Wikipédia

„Piaristák” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
71 790 szerkesztés
lektorsablon ki
1. sor:
{{lektor}}
{{szerzetesrend infobox
| név = Piarista rend
| teljes név = Ordo Clericorum Regularium Pauperum Matris Dei Scholarum Piarum
| kép = Piarist.svg
36 ⟶ 35 sor:
== Története ==
=== A sikeres kezdetektől a bukásig (1617–1656) ===
[[Fájl:kalazanci szt jozsef.jpg|bélyegkép|balra|200px|[[Kalazanci Szent József]], ismeretlen festő műve, 1644 (San Pantaleo -rendház, Róma)]]▼
Alapítója [[Kalazanci Szent József]] (1557–1648), egy spanyol származású pap volt, aki 1597/15981597–98-ban munkatársaival együtt „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolát (scholae piae) nyitott [[Róma|Rómában]], elősorban a szegényebbszegény családok gyerekei számára. Az iskola eleinte a Tiberisen[[Tiberis]]en túli városrészben, a Santa Dorotea -plébánia mellett, majd a római belváros különféle helyein működött, végül 1612-ben jótevőik támogatásával [[Kalazanci Szent József|Kalazancius]] megvásárolta az iskola számára a San Pantaleo -templom mögötti Torres -palotát. 1601-től kezdve az alapító és munkatársai együtt laktak az iskola épületében. A Kegyes Iskolák Kongregációjának nevezett, fogadalmak nélküli közösség első szabályzata 1603-ban született. Az állandó tanítói karról és az intézmény jövőjéről Kalazanci Szent József úgy próbált gondoskodni, hogy azt egyesítette a [[Leonardi Szent János]] által alapított Isten Anyjáról nevezett (luccai[[lucca]]i) papi kongregációval. Az együttműködés azonban nem volt sikeres, így három év múlva kettéváltak és [[V. Pál pápa]] 1617. március 6-án létrehozta a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Páli Kongregációját , amelyet [[XV. Gergely pápa]] 1621. november 18-án ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé emelt (és törölte elnevezéséből elődje, V. Pál nevét), majd 1622. január 31-én jóváhagyta az alapító által megfogalmazott alapszabályt (Konstitúciókat) és kinevezte őtJózsefet a rend generálisánakgenerálisává ''(praepositus generalis)'' A piarista rend tehát a szabályozott papokhoz hasonló klerikusi rend lett, tagjai a világi papok szokásos reverendáját viselték. A laikus segítő testvérek ''(fratres operarii)'' a tanításban nem, csupán az iskolán kívüli kisegítő munkákban vettek részt.▼
 
A piarista szerzetesek és iskolák száma rohamosan emelkedett, eleinte Itália kisebb és -nagyobb városaiban (Frascati, 1616; Narni, 1618; Genova, 1625; Nápoly, 1626; Firenze, 1630; Palermo, 1633; stb.) majd megtelepedtek Morvaországban (Nikolsburg 1631), Lengyelországban ([[Varsó]] és [[Podolin]], 1642), sőt 1630-ban Michelangelo Tonti bíboros rájuk bízta az általa alapított a római Collegio Nazareno nemesi konviktus vezetését is. 1637-ben már 27 rendházban 362 piarista szerzetes és 70 [[Noviciátus|novícius]] élt. A rend befolyásos támogatói által kikövetelt gyors terjeszkedés miatt azonban a piaristák szegényes, alkalmatlan körülmények között éltek, sőt sokuk képzése is hiányos maradt. 1627-ben a rend vezetői megengedték, hogy egyes segítőtestvérek klerikusi státusba ''(clerici operarii)'' lépjenek. Mindez azonban feszültségeket és erkölcsi lazulást okozott a renden belül. Ráadásul a rend életébe a [[Szent Inkvizíció]] is beavatkozott. 1643-ban apostoli vizitátort küldött ki Silvestro Pietrasanta jezsuita személyében, eltávolította a rend éléről [[Kalazanci Szent József]]etJózsefet, és helyére első asszisztensként a nagyravágyó és rosszindulatú [[Mario Sozzi]]t (1608–1643), majd annak halála után generális vikáriusként a pedofil hajlamú, de befolyásos családból származó [[Stefano Cherubini]]t (1600–1648) nevezte ki. Mivel a feszültségek irányításuk alatt csak tovább nőttek, 1646. március 16-án [[X. Ince pápa]] a rendet elöljárók és fogadalmak nélküli kongregációvá fokozta le. Az akkorra már több mint félezer piarista közül mintegy kétszázan elhagyták a rendet, de új tagok is csatlakoztak, így amikor [[VII. Sándor pápa]] 1656. január 24-én visszaállította a kongregációt, annak 320 szerzetese volt. Mindenütt elismerést arató munkájuknak köszönhetően [[IX. Kelemen pápa]] 1669. október 23-án ismét teljes jogú szerzetesrenddé tette a Kegyes Iskolákat.▼
▲[[Fájl:kalazanci szt jozsef.jpg|bélyegkép|balra|200px|[[Kalazanci Szent József]], ismeretlen festő műve, 1644 (San Pantaleo rendház, Róma)]]
▲Alapítója [[Kalazanci Szent József]] (1557–1648), egy spanyol származású pap volt, aki 1597/1598-ban munkatársaival együtt „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolát (scholae piae) nyitott Rómában, elősorban a szegényebb családok gyerekei számára. Az iskola eleinte a Tiberisen túli városrészben, a Santa Dorotea plébánia mellett, majd a római belváros különféle helyein működött, végül 1612-ben jótevőik támogatásával [[Kalazanci Szent József|Kalazancius]] megvásárolta az iskola számára a San Pantaleo templom mögötti Torres palotát. 1601-től kezdve az alapító és munkatársai együtt laktak az iskola épületében. A Kegyes Iskolák Kongregációjának nevezett fogadalmak nélküli közösség első szabályzata 1603-ban született. Az állandó tanítói karról és az intézmény jövőjéről Kalazanci Szent József úgy próbált gondoskodni, hogy azt egyesítette a [[Leonardi Szent János]] által alapított Isten Anyjáról nevezett (luccai) papi kongregációval. Az együttműködés azonban nem volt sikeres, így három év múlva kettéváltak és [[V. Pál pápa]] 1617. március 6-án létrehozta a Kegyes Iskolák Isten Anyjáról nevezett Páli Kongregációját , amelyet [[XV. Gergely pápa]] 1621. november 18-án ünnepélyes fogadalmas szerzetesrenddé emelt (és törölte elnevezéséből elődje, V. Pál nevét), majd 1622. január 31-én jóváhagyta az alapító által megfogalmazott alapszabályt (Konstitúciókat) és kinevezte őt a rend generálisának ''(praepositus generalis)'' A piarista rend tehát a szabályozott papokhoz hasonló klerikusi rend lett, tagjai a világi papok szokásos reverendáját viselték. A laikus segítő testvérek ''(fratres operarii)'' a tanításban nem, csupán az iskolán kívüli kisegítő munkákban vettek részt.
 
Az első piarista iskolákban elsősorban alapfokú, anyanyelvű képzést nyújtottak, tehát írás-olvasást, írást, számtant és hittant tanítottak. Különös hangsúlyt helyeztek a [[kalligráfia]], a zene és a magasabb matematikai ismeretek oktatására. Utóbbi téren a legmodernebb ismereteket is bevonták a tanításba. A firenzei[[firenze]]i piaristák például szoros kapcsolatban álltak [[Galileo GalielivelGalieli]]vel, és az ő tudományos nézeteit tanították. A sajátos – bár nem mindenütt alkalmazott – módszerek közé tartozott a tanítás közben egymást váltó gyerekcsoportok által folyamatosan végzett ima ''(oratio continua)'' és a gyerekek hazakísérése az iskolából.▼
▲A piarista szerzetesek és iskolák száma rohamosan emelkedett, eleinte Itália kisebb és nagyobb városaiban (Frascati, 1616; Narni, 1618; Genova, 1625; Nápoly, 1626; Firenze, 1630; Palermo, 1633; stb.) majd megtelepedtek Morvaországban (Nikolsburg 1631), Lengyelországban (Varsó és [[Podolin]], 1642), sőt 1630-ban Michelangelo Tonti bíboros rájuk bízta az általa alapított a római Collegio Nazareno nemesi konviktus vezetését is. 1637-ben már 27 rendházban 362 piarista szerzetes és 70 [[Noviciátus|novícius]] élt. A rend befolyásos támogatói által kikövetelt gyors terjeszkedés miatt azonban a piaristák szegényes, alkalmatlan körülmények között éltek, sőt sokuk képzése hiányos maradt. 1627-ben a rend vezetői megengedték, hogy egyes segítőtestvérek klerikusi státusba ''(clerici operarii)'' lépjenek. Mindez azonban feszültségeket és erkölcsi lazulást okozott a renden belül. Ráadásul a rend életébe a Szent Inkvizíció is beavatkozott. 1643-ban apostoli vizitátort küldött ki Silvestro Pietrasanta jezsuita személyében, eltávolította a rend éléről [[Kalazanci Szent József]]et, és helyére első asszisztensként a nagyravágyó és rosszindulatú [[Mario Sozzi]]t (1608–1643), majd annak halála után generális vikáriusként a pedofil hajlamú, de befolyásos családból származó [[Stefano Cherubini]]t (1600–1648) nevezte ki. Mivel a feszültségek irányításuk alatt csak tovább nőttek, 1646. március 16-án [[X. Ince pápa]] a rendet elöljárók és fogadalmak nélküli kongregációvá fokozta le. Az akkorra már több mint félezer piarista közül mintegy kétszázan elhagyták a rendet, de új tagok is csatlakoztak, így amikor [[VII. Sándor pápa]] 1656. január 24-én visszaállította a kongregációt, annak 320 szerzetese volt. Mindenütt elismerést arató munkájuknak köszönhetően [[IX. Kelemen pápa]] 1669. október 23-án ismét teljes jogú szerzetesrenddé tette a Kegyes Iskolákat.
 
▲Az első piarista iskolákban elsősorban alapfokú, anyanyelvű képzést nyújtottak, tehát olvasást, írást, számtant és hittant tanítottak. Különös hangsúlyt helyeztek a [[kalligráfia]], a zene és a magasabb matematikai ismeretek oktatására. Utóbbi téren a legmodernebb ismereteket is bevonták a tanításba. A firenzei piaristák például szoros kapcsolatban álltak Galileo Galielivel és az ő tudományos nézeteit tanították. A sajátos – bár nem mindenütt alkalmazott – módszerek közé tartozott a tanítás közben egymást váltó gyerekcsoportok által folyamatosan végzett ima ''(oratio continua)'' és a gyerekek hazakísérése az iskolából.
 
=== A barokk fénykor (1656–1781) ===
 
[[Fájl:piarista-1-cimer1644.jpg|bélyegkép|jobbra|250px|A piarista rend címere, Joannes Mitis a S. Joseph rajza, Podolin, 1644 (a Piarista Rend Magyar Tartománya Közp. Levéltára, Budapest)]]
A rend visszaállítása után azonnal folytatódott a további terjeszkedés, elsősorban Közép-Európában. A piaristák megtelepedtek [[Ausztria|Ausztriában]] ([[Horn]], 1657), Magyarországon ([[Privigye]], 1666), Litvániában ([[Dubrovicja|Dąbrowica]], 1684), [[Baden-Baden|Badenben]] ([[Rastatt]], 1715) és [[Erdély]]ben ([[Beszterce (település)|Beszterce]], 1717). 1683-ban az [[Kalazanci Szent József|alapító]] szülőföldjén, [[Spanyolország]]ban is gyökeret vertek a piaristák (Moyá). Az első rendházakat tipikusan kisebb, Közép-Európában sokszor protestáns többségű városokban alapították, de a rend elismertségét jelezte, hogy [[18. század]] elején már a fővárosokban is megkezdték munkájukat ([[Bécs]], 1698; [[Pest (történelmi település)|Pest]], [[1717]]; [[Vilnius]], 1720; [[Madrid]], 1728; [[Prága]], 1752; [[Milánó]], 1759). 1706-ban 8 rendtartományban ''(provincia)'' és 94 rendházban 950 piarista élt, 1724-re pedig 1680-ra nőtt a számuk.
 
A rend vezetői – a rossz tapasztalatokból okulva – különös hangsúlyt helyeztek a növendékek képzésére. 1660-ban a dél-itáliai [[Chieti]]ben, majd 1661-ben a római Szent Pantaleon-rendházban hoztak létre központi növendékházat. Utóbbi főként azután vált jelentőssé, hogy Carlo Giovanni Pirroni generális (1677–1685) szinte alapjától átépíttette a Szent Pantaleon-rendházat, továbbá újjászervezte a növendékházakat, és egységesítette a képzési követelményrendszert (''Ratio studiorum'', 1681). A komolyabb tudományos képzéssel együtt járt azonban, hogy a rend tevékenységében idővel egyre nagyobb súlyt kapott a [[latin nyelvűnyelv]]ű gimnáziumi, sőt a filozófiai[[filozófia]]i és teológiai[[teológia]]i oktatás. A rend közép-európai iskolái például már kizárólag gimnáziumi osztályokból álltak. Ez számos helyen konfliktusokhoz vezetett, elsősorban a hasonló intézményeket működtető [[Jézus Társasága|jezsuitákjezsuitákkal]]kal, míg végül 1730-ban [[XII. Kelemen pápa]] kinyilvánította, hogy a piaristáknak joguk van magasabb szinteken is tanítani. Az iskolák mellett a piaristák vezettek árvaházakat, nemesi konviktusokat, szemináriumokat, elvállalták plébániák vezetését (elsősorban anyagi okokból), és többen működtek közülük hittérítőként, elsősorban a [[Habsburg Birodalom]] protestáns vidékein.
 
A rend élén a generális állt, akit az eleinte hat, majd 1758-tól 12 évente Rómában ülésező generális káptalan ''(capitulum generale)'' választott meg. A legfontosabb ügyekben négy asszisztensével együtt döntött. Eleinte ők nevezték ki a rendtartományok ''(provincia)'' élén álló provinciálisokat is, ez azonban idővel a tartományi káptalanok által választott tisztség lett. A provinciális nevezte ki a kisebb és nagyobb rendházak (''residentia'' vagy ''collegium'') elöljáróit (''superior'' vagy ''rector''), akik egyben az ahhoz tartozó iskolákat is irányították.
 
A rend elfogadottságát jelezte, hogy alapítóját, [[Kalazanci Szent József|Kalazanci Józsefet]] 1748-ban boldoggá, majd 1767-ben [[szentté avatási eljárás|szentté avatták]]. A rend, amelynek akkor közel 3000 tagja volt, akkoriban érte el történetének egyik csúcspontját. A [[felvilágosodás]] eszméjének terjedésével, amely az iskolázást igen nagyra értékelte, a piaristák szerepe is tovább nőtt, elsősorban [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Terézia]] uralkodása alatt a Habsburg Birodalomban, valamint Lengyelországban, ahol fontos oktatási intézmények vezetését bízták rájuk. Sok helyen piaristák vezették tovább az 1773-ban föloszlatott [[jezsuita rend]] iskoláit is ([[Ravenna]], [[Siena]], [[Raguza]], [[Trencsén]], [[Kolozsvár]], [[Kőszeg]], [[Selmecbánya]], [[Trier]] stb.). Ezzel együtt azonban megkezdődött a rend elvilágiasodása is, amely oda vezetettodavezetett, hogy a piaristákat egyre inkább tudós tanárnak és egyre kevésbé szolgáló szerzetesnek tekintették.
 
=== A nemzeti önállóság kora (1781–1904) ===
[[Fájl:Piarista diák füzete 1806.jpg|thumbbélyeg|jobbra|300px|Egy lapLap Bossányi Ignác nyitrai piarista diák mintafüzetéből, 1806.]]
Mivel a [[18. század]] közepétől az európai államok a felvilágosodás eszméit követve mindenhol saját felügyeletük alá vették az iskolai oktatást, ez a század végére a piarista rend nemzetközi szervezetének széthullásához vezetett. 1781-től [[II. József magyar király|II. József császár]] (más szerzetesrendekhez hasonlóan) kivonta a Habsburg Birodalomban lévő piarista rendtartományokat a generális joghatóság alól. Pár év múlva ugyanez történt Spanyolországban is. Ettől kezdve a lengyel, cseh, osztrák és magyar rendtartományok egymástól is függetlenül működtek, de a spanyolországi és itáliai piaristák megőriztek bizonyos egységet. 1804-ben [[VII. Pius pápa]] „''Inter graviores''” kezdetű bullájával úgy rendelkezett, hogy hatévenkénti váltással egyszer a spanyolok, egyszer az itáliaiak közül válasszanak generálist ''(magister generalis),'' míg a másik felet saját maguk által választott „''vicarius generalis''” kormányozza. Ezt azonban nem mindig tartották be pontosan, és a gyakorlatban a két fél egymástól függetlenül működött.
 
Az állami beavatkozás azonban a [[19. század]] elejétől már nem csaknemcsak a rendi kapcsolatok megszűnését, hanem a föloszlatást is jelentette. A Habsburg Birodalom országaiban ugyan a piaristák – hasznosnak ítélt intézményként – elkerülték a szekularizációt, de a francia befolyás alá került német tartományokban 1802 és 1808 között minden piarista rendházat föloszlattak.
 
Ez Spanyolországban 1837-ben történt meg, de néhány rendháznak sikerült túlélnie ezt az időszakot. 1845-től Jacinto Feliu (1845–1864) generális szervezte újra a rendet. Támogatta a Paula Montal által létrehozott spanyol piarista nővérek rendjének ''(Pio Instituto de las Religiosas Hijas de Maria Escolapias)'' alapítását és ő küldött először piaristákat Amerikába, Kubába (Camagüey, 1858). A század végén a spanyol piaristák [[Chile|Chilében]] ([[Concepión]], 1886) és [[Argentína|Argentínában]] ([[Buenos Aires]], 1891) is iskolát nyitottak.
 
A [[napóleoni háborúk]] súlyosan károsították az itáliai rendtartományokat is, különöen a campaniait[[campania]]it ([[Nápoly]] környéke), a liguriait[[liguria]]it ([[Genova]] környéke) és a rómait. A [[Szardínia (sziget)|szardíniai]] és a szicíliai[[szicília]]i csak kisebb károkat szenvedett, a toscanai[[toszkána]]i (Firenze környéke) és apuliai[[apulia]]i (Dél-Itália) piaristákat viszont nem érte bántódás. Ezért a generálisok pedig 1845-től Róma helyett Firenzéből kormányozták az itáliai piaristákat. Az ismét gyarapodó rendet azonban keményen sújtották az olaszegyesült kormány[[Olaszország]] kormányzatának 1860 és 1870 között hozott egyházellenes intézkedései. A szicíliai és a szardíniai rendtartomány teljesen megszűnt, és 1874-ben a római San Pantaleo -rendházat is államosították.
 
Lengyelországban az ország földarabolása nehezítette meg a rend működését, bár a rendtartományok igyekeztek követni a politikai határok változásait. Az orosz uralom alá került részeken 1832-ben bezárták az egyházi iskolákat, majd 1863-ban a szerzeteseket minden tevékenységtőltevékenységüktől is eltiltották, és sokukat [[Szibéria|Szibériába]] deportálták. 1873-ban azonban néhány piaristának sikerült visszatelepülnie a krakkói[[krakkó]]i rendházba.
 
Bár az osztrák és a cseh provincia nem volt kitéve effajta üldözésnek, de a liberális szellemű hatóságok – a tanárok képesítésének hiányára hivatkozva és a rend rossz anyagi helyzetét kihasználva – 1871-re minden piarista iskolát államosítottákállamosítottak. Emiatt a rendtagok létszáma is folyamatosan csökkent. Ezzel szemben Magyarországon a piaristák tudományos és pedagógiai munkásságukkal komoly szerepet játszottak a nemzeti kultúra és tudomány terjesztésében és ápolásában és ezáltal széles körű elismerést vívtak ki a rend számára. Bár emiatt az 1848/1849[[1848–49-es forradalom és szabadságharc]] után büntető intézkedéseket is el kellett szenvedniük, de az 1867. évi [[kiegyezés]] után elérték, hogy a piarista növendékek államilag elismert tanári oklevelet szerezzenek, az általuk vezetett gimnáziumok pedig állami és önkormányzati támogatással modern, országos jelentőségű tanintézményekké fejlődjenek.
 
A [[19. század]] második felének itáliai generálisai egyre többet foglalkoztak a rend egységének újbóli megteremetésével. A spanyol José Calasanz Casanovas (1868–1884) [[Apostoli Szentszék]] általi kinevezése bizonyos mértékben a rend egységének helyreállítását jelentette. Casanovas 1877-ben udvariassági látogatást tett a Habsburg Birodalomban is. Utódja, Mauro Ricci (1884–1900) 1886-ban ismét Rómába tette székhelyét, és az 1892-ben és 1898-ban általa összehívott egyetemes káptalanokon már néhány spanyol és lengyel atya is megjelent. 1893-tól adták ki az ''Ephemerides Calasanctianae'' című rendi folyóirat, amely némi kihagyásokkal azóta is a rend hivatalos közlönye (1893–1899, 1901–1915, 1932–). Végül az egység megteremtése Alfonso Maria Mistrangelo-nakMistrangelónak (1900–1904) volt köszönhető, aki generálissá történt kinevezésekor már Firenze érseke[[érsek]]e volt, később pedig [[bíboros]] lett (1915). Apostoli vizitátorként végiglátogatta a közép-európai és a spanyolországi rendtartományokat, és elérte, hogy 1904. június 29-én [[X. Pius pápa]] „''Singularitas regiminis''” kezdetű bullájával jogilag is megteremtette a rend egységét.
 
=== A 20. század kihívásai ===
 
A újra egyesült rendnek 1909-ben 133 rendházban 2180 tagja volt, amelynekakik többségét a spanyolok (1383 fő) alkották. Itáliában 307, Magyarországon 394, egyebütt Közép-Európában pedig csak 96 piarista élt. Ezért 1906-ban az első közös káptalanon a spanyol Manuel Sánchezt (1906–1910) választották meg generálisnak. Az ezt követő években sok spanyol piarista érkezett Itáliába, sőt Lengyelországba és Ausztriába is, hogy kisegítsék az ottani megfogyatkozott létszámú piaristaságot. Bár a spanyolok között nem akadt annyi elismert tudós és tanár, mint például Magyarországon, de sokkal inkább megtartották a hagyományos szerzetesi értékeket. A régiók közötti mentalitásbeli különbség a [[20. század]] folyamán egyre csökkent, főként a növendékek egységesülő képzésének és a szerzetesi szegénységet szigorító rendi reformoknak köszönhetően.
 
Rómában 1923-ban visszavásárolták a római San Pantaleo -rendházat, ahol 1928-tól ismét megnyílt a nemzetközi növendékház, amely 1936-ban a Monte Marióra költözött. [[1930]]-ra elkészültek az új egyházi törvénykönyv által megkövetelt (1940-re véglegesített) konstitúciók, majd [[1946]]-ra a regulák. A spanyol Leodegario Picanyol (1896–1968) munkássága révén az [[1930-as évektőlévek]]től megindultak a tudományos rendtörténeti kutatások, amelynek legnagyobb eredménye Kalazanci Szent József levelezésének kiadása volt 20 kötetben, 1950–1988 között (Picanyol mellett Claudio Vilá Palá és [[Sántha György]] szerkesztésében).
 
A 20. század világháborúi és totalitariánus diktatatúrái sem kerülték el azonban a piaristákat. Az [[első világháború]] utáni határváltozásoknakhatárváltozások köszönhetőenfolytán a magyar rendtartomány számos rendházát iskoláját elveszítette. A megmaradt rendházakból jöttek létre 1925-ben a romániai[[románia]i, majd 1930-ban a szlovákiai[[szlovákia]]i rendtartományok. A [[spanyol polgárháborúbanpolgárháború]]ban 1936–1939 között 272 piarista halt meg erőszaktól vagy börtönben, közülük 13-at 1995-ben boldoggá avattak: Dionisio Pamplona (1868–1936), Manuel Segura (1883–1936), David Carlos (1907–1936), Faustino Oteiza (1890–1936), Florentino Felipe (1856–1936), Ignacio Casanovas (1893–1936), Enrique Canadell (1890–1936), Matías Cardona (1902–1936), Francisco Carceller (1901–1936), Carlos Navarro (1911–1936), José Ferrer (1904–1936), Juan Agramunt (1907–1936), Alfredo Parte (1899–1936). A [[második világháború]] után [[Szovjetunió|szovjet]] megszállás alá került közép-európai államokban a piarista rendet is megszüntették (Romániában és [[Csehszlovákia|Csehszlovákiában]]) vagy csak igen korlátozottan engedték működni (Magyarországon és Lengyelországban).
 
Az 1947. évi káptalanon a magyar tartományfőnököt, [[Tomek Vince|Tomek Vincét]] választották generálissá (1947–1967), aki összesen 20 évig vezette a rendet. Ekkor kezdődött meg a rend nagyobb arányú Európán kívüli működése. A kommunista üldözés elől menekülő magyar és lengyel piaristák egy csoportja 1949-ben megtelepedett az [[Amerikai Egyesült ÁllamokbanÁllamok]]ban ([[Derbygg]], 1951), az [[1950-es évektőlévek]]től a különböző spanyol rendtartományok Dél- és Közép-Amerika számos államában kezdtek iskolai és lelkipásztori munkát [[Brazília|Brazíliától]] egészen [[Mexikó]]ig, a baszk provincia tagjai pedig 1950-ben [[Japán]]ban telepedtek meg.
 
Az 1962 és 1965 közötti [[II. vatikáni zsinat]] után súlyos identitásválság rázta meg a rendet, amelyből sokan kiléptek és csökkent a hivatások száma is. 1965-ben a rendnek 2535 tagja volt, ez 1976-ra 1800-ra csökkent. 1967–19691967–69 között tartották mag a zsinat által előírt speciális egyetemes káptalant. Ezen előkészítették az új Konstitúciókat, amelynek végleges változata 1984-re készült el.
 
A misszós tevékenység azonban tovább folytatódott. A katalán rendtartomány tagjai 1963-ban Szenegálban, a kasztíliaiak 1979-ben [[Egyenlítői-Guinea|Egyenlítői-Guineában]] és 1995-ben [[Gabon]]ban ([[Libreville]]), az aragóniaiak 1989-ben [[Kamerun]]ban, az argentinok 1994-ben [[India|Indiában]], a baszkföldiek pedig 1995-ben a [[Fülöp-szigetek]]en ([[Cebu City]]) kezdtek misszióba. 1990-től, a [[kommunizmus]] bukása után Közép-Európában is sok helyen újból megnyíltak a piarista iskolák, sőt a lengyel piaristák a [[Fehéroroszország]]hoz csatolt egykori lengyel területen is megkezdték a munkát.
 
Eközben Nyugat-Európában 1926-tól az osztrák piaristáknak ismét sikerült elemi iskolákat nyitniuk, és Olaszországban is több helyen új, modern intézetek épültek, de a létszám csökkenése miatt ezek vezetése egyre inkább kikerült a rend kezéből. Az itáliai és közép-európai rendtartományok fogyatkozó létszáma és az iskolák növekvő szaktanárigénye mindenütt ahhoz vezetett, hogy a piarista iskolákban többségében világi tanárok tanítanak. Ezért a rend tevékenysége a tanítás mellett sok helyütt az ifjúsági lelkipásztorkodás felé fordult. Ezt jelzi, hogy 1947-ben még csak 7hét plébániát vezettek piaristák, 2001-re azonban az a szám 105-re növekedett.
 
== Lelkisége ==
[[Fájl:Lupus atya - Hegymagas, Szent György Pince (1).JPG|thumbbélyeg|jobbra|300px|Lupus atya áldoztat - Hegymagas, 2013]]
A rend jelmondata „''Pietas et litterae''” (kegyesség és tudomány). Ez a formula gyakran fölbukkan a [[Kalazanci Szent József]] által 1621-ben összeállított Konstitúciókban és jól összefoglalja a rend lelkiségének és pedagógiájának lényegét, arra törekvését, hogy egyszerre akarja nevelni az embert és a keresztényt.
 
110 ⟶ 108 sor:
 
== Címere ==
A rend jelvényének (címerének) középpontjában [[Mária-monogram|Szűz Mária monogramja]] áll (egymásba fonódó M és A betűk). A monogram fölött kereszttel ékesített nyitott korona, alatta pedig a [[görög nyelv|görög]] '''[[Mű|M]][[Ró|P]] [[Théta|Θ]][[Üpszilon|Y]]''' betűk, a ''Métér Theou'' (Isten Anyja) szavak nagybetűs rövidítése látható. A ''MP ΘY'' betűk és a korona a luccai kongregáció címeréből származnak, ezt [[Kalazanci Szent József]] 1617-ben, miután a piaristák kiváltak a luccai kongregációból, Mária monogrammjával egészítette ki. 1619-től már végleges formájában használták. A korona arral utal, hogy Szűz Mária a Kegyes Iskolák Királynője is. Az ábrázolásokon a címerpajzsot (a [[Jézus Társasága#A Jézus Társasága célja és jellegzetessége|jezsuita jelvény]] mintájára) leggyakrabban egyenes és hullámos sugarak veszik körül. Színes ábrán a pajzsmező általában kék, az alakok pedig aranyszínűek.
 
== Névhasználata ==
157 ⟶ 155 sor:
#* Arcangelo Isaia (a S. Theresia) ''vicarius generalis'' 1808–1814
#* Iacopo Baldovinetti (a S. Joanne Bapt.) ''vicarius generalis'' 1814–1816
#* Stanislao Stefanini (a S. Vincentio Ferrerio) ''vicarius generalis'' 1816–1818
# Carlo Maria Lenzi (a S. Francisco) 1818–1819
#* Ignazio Satta (a S. Caietano) ''vicarius generalis'' 1819–1820
225 ⟶ 223 sor:
* [[Tommaso Pendanola]] (1800–1883) a süketnémák intézetének alapítója Sienában
* [[Celestino Zini]] (1825–1892) Siena érseke, Celestina Donatival együtt a piarista nővérek ''(Suore Calasanziane)'' rendjének társalapítója
* [[:it:Eugenio Barsanti|Eugenio Barsanti]] (1821–1864) olasz piarista, a robbanómotor[[belső égésű motor]] feltalálója
* [[Giovanni Giovanozzi]] (1860–1928) kiváló szónok, szeizmológus
* [[:it:Ernesto Balducci|Ernesto Balducci]] (1922–1992) népszerű előadó és lelkiségi író
266 ⟶ 264 sor:
* [[:sk:Jozef Branecký (spisovateľ)|Branecky József]] (1882–1962) szlovák történelmi regények szerzője
 
== LásdKapcsolódó mégszócikkek ==
* [[Piaristák Magyarországon]]
* [http://epa.oszk.hu/00000/00021/00040/mksz2004_1_02.htm FEHÉR KATALIN: Egy reformkori katolikus hetilap, a Religio és Nevelés (1841–1849)] (Hozzáférés: 2016. február 12.)▼
 
== Külső hivatkozások ==
282 ⟶ 279 sor:
 
{{lásd|Piaristák Magyarországon#Külső hivatkozások}}
* [http://nava.hu/id/1858350/ A látogatás. Pedro Aguado piarista generális Magyarországon. 2014., Videó.videó]
▲* [http://epa.oszk.hu/00000/00021/00040/mksz2004_1_02.htm FEHÉR KATALIN: Egy reformkori katolikus hetilap, a Religio és Nevelés (1841–1849)] (Hozzáférés: 2016. február 12.)
 
=== Szlovákiában ===
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Piaristák”