Főmenü megnyitása

Módosítások

Apró módosítások
|területváltozások=A [[Vajdaság Autonóm Tartomány|Délvidék]] egy része, [[Belgrád|Nándorfehérvár]], [[Pétervárad]] és több déli erősség [[horvátország]]i várakkal, s csaknem az egész [[Bosznia-Hercegovina|boszniai]] magyar birtokokkal együtt török kézre jut
|támadó= [[Fájl:Ottoman Flag.svg|25px]] [[Oszmán Birodalom]]
|védekező=[[KépFájl:Armoiries Hongrie ancien.svg|24px]]&nbsp;[[Magyar Királyság]]<br />&nbsp;[[Horvátország]] (ami a Magyar Királyság része volt)<br />[[Fájl:Emblem of the Papacy SE.svg|25px]]&nbsp;[[Pápai Állam]]<br />[[Fájl:Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg|25px]]&nbsp;[[Német-római Birodalom]]<br />[[Fájl:Coat of arms of the Czech Republic.svg|24px]]&nbsp;[[Cseh Királyság]]<br />[[Fájl:Coat of arms of Bavaria.svg|25px]]&nbsp;[[Bajorország]]<br />[[Fájl:Coat of arms of Wallachia.svg|25px]]&nbsp;[[Havasalföld]]<ref>V. Radu saját hazájában harcolt a törökök ellen [[1522]] és [[1525]] között, amely a magyarországi frontnak nem szolgálta javát, annál is kevésbé, mert Radu vajda sikerei legfeljebb csak saját hatalmának megtartásához voltak elegendők</ref><br />[[Fájl:POL Przemysł II 1295 COA.svg|25px]]&nbsp;[[Lengyel Királyság]]
|parancsnok1=[[Fájl:Tughra Suleiman.jpg|22px]]&nbsp;[[I. Szulejmán oszmán szultán|I. Szulejmán]] [[Oszmán uralkodók listája|török szultán]]<br />[[Fájl:Flag_of_the_Ottoman_Empire_(1453-1517).svg|22px]]&nbsp;[[Piri Mehmed]] [[vezír (török)|nagyvezír]]<br />[[Fájl:Flag of the Ottoman Sultanate (1299-1453).svg|22px]]&nbsp;Ahmed ruméliai beglerbég<br />[[Fájl:Flag_of_the_Ottoman_Empire_(1453-1517).svg|22px]]&nbsp;[[Pargali Ibrahim]] [[vezír (török)|nagyvezír]]
|parancsnok2=[[Fájl:Herb Jagiellonów.PNG|22px]]&nbsp;[[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] [[Magyarország uralkodóinak listája|magyar király]]&nbsp;†<br />[[Fájl:Zapolyia siedmiogrodzki2.png|22px]]&nbsp;[[I. János magyar király|Szapolyai János]] [[erdélyi vajda]]<br />[[Fájl:Frangepán család címere.png|22px]]&nbsp;[[Frangepán Kristóf]] [[horvát bánok listája|horvát bán]]<br />[[Fájl:Tomori címere.jpg|22px]]&nbsp;[[Tomori Pál]] [[kalocsa]]i érsek&nbsp;†<br />[[Fájl:Coa_Hungary_Family_Báthory.svg|22px]]&nbsp;[[Báthori István (nádor)|Báthori István nádor]]<br />[[Fájl:Icone Valachie.gif|22px]]&nbsp;[[V. Radu havasalföldi fejedelem|V. Radu]] [[Havasalföldi fejedelmek listája|havasalföldi vajda]]<br />[[Fájl:POL COA Leliwa.svg|22px]]&nbsp;[[Jan Tarnowski]] [[wojnicz]]i kastellán<br />[[Fájl:CoA_of_Carniola.png|25px]]&nbsp;[[Johann von Katzianer]] [[Krajna (Szlovénia)|krajnai]] kormányzó és főparancsnok
|veszteségek2=
|egyéb=
|}}
|}}{{Magyar–török háború (1521–26)}}{{Török háborúk Magyarországon}}
{{Magyar–török háború (1521–26)}}
{{Török háborúk Magyarországon}}
 
A '''magyar–török háború (1521–26)''' az [[Oszmán Birodalom]]nak a [[Magyar Királyság]] ellen vívott konfliktusa, melynek kimenetele döntő hatással lett a [[Közép-Európa|közép-európai]] térség sorsára nézve. A középkori magyar állam ebben a harcban bukott el, bár mellette állt még [[Csehország]] és a [[Német-római Birodalom|Német Birodalom]] is, valójában néhány segédhadon kívül komolyabb segítséget nem nyújtottak. A római egyházfő is mindössze néhány zsoldost tudott biztosítani a harchoz. A [[magyarok|magyar]] sereg által fejedelemnek megtett [[V. Radu havasalföldi fejedelem|V. Radu havasalföldi vajda]] is megígérte a hadba szállást, de csak saját hatalmának megtartása érdekében harcolt a törökök ellen.
 
A katonai vereségnek számtalan oka volt, ezek közül is legtöbbnek a gyökerei évtizedekre visszamenőleg keresendők. A [[I. Mátyás magyar király|Mátyás királyt]] követő [[II. Ulászló magyar király|II. Ulászló]] hozzá nem értő kormányzása során az ország anarchia állapotába süllyedt. Az erősödő bárói csoportok megkaparintották a királyi [[regálé]]kat és a vezető tisztségeket, amivel gyengítették a központi hatalmat. A hatalmaskodó urak saját vagyonukat igyekeztek minél jobban gyarapítani, s csoportjaik egymással is ellentétben álltak, gyakoriak voltak a fegyveres villongások, melyek a [[mohácsi csata|mohácsi vészig]] kitolódtak.
 
A nemesség görcsösen ragaszkodott előjogaihoz és nem volt hajlandó mozgatható sereg felállítására. Elhanyagolta a hadszervezetet, s a katonaság csupán rosszul szervezett [[Banderiális hadsereg|bandérium]]okból állt, kiegészülve a közfelkeléssel, de ez még az [[oszmán hadsereg|oszmán-török hadsereg]] kevésbé képzett irreguláris erőivel (főleg az [[akindzsi]]kkel szemben) sem tudta felvenni a harcot. Bizonyítja ezt az [[1493]]. évi [[korbávmezei csata|korbávföldi ütközet]].<br />
 
Magyarország katonai ütőképességét az [[Dózsa György-féle parasztfelkelés|1514-es parasztháború]] is rontotta. A megtorló intézkedések az örökös jobbágyság kialakulását eredményezték.<br />
Magyarország katonai ütőképességét az [[Dózsa György-féle parasztfelkelés|1514-es parasztháború]] is rontotta. A megtorló intézkedések az örökös jobbágyság kialakulását eredményezték.
 
A csökkenő jövedelmek és az örökös pénzhiány következtében még csak karbantartani sem tudták a végvárrendszert, amit a török hadsereg egyenként ostrom alá tudott venni, mivel a határszakaszokon is állomásoztattak mozgatható erőket, amelyek a [[Szerbia|szerb]]–[[Bosznia-Hercegovina|bosnyák]] hódoltságból toborzott katonaságból is álltak. Ehhez társultak a hűbéres [[románok]] seregei (ebben a háborúban nem vettek részt) és a [[duna]]i és [[krími tatárok]] is, de ez utóbbiak is csak az [[1540-es évek]]ben vettek részt a magyarországi háborúkban.
 
A [[15. század]] második felétől aaz Török[[Oszmán Birodalom]] tovább erősödött, s [[I. Szulejmán oszmán szultán|I. Szulejmán]] [[Oszmán uralkodók listája|török szultán]] [[Nyugat-Európa]] meghódítását helyezte kilátásba. Az egyik nagyhatalom [[Franciaország]] [[Törökország]]gal igyekezett szövetségi viszonyt kialakítani, hogy ellenségeit a [[németek]]et és [[spanyolok]]at török fegyverekkel győzze le. [[Spanyolország]] ez időben szintén hadban állt az Oszmán Birodalommal.
 
Az oszmán hadigépezet megindult Magyarország meghódítására. [[1526]]-ban a [[mohács]]i síkon, a ''„magyar [[Rigómező|Rigóföldön]]”'' eldőlt az ország sorsa és elveszett a király. A trónt ezután a [[Habsburg-család|Habsburgok]] foglalták el, akiknek a német-birodalmi trón, sőt olykor a [[Spanyol Királyság|spanyol korona]] és több [[Olaszország|olasz]] és [[Hollandia|holland]] terület is kezükben volt, ami esélyt kínált a [[törökök|török]] visszaszorítására. Ám a Habsburgok nem törődtek a [[Török háborúk Magyarországon|török elleni háború]]val, részben saját érdekeik miatt, részben a [[protestantizmus]] terjedése, [[Németország]] széttagoltsága és a [[franciák|francia]] terjeszkedés miatt, következésképp nem látták annak szükségességét, hogy a törököt kiverjék Közép-Európából.
[[1490]]-ben elhunyt Mátyás király. Fia, [[Corvin János]] nem kapta meg a koronát, amelyre a [[lengyelek]], a [[németek]] és a [[csehek]] is pályázták. Jagelló Ulászló Mátyás egykori vezéreinek, [[Kinizsi Pál]]nak és [[Báthori István (erdélyi vajda, 1430–1493)|Báthory István erdélyi vajda]] segítségével megszerezte a trónt, leverte [[Corvin János]]t és elűzte a lengyeleket. Kinizsi Pál Mátyásnak köszönhette, hogy egyszerű [[délvidék]]i szerb kisnemesből [[báró]]vá emelkedhetett, bár ő maga soha nem érezte így,<ref>'''Markó L.:''' A Magyar Állam Főméltóságai, 269. old.</ref> és Mátyással sem értettek mindenben egyet, ezért fordult szembe a király fiával.
 
Ulászló visszavont több, Mátyás által hozott rendelkezést, és kötelezettséget vállalt, hogy nem szedi be az [[forint|egyforintos]] rendkívüli hadiadót, reformokat csak a rendek beleegyezésével vezet be, és állandóan kikéri véleményüket.<br />
 
[[I. Miksa német-római császár|I. Miksa német királlyal]] és későbbi császárral egy olyan előnytelen békét kötött, amely egyebek között kimondta, ha nem lesz törvényes utódja, a magyar a korona Habsburgokra száll.<ref>'''Csorba Cs. - Estók J. - Salamon K.:''' Magyarország képes története, 64. old.</ref> Habár Ulászló a cseh és a lengyel trónt (ezekkel együtt [[Morvaország]]ot és [[Litvánia|Litvániát]]) birtokolta, látszólag ellensúlyozhatta volna a Habsburgok hatalmát. A valóságban korántsem volt ez így, mert az államalakulatot megosztották a többfelé kialakult háborúk. Keleten a [[litvánok]] [[Moszkva]] ellen harcoltak, amelybe belépett a [[Lengyel Királyság|lengyel király]] is a [[Livónia|Livóniában]]<ref>Nagyjából a mai [[Lettország|Lett-]] és [[Észtország]]</ref> uralkodó [[Kardtestvérek rendje]] nevű [[középkor]]i eredetű [[lovagrend]] segítségével, de az [[oroszok]]kal és a tatárokkal szemben így is több súlyos vereséget szenvedtek.
 
Ebben az állapotban a fekete sereget nem tarthatták fenn. Az erőket a Délvidékre (részben a mai [[Vajdaság Autonóm Tartomány|Vajdaság]]ba) irányították a török ellen, de mivel a zsold nem volt, ezért a katonák rabolni és fosztogatni kényszerültek, elviselhetetlen szenvedést zúdítva délvidéki szerb és magyar lakosokra. Kinizsi sereggel vonult ellenük, akit a szenvedő délvidéki parasztok is segítették, s a lázadozó fekete sereget [[Halászfalva|Halászfalvánál]] szétverte. A csatát a [[Száva]] másik oldaláról a törökök is végignézték.
 
A vezető tisztségeket főurak és főpapok kapták meg, akik hatalmukat arra használták fel, hogy olykor egymás rovására meggazdagodjanak. Jelentős szerepet játszott az ország irányításában [[Bakócz Tamás]] [[esztergom]]i érsek, akit Mátyás emelt ki a jobbágyi sorból, hogy ne csak az előkelő osztályra támaszkodjon, amit Európa szerte már több uralkodó megbízhatatlannak talált.<br />
 
A tehetséges Bakócz nem tudta eredményesen képviselni a királyt, mert hatalmát meg kellett osztania mással. Az országgyűlés és a királyi tanácsadó testület sokkal erősebb volt, főnemesi tagjait nem érdekelte a török-veszély. A király távollétében a [[nádor]] vezette az országot, akit viszont az országgyűlés választott meg.<ref>Magyarország Képes Története, 65. old.</ref>
 
A [[16. század]] elejére világossá váló összeomlás a köz- és kisnemeseket lépésre késztetett, de néhány főúrt is aggasztott mindez. A köznemesség az [[rákosi országgyűlés (1505)|1505-ös rákosi országgyűlésen]] megfogalmazta az úgynevezett [[Rákosirákosi végzés]]t, amelyben egyértelműen az idegen uralkodót tette felelőssé az ország hanyatlásáért és kimondták, hogy többé idegen királyt nem választanak, csakis magyar főúr sorából valót.<ref>Hogy mennyire az idegen uralkodó volt felelős a bajokért, az valószínűleg a főnemesség lelkén is szárad. A korabeli krónikák is úgy fogalmaznak, hogy olyan királyt akartak az urak ''„akinek üstökét a markukban tarthatják.”'' Ulászló tehetetlensége Csehországban is megmutatkozott. A csehek nem tetszését váltotta ki amiért nem [[Prága|Prágában]], hanem Budán székelt, s náluk ritkán tartózkodott. A királyságot az ún. budai cseh kancelláriáról irányította [[cseh nyelv]]en írott levelekkel. Magyarország Képes Története, 64. old.</ref>
 
Nagyon hasonló volt a helyzet Lengyelországban, ahol már korábban a [[szlachta]] alaposan korlátok közé kötötte a királyi hatalmat, jelezve a [[rend (feudalizmus)|rendiség]] megerősödését.<ref>Az [[1505]]-ös [[radomi alkotmány]], amelyet szlachta kikényszerített [[Sándor lengyel király|Sándor királytól]] minden reformálást megtiltott, mert az csak a királyi hatalmat erősítette volna.</ref>
Ulászló békét kötött [[II. Bajazid oszmán szultán|II. Bajazid szultánnal]], aki általában véve békés természetű volt, noha számos országgal háborúba keveredett uralkodása során.<ref>A szultánnak komoly magánéleti válságai voltak, ami depresszióba taszította, ezért politikai ügyekkel alig tudott foglalkozni</ref> [[1509]]-ben az [[Indiai-óceán]]on [[Portugália]] ellen, utódja [[I. Szelim oszmán szultán|I. Szelim szultán]] [[1519]]-ben a [[Földközi-tenger]]en, [[Itália|Itáliában]] és [[Észak-Afrika|Észak-Afrikában]] Spanyolország és [[Nápoly]] ellen bonyolódott fegyveres konfliktusokba.<ref>Weiszhár Attila és Balázs: ''Háborúk lexikona''</ref>
 
Mivel Magyarország politikai vezetői elodázták a török kérdést, várható volt, ha egyszer a hatalmas hadigépezet megindul, és egyszerre ostrom alá veszi az összes déli végvárat, akkor aligha tudják a felmentésüket megszervezni és elkezdeni.<br />
Kialakulóban volt a német Habsburgok és francia [[Valois-ház|Valois-k]] közti viszálykodás, amely később a Habsburg–Bourbon vetélkedéssel folytatódott. [[I. Ferenc francia király]] Itália területére szándékozta kiterjeszteni uralmát. A konfliktusba bekapcsolódtak a spanyol, a német és a velencei uralkodók, sőt a [[pápa (egyházfő)|pápa]] is, így a külföldi államok mást nem tehettek, mint hogy ígéretekkel áltatták a magyar uralkodót.
 
Kialakulóban volt a német [[Habsburg-ház|Habsburgok]] és francia [[Valois-ház|Valois-k]] közti viszálykodás, amely később a Habsburg–Bourbon vetélkedéssel folytatódott. [[I. Ferenc francia király]] Itália területére szándékozta kiterjeszteni uralmát. A konfliktusba bekapcsolódtak a spanyol, a német és a velencei uralkodók, sőt a [[pápa (egyházfő)|pápa]] is, így a külföldi államok mást nem tehettek, mint hogy ígéretekkel áltatták a magyar uralkodót.
Közben kiéleződött a viszály Ulászló és [[I. Miksa német-római császár|Miksa]] között a [[Rákosi végzés|rákosi országgyűlés 1505-ös határozata]] miatt. [[1506]]-ban a királynak fia született, aki számára be akarta biztosítani a magyar és a cseh trónt, míg a lengyel korona [[II. Zsigmond Ágost lengyel király|II. Zsigmond Ágostra]] szállt. Zsigmond segítségével Bécsben egy [[Habsburg–Jagelló házassági szerződés]] született, ennek értelmében Lajost eljegyezték Miksa leányunokájával, [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Habsburg Máriával]], míg Miksa fiúunokája, a későbbi [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd]] feleségül kapta [[Jagelló Anna magyar királyné|Jagelló Annát]]. A szerződés szerint ha Ulászló fia Lajos utód nélkül hunyna el, a magyar trónt a Habsburgok öröklik.
 
Közben kiéleződött a viszály Ulászló és [[I. Miksa német-római császár|Miksa]] között a [[rákosi végzés|rákosi országgyűlés 1505-ös határozata]] miatt. [[1506]]-ban a királynak fia született, aki számára be akarta biztosítani a magyar és a cseh trónt, míg a lengyel korona [[II. Zsigmond Ágost lengyel király|II. Zsigmond Ágostra]] szállt. Zsigmond segítségével Bécsben egy [[Habsburg–Jagelló házassági szerződés]] született, ennek értelmében Lajost eljegyezték Miksa leányunokájával, [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Habsburg Máriával]], míg Miksa fiúunokája, a későbbi [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinánd]] feleségül kapta [[Jagelló Anna magyar királyné|Jagelló Annát]]. A szerződés szerint ha Ulászló fia Lajos utód nélkül hunyna el, a magyar trónt a Habsburgok öröklik.
 
Ulászló utolsó éveit beárnyékolta a [[Dózsa György]] vezette [[Dózsa György-féle parasztfelkelés|parasztháború]]. Mindez azzal kezdődött, hogy Bakócz Tamás az oszmánok elleni nagy háború megvalósítása céljából megpróbálta elnyerni a pápaságot. Egyetlen szavazat különbséggel végül a [[X. Leó pápa|X. Leó]] néven trónra lépő Giovanni di Lorenzo de’ Medici győzött, aki inkább a katolikus székhely, [[Róma]] [[reneszánsz]] átépítését szorgalmazta a török elleni harc helyett.
 
==== A magyar végvárak ====
A déli végeken a magyar-oszmán összecsapásokat már [[1466]] óta állóháború jellemezte. [[1465]]-re befejeződött a [[Balkán-félsziget|Balkán]] felosztása és a korábbi független államok közül (a román fejedelmeket leszámítva) már egyetlen sem állt, gyakorlatilag mind magyar vagy oszmán-török uralom alá jutottak.
 
Mátyás a törököktől megszerezte a mai Bosznia-Hercegovina északi felét, s ettől kezdve csakis védelemre rendezkedett be.<ref>Szakály F. 43. old.</ref> Határait ekkor még hathatósan védelmezte az ország, de Mátyás halála után már a védelem is aggályossá vált.
 
[[Fájl:Hungarian-Ottoman border at the beginning of the 16th century.png|bélyegkép|jobbra|500px|A déli [[végvár]] vonal és összeomlása [[1518]] és [[1526]] között]]
A déli határt, amely nem rendelkezett természetes, védhető helyekkel, a [[15. század]] óta várakkal erősítették. A [[végvár]]ak rendszere két egymással párhuzamosan futó vonalból állt, melyek mögött határvédő elemek helyezkedtek el.<ref>A határvédelem effajta módja az [[Árpád-ház|Árpád-korig]] vezethető vissza, amikor a természetes védelmi vonalakkal nem rendelkező területekre határőrzőket telepítették, ennek legszebb példája a ma is létező [[Őrség]] tájegység [[Vas megye|Vas]]ban és [[Zala megye|Zalában]].</ref> Az első szakasz Szörény–[[Orsova]]–Nándorfehérvár–[[Szabács]]–[[Szreberniki bánság]]–[[Banja Luka]]–Jajca––[[Jajca]]–[[Knin|Tinnin (Knin)]]–[[Klissza]]–[[Skradin|Szkardona]] vonalon, a második [[Temesvár]]–[[Karánsebes]]–[[Lugos]]–[[Szerémség]]–[[Hrvatska Dubica|Dubica]]–[[Bosanska Krupa|Krupa]]–[[Otosác]]–[[Zengg]] vonalig húzódott.
 
A végvárrendszer, tekintve, hogy nem sűrű, közvetlenül egymás mellett álló várrendszerből állt, nem tudta megakadályozni, hogy török csapatok behatoljanak az ország területére, viszont keveseknek sikerült zsákmányukkal hazajutniuk. Legjobb példája ennek az [[1479]]. évi támadás, amikor [[Kinizsi Pál|Kinizsi]] a [[kenyérmezei csata|kenyérmezei ütközetben]] gyakorlatilag teljesen megsemmisített egy portyázó sereget.<ref>Évtizedekkel ez előtt még egy hatalmas, hatvanezer fős török seregről írt a történelem, amely akkor Erdélyre rontott; valójában azonban csak 6000-{{formatnum:20000}} fős lehetett.</ref> A végvári katonaság főleg rugalmas, aktív védelemre volt berendezkedve és ebben nagy szerep jutott az ellenséges támadások megtorlásának és az ellenséges terület elpusztításának, amibe főleg a javak és élelmiszerek, illetve élelmiszertermő földek (szántók, búzakévék és keresztek) megsemmisítése tartozott, hogy a török fősereg ne találjon élelmet, ha a határhoz ér. Továbbá felderítették és kivédték ilyen támadással a török betöréseket.<ref name=autogenerated2>B. Szabó J. 26. old.</ref> A védekezésben így igen jártassá vált végvidéki katonaság tarthatta volna a frontvonalat délen, de a várak rossz állapota, silány ellátása és elavult fegyverzete csökkentették az eredményes védekezés lehetőségét.
[[1512]]-től [[1520]]-ig a déli végeken, elsősorban Horvátországban egyfajta kis háború zajlott a törökökkel, melyet lényegében a horvát csapatok vívtak.<ref>A háborút [[Báthory István nádor]] Illádiánál ([[Illyéd]]) [[1512]]-ben a törökök ellen vívott csatája nyitotta. Markó L. 209. old.</ref> Itt jelentkeztek a válságjelek először. Az [[1493]]-ban elszenvedett nagy horvát vereséget követően a háború nyolc esztendeje alatt három fontos összecsapást kell megemlíteni. Az első a [[dubicai csata (1513)|dubicai csata]] [[1513]]-ban, a másik [[Jajca ostroma (1517)|Jajca ostroma]] [[1517]]-ben és a harmadik a [[korenicai csata]] [[1520]]-ban. Mindhárom a keresztények győzelmét hozta, de igazi stratégiai győzelmet nem arattak vele, mert a török támadások Bosznia és Horvátország ellen nem szűntek meg.
 
Ezt megelőzően [[Corvin János]] a korábbi betörések viszonzásaképpen [[Hercegovina|Hercegovinában]] és [[Bosznia|Boszniában]] hajtott végre nagy haditetteket. További érdemeket szerzett [[Beriszló Péter]] bán is, de számára igen sok fejtörést okozott [[Jajca]] megerősítése, amely ''„Horvátország Nándorfehérvára”'' volt, s [[1510]]-ben is kiállt egy heves ostromot, míg a török csapatok más várak elfoglalásával (így [[Knin]] és [[Klissza]]) is foglalatoskodtak, igaz nem jártak sikerrel.
 
[[1515]]-ben Szapolyai János erdélyi vajda és Báthori István nádor megpróbálták Zsarnót[[Zsarnó]]t elfoglalni, de kudarcot vallottak.
 
[[Havasalföld]] vajdái, bár többször próbáltak közeledni a magyar királyhoz, de a hűségük addig tartott rendszerint, amíg be nem következett a nagyobb török támadás. Ebben a helyzetben még az volt a szerencse, ha a román seregek nem csatlakoztak a törökökhöz, növelve annak amúgy is óriási túlerejét.
 
[[Moldva]] kemény harcokat folytatott a törökökkel [[III. István moldvai fejedelem|III. István]] idején, alkalmasabb szövetségesnek mutatkozva, de itt részben a magyarok (és a lengyelek) hibája miatt nem sikerült elkerülni a török függést, ugyanis Mátyás király és [[IV. Kázmér lengyel király]] megvonta a támogatást az országtól.<ref>Szakály F. 48. old.</ref>
 
Az [[1510-es évek]] végén minden jel arra mutatott, hogy az elért látványos hadisikerek ellenére a török nyerte a határháborút, az erőviszonyok neki kedveztek, ez előrevetítette, hogy előbb-utóbb letarolja Magyarországot is.<ref name=autogenerated1 />
 
A [[II. Bajazid oszmán szultán|Bajazidot]] váltó [[I. Szelim oszmán szultán|I. Szelim]] rendkívül agresszívnek mutatkozott, de mégsem tudott komolyabb figyelmet fordítani a Magyarország és Spanyolország elleni harcokra. Annál inkább a síita-szunnita összecsapások kötötték le, így a magyar királlyal fegyverszünetre törekedett, vagy határmenti akciókkal próbálta a vitát eldönteni, mint amilyen a kis háború volt. Szelim szándékozott európai hadjáratra indulni, de uralkodása alatt erre sosem kínálkozott alkalom.
 
[[1515]]-ben hároméves tűzszüneti javaslatot terjesztettek be, amit [[1516]]-ban egy évre,<ref>A pápa tiltakozása ellenére. Kosáry D. 103. old.</ref> [[1517]]-ben három évre hosszabbítottak meg.<ref>A pápa [[1518]]-ra tervezett egy hadjáratot.</ref> [[1519]]-ben Szelim halála előtt nem sokkal létrejött egy hároméves egyezmény, mely aztán nem tartott sokáig. Ennek fő közbenjárója a lengyel király volt.
 
== II. Lajos uralkodása ==
[[1516]]-ban elhunyt II. Ulászló és anarchiába süllyedt országát fiára, a tízesztendős [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]]ra hagyta. Az ifjú királyt már [[1508]]-ban magyar, egy évvel később cseh királlyá koronázták, hogy ne merüljön fel komolyabb probléma apja halála után.
 
[[1516]]-ban elhunyt II. Ulászló és anarchiába süllyedt országát fiára, a tízesztendős [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]]ra hagyta. Az ifjú királyt már [[1508]]-ban magyar, egy évvel később cseh királlyá koronázták, hogy ne merüljön fel komolyabb probléma apja halála után.<br />
Mivel még kiskorú volt, [[régens]]re volt szükség. Némi pártviszály után a kormányzást egy király mellé rendelt 28 tagú testületre bízták.
 
=== Lajos kísérlete hatalma megerősítésére ===
{{idézet2|''II. Lajos XXXVI. magyar király 1516-1526. ki még atyja életében [[1506]]. cseh királlyá, [[1508]]. pedig magyar királlyá koronáztatott volt. - [[II. Ulászló magyar király|II. Ulászló]] holta után [[1516]]. trónusra ülvén, a' budai országgyűlés azt határozá, hogy a' 10 éves király maga uralkodjék a' kormánytanács segedelmével, személyére 's nevelésére pedig különösen [[Brandenburgi György]], II. Ulaszló húga fia, és [[Bornemissza János (főispán)|Bornemissza János]] viseljenek gondot; az első azonban mindennemű multaságban, vigalomban, hangászok, játékosok, alakosok időtöltéseiben tölteté a' nevendék királlyal kedvét, a' nemzet nagy kárára komolyabb foglalkozás, és tanulás elmellőzésével.''}}
Habár a pápa tartott a spanyol és francia jelölttől, mert esetleg e két hatalom felőrli Itáliát, ezért támogathatta volna Lajost is, hogy Magyarország Spanyolország és Franciaország ellen segítse. A császári koronát [[V. Károly német-római császár|V. Károly]] kapta, s I. Károly néven spanyol király is lett.<ref>Károly előtt nem volt közömbös a török kiűzésének ügye, és spanyol királyként több ízben harcolt ellenük. Magyarországnak később megígérte, ha rendezi spanyolországi ügyeit, akkor a segítségére siet. R. Várkonyi Ágnes: A megújulások kora, 9. old.</ref> Így Leó teljes mértékben Károlyt és a spanyolokat támogatta, mire I. Ferenc újabb háborúba kezdett Itália ellen.
 
[[1519]]. [[április 1.|április 1-jén]] hároméves fegyverszünet köttetett Szelimmel. Ez visszatetszést váltott ki több európai országban és a pápában is.<br />
 
Magyarországon ugyanekkor új, összecsapással fenyegető viszály vette kezdetét a nádorválasztás kérdésében. A tisztségbe végül [[Báthori István (nádor)|Báthori Istvánt]] helyezték. Az ország ebek harmincadjára jutott, s a király saját tanácsadóival is szembekerült egy csehországi utazás kapcsán.<ref>Lajosnak ekkor egyetlen legfőbb támasza [[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Habsburg Mária]] volt, aki segített neki a kormányzásban.</ref>
 
 
== A háború ==
A csauszt[[csausz]]t hosszú ideig Budán tartották és a szultáni dívánhoz hónapokon keresztül nem jött semmi válasz, aminek okán Szulejmán megsértődött és maga döntötte el a kérdést. Az [[1521]]. évre a háború megindítását tervezte.<ref>Nem valószínű, hogy a szultán Magyarország teljes leigázására törekedett volna, inkább hűbéri függésbe akarta kényszeríteni a magyarokat. Szulejmánnak nagyobb tervei voltak, az ő érdeklődése Nyugat-Európa felé fordult, s ennek első lépése Bécs meghódítása, amit az Oszmán Birodalom sosem ért el.</ref><br />
 
A meglepő az, hogy ez a háború, vagy más korábbi háborúk nem egy következetes politika eredménye volt.<ref>'''[[Káldy-Nagy Gyula|Káldy-Nagy Gy.]]:''' A török állam hadseregének kialakulása I. Szulejmán korára, 164. old.</ref> Ennek oka egyrészt, hogy Szulejmán a Nyugat felé figyelt, a másik, hogy az előző török szultánok is mindig olyan országokba próbáltak behatolni, ahol jelentősen meggyengült a központi hatalom, mellyel együtt járt az ország védekező erejének gyengülése is. Szulejmán ezt a háborút Magyarországra nézve nem irányította bármiféle távolabbi célkitűzéssel,<ref>Káldy-Nagy Gy. 166. old.</ref> vagy alaposabb megfontolással, mint mondjuk a magyarok alávetése. Motiválta ezt a török katonaság igényeinek kielégítése (zsákmány- és földszerzés). Az európai hadjárat előkészítése Szelimhez köthető, mivel ki akarta venni a részét az európai nagyhatalmi politikából, amihez kapóra jött, hogy Franciaország náluk keresett támogatást.
 
 
=== A két ország hadereje ===
Magyarország haderejét ez időben tulajdonképpen négy, többé-kevésbé önálló és egymástól független hadsereg alkotta, mégpedig a királyi sereg, valamint [[I. János magyar király|Szapolyai János]] [[erdélyi vajda]], [[Frangepán Ferenc]] [[horvát bán]] és [[Báthori István (nádor)|Báthori István]] [[nádor]] seregei. Ezek közül a királyi hadsereg volt számosságban, felkészültségben (vagyis ütőerőben) a leggyengébb.
 
Források szerint [[1521]]-ben Szapolyai János erdélyi vajda 15 ezer főt mozgósított, napjainkban azonban csak 5000 ezerre becsülik az erdélyi csapatok számát, mivel a lakosság arányát és területét tekintve az országrész nehezen tudott volna tízezernél több embert csatasorba állítani. A királyi had az ország nagy részéről összegyűlő csapatokkal, zsoldosokkal, segédhadakkal együtt húszezer fő lehetett. Horvátország teljes hadereje kb. hatezer fő volt, Csehország pedig 15 ezer katonát tudott volna biztosítani, 40-50 ezer katonája kellett, hogy legyen az országnak.<ref>A jelenkori ismeretek tekintetében, amelyek a logisztikai problémák miatt kisebbre becsülik a régi kutatásokkal ellentétben megállapított seregek számát, ennek tekintetében a magyar összhaderő is kisebb volt. Perjés Géza is 30-40&nbsp;000 főben állapítja meg Magyarország katonaságának létszámát. '''Perjés G.:''' A Mohácsi csata, 197. old.</ref>
 
A Dunán és mellékfolyóin egyaránt állomásoztak magyar és török flottillák. A magyar hajólegénység többségében környékbeli szerb halászokból és parasztokból verbuválódott, akik a békeidőben szőlőműveléssel és gabonatermeléssel foglalkoztak. Viszont a törköknek sokkal jobb folyami hajóhaduk volt létszám és kiképzettség tekintetében is. A magyar flottillák legfeljebb ellenséges betörések megállítására voltak alkalmasak, mert régóta vettek részt támadó hadjáratban.
 
A folyók akadályt is jelentettek a magyar sereg mozgásterében, de megvolt a helyzeti előnyük, hogy a [[mocsár|mocsaras]] részeken álló [[rév (építmény)|réveket]] jól meg tudták erősíteni, azonkívül a végvárak a folyópartok azon pontjain álltak, ahol seregek számára alkalmas gázlók voltak.<ref name=autogenerated2 /> A két legjelentősebb hídfő Szabács és Nándorfehérvár volt a [[Száva|Száván]] és a [[Duna|Dunán]].
 
Források szerint [[1521]]-ben Szapolyai János erdélyi vajda 15 ezer főt mozgósított, napjainkban azonban csak 5000 ezerre becsülik az erdélyi csapatok számát, mivel a lakosság arányát és területét tekintve az országrész nehezen tudott volna tízezernél több embert csatasorba állítani. A királyi had az ország nagy részéről összegyűlő csapatokkal, zsoldosokkal, segédhadakkal együtt húszezer fő lehetett. Horvátország teljes hadereje kb. hatezer fő volt, Csehország pedig 15 ezer katonát tudott volna biztosítani, 40-50 ezer katonája kellett, hogy legyen az országnak.<ref>A jelenkori ismeretek tekintetében, amelyek a logisztikai problémák miatt kisebbre becsülik a régi kutatásokkal ellentétben megállapított seregek számát, ennek tekintetében a magyar összhaderő is kisebb volt. Perjés Géza is 30-40&nbsp;000 főben állapítja meg Magyarország katonaságának létszámát. '''Perjés G.:''' A Mohácsi csata, 197. old.</ref><br />
A Dunán és mellékfolyóin egyaránt állomásoztak magyar és török flottillák. A magyar hajólegénység többségében környékbeli szerb halászokból és parasztokból verbuválódott, akik a békeidőben szőlőműveléssel és gabonatermeléssel foglalkoztak. Viszont a törköknek sokkal jobb folyami hajóhaduk volt létszám és kiképzettség tekintetében is. A magyar flottillák legfeljebb ellenséges betörések megállítására voltak alkalmasak, mert régóta vettek részt támadó hadjáratban.<br />
A folyók akadályt is jelentettek a magyar sereg mozgásterében, de megvolt a helyzeti előnyük, hogy a mocsaras részeken álló [[rév (építmény)|réveket]] jól meg tudták erősíteni, azonkívül a végvárak a folyópartok azon pontjain álltak, ahol seregek számára alkalmas gázlók voltak.<ref name=autogenerated2 /> A két legjelentősebb hídfő Szabács és Nándorfehérvár volt a Száván és a Dunán.<br />
A Száva [[Római Birodalom|római korban]] fontos közlekedési csomópont volt. A folyók a modern, géppel hajott közlekedési eszközök megjelenése előtt a teherszállítás és közlekedés szempontjából biztonságosabbnak és gyorsabbnak bizonyultak. Egy ilyen, hadászati célt szolgáló víziútvonal biztosításához elengedhetetlen volt valamelyik jelentős erősség meghódítása. Viszont ha vár jól meg volt erősítve, az ostrom elhúzódhatott, így az időnyerés is a végvárak egyik fontos funkciójába tartozott a védelem szervezetében.
 
=== Minőségi különbségek a két fél között és a taktika ===
[[Fájl:Louis2.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|II. Lajos király. Az ifjú uralkodóban gyakran felcsillant a tenni vágyás szikrája, de vagy azért nem cselekedett, mert felelőtlen nevelőjének köszönhetően nem akart, vagy mert később észrevette a feladat roppantáságát]]
[[1521]] [[május]]ában tartott országgyűlésen csak viszályok jellemezték a két tábor között. A legtöbb főúr pozícióikat minél nagyobb haszonszerzésre használta fel.<br />
 
[[augusztus 2.|Augusztus 2-ára]] kihirdették újabb országgyűlés összehívását, amely a béke, vagy a háború kérdését döntötte volna el, de közbe jött Szulejmán hadüzenete.
 
Magyarország nem készült fel a háborúra, mert a megfelelő anyagi és katonai hátterek nem voltak biztosítottak, katonaság még a várakban is kevés volt. A hadkiegészítés továbbra is hagyományos [[nemesi felkelés]]ből (az ''inszurrekció''-ból) állt, melynek felszereltsége a részt vevő egyének vagyoni állapotától függött, de még a gazdagabbak is alig fordítottak erre valamit. Nagyon kevés volt a képzett, reguláris, felfegyverzett katona, vagy zsoldos.<br />
 
Katonaállítási kötelezettségének több főúr és főpap nem volt hajlandó eleget tenni, akik pedig igen, azok nem az előírt létszámú fegyverest állítottak ki, s az ezekre kiutalt pénzt elsikkasztották. Több esetben önhatalmúlag vonták vissza katonáikat a főurak a háborútól!<ref>Magyarország hadtörténete, 152. old.</ref> Megtartották ugyan a közfelkelés intézményét (noha erről elég rossz tapasztalatok maradtak [[1514]]-ből), de ez csak létszámgyarapításra szolgálhatott mindössze, s végszükség esetén vetették volna be. Amellett fegyverforgatásban járatlannak számított, nem rendelkeztek felszereléssel, s a harcban nagyon könnyen megfutamodhattak, a sereg többi részében is rendbonntást és káoszt idézve elő. Noha megmaradt a telekkatonaság intézménye, de [[1490]] óta csak csökkentették a kiállított telekkatonák létszámát a nemesek. [[1463]]-ban száz porta után még 10 katonát kellett kiállítani, [[1498]]-ban már mindössze hármat és [[1518]]-ban is csak ötöt.<ref>Magyarország hadtörténete, 153. old.</ref> Sőt a telekkatonákból az urak olykor saját bandériumaikat töltötték fel!<br />
Katonaállítási kötelezettségének több főúr és főpap nem volt hajlandó eleget tenni, akik pedig igen, azok nem az előírt létszámú fegyverest állítottak ki, s az ezekre kiutalt pénzt elsikkasztották. Több esetben önhatalmúlag vonták vissza katonáikat a főurak a háborútól!<ref>Magyarország hadtörténete, 152. old.</ref> Megtartották ugyan a közfelkelés intézményét (noha erről elég rossz tapasztalatok maradtak [[1514]]-ből), de ez csak létszámgyarapításra szolgálhatott mindössze, s végszükség esetén vetették volna be. Amellett fegyverforgatásban járatlannak számított, nem rendelkeztek felszereléssel, s a harcban nagyon könnyen megfutamodhattak, a sereg többi részében is rendbonntást és káoszt idézve elő. Noha megmaradt a telekkatonaság intézménye, de [[1490]] óta csak csökkentették a kiállított telekkatonák létszámát a nemesek. [[1463]]-ban száz porta után még 10 katonát kellett kiállítani, [[1498]]-ban már mindössze hármat és [[1518]]-ban is csak ötöt.<ref>Magyarország hadtörténete, 153. old.</ref> Sőt a telekkatonákból az urak olykor saját bandériumaikat töltötték fel!
 
[[1500]]-ban a bácsi hadiszemlére kirendelt 10&nbsp;000 lovasból négyezernek nem volt fegyvere! A nemesi katonák gyakorta méltóságukra hivatkozva nem lettek volna hajlandók kiállni alacsonyabb rangú ellenséges vitézekkel, csakis azonos állású tisztekkel.
 
A török hadsereget Szulejmán korában átalakulóban volt. Egyre több gyalogos katona kapott [[muskéta|muskétát]] a [[janicsár]]ok után, s hamarosan már minden gyalogosnak ez volt a fegyvere. A törökök rablógazdálkodása lehetővé tette a nagy mennyiségű lőfegyver beszerzését.<br />
 
Hosszú évszázadok óta a rohamozáshoz szükség lökőerőt a szálfegyverek (pl. [[pika|pikák]]) adták, még a tűzfegyver megjelenésekor is. Ennek oka, hogy a tűz önmagában még nem volt ekkor döntő fegyver, mert minden lövés után a muskétát újra kellett tölteni és nem bizonyult pontosnak sem. Ezért a hadmozgást úgy alakították ki, hogy a tűz az ellenség sorait ritkítja, erejét csökkenti, addig a szálfegyverekkel az ütközetet közelharcban döntik el. A törökök, mivel ázsiai nép, ezért a lovassági rohammal döntötték el a csatákat. Az európai lovasságok (még a nagy [[hagyomány|tradíciónak]] örvendő magyar is) ereje elmaradt a törökökéhez képest, tehát fenn kellett tartani a hosszú pikákat, [[alabárd]]okat és [[lándzsa|lándzsákat]] használó gyalogosokat, hogy valamiképpen ők is tudjanak rohamozni és ha meg akarták védeni magukat a lovassági támadásoktól, így nem használt mindegyikük tűzfegyvert. A magyar hadseregnek a lőfegyverben való ellátottsága is gyenge volt a költségek miatt.
 
A magyar hadászat kevés gyalogost használt, de azok sem voltak úgy kiképezve, mint mondjuk egy nyugati gyalogos. A lovasság is nagyon rosszul szervezett, a török lovasok fürgébbek, körültekintőbbek voltak és nem voltak tekintettel a rangbeli különbségekre. Hadászatuk vallási előírásukon is nyugodott, mivel az iszlám törvények előírják a keresztények elleni háborút, akiket válogatás nélkül kell pusztítani.
 
Ahogy nőtt aaz TörökOszmán Birodalom, úgy növekedett a katonaságban a zsákmány és a földszerzés iránti vágy, ami tovább ösztökélte a birodalmat a hódítások növelésére, ami Szulejmánt is rávitte a háborúra.<ref>Káldy-Nagy Gy. 184. old.</ref> A hódításokat rendszerint olyan országok ellen hajtották végre, melyet belviszályok gyötörtek, s most erre alkalom Magyarországon kínálkozott. A nagy tömeghadsereg tudatának formálásában viszont elengedhetetlen szerep jutott a muszlim hitnek, mert számos esetben muszlim országok ellen folyt harc.<ref>Szulejmán gyakran jogi véleményt kért a [[sejhüliszlám]]tól ilyen esetben, viszont előfordult, hogy tanácsadásra volt szükség akár keresztény terület ellen indított háború jogosságáról is, ilyenre került sor [[II. Szelim|II. (Korhely) Szelim]] uralkodása alatt, a Velence, Spanyolország és Ciprus ellen vezetett hadjáratról.</ref><br />
 
A török sereg magvának közismerten a janicsárság és szpáhik számítottak. A törtető katonáknak bizonyuló szpáhik szolgálat fejében birtokot kaptak és minden harcmezőn véghez vitt nagy tett után is jutalmat nyertek, de az irreguláris katonaság is részesült a tímár-birtokokból. Itt is felmerült viszont a probléma, hogy kialakulnak az oligarchák a [[bejler-bej|beglerbégek]] személyében. Szulejmán ezt viszont szigorúan megrendszabályozta, igaz nem olyan kemény büntetésekkel, mint elődei, akik az engedetlenkedő bégeknek levágták a karját, amennyiben szembeszegültek a szultáni parancsnak, s pláne ha nem vonultak hadba. Szulejmán annak érdekében foganatosította számos intézkedését, hogy a tímár-birtokosok a központi hatalom támaszai legyenek, így nem forgott kockán az anarchia kialakulása mint Európában.<ref>Káldy-Nagy Gy. 174. old.</ref>
 
A török sereghez odacsapódó nem reguláris, kevesebb képesítést kapott katonák tömegei közül kiemelkednek az akindzsik és [[aszab]]ok, akiknek a [[15. század]] második felében már több mint húszezer volt a számuk.<ref>Káldy-Nagy Gy. 182. old.</ref> Ezek az alakulatok a többitől eltérően sorozott katonaság és aránylag jó képzettséget kaptak. Egy [[16. század]]i magyar gyalogossal, vagy lovassal (leszámítva az elit nehézlovasságot) képesek voltak jól harcolni, igazából a többi nem reguláris csapatnak maradt el a harciértéke a legjobban. További kiegészítést jelentettek a hűbéri függésbe kényszerített államok, a [[14. század]] végén még a szerbek, majd később tatárok, ezzel növelve a sereg létszámát.<ref>Káldy-Nagy Gy. 163. old.</ref><br />
 
Miután a törökök jól megoldották a reguláris és irreguláris erők működését, ezért taktikájuk hatásosnak bizonyult nyílt mezőn az európai seregekkel szemben, így nem volt sokáig számukra okszerű – egyrészt vallási okok miatt is –, a seregek modernizálása, ami Nyugat-Európában állandóan folyt. A [[17. század]]ra megváltozott a helyzet, amikor jelentős előrelépés történt az európai hadvezetésben és seregszervezésben, s a török hadseregben nemcsak az aszabok, akindzsik, vagy hűbéresek erői váltak használhatatlanná, hanem a reguláris hadak is, mert kiképzettségük és vasfegyelmük ellenére taktikájuk nem volt jó az európai seregek ellen.<ref>'''Perjés G.:''' A szentgotthárdi csata, 128. old.</ref><br />
Miután a törökök jól megoldották a reguláris és irreguláris erők működését, ezért taktikájuk hatásosnak bizonyult nyílt mezőn az európai seregekkel szemben, így nem volt sokáig számukra okszerű – egyrészt vallási okok miatt is –, a seregek modernizálása, ami Nyugat-Európában állandóan folyt. A [[17. század]]ra megváltozott a helyzet, amikor jelentős előrelépés történt az európai hadvezetésben és seregszervezésben, s a török hadseregben nemcsak az aszabok, akindzsik, vagy hűbéresek erői váltak használhatatlanná, hanem a reguláris hadak is, mert kiképzettségük és vasfegyelmük ellenére taktikájuk nem volt jó az európai seregek ellen.<ref>'''Perjés G.:''' A szentgotthárdi csata, 128. old.</ref>
 
A magyarok is idővel eltanulták a török néhány harcászati alkalmazását, főleg portyázások terén és ezt sikerrel fordították ellenük.
 
Szulejmán [[1521]]. [[május 18.|május 18-án]] élete első hadjáratára indult körülbelül félszázezer fős seregével. A [[diván]] egyelőre vitatkozott a háború céljáról [[Szófia|Szófiában]]. [[Piri Mehmed]] nagyvezír és több vezér azt javasolta, hogy Nándorfehérvárt rohanják meg. Ahmed ruméliai beglerbég ötlete ezzel szemben az volt, hogy a gyengén védett Szabácsot vegyék be és mélyen hatoljanak be Magyarországra, s végül elfoglalják Budát. Ennek azonban igen komoly kockázata volt, mert az egy ponton történt betöréssel elfoglalhatják ugyan a fővárost, de a visszautat a magyar-horvát sereg lezárhatja és ez akár a teljes megsemmisülést is eredményezhetné.<ref>B. Szabó J. 43. old.</ref> Számolniuk kellett ebben az esetben a népi ellenállással is. De Szulejmán hajlott inkább Ahmed tervére, mivel ismerte a [[nándorfehérvári diadal|nándorfehérvári magyar győzelmet]], s tartott attól, hogy megismétlődik.
 
A török-magyar határon két fontos [[végvár]] volt, az egyik természetesen a főerősség, [[Nándorfehérvár]], a másik [[Szabács]], ezek ketten képezték a fő akadályt, hogy délről nagyobb ellenséges sereg törjön be Magyarországra. Ha elesnek, akkor a beljebb álló erősségek már nem lesznek annyira erősek, hogy felfogják a nagyobb erejű támadásokat és a [[Duna]] vonalán eljuthattak [[Buda (történelmi település)|Budáig]].<ref>A Duna egyenesen halad, könnyen hajózható és a partján fekszik a főváros. A török sereg a folyó mentén haladva hamar a főváros alá érhetett volna, mivel vízi úton gyorsabban és biztonságosan haladt az utánpótlás és a folyó közelében menetelő sereg könnyen felvehette.</ref> Szulejmán bizonyára ezt is tudta, s megosztotta haderejét. Az európai ([[rumélia]]i) török sereg [[Ahmed ruméliai belgerbég|Ahmed]] vezetésével Szabács, míg az [[anatólia]]i had, [[Piri Mehmed]] nagyvezírrel Nándorfehérvár ellen vonult. Szulejmán nem sejtette, a magyar haderő annyira gyenge, hogy védekezni sem bír belső területen.
 
Az ostromlott erősségek közül Nándorfehérvár volt a legnehezebb helyzetben. A várnak az ágyúit az erdélyi vajda egy korábbi hadjáratában elvesztette, a falak gyengék voltak és az őrség csak hétszáz főt számlált. Ennek ellenére a vár védői két hónapig állták a sarat. [[augusztus 29.|Augusztus 29-én]] az ostromot túlélt maroknyi magyar a szabad elvonulás fejében átadta a nagyvezírnek a várat. Hasonló sors várt [[Zimony]] és Szabács váraira is.
 
[[Kölpény]] vára, ahol a szerb uralkodók leszármazottja, [[Jaksics Ilona]] élt, meghódolt a szultán előtt.<ref>A szerbek erre mai napig úgy tekintenek, mint államiságuk utolsó maradványára. B. Szabó J. 44. old.</ref> De mire a szultáni had megérkezett, addigra Jaksics elhagyta a várat.
 
Az ostromlott erősségek közül Nándorfehérvár volt a legnehezebb helyzetben. A várnak az ágyúit az erdélyi vajda egy korábbi hadjáratában elvesztette, a falak gyengék voltak és az őrség csak hétszáz főt számlált. Ennek ellenére a vár védői két hónapig állták a sarat. [[augusztus 29.|Augusztus 29-én]] az ostromot túlélt maroknyi magyar a szabad elvonulás fejében átadta a nagyvezírnek a várat. Hasonló sors várt [[Zimony]] és Szabács váraira is.<br />
[[Kölpény]] vára, ahol a szerb uralkodók leszármazottja, [[Jaksics Ilona]] élt, meghódolt a szultán előtt.<ref>A szerbek erre mai napig úgy tekintenek, mint államiságuk utolsó maradványára. B. Szabó J. 44. old.</ref> De mire a szultáni had megérkezett, addigra Jaksics elhagyta a várat.<br />
[[Szalánkemén]] visszavert egy török támadást, de a másodikat nem várták ki és a védők kiürítették az erősséget. A törökök nem helyeztek el minden várban őrséget. A kisebb várakból rekvirált dolgokkal is csak a gyenge Szabácsot erősítették meg.
 
Az udvarban csak június végén rendelték el a mozgosítást, addig nem is tudták mennyire nagy a veszély. A király rendeletben szólította fel a vármegyek nemességét és a közembereket a felkelésre.<ref>Az anyagi forrásokat a háborúra kölcsönökkel és a nemrég elhunyt Bakócz Tamás javainak zárolásával szerezték be. [http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/ A Magyar Nemzet Története]</ref> A hadak gyülekező területe Tolnában volt, ahová a király és mindössze kétszáz lovasa vonult be. A táborba senki nem követte, mert az országban uralkodó (főleg a parasztok és a nemesek közti) ellentétek okán szinte alig volt ember, aki egységesen fellépett volna a török ellen a haza érdekében.<br />
 
[[augusztus 22.|Augusztus 22-én]] Tolnában egy nagy nehezen összegyűlt főúri és főpapi bandériumokból, valamint cseh és német zsoldosokból álló sereg elindult Nándorfehérvár felé. Az erdélyi hadak mellett [[Zenta|Zentánál]] is volt egy 17-18 ezer fős sereg.<ref>A számadatok elsősorban egy velencei követtől származnak. B. Szabó J. 47. old.</ref> Ezekkel együtt kísérletet akart tenni a király a várak visszafoglalására, miután Szulejmán visszavonul.
 
Szabács eleste után két nappal a Szávára hajóhidat épített a török és Musztafa pasa irányításával tűzzel-vassal pusztította a Szerémséget, lerombolva több várat. A vidéket felégetve, foglyok sokaságával tért vissza a szultáni táborba.<br />
 
A magyar erők két támadást hajtottak végre a török csapatok ellen. Az egyiket a nádor vezette, amely egy rövid összecsapás volt [[Rednek]] közelében, s gyorsan visszavonult [[Pétervárad]]ra. [[Szávaszentdemeter]]nél [[július 10.|július 10-én]] vagy [[július 12.|július 12-én]] támadta meg a helyi lakosság a folyón felfelé igyelvő oszmán sajkákat és többet elsüllyesztettek.<br />
A magyar erők két támadást hajtottak végre a török csapatok ellen. Az egyiket a nádor vezette, amely egy rövid összecsapás volt [[Rednek]] közelében, s gyorsan visszavonult [[Pétervárad]]ra. [[Szávaszentdemeter]]nél [[július 10.|július 10-én]] vagy [[július 12.|július 12-én]] támadta meg a helyi lakosság a folyón felfelé igyelvő oszmán sajkákat és többet elsüllyesztettek.
További jelentősebb összecsapások nem történtek, leszámítva Báthorynak a Szeremségben a portyázók ellen végrehajtott akcióit.<br />
 
További jelentősebb összecsapások nem történtek, leszámítva Báthorynak a Szeremségben a portyázók ellen végrehajtott akcióit.
 
Szörény elfoglalását már [[1521]]-ben megpróbálták törökök, ez nem sikerült. A következő ostromra pedig három évvel később került sor, akkor a vár elesett.
 
Nándorfehérvár hosszú ellenállásának köszönhetően már közelgett az ősz, ami miatt az oszmán hadseregnek lassan szedelőzködni kellett, hogy még a tél beállta előtt visszatérjen Ruméliába, ahol a mediterrán éghajlatnak köszönhetően enyhébb a tél és azt a közép-európai telekre érzékenyebb (kiváltképp a kis-ázsiai törökök) katonák átvészelhetik. [[szeptember 15.|Szeptember 15-én]] megkezdte a visszavonulást, de előtte őrséggel erősítette meg az elfoglalt várakat. A török sereg az [[1521]]. évi hadjáratban egy széles rést ütött délvidéki határszakaszon, ezért egy új védelmi szakaszra volt szükség, hogy a következő esztendőben induló offenzívát valamiképp megállítsák.<br />
 
A két fő erősség eleste kínos dologra mutat rá, a déli védelem elavultságára és hasznavehetetlenségére. Nándorfehérvár ostromakor a legközelebb álló erősségek katonasága kísérletet sem tett a török blokád zavarására mint [[1456]]-ban, hanem a Duna vonala mögé húzódtak. A folyón már nem állomásoztak [[1518]] óta naszádos erők, hiába próbálta meg őket [[Báthory András]] összevonni.
 
 
=== A válság átmeneti enyhülése, majd újabb mélyülés ===
[[Fájl:Krell, Hans - Mary of Habsburg - Bayerische Staatsgemäldesammlungen.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|[[Habsburg Mária magyar királyné (1505–1558)|Mária királyné]]. Szépség mellett politikai tehetséggel is meg volt áldva, valószínűleg sokkal jobban vezette volna az országot, mint férje. Szapolyai megkérte ugyan a kezét, de ő kikosarazta]]
Nándorfehérvár és Szabács eleste most az egyszer megkondította a lélekharangot az eddigi nemtörődömségek felett. [[november 19.|November 19-ére]] országgyűlést hívtak össze Budára a harc megszervezésére az új adókivetésre. Utóbbinál figyelembe vették a jobbágyok teherbírását, ezért az egyházi és világi éves jövedelmek felerészét és kis javadalmak tizedrészét ajánlották a kincstárnak. Leértékelni kezdték a [[dénár]]t, s bevezették a fogyasztási adót,<ref>Ez egy forintot jelentett, melyet a nemesekre is kiróttak.</ref> emelték a kamara hasznát, a marhavámokat, stb.
 
Az országgyűlés haderőreformot is előterjesztett, de későn látták be, hogy kár volt felszámolni a Mátyás-kori hadszervezetet. Új zsoldossereg felállításra törekedtek és felmentették a bárókat a katonaállítás kötelezettsége alól, csak főpapokat és végvári kapitányokat kötelezve bandérium-állításra. A király feladata volt továbbra is a had vezetése, de a sereg megszervezésével két főkapitányt kellett megbíznia, akik a toborzásért, az őrségekért, az ellátásért és a rendszeres szemléért voltak felelősek.<br />
 
Határozat született az ez évi hadjáratokban elkövetett többrendbeli visszaélések kivizsgálására és megbüntetésére. Felmerült [[Héderváry Ferenc]] és [[enying]]i [[Török Bálint (hadvezér)|Török Bálint]]ot felelősségre vonása, mert elhagyták posztjukat Szabács és Nándorfehérvár ostromakor.<ref>A büntetés jószágvesztéssel járt volna.</ref> A köznemesség korábbi követeléseinek hangot adva kimondta, hogy foglalják oklevélbe a törvények betartatását és a vétkesek megbüntetését a király által. A főnemesség ezt kezdetben vonakodott elfogadni, de a többségre való tekintettel nem akartak ellenszegülni.<br />
Határozat született az ez évi hadjáratokban elkövetett többrendbeli visszaélések kivizsgálására és megbüntetésére. Felmerült [[Héderváry Ferenc]] és [[enying]]i [[Török Bálint (hadvezér)|Török Bálint]]ot felelősségre vonása, mert elhagyták posztjukat Szabács és Nándorfehérvár ostromakor.<ref>A büntetés jószágvesztéssel járt volna.</ref> A köznemesség korábbi követeléseinek hangot adva kimondta, hogy foglalják oklevélbe a törvények betartatását és a vétkesek megbüntetését a király által. A főnemesség ezt kezdetben vonakodott elfogadni, de a többségre való tekintettel nem akartak ellenszegülni.
 
Az országgyűlés határozatai alapján Szobi Mihály és Paksi János lettek a főkapitányok, Werbőczy pedig az egyik kincstartó.
 
[[1522]]. [[január 12.|január 12-én]] Budán megtartották Lajos és Mária esküvőjét. A királyné megkoronázásakor a cseh rendek követei kérték Lajostól, hogy menjen Prágába, ahol fejére tehetik a cseh koronát is, de az urak egy része ezt ellenezte a háború miatt. Ekkor a csehek segítséget ígértek a törökök ellen. A király [[február 24.|február 24-ére]] tervezte csehországi útját és megígérte legkésőbb húsvétra visszatér, amikor újra indulnak a török támadások. Prágába [[március 16.|március 16-ára]] országgyűlés összehívását rendelte el, ahol megtárgyalták volna a török elleni cseh támadást, de a rendek teljesen mellőzték a kérdést.<br />
 
Idehaza Báthory, mint nádor helyettesítette a királyt, de amíg Lajos Csehországban volt, az ország visszasülyedt eredeti állapotába.
Idehaza Báthory mint [[nádor]] helyettesítette a királyt, de amíg Lajos Csehországban volt, az ország visszasülyedt eredeti állapotába.
 
A kivetett adókat egyáltalán nem szedték be, mert annak a városok és nemesek ellenálltak, amit fenyegetés mellett sem fizettek ki és több helyen megvesztegetésre vetemedtek. A beszedett adók más része a főurak zsebébe került, így mindössze tizede jutott a kincstárhoz, s a főkapitányok is tétlenkedtek a törvény betartását illetően, ami miatt nem állhatott fel hadsereg.
=== 1522-es török támadások ===
[[Fájl:Fortress Belgrade.jpg|bélyegkép|balra|385px|Nándorfehérvár a [[16. század]]ban]]
A szultán az [[1521]]-es sikeres magyarországi hadjáratot követően, [[1522]]-ben a Földközi-tengeren keveredett háborúba. Rhodosz szigetén a Johannita Lovagrenddel harcolt területért. Amíg a [[johannita–török háború (1522–23)|rhodoszi hadjárat]] tartott a határmenti török csapatok folytatták a háborút Magyarország ellen. Támadásaik Erdélyt, a Szerémséget és a bosnyák-horvát területeket érintették. Igen hamar elesett [[Orsova]] és [[Péth]] vára is.<ref>[http://gyorkos.uw.hu/1521-1525/1521-1525.htm 1521-1525-ig tartó korszak eseményei Magyarországon]</ref> A horvát végek élére Lajos a [[szlovének|szlovén]] származású [[Johann von Katzianer]]t ''(Ivan Karč),'' Krajna kormányzóját nevezte ki főkapitánnyá. Eddigre az [[Al-Duna|Al-Dunánál]] elesett már a legtöbb vár, [[Dalmácia|Dalmáciában]] pedig [[Skradin|Szkardonát]] vették be a törökök. [[Klissza]] ellenben megvédte magát és még egy ostromot kiállt a háború folyamán.<br />
 
Szapolyai sem tétlenkedett. Az erdélyi török támadásokat megbosszulandóan benyomult Havasalföldre, ahol az ország trónjára V. Radu vajdát ültette, aki hűséget tett a magyar királyságnak.<ref>Szapolyainak nem esett nehezére ezt véghez vinni, mert a török sereget vezető Mehmed bég kitért előle és Radu minden gond nélkül vajda lehetett.</ref> Radunak viszont ezután [[1522]] és [[1525]] között háborúznia kellett a törökökkel hatalma megtartásáért. A török ellenfejedelmeket léptetett fel vele szemben, de mindegyiket legyőzte.<ref>A magyarországi török harcokban közvetve részt vett, ez viszont nem volt elég, hogy Magyarország megnyerje a háborút. Egy havasalföldi kolostorban, ahol el van temetve, síremlékénél húsz csata van felsorolva, melyet a törökök ellen vívott, mindezek magyar szemmel nézve nem jelentősek stratégiai szempontból.</ref><br />
Szapolyai sem tétlenkedett. Az erdélyi török támadásokat megbosszulandóan benyomult Havasalföldre, ahol az ország trónjára V. Radu vajdát ültette, aki hűséget tett a magyar királyságnak.<ref>Szapolyainak nem esett nehezére ezt véghez vinni, mert a török sereget vezető Mehmed bég kitért előle és Radu minden gond nélkül vajda lehetett.</ref> Radunak viszont ezután [[1522]] és [[1525]] között háborúznia kellett a törökökkel hatalma megtartásáért. A török ellenfejedelmeket léptetett fel vele szemben, de mindegyiket legyőzte.<ref>A magyarországi török harcokban közvetve részt vett, ez viszont nem volt elég, hogy Magyarország megnyerje a háborút. Egy havasalföldi kolostorban, ahol el van temetve, síremlékénél húsz csata van felsorolva, melyet a törökök ellen vívott, mindezek magyar szemmel nézve nem jelentősek stratégiai szempontból.</ref>
Tárgyalásokat folytattak a német-római császárral V. Károllyal. Nándorfehérvár eleste a német fejedelmeket komolyan megrémítette, Károly részben ezért is hívta össze [[Nürnberg]]ben a birodalmi gyűlést. A magyar delegáció 5000 katonát kért Horvátország, 12&nbsp;000-et Magyarország védelmére.<ref>Kosáry D. 110. old.</ref> Károly a török ellen felajánlotta 25 ezer fős seregét, amelyet eredetileg a német rendek a franciák elleni itáliai hadműveletekre szántak, de ezért cserébe a magyarokra, a csehekre és a horvátokra esett volna az élelmezésük és fizetésük. Ennek megfelelően a zenggi püspök [[Désházi István]] Nürnbergbe ment, ahol meg kellett tárgyalnia mely útvonalon vonulnának be a hadak Magyarországra. Ellenben a török elleni harcra csak háromezer gyalogosot ajánlottak fel és Bécsben [[X. Lajos bajor herceg]] elnökletével, s a további teendők megtárgyalását is itt kívánták megtartani a magyar-cseh-lengyel küldöttségekkel.<ref>A felajánlott háromezer katonát is csak azon feltétel mellett ajánlották fel a németek, amenyibben Lajos még háromezret toboroz Csehországban.</ref> Bécsben nem történt meg a tárgyalás az elkövetkezendő hadjáratokról, de a németek hivatkozva az itáliai háborúra nem tudtak pár ezer katonánál többet Magyarországra irányítani.<ref name="MNT" /> De ha az ország ragaszkodott is volna az egész sereghez, akkor azt olyan feltételekhez kötötték volna, amit Magyarország nem tudott volna teljesíteni.<br />
 
Tárgyalásokat folytattak a német-római császárral V. Károllyal. Nándorfehérvár eleste a német fejedelmeket komolyan megrémítette, Károly részben ezért is hívta össze [[Nürnberg]]ben a birodalmi gyűlést. A magyar delegáció 5000 katonát kért Horvátország, 12&nbsp;000-et Magyarország védelmére.<ref>Kosáry D. 110. old.</ref> Károly a török ellen felajánlotta 25 ezer fős seregét, amelyet eredetileg a német rendek a franciák elleni itáliai hadműveletekre szántak, de ezért cserébe a magyarokra, a csehekre és a horvátokra esett volna az élelmezésük és fizetésük. Ennek megfelelően a zenggi püspök [[Désházi István]] Nürnbergbe ment, ahol meg kellett tárgyalnia mely útvonalon vonulnának be a hadak Magyarországra. Ellenben a török elleni harcra csak háromezer gyalogosot ajánlottak fel és Bécsben [[X. Lajos bajor herceg]] elnökletével, s a további teendők megtárgyalását is itt kívánták megtartani a magyar-cseh-lengyel küldöttségekkel.<ref>A felajánlott háromezer katonát is csak azon feltétel mellett ajánlották fel a németek, amenyibben Lajos még háromezret toboroz Csehországban.</ref> Bécsben nem történt meg a tárgyalás az elkövetkezendő hadjáratokról, de a németek hivatkozva az itáliai háborúra nem tudtak pár ezer katonánál többet Magyarországra irányítani.<ref name="MNT" /> De ha az ország ragaszkodott is volna az egész sereghez, akkor azt olyan feltételekhez kötötték volna, amit Magyarország nem tudott volna teljesíteni.
 
A bécsi ülést Lajos [[május 22.|május 22-ére]] írta ki. A német küldöttek csak [[május 25.|május 25-ére]] értek oda, míg a magyarok még ennél is később, [[június 14.|június 14-én]] (a nyolcból mindössze kettő, köztük [[Szatmári György (esztergomi érsek)|Szatmári György]] [[esztergom]]i érsek). Négypontos mondanivalójukban késedelmüket is mentegetni próbálták, mire igen barátságtalan választ kaptak a német követektől, akik ürügyként használták fel a késést és azt, hogy nem voltak külön cseh delegáltak.<ref>Időben szó sem lehetett volna a tárgyalásról, mert ahhoz a magyar és cseh országgyűléseknek előbb össze kellett volna ülniük.</ref> A német követek zárónyilatkozatukban az eredménytelen tárgyalást a magyarok hibájának nyilvánították.
 
 
=== Az ország kilátástalansága ===
[[Fájl:Suleyman I of the Ottoman Empire.jpg|bélyegkép|jobbra|300px|[[I. Szulejmán oszmán szultán|I. Szulejmán]], aaz [[Oszmán birodalomBirodalom]] legnagyobb uralkodója. Uralkodása alatt Európa legtöbb országával háborúba keveredett és az esetek többségében ő került ki győztesen. Nagy álmát, [[Bécs]] elfoglalását sem ő, sem utódai nem tudták elérni]]
A nem szűnő hanyatlások és a török benyomulások miatt Horvátország már ekkor orientálódni kezdett a Habsburgok felé, akikkel szemben hosszú időn át hűségesek maradtak.<ref>A Habsburgok jó néhány alkalommal felhasználták a horvátokat, majd a szerbeket a magyarok ellen, így a [[Rákóczi-szabadságharc]]ban, vagy az [[1848–49-es forradalom és szabadságharc]]ban.</ref>
 
A magyar hadsereg kötelékében szolgáló zsoldosokat megkezdték a déli határra csoportosítani, s újabb gyűlés összehívását tervezték, amennyiben továbbra sem sikerül megfelelő számú katonaságot felállítani.
 
A nürnbergi birodalmi gyűlésen a magyar küldöttség minden erejével azon volt, hogy rávegye a németeket megígért huszonötezer fős had csatasorba állítására, a cseh hadsereg bevetésére és a többi keresztény állam segítségül hívására. Az egyik küldött [[Macedóniai László]] – hivatkozva részben Szulejmán rhodoszi hadjáratára –, kifejtette, hogy a törökök nem kizárólag Magyarország meghódítására törekszenek. Az ország megsegítése mellett kardoskodott [[Francesco Chieregati]] pápai nuncius is. A gyűlés [[december 22.|december 22-éig]] halogatta a válaszadást és végül megint csak egy kisebb kontingenst (4000 főt) ígért, amit [[május 25.|május 25-ére]] [[Sopron]]ba irányít, hogy utána a magyar és horvát várak őrségét erősítsék meg velük. A németek figyelme az [[Itáliai háború (1521–26)|itáliai háborúra]] terelődött. A németek nem sejtették, de talán nem is vették komolyan mi is Szulejmán valódi célja. A törökkel szintén hadban álló Spanyolország is inkább Franciaországot tekintette fő ellenfelének.<ref>Ferenc, a ''„legkeresztényibb király”'' ráadásul egyre csak biztatta a török szultánt a Habsburgok hátbatámadására, amellyel tulajdonképpen a Magyarország leigázására is irányította. Magyarország Képes Története, 66. old.</ref><br />
 
Lajos fáradozása némi eredményt mutatott Csehországban, de a cseh rendek abban az esetben harcoltak volna Szulejmán ellen, ha az Prágát fenyegeti. Mindeközben Prágában [[Ártándi Pál]] igyekezett meggyőzni a királyt a hazatérésre, addig itthon a következő évi országgyűlést háromszor halasztották el és csak [[május 4.|május 4-én]] nyitották meg, két nappal azután, hogy Lajos hazajött. Zsigmond lengyel király a békekötésre tett javaslatot,<ref>A lengyel király hadban állt a [[Krími Tatár Kánság]]gal, amelynek oldalán gyakran harcoltak reguláris török ezredek, lekötötte továbbá az orosz háború, s a [[Német Lovagrend]] elleni harc és az V. Károly német-római császárral való szembenállás is.</ref> ellenkező esetben, a szükséges áldozatok meghozását szorgalmazta. A lengyel indítványt nem fogadta el a magyar állam.<ref>Kubinyi A. 66. old.</ref> És mivel a török megsemmisítésére sem volt lehetőség, ezért az egyik mód az lett volna most is, hogy a törököket ráuszítják Stájerország, Krajna és Karintia területére, ahogy Mátyás is tette. Ez viszont a magyar-német viszony megromlását vonta maga után, különösképp mert Miksa császár a törökök ellen a [[15. század]] második felében vívott határháborúkban Ausztriát is részt vevő félnek tekintette a betörések miatt, így követelte Mátyástól, hogy a török-magyar békében Ausztria is szerepeljen. Különösen veszélyesek voltak a mai [[Szlovénia]] területén végrehajtott támadások az osztrák nemesurakra nézve, mert azok szlovén jobbágyai egymaguk harcoltak az ellenséggel, s támadások fokozták a kettejük közötti társadalmi, sőt etnikai ellentéteket.<ref>[[1515]]-ben szlovén területeken óriási parasztfalkelés tört ki, ezt követte több másik is, a legutolsó már Horvátországot is lángba borította [[1572]]-ben.</ref>
Lajos fáradozása némi eredményt mutatott Csehországban, de a cseh rendek abban az esetben harcoltak volna Szulejmán ellen, ha az Prágát fenyegeti. Mindeközben Prágában [[Ártándi Pál]] igyekezett meggyőzni a királyt a hazatérésre, addig itthon a következő évi országgyűlést háromszor halasztották el és csak [[május 4.|május 4-én]] nyitották meg, két nappal azután, hogy Lajos hazajött. Zsigmond lengyel király a békekötésre tett javaslatot,<ref>A lengyel király hadban állt a [[Krími Tatár Kánság]]gal, amelynek oldalán gyakran harcoltak reguláris török ezredek, lekötötte továbbá az orosz háború, s a [[Német Lovagrend]] elleni harc és az V. Károly német-római császárral való szembenállás is.</ref> ellenkező esetben, a szükséges áldozatok meghozását szorgalmazta. A lengyel indítványt nem fogadta el a magyar állam.<ref>Kubinyi A. 66. old.</ref> És mivel a török megsemmisítésére sem volt lehetőség, ezért az egyik mód az lett volna most is, hogy a törököket ráuszítják [[Stájerország]], [[Krajna]] és [[Karintia]] területére, ahogy [[I. Mátyás magyar király|Mátyás]] is tette. Ez viszont a magyar-német viszony megromlását vonta maga után, különösképp mert Miksa császár a törökök ellen a [[15. század]] második felében vívott határháborúkban Ausztriát is részt vevő félnek tekintette a betörések miatt, így követelte Mátyástól, hogy a török-magyar békében Ausztria is szerepeljen. Különösen veszélyesek voltak a mai [[Szlovénia]] területén végrehajtott támadások az osztrák nemesurakra nézve, mert azok szlovén jobbágyai egymaguk harcoltak az ellenséggel, s támadások fokozták a kettejük közötti társadalmi, sőt etnikai ellentéteket.<ref>[[1515]]-ben szlovén területeken óriási parasztfalkelés tört ki, ezt követte több másik is, a legutolsó már Horvátországot is lángba borította [[1572]]-ben.</ref>
 
[[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] végül kész volt olyan döntést hozni, hogy adót fizet és átengedi a törököket Ausztriába, de az pápai és császári diplomácia megakadályozta.<ref>Kubinyi A. 67. old.</ref> A magyar vezetés ezért is döntött [[1523]]-ban és [[1525]]-ben is a háború folytatása mellett, de úgy, ha az osztrákok és a lengyelek is bekapcsolódnak.
[[1523]]. [[június 12.|június 12-én]] a király és a rendek külön megbízóleveleket adtak [[Dóczy Ferenc]]nek, akit a nyáron tartandó újabb birodalmi gyűlésre küldtek volna. A nürnbergi ülést viszont egy évre elhalasztották utólag, s megtagadtak minden segélynyújtást azon ürüggyel, hogy sem Csehország, sem Magyarország nem teljesítette a kiszabott feltételeket.<ref>Kosáry D. 112. old.</ref>
 
Ebben a reménytelen helyzetben az egyetlen ember, aki még szembeszállhatott a törökökkel [[Tomori Pál]] volt. Korábban katonaként is sokra vitte, de nem vágyott annyira a katonai, mint inkább az egyházi pályára. Járt a [[török porta|portánál]] és többször harcolt a törökök ellen. [[1523]]-ban Kelemen pápa utasítására töltötte be a [[kalocsa]]i érsekséget.<ref>Már [[1521]]-ben felvetették, hogy a hadak élére állítják. Magyarország hadtörténete, 155. old.</ref> Többen úgy vélték, hogy kiváló hadvezér, noha korábbi jelentősebb török elleni sikereikről ma sincs adat.
 
Tomori hadak szervezésébe kezdett és júniusban már elindult a Délvidékre. Augusztusban felmentette Redneket és [[Szávaszentdemeter]]nél szétverte Ferhád pasa seregét.<ref>A [[szávaszentdemeteri csata|szávaszentdemeteri győzelem]] a hadtudományi vélemények alapján a háború egyetlen jelentős magyar sikere. Magyarország hadtörténete, 156. old.</ref><br />
 
Az [[1524]]. szeptemberi országgyűlésen a köznemesség hangot adott felháborodásának, mert szerintük a főurak kivonják magukat a közteherviselésből. Ismét felhorgadtak a soviniszta érzelmek: követelték, hogy az összes külföldi, a lengyelek kivételével távozzék az országból. Követelték, hogy a főuraknak a kilenced-jövedelmüknekből tartsanak fegyvereseket, veressenek jó minőségű pénzt és újra legyenek köznemesi tagjai a királyi tanácsnak.
 
Ferdinánd testvérének Károlynak [[1523]]. [[december 18.|december 18-án]] érezhető pesszimizmussal számolt be a magyarországi aggasztó helyzetről: ''„Magyarország ügyei olyan állapotban vannak és úgy kormányoztatnak, hogy félek: ígéretük csak füstnek bizonyult, a két év előttihez hasonlóan, így aztán ha a török, Isten ne adja, feljön, úgy gondolom elveszünk, előbb ez a királyság, utána meg az én tartományaim.<ref>Kosáry D. 113. old.</ref>”''
 
Tomori lázasan fogott hozzá egy új védvonal kiépítéséhez jóval Nándorfehérvár eleste után. Ennek kulcsa most Pétervárad lett, köré csoportosult [[Cserög]], Szalánkemén, Szávaszentdemeter, [[Titel]] és [[Újlak (Horvátország)|Újlak]].<br />
[[1525]] júniusában Jajca [[Frangepán Kristóf]] fáradozásával kiállt egy újabb ostromot. A háború alatt egyszer sem egyesültek a hadak és rendszerint külön-külön harcoltak a törökök ellen kevés sikerrel.
 
[[1525]] júniusában [[Jajca]] [[Frangepán Kristóf]] fáradozásával kiállt egy újabb ostromot. A háború alatt egyszer sem egyesültek a hadak és rendszerint külön-külön harcoltak a törökök ellen kevés sikerrel.
Tomori Nándorfehérvár, [[Kolics]] és Szabács vidékén portyázott, nyílt összecsapásokra nem volt ereje. A kalocsai érsekség teljes jövedelmét hadicélokra használta és olykor a török birodalomba kereskedett, csakhogy pénzhez jusson. Az év elején lemondással fenyegetett, ha nem utalnak neki a hadjáratokhoz szükséges pénzt. Az elkövetkező félévben már egyre kevesebb javadalmazást kapott. A pápai legátusok is nyújtottak némi segítséget neki, hogy háromszáz katona zsoldját vállalták el.<ref>Magyarország hadtörténete, 157. old.</ref><br />
 
Tomori hadjáratai alatt meggátolta azt, hogy a Szerémség török uralom alá kerüljön. [[1526]]. [[január 12.|január 12-én]] benyújtotta lemondását, de maradásra bírták. Azonban borúlátó volt a jövővel kapcsolatban, hiába volt tehetséges katona, a fejetlenséget, a szervezetlen és elégtelen létszámú haderő hatékony irányítását és a török elleni hathatós védekezést nem tudta megszervezni. Jól tudta, hogy egyetlen nyílt csatában elszenvedett vereség elegenedő az ország pusztulásához, éppen ezért nem a háború folytatására, hanem békekötésre törekedett, amikor titokban tárgyalt a török követekkel.
Tomori [[Nándorfehérvár]], [[Kolics]] és [[Szabács]] vidékén portyázott, nyílt összecsapásokra nem volt ereje. A [[kalocsai érsekség]] teljes jövedelmét hadicélokra használta és olykor az Oszmán Birodalomba kereskedett, csakhogy pénzhez jusson. Az év elején lemondással fenyegetett, ha nem utalnak neki a hadjáratokhoz szükséges pénzt. Az elkövetkező félévben már egyre kevesebb javadalmazást kapott. A pápai legátusok is nyújtottak némi segítséget neki, hogy háromszáz katona zsoldját vállalták el.<ref>Magyarország hadtörténete, 157. old.</ref>
 
Tomori hadjáratai alatt meggátolta azt, hogy a [[Szerémség]] török uralom alá kerüljön. [[1526]]. [[január 12.|január 12-én]] benyújtotta lemondását, de maradásra bírták. Azonban borúlátó volt a jövővel kapcsolatban, hiába volt tehetséges katona, a fejetlenséget, a szervezetlen és elégtelen létszámú haderő hatékony irányítását és a török elleni hathatós védekezést nem tudta megszervezni. Jól tudta, hogy egyetlen nyílt csatában elszenvedett vereség elegenedő az ország pusztulásához, éppen ezért nem a háború folytatására, hanem békekötésre törekedett, amikor titokban tárgyalt a török követekkel.
 
Az [[1524]]. [[március 21.|március 21-én]] tartott újabb nürnbergi birodalmi gyűlés sem tett sokat az országért, jóllehet a magyar küldöttség megnyugtatására ígértek tízezer katonát, amelyhez pénzt lettek volna hajlandók fizetni. Ezt a pénzt ha a török támadás nem indulna meg eltették volna a következő évre, mert akkor a gyorssegély feleslegesnek bizonyulna. Ferdinánd megpróbálta az ígért katonaságot kétszer akkorára emelni, de a rendek [[április 12.|április 12-én]] a szerényebb javaslat mellett foglaltak állást, hogy a pénzt [[1525]]-re fogják befizetni.
=== Az ország közelgő összeomlása ===
[[Fájl:Battle of Mohács, Turkish miniature.jpg|bélyegkép|balra|400px|Korabeli török miniatúra a mohácsi csatáról]]
[[1525]]. [[május 7.|május 7-ére]] még egy országgyűlést hívtak össze Budán. Itt visszavonták a [[Fugger család|Fuggerek]] bányaszerződéseit, s a Thurzók néhány számadását, hogy valamiképp pénzhez jussanak, s megválasztották Werbőczyt nádorrá, aki [[1526]]-ban azonban lemondani kényszerült, s visszahelyették Báthoryt. A gyűlésen a köznemesség fegyveresen jelent meg, erőiket a király felszólítása ellenére sem voltak hajlandók visszavonni. A tanácskozást végig idegengyűlölet és vádaskodás kísérte, ilyen volt [[Szerencsés Imre]] alkincstárnok megvádolása, s az idegen diplomaták kiutasításának követelése, melynek oka állítólagos kémtevékenységük.<ref>A király ellenezte az olasz és német diplomaták kiutasítását, nem ok nélkül, mert veszélyes következetlenség lett volna egyszerre háborút tervezni az egyik oldalon, a másikon pedig elidegenedni a többi országtól. Kosáry D. 116. old.</ref>
 
A franciákat időközben leverték a [[paviai csata (1525)|paviai csatában]] és a királyt is elfogták. Az I. Ferenc és V. Károly közötti [[madridi béke (1525)|madridi békét]] – melynek megkötésében a magyarok is szerepet vállaltak –, a francia király rövidesen felrúgta, majd szövetségre lépett a pápával, így az ország ismét elszigetelődött a Nyugattól.
 
[[május 11.|Május 11-én]] a nemesség gyűlése egy budai templomban folytatódott, ahol szóba se került a török háború ügye. Tomori állandóan figyelmeztette az urakat, hogy hagyjanak abba a viszálykodással, mert az ország végveszélybe jutott. De a tönk szélére került királyság sorsa meg volt pecsételve.<br />
 
Sem a pápai követek, sem a pápa manifesztumai nem bírták jobb belátásra a nemességet.
 
Werbőczy megválasztásával azonban Szapolyai hatalma lett nagyobb, mert Werbőczy tőle függött. De még a király is egyre erősebb ellenszenvet táplált az urakkal szemben, amely már lényegében kezdettől fogva tartott, amikor látta, mennyire saját úton járnak.
 
A rákosi országgyűlésen még elrendelték ugyan, hogy a főpapok és a főurak állítsanak bizonyos létszámú fegyverest, s a jobbágyok egyötödét, szükség esetén minden mozogni tudó férfi jobbágyot hívjanak hadba. Azonkívül a királynak két főkapitányt kellett választania. A nemesek úgy találták, hogy a királyi jövedelmek elégségesek a hadi kiadások fedezésére, de a király úgy vélte, hogy ezt alaposan túlértékelik és fenyegetett, hogy elháírtja magáról a felelősséget az ország védelméről, amennyiben tényleg külső támadás következne be.<br />
 
Lassacskán csak bebizonyosodott, hogy Lajos nem képes élni a neki kínálkozó legapróbb lehetőségekkel sem. A kedélyek nem csillapodtak és az új kincstárnoknak kinevezett [[Thurzó Elek]] szintén nem volt képes adóbehajtásra.
 
[[június 2.|Június 2-án]] a király döntött az inszurrekció összehívásáról, de a maga részéről semmi pénze nem volt még egy hitvány bandérium felállítására sem. Ekkor a pápai nuncius azt tanácsolta, hogy adóztassa meg a nemességet, s ő maga is ötszáz arany adó kifizetésére ajánlkozott.<ref name="MNT" /> Erre válaszul a többi főúr és pap felajánlott kisebb-nagyobb összegeket, katonaságot, s a pénz előteremtésére ingó és ingatlan vagyonok árubabocsátását, továbbá a jobbágyok behívását.
 
Habár az ígért pénzek egy része rövidesen eljutott a kincstárhoz, melyekből kifizették a hiányzó zsoldokat és néhány egységet felszereltek, de hamarosan megint pénzhiány lépett fel és további kiadások fedezésére nem volt lehetőség. Nem jutott így például Klissza védőinek, vagy Tomori katonáinak fizetésére sem.<br />
 
Időközben De Burgio is kapott huszonötezer aranyat a pápától, s ebből négyezer gyalogos felállításával bízta meg a király, ám a nuncius – mivel nem akarta feleslegesen elfecsérelni pénzt –, ezért csak akkor tett volna eleget a kérésnek, amennyiben tényleg sor került a török elleni hadjáratra.<ref>A kötelezvény kiállítása után Burgio az egyik kamarást elküldte, hogy cseh zsoldosokat toborozzék.</ref>
Pápai engedéllyel [[június 17.|június 17-én]] kimondták, hogy templomi aranyak és ezüstök felét pénzzé verjék, de ezek átadására sok helyen nem voltak hajlandóak. Tomori is megüzente, hogy nem akar egyházi kincseket értékesíteni.
Thurzó képtelen volt megbirkózni ezzel a zűrzavarral és benyújtotta lemondását, amit a király értelemszerűen nem fogadott el.
 
{{rquoteidézet2|0%|center| ''Látom, hogy mindenki csak az én személyemben keres magának kibúvót és mentséget. Személyesen jöttem el ebbe a nagy veszedelembe azért, hogy az ország megmentésére és a ti jólétetekért a saját életemet a szerencse minden változásának kitegyem. Hogy tehát senki se találhasson az én személyemben mentséget a saját gyávaságára, s hogy engem semmivel se okolhassanak, a mindenható Isten segítségével holnap és magam személyesen fogok elmenni veletek oda, ahová mások nélkülem menni nem akarnak.''|[[Brodarics István]] a mohácsi vészről.}}
 
A Cseh Királyságban is visszaállt az oligarchák hatalma. Rožmitál és pártja visszanyerte [[1525]]-re minden [[1523]]-ban elvett kiváltságát és posztját, amit saját maga hasznára gyümölcsöztetett, ugyanúgy nem törődve országa érdekeivel, nemhogy a Csehország és az Oszmán Birodalom közötti tényleges háború megindításával.
 
=== Elmaradt törökelleni hadjárat ===
[[szeptember 29.|Szeptember 29-én]] még egy [[rendi országgyűlés|országgyűlést]] hívott össze Lajos Budán, amin elrendelte a tized kifizetését és eddigre lefogláltak a teljes Fugger-vagyont Magyarországon. Ennek behajtását Szapolyai akadályozta meg, ezzel nemcsak a kincstár esett el a haszontól, hanem korábbi hátralék-folyósítóját vesztette el, további üzlet folytatására pedig nem maradt tőkéje.<ref>Kubinyi A. 95. old.</ref>
 
A király haditanácsa Tomorit jelölte ki egy török ellen indítandó sereg élére, melynek gyülekező területe Pétervárad alatt volt. A nyílt parancs szétment a főurak között, hogy valamennyi bandérium vonuljon Tomori táborába, de csak Török Bálint, [[Ráskai Balázs]] bandériumai és [[szekszárd]]i bandériumok, az esztergomi érsek, a [[pécs]]i püspök, s az esztergomi káptalan fegyveresei vonultak be. Részben hitetlenkedéssel fogadták a közeledő török támadást, részben pedig féltékenyek voltak Tomorira. A nádor ráadásul olyan kijelentést tett, hogy ő alacsonyabb rendű ''„paraszt néppel nem száll táborba”,'' s Budán is közölte, hogy a nemesség csak a király személyes fellépése esetén kész fegyvert ragadni a törökök ellen.<ref name="MNT" />
 
A király és környezete aggodalommal figyelték Szapolyai lépéseit. Tartottak attól, hogy privát bosszúvágytól hajtva elhanyagolja a török elleni háborút, sőt talán átállna a szultán mellé. Bár az ellene felhozott, különböző súlyos vádak némelyike esküdt ellenségeitől származott, de nyilvánvalóan vágyott a magyar trónra, s reménykedett abban, hogy Lajos előbb-utóbb utód nélkül hal meg.<br />
 
Az azonban nem bizonyítható teljességgel, hogy akár saját erejéből, akár török segítséggel akarta volna célját elérni. Ő is némileg komolyan kezelte a törökkérdést, de mindinkább Erdély védelmére gondolt, ezért nem akart Tomori alá vonulni. Meggyőződése szerint a szultáni haderő Erdélyt fogja célba venni [[1526]]-ban, ezért márciusban közfelkelést hirdetett. Erre ellenfelei azzal vádolták, hogy lázadásra készül. Maga Behram csausz is felvetette azt, hogy árulók vannak a főurak sorában, így a gyanú egyből Szapolyaira terelődött. Terjengtek olyasféle hírek, miszerint [[Vidin]]ben érintkezésbe lépett az ottani pasával, akivel a szultánnal kötendő különbékéről tárgyalt.<ref name="MNT" /> Szapolyai az ellenségei oldalán nem volt hajlandó a törökkel harcolni, melynek sorában ott volt a király is. Inkább saját területei védelmében háborúzott volna a szultánnal.
 
=== Az 1526-os török hadjárat ===
[[Fájl:Battle of Mohacs 1526.png|bélyegkép|jobbra|400px|[[Székely Bertalan]]: A [[mohácsi csata|mohácsi vész]]]]
A [[vencsánc]]i vajda [[Bakith Pál]] hozta [[1525]] végén hozta hírt, melyszerint Konstantinápolyban a következő évre nagyszabású hadjáratot terveznek, melynek élén a szultán állna.<ref>A hadjárat tervében szerepelt Buda elfoglalása.</ref> Perzsiával egyre békésebb lett a viszonya az Oszmán Birodalomnak és a határmenti összecsapásokban nagy hírnevet szerzett Bali nándorfehérvári bég is biztatta a szultánt, így már más nem jöhetett szóba, csak a magyarországi hadjárat.<ref>B. Szabó J. 53. old.</ref><br />
 
Ezt látszott bizonyítani törököknek aktív felderítő tevékenysége a végvidéken és a Kárpátok körül.
Ezt látszott bizonyítani törököknek aktív felderítő tevékenysége a végvidéken és a [[Kárpátok]] körül.
 
A védelem szervezésével már öt éve nem törődtek, s most ebben a kritikus pillanatban már nem tehettek semmit, de látszólag nem is akartak. Tomori elmenekült a fővárosból, miután minden figyelmeztetését semmibe vették, De Burgiotól azonban még kapott némi pénzt, hogy 200 huszárt zsoldban tudjon tartani. Tomori a pápánál jelezte, hogy nem szándékozik megtartani érseki címét és inkább visszatér korábbi pályájára.
Lajos nem tehetett mást, mint hogy [[augusztus 24.|augusztus 24-én]] megindult délre. A királyi had kevesebb mint 25 ezer főt számlált, amelyet a királyi és nemesi bandériumok mellett zsoldosok, horvát egységek és szerbek egészítettek ki, valamint a környékről és az ország egyéb helyeiről összeverődött katonákkal. Az erdélyi csapatok,<ref>Létszámukat tekintve ellentmondásosak a források, általában 15 ezer főre teszik, vagy amelyik szerint megközelíti a 20 ezret, de egyesek csak 5 ezer főre becsülik. Magyarország története 1526-1686, 151. old.</ref> amelyek ellentmondó parancsokat kaptak, [[Szeged]]nél vesztegeltek, a horvát-szlavón erők pedig Zágrábnál, míg a német zsoldosokkal megerősített cseh hadak [[Győr]]nél állomásoztak.
 
A fiatal király életében először vezényelt csatát, ezért híján volt minden katonai tapasztalatnak. Tomori a szervezetlen haderőt nem tudta irányítani. Szapolyainak Tomorihoz hasonlóan volt jártassága hadsereg vezetésében, s ha csatlakozott volna a királyi fősereghez, akkor minden bizonnyal némileg ellensúlyozni lehetett volna a két had közötti különbségeket. Lajos seregének nem volt semmilyen konkrét stratégiája a kitartó vitézkedésen kívül, amellyel úgy hitték, csatát lehetet nyerni. Még maga Tomori is a ''„keresztény ügy”'' igazában bízott, abban, hogy a sereget [[Isten]] irányítja, és vele meg kell nyerni a harcot a pogányokkal szemben.<br />
 
A szultáni sereg ezzel szemben felkészült volt, állománya meghaladta a királyi seregét, több ágyúval és puskával rendelkezett, lovassága is sokkal képzettebb volt, és Szulejmán jobb stratégiát dolgozott ki.
 
Ezután a török főhaderőt egészen [[1664]]-ig nem tudták nyílt csatában megállítani.
 
{{rquote|0%|centeridézet2|''„…a' király is miután mintegy másfél óráig harczoltak volna, futásnak eredt követőjivel együtt, és [[Pécs]] felé törekedék, - de futás közben egy seppedékes patakban, mellynek neve Krassó, vagy Csele pataka, midőn lova a' túlsó partra ágaskodnék, nem bírva terhét, háttal a' posványba esett, és a' királyt is belé fullasztá életének 22-ik évében…”''|}}
 
{{rquote|0%|centeridézet2|''„II. Lajos testét, mellyet egy halász a' Cselepatak partján elásott, - onnan kivétetvén és királyhoz illő módon felkészítvén, eltemetteté…”''|Szapolyai János}}
 
== Mohács következménye ==
[[Fájl:II Lajos monument Mohacs.jpg|bélyegkép|balra|250px|II. Lajos mementója Mohácsnál[[Mohács]]nál]]
A borzalmas mohácsi csata után látszólag eldőlt az ország sorsa. Persze voltak néhányan, akik a zűrzavarból ismételten csak hasznot húztak. A vén Báthory nádor, aki megmenekült a csatából, magával vitte Pozsonyba[[Pozsony]]ba a pécsi [[káptalan]] kincseit és később sem adta vissza.
 
Három hadsereg maradt az ország területén. Az egyik a német-cseh hadsereg, amely Morvaországból érkezett, de végig északon, a [[Duna|Dunánál]] vesztegelt. Felszereltségben és képzettségben sokkal jobb volt, mint a magyar banderiális erők, de amint tudomást szereztek a mohácsi katasztrófáról, nyomban kivonultak.
 
Szapolyai hadereje továbbra is az [[Alföld]]ön volt, csak nem mozdult.
 
[[Frangepán Ferenc|Frangepán bán]] mintegy hatezer főnyi horvát serege akkor érkezett a mohácsi csatába, amikor már késő volt, ezért kitért a mintegy tízszeres túlerőben levő Szulejmán elől.
Három hadsereg maradt az ország területén. Az egyik a német-cseh hadsereg, amely Morvaországból érkezett, de végig északon, a Dunánál vesztegelt. Felszereltségben és képzettségben sokkal jobb volt, mint a magyar banderiális erők, de amint tudomást szereztek a mohácsi katasztrófáról, nyomban kivonultak.<br />
Szapolyai hadereje továbbra is az Alföldön volt, csak nem mozdult.
 
Szapolyai és Frangepán, bár megtehették volna, de nem egyesültek, mert seregeik létszáma nem is érte volna el a megsemmisített királyi haderő létszámát, így együtt sem tudták volna megállítani a szultánt.
Frangepán bán mintegy hatezer főnyi horvát serege akkor érkezett a mohácsi csatába, amikor már késő volt, ezért kitért a mintegy tízszeres túlerőben levő Szulejmán elől.<br />
Szapolyai és Frangepán bár megtehették volna, de nem egyesültek, mert seregeik létszáma nem is érte volna el a megsemmisített királyi haderő létszámát, így együtt sem tudták volna megállítani a szultánt.
 
=== Helyi ellenállások ===
Mivel az ország belső területein erősebb vár már nem volt, a [[Duna]] mentén az oszmán-török hadsereg akadálytalanul nyomult előre [[Buda (történelmi település)|Budára]]. A városnak és a várnak nem volt őrsége, így az szinte a törökök ölébe hullt.<br />
 
A városban óriási pánik lett úrrá. Mivel nem számítottak arra, hogy a török hadsereg képes a fővárost megközelíteni, ezért a lehetséges evakuálást és a javak mentését nem szervezték meg. A szultán közeledésére eszeveszett kapkodás vette kezdetét. Néhány értéket (köztük a történelmi dokumentáció szempontjából felbecsülhetetlen királyi levéltár egy részét) bárkákra pakolták és a Dunán próbálták Pozsonyba szállítani. A hajók elsüllyedtek, és ezek az értékek örökre odavesztek.<ref>A magyar történészek napjainkban most töredékekből próbálják rekonstruálni a királyi levéltár adatait. Magyarország Képes Története, 71. old.</ref> A könnyebben mozdítható tárgyakat, mint ékszereket, ruhákat, ötvösműveket Mária még magával tudta vinni, és végig reménykedett abban, hogy Lajos él.
A városban óriási pánik lett úrrá. Mivel nem számítottak arra, hogy a török hadsereg képes a fővárost megközelíteni, ezért a lehetséges evakuálást és a javak mentését nem szervezték meg. A szultán közeledésére eszeveszett kapkodás vette kezdetét. Néhány értéket (köztük a történelmi dokumentáció szempontjából felbecsülhetetlen királyi levéltár egy részét) bárkákra pakolták és a Dunán próbálták [[Pozsony]]ba szállítani. A hajók elsüllyedtek, és ezek az értékek örökre odavesztek.<ref>A magyar történészek napjainkban most töredékekből próbálják rekonstruálni a királyi levéltár adatait. Magyarország Képes Története, 71. old.</ref> A könnyebben mozdítható tárgyakat, mint ékszereket, ruhákat, ötvösműveket Mária még magával tudta vinni, és végig reménykedett abban, hogy Lajos él.
 
Szulejmán csapatai [[szeptember 11.|szeptember 11-éről]] [[szeptember 12.|12-ére]] vonultak be [[Buda (történelmi település)|Budára]]. A szultán itt tudta meg, hogy a király elesett. Ekkor rabló martalóc lovas egységeit, az akindzsiket szerteküldte az országban, s az ország a [[tatárjárás]] utáni legnagyobb pusztítást szenvedte el, ami belső területeit érte. Nyolc nappal később a törökök megszállták [[Pest (történelmi település)|Pest]]et. Megkísérelték Esztergom és [[Visegrád]] elfoglalását is, de nem jártak sikerrel. A megszállók alaposan kirabolták a fővárost.
 
Szulejmán csapatai [[szeptember 11.|szeptember 11-éről]] [[szeptember 12.|12-ére]] vonultak be Budára. A szultán itt tudta meg, hogy a király elesett. Ekkor rabló martalóc lovas egységeit, az akindzsiket szerteküldte az országban, s az ország a [[tatárjárás]] utáni legnagyobb pusztítást szenvedte el, ami belső területeit érte. Nyolc nappal később a törökök megszállták [[Pest (történelmi település)|Pest]]et. Megkísérelték Esztergom és [[Visegrád]] elfoglalását is, de nem jártak sikerrel. A megszállók alaposan kirabolták a fővárost.<br />
Az ország egész területén a váraknak csak egy kis része fejtett ki ellenállást a török portyázók ellen. Szembetűnő, hogy nem katonák, hanem egyszerű parasztok fogtak fegyvert és több helyen hevenyészett erődítményeket létrehozva gyakran napokig verték vissza a török támadásokat. A nemesség hosszú századokig lenézően beszélt a parasztokról, tehetetlennek, harcra alkalmatlannak titulálva őket, viszont most megmutatták, hogy önmagukért képesek bátran harcolni. Sokkal nagyobb bátorságot és elszántságot tanúsítottak a népi erők, mint a nemesség, amelynek kötelessége lett volna védeni az országot, de nem tett ennek eleget!
 
Két ilyen fontos ütközetet kell kiemelni: az egyik a [[pilismaróti harcok]], ahol három napig tartotta magát egy paraszttábor, de végül reguláris hadak bevetésével sikerült elfoglalni. A másik Péterváradnál[[Pétervárad]]nál volt, ahol szerb és magyar parasztok legyőzték a szultán vezette törököket. Ezeken a helyeken, ahol nyílt mezőkön feküdtek a falvak, a lakosság nehezen megközelíthető helyekre, hegyes, erdős és [[mocsár|mocsaras]] szegletekbe vetette magát és ott alakított ki hevenyészett erődítményeket.
 
Több várba, vagy más erődbe vették be magukat a parasztok. A [[Tisza]] és a [[Dráva]] mentén helyi szervezkedéssel már kész védelem várta a török támadókat, de sokakat már a mohácsi csata napján ért a támadás, ezért nem volt idejük a harchoz való előkészületre, de akkor is ahogy bírtak, védekezett, ha mást nem is puszta életüket védték.
 
[[Tata]] és [[Esztergom]], [[Komárom (Szlovákia)|Komárom]] is sikeresen vert vissza hirtelen török rohamokat, ahol katonák és parasztok mellett még szerzetesek is harcoltak, akik közben a keresztény hittel sarkalták a pogányok elleni küzdelemre a köznépet, így sikerült lelket verni beléjük, akik meg akarták óvni vagyonukat, illetve családjukat attól, hogy rabszolgák legyenek.
Több várba, vagy más erődbe vették be magukat a parasztok. A Tisza és a [[Dráva]] mentén helyi szervezkedéssel már kész védelem várta a török támadókat, de sokakat már a mohácsi csata napján ért a támadás, ezért nem volt idejük a harchoz való előkészületre, de akkor is ahogy bírtak, védekezett, ha mást nem is puszta életüket védték.
 
[[Tata]] és Esztergom, [[Komárom (Szlovákia)|Komárom]] is sikeresen vert vissza hirtelen török rohamokat, ahol katonák és parasztok mellett még szerzetesek is harcoltak, akik közben a keresztény hittel sarkalták a pogányok elleni küzdelemre a köznépet, így sikerült lelket verni beléjük, akik meg akarták óvni vagyonukat, illetve családjukat attól, hogy rabszolgák legyenek.<br />
A Dunántúl rengeteg szenvedett, de a török pusztító keze elért [[Miskolc]], [[Gyöngyös (település)|Gyöngyös]] és [[Muhi]] vidékéig is. [[Pécs]]et elkerülték a törököket, a de környező vidéket kipusztították.<ref>Magyarország története, 152.-153. old.</ref>
 
Szapolyai és Frangepán sem tétlenkedett. Az [[erdélyi vajda]] betört török területre [[Kismarjai Lukács|Kismarjai Lukáccsal]], remélve, hogy kicsalja a szultánt az országból.<ref>Később Werbőczy úgy jellemezte, hogy ez késztette visszavonulásra a szultánt, de hadászatilag ezek a határontúli akciók aligha lettek volna komolyak, még inkább arra nem lehettek volna elegendőek, hogy a török fősereg visszavonulásának útját elvágják és megsemmisíthessék a betolakodókat.</ref> A horvát és erdélyi csapatok voltak azok amelyek eredményesen zavarták az ellenség sorait és apasztották számukat a parasztság után.
 
Másik említésre méltó katona [[Radics Bosics]] szerb vajda, aki a mohácsi csatából megmenekült katonáival, kiegészülve másokkal vadul tépték a törököket.
Horvátországban és a Dunántúlon Frangepán állította helyre a rendet. Ő [[Batthyány Ferenc (horvát bán)|Batthyány Ferenc]] távolléte alatt [[Kapronca|Kaproncára]] hívott össze gyűlést [[szeptember 23.|szeptember 23-ára]], ahol a horvátok kormányzóvá választották. Rövidesen hozzáfordult segítségért [[Zala vármegye|Zala]], [[Somogy vármegye|Somogy]], [[Baranya vármegye|Baranya]] és [[Pozsega vármegye|Pozsega]] is, idővel már az egész Dunántúl Frangepántól várt oltalmat.
 
A török had kivonulása után az összeomlott Magyar Királyságnak talán lehetősége nyílt volna talpraállni, de a következő több mint egy évtized újabb háborúskodást hozott az ország számára.<br />
 
Szapolyai amint megtudta, hogy Lajos meghalt, nyomban bejelentette igényét a trónra.<ref>Markó L. 38. old.</ref> Róla aztán később olyan hír terjedt el, hogy szándékosan maradt ki a mohácsi ütközetből, hogy a vereség, sőt a király halála megnyissa előtte az utat a trónra. Az elképzelés a Habsburgok idején terjedt el, akik úgy hitték minden eszközzel a trónra tör. Jóllehet az erdélyi vajda Mohácsig háttérben maradt és volt idő, mikor szándékosan kerülte a kiélezést (egyrészt Báthory miatt). Nem bizonyított az sem, hogy kapcsolatban állt volna a törökökkel, ahogy annak hírét megint a Habsburgok később elhintették, ezzel akarták visszavetíteni azt politikát, amit [[1528]]-tól folytatott, amikor szövetségre lépett a szultánnal. Ő maga kérte a királyt, hogy várjon, mert számottevő sereget visz a táborba. Szegedre érvén azonban már tudhatta, hogy nem éri el időben a királyt, de ha az egész erdélyi sereggel nem is, legalább kisebb fegyveres erővel útnak indult, hogy valamiképp részt vehessen a csatában.
 
A Habsburg-Jagelló házassági szerződésre hivatkozva Ferdinánd is bejelentette igényét a magyar trónra. Az osztrák uralkodónak nagyobb esélye volt, mint Szapolyainak, aki mellett legfeljebb csak Lengyelország állt. Szapolyait megkoronázták, de egy hónap múlva Ferdinándot is királlyá választották a melléje állt nemesek, akik többségében az erdélyi vajda ellenfelei voltak.
 
A szerb felkelés elfojtása után rögvest kirobbant a háború a két ellenkirály között, kínos csalódást is keltve Szapolyai hívei körében. A Habsburg uralkodó serege röpke egy hónap alatt visszaszorította az ország keleti felébe és egyetlen csatában szétverte seregét. János király egy kisebb nyugati sereggel sem tudott megmérkőzni, következésképp a törökökkel szemben sem lett volna képes boldogulni. Épp ezért a szultántól kért támogatást, aki nem akarta, hogy Magyarország osztrák uralom alá kerüljön.<br />
 
Ugyancsak rövidesen világossá vált, hogy Ferdinánd is rendkívül erőtlen az Oszmán Birodalommal szemben, mert miután Szapolyai megsegítése érdekében a szultán benyomult Magyarországra, Bécset is igen hamar ostromolni kezdte, jóllehet nem foglalta el, de gyors sikerei mutatták, hogy az osztrákok is legfeljebb csak Szapolyaival szemben állják meg a helyüket.
 
[[Fájl:Fráter György MTA.jpg|200px|bélyegkép|Martinuzzi (Fráter) György portréja, 18. század]]
[[Fájl:Fráter György MTA.jpg|bélyegkép|jobbra|200px|Martinuzzi (Fráter) György portréja, 18. század]]
 
A két király között zajló háborúban továbbra is részt vettek tevékenyen török csapatok, de a török segítséget egyet jelentett az ország további pusztulásával, hisz a háború magyar területen zajlott és a törökök szövetségesük területeit is éppúgy rabolták.
Az ország bár olyan elhatározásra jut, hogy inkább egy keresztény állam, jelen esetben Ausztria mellett marad, de itt is azt kell észrevenni, hogy az osztrákok előtt közömbös a török elleni harc és az ország felszabadítása. Számukra Magyarország értéktelennek tűnt, és Nyugaton kívánták befolyásukat és területeiket kiterjeszteni, s nem mérték fel annak a veszélyét, hogy a török milyen könnyen elfoglalhatja Bécset. Erre a hőn áhított prédára azonban az Oszmán Birodalom hiába vágyott és végül ez lett a bukásának forrása. Igazi esélyt a török elleni harcra csak az jelenthetett, ha nemcsak a Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság háborúzik a törökökkel, hanem más európai államok is részt vesznek ebben. Egy ilyen nagy koalíció igenis képes volt felülkerekedni a török hadseregen, amit több háború is igazolt, de a török kiűzése még [[1683]]-ig váratott magára.
 
{{rquote|0%|centeridézet2|'' …a közös haza iránti szerete, valamint a királyi tekintély hiányzott, … mintsem a pénz vagy katonák. Hiszen Magyarországot férfiakban, lovakban, fegyverben, aranyban, ezüstben a keresztény világ egyetlen országa sem előzte meg, így önmagában is elég lett volna akkor saját maga megvédésre … Közel 60 ezer olyan nemest számláltak abban az időben Magyarországon, akik lovas szolgálatot teljesítettek; legyőzhetetlen sereg lett volna, ha alkalmas vezére lett volna és ha egyformán lelkesedtek volna a közügyért, és egyformán gondjuk lett volna az egyetértésre.''|Foglalja össze tömören az okokat [[Ludovicus Tubero]] dalmát történetíró.}}
 
– foglalja össze tömören az okokat [[Ludovicus Tubero]] dalmát történetíró.
A néhol majdnem kétszáz évig tartó török uralom keserves örökséget hagyott maga után Magyarországon: az ország lakossága megfogyatkozott, egész régiók váltak pusztasággá, tönkrement a gazdaság, s az ország elmaradt. A másik súlyos következménye az etnikai összetétel megváltozása, mely röviddel később etnikai ellentéteket okozott és ez elvezetett [[Trianoni békeszerződés|Trianonig]], mely a magyarság legnagyobb katasztrófája lett, Mohácsot felváltva.
 
A néhol majdnem kétszáz évig tartó török uralom keserves örökséget hagyott maga után Magyarországon: az ország lakossága megfogyatkozott, egész régiók váltak pusztasággá, tönkrement a gazdaság, s az ország elmaradt. A másik súlyos következménye az etnikai összetétel megváltozása, mely röviddel később etnikai ellentéteket okozott és ez elvezetett [[trianoni békeszerződés|Trianonig]], mely a magyarság legnagyobb katasztrófája lett, Mohácsot felváltva.
Minden vereségért és pusztulásért mégsem tehetjük kizárólag felelőssé a Jagellók rossz kormányzását, vagy a nemesség kicsinyességét és az emberek közötti privát viszálykodást. Figyelembe kell vennünk a logisztikai megfontolásokat és problémákat is, melyeket valóban súlyosbítottak az országban elhatalmasodó kaotikus állapotok, de egy szilárd központi hatalommal és fejlett, jól termelő gazdasággal rendelkező államban is komoly gondokat okoztak.<ref>B. Szabó J. 29. old.</ref> Mindenekelőtt a közlekedési viszonyok gyökeresen eltértek a mostaniaktól. A seregeknek szükségük volt élelmiszerre és vízre, amit azon területen, ahol áthaladtak, nem tudtak mindig beszerezni. A törököknél ez motiválta a rablást széles területen, ezt a célt szolgálták az akindzsik.
 
Minden vereségért és pusztulásért mégsem tehetjük kizárólag felelőssé a [[A Jagelló-kor Magyarországon|Jagellók]] rossz kormányzását, vagy a nemesség kicsinyességét és az emberek közötti privát viszálykodást. Figyelembe kell vennünk a logisztikai megfontolásokat és problémákat is, melyeket valóban súlyosbítottak az országban elhatalmasodó kaotikus állapotok, de egy szilárd központi hatalommal és fejlett, jól termelő gazdasággal rendelkező államban is komoly gondokat okoztak.<ref>B. Szabó J. 29. old.</ref> Mindenekelőtt a közlekedési viszonyok gyökeresen eltértek a mostaniaktól. A seregeknek szükségük volt élelmiszerre és vízre, amit azon területen, ahol áthaladtak, nem tudtak mindig beszerezni. A törököknél ez motiválta a rablást széles területen, ezt a célt szolgálták az akindzsik.
 
[[Fájl:Török pusztítás Magyarországon.JPG|bélyegkép|balra|300px|A [[törökök]] pusztításai [[Magyarország]]on]]
A zseniális stratégaként számon tartott Mátyás király sem cselekedhetett azonnal, ha megfelelően nem volt biztosítva serege utánpótlása. Ennek egyik példája a csehek és lengyelek [[1474]]. évi [[szilézia]]i hadjárata volt. Mátyás csak augusztusban jutott el Morvaországba és a boroszlói (wrocławi) táborba is csak [[szeptember 19.|szeptember 19-én]] ért el, míg a lengyelek csak októberben jutottak el oda.<ref>B. Szabó J. 31. old.</ref>
 
Szükséges a hadi kiadások fedezésére pénz, amelyben a magyar királyi kincstár mindig szűkölködött. A pénzzel történt az élelmiszer egy hányadának beszerzése is.<br />
 
Továbbá az sem volt világos, hogy merre támad az oszmán sereg. [[1526]]-ban is felmerült egy itáliai, vagy moldvai hadjárat lehetősége, amit csak hetekkel később láttak tisztán. Mindig érkeztek hamis információk a magyar és a külföldi udvarokba, hogy a török szultán kész a háború beszüntetésére, vagy a magyarok akarnak békét kötni és meghódolni.<ref>Kosáry D. A magyar állam külpolitikai helyzete Mohács előtt → ''A török-magyar viszony 1521 után,'' 116.-124. old.</ref>
 
A rövidebb megszakítások (békék, fegyverszünetek) ellenére a háború [[1521]]-es kezdetétől vagy negyvenhét éven át zajlott Magyarországon a [[Drinápolyi béke (1568)|drinápolyi béke]] megkötéséig. Ezalatt a majdnem fél évszázad alatt ritkán tapasztalt pusztítást szenvedett el az ország, mint az addig vívott háborúkkal együttvéve. Ezt azonban felülmúlta az [[1591]]-ben induló ún. [[tizenöt éves háború|hosszú háború]], ahol alig egy évtized alatt véghezvitt esztelen háborús pusztítások, kiváltképp az iszonyú [[tatárok|tatár]] betörések az előző [[1521]] és [[1568]] közötti harcok okozta károkat többszörösen meghaladták.
 
A török kiűzése után sem várt jobb jövő a magyarságra (noha olyan hányattatásokat már nem kellett elszenvedni), s a [[szabadságért]] és a nemzet jogaiért újra és újra meg kellett küzdeni.
 
== LábjegyzetJegyzetek ==
{{forrásokjegyzetek}}
 
== Források, külső hivatkozások ==
Névtelen felhasználó