„Antonio Bonfini” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
44. sor:
== Ifjúsága ==
Bonfini [[1427]] vagy [[1434]] [[december]]ében született a közép-[[Olaszország történelme#A középkori Itália|itália]]i [[Piceno]] tartományban,
== Professzori állás ==
Antalt [[1473]]-ban meghívták az Anconától pár kilométerre délre fekvő Recanati iskolájába professzornak. Az
== Utazás Magyarországra ==
54. sor:
1486. szeptember 1-jén három hónapi szabadságot meg útiköltséget kért a várostól, és 25-én útnak eredt, hogy [[Aragóniai Beatrix magyar királyné|Aragóniai Beatrixszal]] való ismeretségét fölelevenítve bemutatkozzék [[I. Mátyás magyar király|Mátyás királynak]]. Vitte magával a kész köteteket, immár megfelelő dedikációkkal, ezeket részben Mátyás királynak, részben Beatrixnak ajánlva.
A fejedelmi udvarba, amely akkor a megszállt Ausztriában, Retzben tartózkodott, október 22. és 27. között érkezett meg. A szívélyes fogadtatás után megjelenhetett a királyi család színe előtt, átnyújtotta műveit, melyeket a király nagy érdeklődéssel fogadott, azonnal el is olvasott, és tetszését fejezte ki, majd jó fizetéssel alkalmazta őt a felesége mellé felolvasónak. Antal igyekezett beilleszkedni az új környezetbe, barátokat és pártfogókat keresett. Szabadságát nyilván meghosszabbította, mert a három hónap elteltével is Beatrix mellett maradt, és vele együtt ámulta végig azt a csodálatos díszszemlét, amelyet a király [[1487]] augusztusában
== Visszautazás Itáliába ==
E váratlan fordulat okára közvetlen adatunk nincsen, az utalások és a körülmények azonban azt a gyanút keltik, hogy az úrnőjével nem jött ki.
== A magyar háttér – utódlás ==
A fejedelmi pár kapcsolata éppen abban az [[1485]]. esztendőben végzetesen válságossá vált, amelyben az ő figyelme a magyar ügyek felé fordult. Ebben az évben a trónutódlás miatt aggódó [[I. Mátyás magyar király|Mátyás király]] – tízévi meddő házasság után – arra az elhatározásra jutott, hogy utódjává nyilvánítja házasságon kívül született, de törvényesített fiát, [[Corvin János|János]]t. A tizenkét éves fiút elismerte,
Az udvar emiatt két pártra szakadt, és Bonfini a Corvin-oldalra állt. A később keletkezett Magyar történet egyértelműen és kimondottan az ifjú hercegnek fogja a pártját, sajnálkozik bukásán, és Beatrixról leplezetlen antipátiával beszél.
67. sor:
Ezután Mátyás – mint mindjárt látni fogjuk – Bonfinit, addig Beatrix Ransanót bízta meg a magyar történelem feldolgozásával. Mátyás nem mondott le a tudós familiárisról. Mihelyt az ausztriai hadi helyzet valamelyest rendeződött, és decemberben létrejött a fegyverszünet, a nyugalom beköszöntével első dolga volt, hogy visszahívja őt. A közvetlen okot az szolgáltatta, hogy 1488. március 20-án Brünnben megjelent [[Thuróczi János]] [[Thuróczi-krónika|Magyar krónikája]], melyet szerzője a magyar történelem összefoglalásának szánt, az udvar finomabb ízlésű körei azonban tűrhetetlenül barbárnak találtak. Mátyás tehát fölkérte Bonfinit a tárgy reneszánsz szellemben, humanista stílusban, modern módszerekkel és méltó terjedelemben történő feldolgozására, természetesen a számára kívánatos felfogásban.
A megbízást tehát 1488 májusában kapta, a tájékozódás és az anyaggyűjtés után 1489-ben látott hozzá az íráshoz. Ekkor vetette papírra első fogalmazásban az I. tized 1. könyvét. Hogy Mátyás halála napjáig ([[1490]]. április 6.) meddig jutott el, az pontosan nem állapítható meg. Annyi bizonyos, hogy az első 16 könyvvel már készen állt, de a III. decas 9. könyvéig, vagyis Mátyás trónra lépéséig még nem érkezett el. Kenyéradója halála nyilván megakasztotta munkáját, de az országot nem hagyta el, [[II. Ulászló magyar király|II. Ulászló]] koronázásán is jelen volt, az új uralkodó pedig a megbízást azonnal megújította, így az írást nyomban folytathatta, és [[1492]]-re eljutott Mátyás haláláig. A vállalkozás ezzel mintha nyugvópontra ért volna. A 38 könyv után megírta a mű
== Utazások ==
Bonfini ezek után elutazott Itáliába, és ismét tanítani kezdett, ezúttal [[Ferrara|Ferrará]]ban. 1493 augusztusában még ott volt. Közben azonban Budán történt valami, mert 1494 áprilisában újfent Magyarországon találkozunk vele. Ekkor fizetést utalnak ki számára a kincstárból, ami azt jelzi, hogy történetírói hivatalát fölvette, és hozzálátott a Magyar történet folytatásához, az új rendszer krónikájának a rögzítéséhez. Ekkor írta meg a IV. decas 9–10. könyvét, majd folytatólag a többit, és hozzákezdett a már kész darabok átdolgozásához. Ettől kezdve többé-kevésbé folyamatosan dolgozott, ámbár az megállapítható, hogy az elbeszélést nem az eseményekkel egyidejűleg, hanem kisebb-nagyobb késedelemmel vetette papírra. Azonban rögtön az újrakezdés után a mű két pontján határozott törés tapasztalható. A nagyobb arányú átdolgozás nyoma az I. decas 2. könyvének 190. mondatáig látható, a továbbiakban csak a legszükségesebb módosításokat hajtja végre, jelentékenyebb mértékben az I. tized 10. könyvén. És egy más jellegű törés látszik a IV. decas 9. és 10. könyve között, tehát nyomban az indulás után: itt stílusa váratlanul lelassul és tónusa kedvetlenné válik. Az okot csak találgatni lehet, gyanakodhatunk egészsége megromlására, a Mátyás idejéhez képest szürkébb viszonyokkal való elégedetlenségére, de arra is, hogy a források szerint honoráriuma szűken folyt az államkasszából. Tény, ami tény, a mű a IV. decas 10. könyvétől unalmassá válik.
A végleges formában elkészült I-IV. tized lemásolásához ugyanakkor, [[1494]] tavaszán kezdtek hozzá, négy kötetben, parádés formában, drága [[pergamen]]re, valószínűleg [[Illusztráció|illusztrál]]va. A másolás 1496 végéig tartott. Ez a példány a királyi könyvtár számára készült. Később elkallódott (a 17. század végén két kötet még megvolt belőle [[Esztergom]]ban), szétesett. Az utóbbi időben csodálatos módon bukkant elő belőle hat levél, kettő [[1872]]-ben [[Nürnberg]]ben, kettő [[1923]]-ban [[Szeged]]en, kettő 1975-ben [[Budapest]]en, ahova [[Nagyvárad]]ról került. Az V. tized másolásához hozzá sem fogtak, hiszen azon akkor még a szerző dolgozott. A négy és fél tizedre rúgó eredeti szerzői fogalmazvány azóta mindenestül elveszett. A másoló személye ismeretlen. Annyi bizonyos, hogy átlagon felül képzett és gyakorlott mester volt, akit a szerző hozott magával Itáliából, amikor 1494 elején újra Magyarországra jött. Munkája magas színvonalát az udvar is elismerte, mert miután a négy kötetet átnyújtotta a királynak, János másoló is megkapta a címeres nemességet családjával együtt.
== Kész a történelmi munka ==
| |||