kivégzi Roger le Poert; a püspök végül megadta magát.<ref>Yoshitake, 98. o.</ref> A püspöki várak ezután István kezére kerültek.<ref name=DavisP32/>
 
István öccsét, Blois-i Henriket igen aggasztották a történtek, egyrészt mert a király korábban megígérte, hogy tiszteletben tartja az egyház privilégiumait, másrészt ő is épített hat várat, amelyeket nem szeretett volna elveszíteni.<ref name=BarlowP173>Barlow, 173. o.</ref> Pápai legátusként egyházi bíróság elé idézte a királyt, arra hivatkozva, hogy a papság fölötti bíráskodás az egyház dolga.<ref name=BarlowP173/> István küldötte, Aubrey de Vere arra hivatkozott, hogy Rogert nem mint püspököt, hanem mint ura ellen lázadni készülő földbirtokost tartóztatták le. Az uralkodó álláspontját támogatta Hugó roueni érsek is, aki szerint nem volt olyan kitétel a kánonjogban, amely megengedte volna a püspököknek a várépítést. Aubrey azzal fenyegetőzött, hogy panaszt nyújt be a pápánál, és végül a bíróság nem hozott ítéletet.<ref name=BarlowP173/> Az incidens talán megszüntette a katonai jellegű fenyegetés egy részét, viszont komoly károkat okozott a király és a főpapság (különösen öccse) viszonyában.<ref>Davis, 34. o.; Barlow, 173. o.</ref>
 
==A polgárháború (1139–54)==