„Habsburg–Lotaringiai Rudolf osztrák–magyar trónörökös” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
link, ref |
a link |
||
125. sor:
Írásaiban nem kímélte [[Habsburg–Tescheni Albert főherceg|Albert]] nagybátyát sem, tekintve, hogy a főherceg az abszolutizmus, a birodalmi központosítás (centralizmus) és a konzervativizmus feltétlen híve volt. Ellentétüket csak fokozta az, hogy Albert a császár bizalmasa volt és adott a szavára, Rudolf viszont semmilyen befolyással nem rendelkezett az apjánál. Miután Rudolf és Szeps barátsága kitudódott Albert felemelte hangját Szeps ellen. Rudolf válasza nem váratott sokáig magára. Mivel a császári család tagjait nem lehetett bírálni, olyan cikket írt, amivel a cenzúra nem tudott mit kezdeni; a gúny eszközéhez nyúlt. A köztudottan konzervatív Albertet liberális gondolkodását dicsérte és a főherceg olaszokkal fenntartott szívélyes viszonyáról beszélt, holott a főherceg valójában megvetette az olaszokat.
Később a balkáni ortodoxok katolikus hitre térítése ellen emelt szót, melyet Albert is pártfogolt. Felismerte, hogy ezzel elvesztheti az újonnan a birodalomhoz került népek bizalmát és könnyen felkeltheti azok érdeklődését Oroszország felé.<ref>Hamann, 2008, 210-214. oldal</ref> 1883 április 13-án elfogadták új iskola törvényt, mely az addigi liberális szabályozást váltotta fel. Az új törvényben klerikális és antiszemita szempontok is érvényesültek. Az új törvény értelmében tanítónak csak olyan felekezetű embert nevezhettek ki, aki a tanulók többségének vallásához tartozott. A törvény alól két kivétel volt; az egyik Galícia (zsidó többséggel), a másik Dalmácia (ortodox többséggel). Rudolf megdöbbenéssel fogadta a hírt, melyben a haladó, modern eszmék és intézmények bukását látta. Megaláztatásnak és visszalépésnek tartotta, elsőnek a hanyatlás útján. Rudolf nacionalizmus ellenessége egyre nagyobb körben vált nyilvánvalóvá.<ref>Hamann, 2008, 219-220. oldal</ref> A nacionalista és antiszemita pártiak folyamatosan támadták Szepset és lapját, de volt, aki továbbment. [[Georg von Schönerer]] egyértelmű utalásokat tett Rudolfra, aki mint a legmagasabb körökből való támogatja Szepset és körét.<ref>Hamann, 2008, 224. oldal</ref>
Alberttel nem csak politikai, de katonai kérdésekben is megütköztek. 1883-ban jelent meg [[Habsburg–Toscanai János Szalvátor főherceg|János Szalvátor]] ''Fegyelmezés és nevelés'' címmel (Drill oder Erziehung) egy írása, melyben bírálta a hadseregben fenntartott szigorú fegyelmet és feltétlen engedelmesség rendszerét és kívánatosabbnak tartotta a nevelés előtérbe helyezését. Erre született meg Albert főherceg válasza, mely lesújtó volt, újságírói irkafirkának és népszerűség hajhászásának vélte a felvetést. Rudolf névtelen cikkét nem sokkal később a hadsereg lapja közölte, melyben méltatta János Szalvátor haladó szellemét, ugyanakkor pont ezen erények miatt gúnyosan írt Albertről, persze nevek nélkül. Az ügy lényegét illetően a középutat próbálta közelíteni a két szélső álláspont között, ezzel azonban János Szalvátor tetszését sem nyerte el, aki mint mondta nincs szükség közvetítőkre.<ref>Hamann, 2008, 286-288. oldal</ref>
179. sor:
Ekkora szinte nyílt titokká vált Rudolf politikai álláspontja és újságírói tevékenysége, amint az az 1888 novemberében, a Kreuz Zeitung cikke (Bécsi levél) jól példázza, megemlítik benne zsidó barátait, Franciaország felé való nyitottságát, a walesi herceggel fenntartott szívélyes viszonyát, illetve utalnak benne Hirsch báróra és [[Falk Miksa|Falk Miksára]] is.<ref>Hamann, 2008, 435-438. oldal</ref>
A liberálisok befolyása folyamatosan gyengült, ugyanakkor német nacionalisták és antiszemiták hatalma egyre erősödött, – akik szorgalmazták Ausztria német tartományainak a [[Német Birodalom]]hoz való csatlakozását – mellyel Rudolf testközelből is meggyőződhetett. Egy alkalommal ugyanis összetalálkozott azokkal a tüntetőkkel, akik [[Georg von Schönerer]] pártvezér bebörtönzése ellen (4 havi büntetését a Neues Wiener Tagblatt elleni támadása miatt kapta) és a német csatlakozás mellett demonstráltak. Az a feltételezés is újságokba került, hogy a
Az utolsó évben kezdett kifordulni magából, amivel az össznémet párt híveinek és az antiszemita sajtónak malmára hajtotta a vizet, akik az „elzsidósodott erkölcstelen” trónörökös képét igyekeztek hangsúlyozni a keresztény, feddhetetlen Vilmossal szemben.<ref>Hamann, 2008, 473. oldal</ref> 1882. novemberében az őt ért támadásokra meggondolatlanul és a következményeket fel nem mérve a [[Le Figaro]] hasábjaira szánt, Vilmos magánéleti kicsapongásairól szóló cikket írt, amit érthető módon nem közöltek.<ref>Hamann, 2008, 476. oldal</ref> Rudolfot frusztrálta az állandó összehasonlítás, illetve Vilmos sikerei, hiszen neki ekkor már négy fia volt és trónon ült.<ref>Hamann, 2008, 441-443. oldal</ref>
|