|
==Életrajza==
[[Weimar]]ban született akkor, amikor [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] még nem volt a weimari irodalmi központ főalakja. Polgárfiú volt. Csak 24 éves korában kapott nemességet, ám nem a német császártól, hanem az orosz cártól. Azonban még így is odatette neve elé a német nemességet jelentő "von"„von” előtagot. Fiai már mint von Kotzebue urak nőttek fel. Első gyermeke születésekor 26 éves volt, utolsó gyermeke 54 éves korában született. Közülük négy is szerepel a régebbi lexikonokban, mint von Kotzebue-k. Van köztük festő, világutazó, földrajzi felfedező, orosz tábornok, orosz diplomata és német író. Az atya, a folyton nagy sikerű színpadi szerző élete folyamán egyszerre volt német író, és hol orosz magas rangú köztisztviselő, hol cári szolgálatban álló titkosszolgálati főember. Volt színigazgató, rendező, tartományi kormányzó, szibériai száműzött, hogy közvetlenül utána megint színigazgató legyen. Majd végül az orosz cárok németországi titkos hírszerző hivatalának főnöke, a német egyetemi ifjúság forradalmi ábrándjainak megfigyeltetője, [[Szentpétervár]] legfőbb külföldi ügynöke.
A korán tehetségesnek mutatkozó fiú jogásznak indult. Kitűnő tanuló volt, több osztályt tudott egy tanév alatt elvégezni. Jogi diploma birtokában 20 éves korában már ügyvéd [[Weimar]]ban. Kitűnő bírósági szónoknak bizonyult, okfejtő beadványai jogtudományi tanulmányokkal értek fel. Polgári perekben is, büntetőügyekben is hamarosan jó jövedelmű jogi képviselő lehetett. 28 éves korára az ''"Embergyűlölet és bűnbánat"'' című dráma olyan siker volt, hogy Oroszországban, Szentpétervárott is játszották. 24 évesen járt a cárok fővárosában, s felismerte, hogy ott nagy lehetőségek várják. A cári udvarban és a nemesi körökben általában franciául beszéltek, amely nyelven ő is tudott, és hamar megtanult oroszul is: amikor saját művének orosz bemutatójára visszalátogatott, a színháziakkal és író-művész barátaival könnyedén elbeszélgetett oroszul.
Az a közhelyektől áradó szentimentális stílus, amely oly divatos volt ezekben az években Nyugat-Európában, egyenest elegánsnak, nyugatiasnak hatott az oroszországi színházakban, bármelyik nyelven szólalt is meg. Az előkelőségek ugyanis legszívesebben a nagyvárosok francia színházaiba jártak, a polgári és polgárosodó rétegek a német színházakat kedvelték, a művelt ifjúság és a műveletlen nagy tömeg pedig az orosz színházakat szerette: a művelt ifjak azért, mert a nemzettudat a haladás és a hazafiasság szellemét érzékelte az anyanyelvben, a műveletlenek pedig azért, mert más nyelven nem értettek. Kotzebue-nak megfelelt bármelyik nyelv, illetve bármelyik darabját akár maga is lefordította bármelyik nyelvre. Írt, rendezett, néha maga is játszott. Kapcsolatba került a legmagasabb körökkel. Valószínű, hogy a magas hivatalok hasznát vették cselszövő szolgálatainak. A haladó értelmiség titkait ugyanúgy súgta be az udvarnál, mint ahogy a hivatalos szándékokat továbbította a haladó ábrándok titkos társaságainak. Már orosz állampolgár is volt, egyre magasabb hivatalokat látott el. Diplomáciai feladatokkal is megbízták, majd a cári birodalomhoz tartozó [[Észtország]] (illetve Észt Tartomány) kormányzótanácsának az elnöke lett. Reval (ma [[Tallinn]]) volt a székhelye. Nagy földbirtokot is szerzett azon a vidéken. Nem lehet pontosan tudni, miért fordult ellene az Udvar, de egyszercsakegyszer csak váratlanul bíróság elé került, néhány hétig börtönben is ült, majd száműzték Szibériába. Ott azonnalrögtön írt egy olyan drámát, amely dicsőítette a cárt és a cári hatalmat. Ezt megküldte az udvarnak, mire azonnal kegyelmet kapott, és kinevezték a szentpétervári állami német színház igazgatójának. Majd úgy tűnt, hogy hátat fordított minden hivatali vagy hivatalos tevékenységnek, és a [[Német-római Birodalom]]ba költözött, váltogatva a széttagolt birodalom államait: hol [[München]]ben volt, hol [[Mannheim]]ben. Időnként hazautazott revali birtokára pihenni. Ekkor volt a legmagasabb rangú cári tisztviselő: az orosz hatóságok németországi titkosszolgálatának a főnöke lett. Fő feladata a haladó ifjúsági szervezetek megfigyeltetése és a megtudott titkok Szentpétervárra való eljuttatása volt. Ez a megbízatása azonban mégis kitudódott, a tájékozott ifjúság tudomást szerzett róla. Amikor ez kiderült, egy felháborodott diák, Karl Sand tőrrel megölte. Sandot kivégezték, a forradalmi ifjúság Európa-szerte a maga hősét és vértanúját siratta, az akkor húszéves [[Alekszandr Szergejevics Puskin|Puskin]] "Tőr"„Tőr” című költeményében állított emléket Kotzebue gyilkosának.
==Munkássága==
Több mint 200 színpadi művet - tragédiát, komédiát, rémdrámáknak beillő "lovagdrámákat"„lovagdrámákat” - írt. Ezeket versengve játszották a [[Német-római Birodalom]] színházai, a francia, orosz, olasz, osztrák, magyar játékszínek. A [[19. század]] harmincas éveiben - jó évtizeddel a szerző halála után - magyar fordításban 20 kötetnyi Kotzebue-dráma jelent meg. Még egy további évtizedre sem volt szükség, és mintha egyszerre elfelejtették volna. Hajdan leghíresebb - talán viszonylag legjobb - darabjai sem kerültek újra színre. Ezek az "''Embergyűlölet és bűnbánat"'' meg a "''Német kisvárosok"''. Az előbbi igazi szentimentális játék a házasságtörő asszonyról, aki megtisztul a lelkifurdalásban, és derék férje megbocsát neki. Fél Európa zokogott a nézőtéren. A másik szatíra volt a vidéki kispolgárok ostobaságairól.
Műveinek első magyar fordítója [[Beleznay Zsuzsánna|Beleznay Zsuzsanna]] (1795. szeptember 15. – 1845. március 7.) Kotzebue ''A néma'' című vígjátékát fordította, amelyet 1813. augusztus 20-án, majd 1814. május 31-én adtak elő a Pesti Színpadon.
==Hatása==
|
