„Szimpla romkocsma” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
typo
tulajdonképpen?? reklám, bulvár ki
30. sor:
 
==Története==
A '''Szimpla''' tulajdonképpen egy baráti ötletből kiindult, most már jó néhány vendéglátóipari egységgel rendelkező vállalkozás, mely [[Budapest]] belvárosának éjszakai és kulturális életét egy egészen új irányba terelte. A Szimpla kávézó [[2001]]-ben nyílt meg, a még hagyományosnak mondható kávézói jelleggel, amihez azonban már társult egy olyan, meglehetősen eklektikusnak nevezhető berendezési mód, mely az elmúlt jó néhány évtized tárgyait, eszközeit, hangulatait foglalta magába, hogy ebből a sokféléből igyekezzen egységes teret alkotni. Az igazi különlegességet azonban a 2002-es első kerthelyiség után, a [[2004]]-ben megnyíló '''Szimpla kert''' jelentette, amely egy 7. kerületi bérház belső tereit ki- és felhasználva hozta létre az első magyarországi „[[Romkocsma|romkocsmát]].”
[[Fájl:Emléktábla Kazinczy utca 14.JPG|bélyegkép|balra|250px| <center>[[Emléktáblák Budapest VII. kerületében|Emléktábla a ház falán]]<ref>[https://index.hu/kultur/2014/06/08/emlektablat_kapott_a_hanyas_es_a_rozefroccs/ Index.hu]</ref></center> ]]
 
[[Fájl:Emléktábla Kazinczy utca 14.JPG|bélyegkép|balra|250px| <center>[[Emléktáblák Budapest VII. kerületében|Emléktábla a ház falán]]<ref>[https://index.hu/kultur/2014/06/08/emlektablat_kapott_a_hanyas_es_a_rozefroccs/ Index.hu]</ref></center> ]]
A irány a kezdetektől fogva egyfajta önszerveződés, ami az épület felhasználását, illetve hasznosítását sokkalta szabadabban kezeli, mint más vendéglátóegységek. A folyamatosan változó-alakuló tér, „keresetlen” stílusával, a rétegkultúrák iránti nyitottságával és azzal, hogy nem a közvélekedésben élő vendéglátós szakemberek, hanem bölcsész fiatalok nyitották, tulajdonképpen iskolát teremtett, és ez elmúlt tíz évben a Főváros életében jócskán megszaporodtak a hasonló, önálló kezdeményezésből létrejött közösségi terek. A [[romkocsma]] műfajt teremtett. Az érdekes ötletből alternatív divat lett, majd fősodratú turistalátványossággá avanzsálódott.
 
„''A Szimpla abból a célból üzemel, hogy kiderüljön, lehet-e piaci alapon rétegkultúrát finanszírozni, kilátástalannak tűnő építkezéseket túlélni, kiegyensúlyozottan működő konyhát vinni, kertmoziban saját forgalmazású filmeket vetíteni, animációs filmfesztiválokat szervezni, meg ilyesmik. A válasz egyelőre: IGEN''”<ref>http://szimpla.hu/budapest/rolunk</ref>
 
A '''Szimpla kert''' a [[Lonely Planet (könyvkiadó)|Lonely Planet]] útikalauz [[2011]]-es szavazásán a világ 3. legjobb bárja címet nyerte el.<ref>http://www.lonelyplanet.com/competitions/singha-100greatbars2011/bar-list/index.php</ref>