„Schmidt Éva” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Források: link jav.ű |
→Munkássága: http://real-j.mtak.hu/2785/1/NyelvtudomanyiKozlemenyek_099.pdf |
||
38. sor:
* [[1991]]-től [[2002]]-ben bekövetkezett haláláig [[Nyugat-Szibéria|Nyugat-Szibériában]], [[Belojarszkij (Hanti- és_Manysiföld)|Belojarszkij]]ban (Белоярский) élt, ahol az ő közreműködésével alapított ''Északi Hanti Folklór Archívumot'' vezette.
Schmidt Éva 1948. június 28-án született Budapesten. A képző- és iparművészeti szakközépiskola elvégzése után 1967-ben kezdte meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán, s 1973-ban szerzett angol–néprajz–finnugor szakos diplomát. 1969–71-ben két tanévet töltött Leningrádban. Hivatalosan az egyetem finnugor tanszékén végezte tanulmányait, de rendszeresen látogatta a Herzen Pedagógiai Főiskolán működő Északi Népek Intézetében a vogul- és osztjákórákat is – elsősorban M. A. Vahruseva-Balangyina óráit –, valamint életre szóló barátságot kötött a Szovjet Tudományos Akadémia
leningrádi részlegében dolgozó Nyikolaj Ivanovics Tyerjoskinnal. Összebarátkozott a Leningrádban tanuló obi-ugor diákokkal is, s ennek révén jutott el először az Ob-vidékre. 1970 januárjában Tugijaniba utazott, ahol egy obi osztják család fogadott lánya lett, majd 1971-ben Hanti-Manszijszkba. Ekkorra Schmidt Éva már minden Magyarországon fellelhető obi-ugrisztikai tárgyú és osztják nyelvű művet elolvasott, ezért is tanult meg könnyedén több északi osztják nyelvjárást is a gyakorlatban. Vogul nyelvtudását is ekkor alapozta meg.
1976–79 között a debreceni egyetem Finnugor Tanszékén volt gyakornok, 1979-től 1983-ig pedig aspiráns Leningrádban, ahol az egyetem néprajzi tanszékén és az akadémián – N. I. Tyerjoskin vezetésével – folytatott tanulmányokat. Kandidátusi disszertációját (Az északi obi-ugorok hagyományos világnézete a medvekultusz anyaga alapján) 1989-ben védte meg. 1983-tól volt az MTA Néprajzi Kutatóintézetének főmunkatársa, közben 1984–90 között tanított az ELTE Finnugor Tanszékén is.
Már a nyolcvanas években felvázolta egy, osztják nyelvterületen alapítandó nemzetiségi oktató-dokumentáló központ tervét. A terv jóval később, a kilencvenes évek elején valósult meg, a kedvező politikai változásoknak és Éva kitartó munkájának következtében. Az Északi Osztják Folklór Archívum egy alsó-kazimi városkában, Belojarszkijban jött létre, s működése nyomán határozottan erősödtek az obi-ugor etnikus kultúra túlélési lehetőségei. A kezdeti évek nehézségei után az igazi munka 1995-ben indult meg az intézményben. Hamarosan öt másik archívum létesült szerte az Ob-vidéken az eltűnőben lévő nyelvjárások és hagyományok megmentésére. A belojarszkiji intézmény alapításától fogva jelentős segítséget kapott magyar kormányzati szervektől, az MTA-tól és magáncégektől. Schmidt Éva státusa pedig az MTA Néprajzi Kutatóintézetében kiküldetésének egész ideje alatt folyamatos volt. A folklór archívum profiljába minden beletartozik, ami az osztják kultúrával kapcsolatos. Ilyenek például közösségi ünnepek (medveünnepek, áldozati szertartások) szervezése és dokumentálása, terepgyűjtés (a folklór anyag mellett bármilyen néprajzi, genealógiai, helytörténeti, nyelvészeti információ gyűjtése), adatbázis-gyűjtés és archiválás. Oktatási célból, valamint a helyi és körzeti rádió- és televízióadók kérésére szerkesztett, feliratozott, audiovizuális anyagok is készültek. Schmidt Éva betanította munkatársait a technikai eszközök használatára, valamint arra, hogy a szövegeket mellékjeles cirill írással számítógépbe írják. Az anyagok egy részéről orosz fordítás is készült. Megindult az amatőr gyűjtőhálózat kiépítése a hagyományok iránt érdeklődők körében, a szakmai irányítás e téren is az archívum feladata volt. Elkezdődött a hagyományoktól elszakadt közép- és fiatal nemzedék oktatása is.Többen visszatanulták a prózai elbeszélés, egyéni énekköltés módját, a medveünnepi repertoár egyes részeit, táncokat stb. – a munkatársak közül egyesek folklór együttesben lépnek fel. A hivatásos osztják filológia megalapítása céljából Schmidt Éva különböző helyi tudományos intézetekkel szerződve, megfelelő terepmunka után a Reguly és Pápay gyűjtötte hősénekeket mellékjeles cirill írással átírta, osztják kommentárokkal látta el, és közeli nyelvjárású adatközlőkkel videóra olvastatta. Nyári szabadsága alatt önköltséges expedíciókon vett részt.
Schmidt Éva, aki folkloristaként a szóbeli hagyománnyal foglalkozott, tudósként is a szóbeliségben élt: a fejében fölhalmozódott szédületes mennyiségű tudásanyagot bármikor könnyedén előhúzta, meggyőző biztonsággal tartott konferenciaelőadásokat magyar, orosz, angol vagy osztják nyelven. Szakértőként, szaktanácsadóként önzetlenül osztotta meg ismereteit bárkivel, idejét és erejét nem kímélve fordított szövegeket, lett légyen szó akár népköltészeti
antológiáról, ismeretterjesztő tévé- vagy rádióműsorról, néprajzi dokumentumfilmről.
Schmidt Éva publikációit a pontosság, az adatok maximális tisztelete, biztos elméleti tudás jellemzi, s minden mondatának hátterében ott van a gyakorlati tapasztalatok elképesztően gazdag tengere, mellyel az egész szakmában egyedül ő rendelkezett. Nyomtatásban megjelent közleményei alapján Schmidt Éva sokrétű, szerteágazó munkásságában az alábbi néhány témakört lehet megragadni. Kandidátusi disszertációjának az obi-ugor medvekultusz volt a témája. Vizsgálatát a teljes obi-ugor folklór alapján végezte el, tehát a nyomtatott forrásokon kívül a kéziratos forrásokat, pl. Csernyecov hagyatékát is feldolgozta, s természetesen saját gyűjtésére is támaszkodhatott. gy sikerült kimutatnia, hogy a medvetisztelet, mely az obi-ugor gondolkodás meghatározó eleme mind a profán, mind a szakrális szférában, időben és térben mennyire változóan nyilvánul meg – minden folyóvölgyben más és más jellemzői vannak. Eredményeiről tanulmányokban és kongresszusi előadásokon számolt be (Specimina Sibirica 1 (1988): 159–186.; Ethnologica Uralica I. Budapest–Helsinki, 1989. 187–232.; Ethn. 101 (1990): 149–193.; CIFU–7/4:12–17.)[1].
Pályája kezdetétől érdeklődött a folklór műfaji, metrikai kérdései iránt. Többször írt műfajbesorolási problémákról (AEH 28 (1979): 51–74.; a finnugristák 17. összorosz konferenciájának téziskötete, Usztyinov 1987), valamint alapos tanulmányban elemezte az obi-ugor folklórban a 20. században tapasztalható tendenciákat (Studia Fennica 26. Helsinki, 1981. 147–173.). Gyűjtőként is hozzájárult a folklór műfajok terén uralkodó tévedések tisztázásához. A nyolcvanas évek elején, amikor a szovjet akadémia aspiránsaként sikerült terepre mennie, szenzációs tudományos eredménnyel tért haza: több tucat osztják egyéni éneket (régebbi terminussal sorséneket) gyűjtött. Ez a műfaj ugyanis addig csak vogul nyelvterületen volt kellőképpen dokumentálva, az osztjákok között alig néhányat jegyeztek föl. Mindenki meglepetésére Schmidt Éva igazolta a műfaj meglétét.
Folklorisztikai munkásságában a legjelentősebb eredményeket a metrika kutatásának terén érte el. A metrika, a stílus és a zene összefüggéseit vázolta fel sziktivkari finnugor kongresszusi előadásában (CIFU–6, Budapest, 1985. 231–237), s ezt, valamint Wolfgang Steinitz és Robert Austerlitz kutatásait továbbfejlesztve dolgozta ki saját elméletét, elődeinél jóval bőségesebb, megbízhatóbb anyagon. Már az Austerlitz-emlékkönyvben megjelent tanulmánya sejtette, hogy korszakos felfedezésekkel állunk szemben (NyK 91 (1990): 181–194.). A témát még bővebben taglalta az Isztorija i kul'tura hantov című gyűjteményes kötetben (Tomszk, 1995: 121–152). Mint mindenből, verstani kutatásaiból is az derül ki, hogy a jelenségeket komplex módon, összefüggéseikben vizsgálva érhetünk el eredményeket. A szöveg nem választható el a zenétől, s az obi-ugor énekről úgy alkothatunk képet, ha együttesen vizsgáljuk a zenei és a szöveghangsúlyt, valamint a műfaj által meghatározott ritmust. Az orosz nyelvű tanulmánynak gyakorlati haszna is volt: a mai hanti költőnemzedék
ebből tudta meg, hogy milyen szabályok szerint kell verset írni. Így a hanti szépirodalomnak új korszaka van kibontakozóban.
Az összefüggésekben való gondolkodás Schmidt Éva minden munkájára jellemző. A hősénekeket sem halott szövegekként, strukturalista elemzésre alkalmas motívumok tárházaként vizsgálta, hanem térben és időben, égi és földi dimenziókban elhelyezve egy-egy népcsoport tudásának összefoglalását látta bennük. Izgalmas tanulmányban elemezte Reguly legjobb osztják adatközlőjének, Maxim Nyikilovnak a repertoárját, s több konferenciaelőadásban foglalkozott a kulturális kölcsönhatás kérdésével az északi obi-ugor régióban, ahol osztják-vogul-nyenyec népcsoportok és hagyományok keverednek. Az emberek és a motívumok vándorútjának tisztázásához szintén alapos helyismeret szükségeltetik, ezt Schmidt Éva évtizedes helybenlakása biztosította (Népi kultúra – népi társadalom 20. Budapest, 2001. 99–120.).
Nyelvészeti eredményeiről is inkább tanúskodik a video- és magnószalag, mint a nyomtatott papír. Több északi obi-ugor nyelvjárást beszélt, előadásaiban elemezte őket, szinte mindegyikből gyűjtött a nyelvtani leíráshoz szükséges adatokat, kérdőíveket készített a paradigmák összeállításához. A Hajdú- és a Bereczki-emlékkönyvbeli közleményei (Éneknyelvi települések az Ob mentén. Urálisztikai tanulmányok. Budapest, 1983. 351–363. és Az északi osztják birtokos névmásokról (I.) Urálisztikai tanulmányok 2. Budapest, 1988. 319–324.) alapos nyelvészeti tájékozottságról tanuskodnak – az utóbbi címében lévő sorszám arra is utal, hogy lett volna még mondanivalója a témával kapcsolatban. Utolsó nyilvános fellépése Budapesten 2002. február 19-én volt, amikor a Nyelvtudományi Intézetben előadást tartott az aktuális nyelvi helyzetről az Ob-vidéken. Az előadás, melynek lényegét Gugán Katalin foglalta össze a
Finnugor Világban (VII/1, 2002. március: 41–43) számos nyelvészeti-szociolingvisztikai közlemény csíráját rejtette magában.
Igen jelentős Schmidt Éva ismeretterjesztő munkássága. Folyóiratcikkekben, rádió- és tévéműsorokban népszerűsítette az obi-ugor kultúrát, antológiák számára készített fordításokat, gyakran a saját gyűjtéséből, bőséges jegyzetanyaggal ellátva (Sámándobok, szóljatok, Medveének, Leszállt a medve az égből, Finnugor-szamojéd (uráli) regék és mondák stb.). N. V. Lukina sem tudta volna Schmidt Éva nélkül összeállítani obi-ugor mítoszkötetét (Mifü, predania, szkazki hantov i mansi. Moszkva 1990.). A Hanti Szó (Hantü Jasang) című hanti-manszijszki hetilap is gyakran közölte Éva gyűjtéseit. Rajzkészségének is több kiadványszerkesztő hasznát vette, hiszen mestere volt az obi-ugor ornamentikának.
Schmidt Éva életének utolsó évtizede az obi-ugor tudományosság létrehozásának jegyében folyt. Oktatott, szervezett, előadásokat tartott és beadványokat írt, munkája nyomán pezsegni kezdett a szellemi élet az Ob-vidéken, hagyományaiktól elszakadt hantik és manysik találtak vissza kulturális gyökereikhez. Az archívumok létrejötte után újabb nagyszabású terv született meg Éva fejében: az egész Ob-vidékre kiterjedő gyűjtőmunkával össze kell szedni a még élő nyelvjárások minden nyelvi, folklorisztikai adatát. A munkára csak tíz évet lehet szánni, ugyanis ezalatt az idő alatt eltávozik az az utolsó nemzedék, mely még természetes környezetben tanulta meg anyanyelvét és sajátította el kultúráját, azaz nem került az orosz nyelvű bentlakásos iskola elidegenítő hatása alá. A gyűjtés alapja W. Steinitz osztják nyelvjárási szótára, valamint Munkácsi Bernát és Kálmán Béla vogul szótára lehet, mely szótárakat módszeresen végigkérdezve lehet újabb értelmező szótár jellegű adatbázisokat létrehozni. Az archívumokról és a dialektológiai központról szóló elképzeléseit Schmidt Éva mintegy tudományos végrendeleteként a Finnugor Társaság folyóiratában is közölte (JSFOu. 89 (2001): 267–288.).
==Kitüntetések==
* [[1996]] Fokos-Fuchs Dávid-díj (Magyar Nyelvtudományi Társaság)[http://mnyt.hu/index.php?page_id=232&lang_id=hu]
| |||