„Michelangelo Antonioni” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Ferraraiak kategória hozzáadva (a HotCattel)
a képcserék a Commonsból
3. sor:
| képaláírás =
}}
[[Fájl:Antonioni3Il grido.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|A kiáltás]][[Fájl:Antonioni5.JPG|jobbra|bélyegkép|250px|Az éjszaka]]
'''Michelangelo Antonioni''' ([[Ferrara]], [[1912]]. [[szeptember 29.]] – [[Róma]], [[2007]]. [[július 30.]]) [[Oscar-díj]]as olasz [[filmrendező]] és [[forgatókönyvíró]]. "A tekintet, amely megváltoztatta a filmművészetet..." - mondják róla, és valóban az olasz és az egyetemes [[filmművészet]] egyik legkiemelkedőbb alkotója, [[Jean-Luc Godard]] mellett a filmnyelv egyik legjelentékenyebb megújítója. Művészete többek között [[Jancsó Miklós (filmrendező)|Jancsó Miklósra]] is hatott ([[Oldás és kötés]]), aki például a hosszú beállításokat saját bevallása szerint is Antonioni nyomán kezdte alkalmazni. De [[Makk Károly]] korai "trilógiáján" ([[Megszállottak (film)|Megszállottak]] / [[Elveszett paradicsom (film)|Elveszett paradicsom]] / [[Az utolsó előtti ember]]) is felismerhető az olasz rendező kéznyoma.
 
23. sor:
=== A klasszikus művek ===
==== A „női filmek” ====
[[Fájl:Antonioni2Le amiche 1955 Maria Gambarelli Eleonora Rossi Drago.jpgpng|jobbra|bélyegkép|250px|A barátnők]]
 
Antonioni [[1955]]-ben forgatott alkotásával, ''[[A barátnők]]''kel vált igazán ismertté a filmvilágban. A mű [[Cesare Pavese]] ''Három magányos nő'' című regénye alapján készült, s a forgatókönyv megírásában két elismert írónő is részt vett. A film hatásos lenyomatát adja a városi középpolgárság világának, a szereplők egymás közötti viszonyainak bemutatásán keresztül. ''[[A kiáltás]]'' ([[1957]]) Antonioni pályafutásának legszélsőségesebben értékelt darabja. Különlegessége részben abban rejlik, hogy – a rendezőtől szokatlan módon – nem polgári, hanem munkáskörnyezetben játszódik, ám a főhős tragédiáját elsősorban saját belső kételyei okozzák. Ilyen értelemben tehát szervesen kapcsolódik Antonioni előző filmjéhez, s a későbbiekhez is.
31. sor:
Kis színházi kitérő után Antonioni [[1959]]-ben újabb filmbe fogott: ''[[A kaland]]'' a megszokottnál is nagyobb – főleg anyagi – nehézségek kíséretében született meg, s [[1960-as cannes-i filmfesztivál|1960]]-as cannes-i díszbemutatója botrányba fulladt. Ennek egyik oka az volt, hogy Antonioni az egyébként is látszólag cselekménytelen film egyik izgalmasnak ígérkező szálát „ejtette” (nem derül ki, mi történt a szigeten eltűnt lánnyal), fittyet hányva ezzel a begyöpösödött nézői beidegződéseknek, hogy minden szálat el kell varrni. Az emberi kapcsolatok reménytelenségét közvetítő filmben az expresszív színészi játéknak épp oly fontos a szerepe, mint a kameramozgásnak, a zenének és zörejeknek. ''A kaland'' nagy felfedezése még [[Monica Vitti]], aki ebben a filmben és a következőkben is hihetetlenül árnyalt játékával kelti életre Antonioni neurotikus hősnőit.
 
[[Fájl:Antonioni4L avventura (1959) Antonioni.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|A kaland]]
 
A következő mű, ''[[Az éjszaka]]'' ([[1961]]) [[Marcello Mastroianni]] és [[Jeanne Moreau]] főszereplésével készült. A film egy házasság, benne a házastársak súlyos válságát ábrázolja, esetenként Antonionitól is szokatlanul lassú tempóban, de egyáltalán nem unalmasan és érdektelenül. A ''[[Napfogyatkozás (film)|Napfogyatkozás]]''ban ([[1962]]) Antonioni eltökélten halad előre az érzelmi problémák ábrázolásában. Bizonyos értelemben a három film trilógiát alkot: ''A kaland'' esetében azt látjuk, miként tesznek tönkre egy kialakuló kapcsolatot az érzelmi nehézségek, ''Az éjszaká''ban mindezt egy házasság keretén belül figyelhetjük meg, míg ''A napfogyatkozás'' ismét Monica Vitti játszotta hősnője már túl van az elromlott kapcsolaton, s egy újabb kapcsolat kialakításának problémáival küzd. A ''[[Vörös sivatag]]'' (1964) neurotikus hősnője (megint Vitti) láthatóan számos válságot megélt már, s a film azt vizsgálja, hogy miként próbál önmagára találni abban az őt körülvevő érzelmi sivárságban, melyet a rideg iparváros, [[Ravenna]] nyomasztó képei is hangsúlyoznak. A mű Antonioni első színes filmje volt, s benne a Mester azzal próbálkozott, hogy dramaturgiai funkciót adjon a színeknek. Érdekes kísérleteit már akkor sokan vitatták, s ma már zömmel – bár kissé igazságtalanul – erőltetettnek tartják. Az emberi kapcsolatok válságának bemutatásában Antonioni oly messzire jutott ezekkel a filmekkel, hogy utánuk már csak vagy önismétlések, vagy új utak, új témák következhettek.