„Monszun csoport” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Kifo (vitalap | szerkesztései) nyersgumi helyett kaucsuk + elütések |
|||
23. sor:
== Egyezkedés ==
[[Fájl:Karl Dönitz.jpg|200px|bélyegkép|balra|<center>Karl Dönitz admirális</center>]]
A japánok által elfoglalt [[Malajzia|maláj]] területen felállítandó német búvárhajó-támaszpontról 1942 nyarán kezdődtek meg a tárgyalások a két nagyhatalom között. Ekkor Németország számára még úgy tűnt, hogy megnyerheti az [[Atlanti csata (második világháború)|atlanti csatát]], így lehetősége van tengeralattjárói megosztására az északi és déli tengerek között. A németek ebben az évben súlyos vereségeket szenvedtek Észak-Afrikában. [[Erwin Rommel]] előrenyomulását a britek megállították, és megkezdték az [[Német Afrika-hadtest|Afrikakorps]] visszaszorítását, emiatt szükségessé vált, hogy a németek lecsapjanak a délről érkező utánpótlásra, egyszerre nehezítve a [[Szovjetunió]] és az [[egyiptom]]i brit csapatok ellátását a [[Perzsa-öböl]] és a [[Vörös-tenger]] felől.{{refhely|Hyperwar|214-218. oldal|azonos=214-218.}} 1942 augusztusában az amerikaiak partra szálltak [[Guadalcanali hadjárat|Guadalcanalon]], így a japánok kénytelenek voltak egységeket
Ebben az időben a szövetségesek – a hadihajók hiánya miatt – nem védték olyan erősen a teherszállítóikat a déli vizeken, mint az [[Atlanti-óceán]]on, vagy [[Dél-Amerika]] partjainál. Míg az északi tengereken a szállítóhajók nagy konvojokban, hadihajók kíséretében haladtak, addig az Indiai-óceánon alig kaptak védelmet.{{refhely|Hyperwar|214-218. oldal|azonos=214-218.}} Az [[India|Indiától]] délre eső, [[Afrika]] és [[Ausztrália (kontinens)|Ausztrália]] közötti hatalmas vízterületet mindössze 13 brit repülőszázad védte, így a németeknek könnyű prédának tűntek az ottani szövetséges hajók.{{refhely|Riviere}}
206. sor:
|-
|}
<small>* Valamennyi hajó eljutott
== Második hullám ==
231. sor:
|-
|}
<small>* A csillaggal jelölt hajó eljutott
== Harmadik hullám ==
269. sor:
| <center> '''U–852''' || <center>2 || <center>9972{{refhely|U51}} || <center>'''''' || <center>|| <center> || <center>'''''' || <center>|| <center>
|}
<small>* A csillaggal jelölt hajó eljutott
<small>** Az elsüllyesztetteken kívül egy hajót megrongált (8139 tonna)</small>
287. sor:
Az olasz kapituláció, 1943 szeptembere után három lefoglalt, szállítási célokra használt olasz tengeralattjárót szolgált ki a pinengi bázis. Az UIT-23 a Malakka-szorosban süllyedt el, miután a ''HMS Tallyho'' megtorpedózta.{{refhely|KSN|108. oldal|azonos=108.}}
Idővel az út hazafelé rettentő veszélyessé vált, a hajók közül alig néhány jutott vissza az európai vizekre. A rosszul felszerelt kikötők és a gyenge minőségű üzemanyag miatt számos hajó kénytelen volt visszafordulni. Az U–510, amely 1945. február 23-án elsüllyesztette az Indiai-óceánon a háborúban tenger fenekére küldött utolsó hajót, a kanadai ''Point Pleasant Park''ot, üzemanyaghiány miatt kénytelen volt [[Saint-Nazaire]]-nél megadnia magát. Az U–843 eljutott Norvégiáig, de ott, [[Kattegat]]nál elsüllyedt. Az U–532 elért néhány találatot a hazafelé vezető úton, de kénytelen volt megadni magát, és [[Liverpool]]ba hajózni, ahol a britek lefoglalták a szállítmányát: 110 tonna ónt, 8 tonna volfrámot, 4 tonna molibdént, és kisebb mennyiségben [[szelén]]t, [[kinin]]t, valamint 8 tonna
1942-től 56 teherszállító tengeralattjáró indult Európából a Távol-Keletre, vagy fordítva, közülük 19-et a szövetségesek az oda úton elsüllyesztettek, egyet elfogtak, hármat visszafordulásra kényszerítettek. A 23 hajóból, amely az oda-vissza út egyik felét megtette, mindössze öt tért vissza hazai kikötőjébe. Kilenc a hazavezető úton, vagy a távol-keleti harci tevékenység közben süllyedt el, egyet Japánnak adott Németország, hatot a német kapituláció után a japán haditengerészet lefoglalt, kettőt a hazafelé vezető úton fogtak el a szövetségesek.{{refhely|Hyperwar|223-227. oldal|azonos=223-227.}}
| |||