„Alekszandr Ivanovics Herzen” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Link. |
|||
35. sor:
Herzen elítélte a hatalom minden formáját. Ifjan a dekabristákért rajongott és Schiller szabadságszeretete ejtette rabul. Legközelebbi barátja Ogarjov volt, akivel megesküdött, hogy a [[dekabrista]] szabadságharc folytatásának szentelik életüket. A moszkvai egyetemen tanult, ahol Schelling természetfilozófiai panteizmusát ötvözte Saint Simon utópizmusával. Úgy vélte, hogy a világszellem szükségszerűen halad a szabadság és az igazság felé. E tőről fakadó politizálása miatt letartóztatták és hat évre száműzték a Vjatka-vlagyimiri kormányzóságba. Itt az államigazgatásban dolgozott, de a rendőrségre tett megjegyzése miatt újabb két évre száműzetésbe kényszerült Novgorodba. Megházasodván boldognak indult magánélete, [[1838]]-ban ugyanis megszöktette unokahúgát. A száműzetése alatt megismert igazságtalan államigazgatás radikalizálta, s Hegel valamint Feuerbach hatására baloldali ifjúhegeliánussá vált. A [[dialektika|dialektikát]] a forradalom algebrájának tekintette, a fejlődés az összeütköző eszmék szintéziséből adódik szerinte. A tudományos igazság a cselekvés filozófiájában (igazságért folytatott harcban) teljesedhet ki. Úgy látta, hogy nemzedékének csak ez adatott meg, mert I. Miklós uralma kizárta a cselekvés lehetőségét. Nemzedékének tehát az egyetlen választható megoldás a [[metafizika]]i [[politika]]i szemlélődés, vagyis az elvont gondolat síkja. [[1842]]-ben visszament Moszkvába és csatlakozott a [[zapadnyik]]okhoz.
A fejlődést az orosz reformerek két irányban képzelték akkoriban: a zapadnyikok (nyugatosok) [[Európa]] felé, a szabadságjogok és a racionalizmus irányába. Velük szemben a szlavofilek az ortodox egyházban és az obscsinában (paraszti földközösség) hittek. Kettejük harcában a baloldali hegelianizmust népszerűsíti Herzen. Ekkoriban írja meg a Leveleket a természet tanulmányozásáról ([[1847]]) és a ''Ki a bűnös?'' c. [[Naturalizmus (művészet)|naturalista]] társadalomkritikai [[regény]]ét. 1847-ben politikai emigrációba megy [[Párizs]]ba, ahol elfogadja a proudhonizmust, és az [[anarchista]] nézet szembefordítja a reformista liberális nyugatosokkal. Ekkor örökli meg apja nagy vagyonát és végleg csalódik [[Franciaország]]ban. A társadalmi forradalom gyors győzelmét remélte az [[emigráció (embercsoport)|emigráció]], de [[1848]] kiábrándította őket. Herzen szerint a [[retorika]] nyugati bajnokai túlságosan kötődnek a múlt értékeihez, ezért nem képesek lerombolni a fennálló rendet. Európa szerinte már nem progresszív, a nyugati intézmények halottak. A történelemben nincs racionalista elkerülhetetlenség. A véletlen és az emberi akarat együtt határozza meg a társadalom sorsát. (Levelek Franciaországból) Magánéleti gondok is társultak a világnézetiekhez: felesége megcsalta Herwegh radikális német költővel. Felesége halála [[1852]]-ben mégis megviselte.
A népek tavaszának veresége után lélekben visszatért Oroszhonba. A múlt gazdagságának béklyóiban Európa képtelen megvalósítani a szocializmus eszméit. Az ifjú Oroszország azonban, melynek múltjában nincs megőrzésre érdemes, egy radikálisan új megoldást kínált Herzennek. A megoldás forrása a falusi földközösség. Ez lesz a jövő szocialista társadalmának alapja. Ezt fejti ki Mazzininek is. 1852-ben Londonba költözik és a következő évben lengyel emigránsokkal megalakítja a cenzúramentes szabad orosz nyomdát. [[1855]]-ben a trónra lépő [[II. Sándor orosz cár|II. Sándor cár]] bejelentette jobbágyfelszabadítási szándékát, és ezzel elindul otthon az olvadás. Erre alapozva Ogarjovval több kiadványt alapít, melyeket becsempésznek Oroszországba. (Sarkcsillag 1855-től, Oroszország hangja [[1856]], Kolokol/Harang 1857-től, mely végül hetilap lett.) Ezekben meg akarja győzni a kormányt és a közvéleményt, hogy a felszabadított [[jobbágy]]okat bőven lássák el földdel, a társadalmat pedig liberalizálják. Tompítja politikáját. Kevesebbet emlegeti a szocialista forradalmat, többet foglalkozik a sándori reformokkal. 1856-ban [[Iulianus római császár|Julianus Aposztata]] szavaival köszönti a cárt: „Győztél galileai!". A Kolokol ekkorra már az orosz közélet meghatározó tényezője lett, de mivel óvatosan lavírozott a reform és a forradalom között, támogatottsága csökkent. [[1858]]-tól a mérsékelt liberális Turgenyev vakmerőségéért bírálja Herzent, aki [[1859]]-től vitában áll a radikális Csernisevszkijjel is, a reformok sikerét féltve. Herzen a kormányban is csalódik: az [[1861]]-es jobbágyfelszabadításban a parasztság elárulását látja.
| |||