Főmenü megnyitása

Módosítások

a
hivatkozás előtti szóköz törlése, egyéb apróság, ld.: WP:BÜ AWB
A [[Korán]]ban nincs olyan kijelentés, ami konkrétan ellenezné az élőlények ábrázolását. A művészettörténészek álláspontja<ref>Grabar, Oleg ''Iszlám művészet és építészet'' 36. o.</ref> jelenleg az, hogy a képtilalom a [[Földközi-tenger]]i mediterrán, illetve később [[India|Indiában]] és [[Közép-Ázsia|Közép-Ázsiában]] megtalálható gazdag képi világtól való idegenkedés eredménye. A Korán azt írja, hogy csupán isten képes életet teremteni,<ref>{{cite web |url= http://www.egyistenhit.com/Quran/idezet/003Q.php|title=Korán 3:49 |accessdate=2009-12-13 |format= |work= }}</ref> a vallás szükségszerű alapvető jellegzetessége a bálványok elutasítása<ref>{{cite web |url= http://www.egyistenhit.com/Quran/idezet/006Q.php|title=Korán 6:47 |accessdate=2009-12-13 |format= |work= }}</ref> így az élet ábrázolását, valójában a valóság megkettőzését a muszlim teológusok bálványimádásnak, egyfajta világteremtésnek tekintették. Néhány [[hadísz]] leírja, hogy az utolsó ítélet napján a művészeknek életet kell lehelniük alkotásaikba, amennyiben ez nem sikerül, a pokolra kerülnek. Mivel a hit önmagában képpel nem kifejezhető, így az istennek való alávetettség vagy a jámborság csak az írásművészet kifejlesztésével volt elképzelhető. Általános vélemény, hogy a muszlim „[[anikonizmus]]”, ellentétben az [[ikonosztázia|ikonoklasztáziával]], vagyis a képmások erőszakos elpusztításával, amely csupán ritkán és a későbbi időkben történt, az ilyen képektől való vonakodásból eredt. Ez kezdetben társadalmi és lélektani, mintsem ideológiai volt.<ref name="IKL">{{opcit |n=[[Simon Róbert]] |c=Iszlám kulturális lexikon |k= |f= |o=217}}</ref>
 
A prófétai hagyomány, a hadíszok a Koránnal ellentétben már konkrétan megfogalmazzák a képtilalomra jelenségét: például „az angyalok nem lépnek be olyan házba, ahol kutya vagy kép van”. Vagy „akiket a végitélet napján a legszigorúbban büntetnek meg (...) a képek vagy festmények készítője”. Ennek ellenére a képtilalom csak fokozatosan alakult ki. Már kezdetben hatott a művészetekre a [[Korán]] paradicsomábrázolása, hiszen ezek meglehetősen pontosan szerepelnek a szent könyvben és a hagyományokban. A 8. század elejéről a [[damaszkuszi nagymecset]] [[mozaik]]díszítése a muszlim paradicsomot is ábrázolta (ez előfordul a 16. századi mogul India miniatúráiban is). Egyes források az [[omajjádok|Omajjád]] uralkodók palotáiban számtalalan festményt, szobrot írnak le. [[Al-Manszúr kalifa]] [[bagdad]]i palotájának tetejét bronz lovasszobor díszítette. [[Szamarkand]]ban ciprusfából faragott köztéri szobrok álltak. A képi ábrázolással szembeni ellenérzés valójában az [[Abbászidák|Abbászida]] uralom után erősödött fel. Bár [[Abd al-Malik omajjád kalifa]] 720 körül elpusztíttatta az összes szobrot birodalmában, de ez csak az egyértelműen keresztény lakta területekre, tehát Egyiptomra vonatkozott, valószínűleg keresztényellenes intézkedéseinek részeként, a 8.-9. században már az iszlám ortodoxia szigorú tiltást vezetett be az élőlénnyek ábrázolásában.
 
Sokak szerint a hitet nem lehet képileg ábrázolni, ezért az írás felé fordultak, és a kalligráfiát egyfajta szent művészetté fejlesztették ki. A művészek számára a szent iratok nem váltak az inspiráció állandó forrásává. A leggyakoribb téma az iszlám művészetében a Paradicsom ábrázolása, amelyhez rendkívül pontos leírások szolgáltatták a művész számára a forrást.
Ennek egyik következménye az, hogy amíg a [[Kereszténység|keresztény]], [[zsidó vallás]]ok esetében a művészek elsősorban a vallásos hit megerősítését látták a művészi ábrázolás céljának, addig főként az iszlám korai időszakaiban inkább a mindennapi használati tárgyak és kézművesség díszítőelemei kerültek előtérbe.<ref name="IKL"/>
 
A 13. század után, főként az [[irán]]i befolyás hatására még mindig a hit lehetett csak a művészetek inspirálója, de a képtilalom vesztett szigorúságából. A török és perzsa művészek előszeretettel ábrázoltak állatokat és növényeket, sőt a rendkívül gazdag [[Mogul Birodalom|mogul]] miniatúrafestészetnek kedvelt témája volt az emberábrázolás. <ref name="IKL"/>
 
== Építészet ==
 
[[Kászim Ali]], [[Nizami]] ''Hamszé'' című művét díszítő elragadó miniatúrák mestere, [[Behzad]] tanítványa volt. Kitűnő ábrázolókészséggel rendelkezett, de művei aprólékosabbak és szárazabbak, mint mesterének alkotásai. [[Szultán Mohamed]] inkább grafikai hatású képeket alkotott, amelyeken érezhető a [[16. század]] közepén bekövetkező miniatúrafestészet hanyatlása.
 
 
 
== Képző- és iparművészet ==
===Üvegművesség===
 
[[Image:Siria,_dromedario_porta-fiasca,_VII-VIII_sec..JPG|thumb|200px|Illatszer tartó a rendkívül kedvelt teve alakzattal, Szíria, 7-8. század]]
[[
[[Image:SiriaEgitto_o_siria,_dromedario_porta-fiasca_bottiglia,_VII-VIII_sec_periodo_mamelucco,_XIII_sec._02.JPG|thumb|200px|IllatszerZománcozott tartóüvegedény a rendkívülmamlúk kedveltkorszakból, teve13. alakzattalszázad, Szíria,Egyiptom 7-8.vagy századSzíria]]
[[Image:Egitto_o_siria,_bottiglia,_periodo_mamelucco,_XIII_sec._02.JPG|thumb|200px|Zománcozott üvegedény a mamlúk korszakból, 13. század, Egyiptom vagy Szíria ]]
{{fő|Iszlám üvegművesség}}
Az iszlám üvegművesség úgy az alkalmazott technikák, mint a sokszínű, jellegzetes forma és díszítőmotívumok tekintetében is önálló fejezet az üvegművesség történetében. Az arab hódítások kezdeti szakaszában, a hetedik században az üvegipar Egyiptomban és Nyugat-Ázsia több nagyvárosában már több mint két évezrede virágzott. A muszlim üvegművesek a már kidolgozott technikákat átvették a bizánci és a szászánida mesterektől, köztük az üvegfúvást, az öntést, az olvadt üveggel való műveleteket amelyekkel különböző gazdagon díszített használati tárgyakat készíthettek. Az iszlám világban a hetedik és a tizennegyedik század közé esik az üvegművesség nagy újító és virágzó korszaka, ahol kidolgozták a csiszolt domborműtechnikát, az aranyozást és zománcberakásos eljárásokat, amivel létrejött a muszlim üvegművesek vitathatatlan fölénye a korabeli világban.
 
[[Image:Decorative_roundel,_probably_a_clothing_attachment,_Iran,_11th_century_AD,_gold_sheet,_wire,_filigree_and_granulation,_formerly_set_with_precious_stones_-_Cincinnati_Art_Museum_-_DSC04179.JPG|thumb|200px|Dekoratív arany kitűző, valószínűleg ruházati kellék a 11. századi [[Irán]]ból ]]
[[Image:Iran,_coppa_di_rame_inciso_e_ageminato_con_argento,_xiv_sec.JPG|thumb|200px|Ezüstberakásos, kalligráfiával díszített rézedény Irán, 14. század ]]
 
[[Image:Copper_candlestick_Louvre_OA6035.jpg|thumb|200px|Ezüst gyertyatartóról származó medál, sárgaréz berakással fekete alapon (valószínűleg bitumen), [[Szíria]], 13. század ]]
 
[[Image:Turchia,_konya,_candeliere,_fine_del_XIII_sec.JPG|thumb|200px|Ezüstberakásos bronz gyertyatartó [[Anatólia|Anatóliából]] az [[Ikóniumi Szultánság]] idejéből (13. század) ]]
A fémtárgyak a muszlim társadalomban fontos szerepet töltöttek be úgy a mindennapi használati tárgyak mint a gazdag udvarok dísztárgyai kialakításában egyaránt. Az ételkészítés során fémből készült tálak, edények, serpenyők kaptak szerepet de a házak fémszerelvényei, ajtók, ablakok különböző nyílászárók fém díszei, rácsok, erkélyek fontos alkotórészei is fémből voltak. A fegyverkészítés alapvető alapanyaga volt, a fegyver díszes megmunkálása rangot adott viselőjének. Az írástudók fémből készült tolla, a női piperecikkek, tükrök, keretek, kozmetikai tégelyek, lovak díszített rézszerszámai tanúskodnak a fémek széles körű felhasználásáról.
 
Csaknem minden akkoriban ismert fémet felhasználtak, bár a leletek alapján úgy tűnik, a legtöbb használati tárgy sárgarézből vagy bronzból készült, ezüst és arany eszközök meglehetősen ritkán kerültek elő, pedig az iszlám irodalom illetve miniatúrafestészet meglehetősen sok nemesfém használati eszközt említ. Ennek egyik oka, hogy az iszlám kifejezetten tiltja, hogy az elhunyttal eltemessék értékeit, másrészt az ötvösök a nemesfémeket újra felhasználták, beolvasztották, hogy még szebb tárgyakat készítsenek belőlük. A legtöbb fennmaradt lelet a különböző rablóhadjáratok során iszlám területre jutott hódítok sírjaiból került elő.
A gazdagon díszített tárgyakon többnyire a támogatók neveit is megörökítették, családi címereket véstek beléjük illetve [[Iszlám kalligráfia|kúfi írással]] szerencsét hozó feliratokkal látták el ezeket, például: ''„Szerencsét, örömöt, boldogságot és békét a tulajdonosnak”''.
 
Az iszlám világot behálózó kereskedelem meglehetősen nehézzé teszi egy adott stílus keletkezési helyének megállapítását. Ezt nagyban segítik a tárgyon található, az adott területre esetleg jellemző ikonográfiai részletek és motívumok.
 
Eleinte az iszlám művészet a meghódított területek stílusát vette át ( [[júdea]]i, [[Iráni művészet|perzsa]], [[Hellenisztikus civilizáció|hellenisztikus]], [[Római Birodalom|római]], [[Minószi művészet|krétai]], [[Bizánci művészet|bizánci]], és [[Szászánida művészet|szászánida]]), azonban hamar önálló kifejezésmódot, [[ikonográfia|ikonográfiát]], szimbólumrendszert alakított ki. Egy évszázaddal az iszlám keletkezése után már a fémmegmunkálás és díszítés során is létrejött a csaknem egységes ám mindenképp jellegzetes iszlám formanyelv, ami a mai napig alig változott.
Néhány mester a hódítások elől el tudott menekülni nyugatra, ahol új kézművesközpontokat hoztak létre, például [[Moszul]]ban a [[Tigris folyó]] partján. Később jelentős fémmegmunkáló központok jöttek létre [[Damaszkusz]]ban és Kairóban is. A legtöbb fémleletek ezen időszakban az ezüsttel berakott bronzból készült fémedények, amelyeknek inkább luxus jelentősége volt. A fő motívumok az indásan tekergő szalagok, medálok és kisebb figuratív minták, feliratok, és arabeszkek voltak.
 
A tizenharmadik és tizenötödik század között főleg az egyiptomi és szíriai kézművesek kovácsolással készült munkái jelentősek, legismertebbek a bonyolultan kialakított ezüstberakásos bronzedények. A mesterek finomított berakásos technikákat alkalmaztak, ami elsősorban a római és szászánida időkből volt ismert.
 
Az intarziás technika viszonylag lágy fémek alkalmazásán alapul, például a réz, arany, és különösen ezüst, ezeket illesztik a keményebb anyagokba, bronzba, sárgaréz tárgyakba. A technika abból állt, hogy először kisebb árkokat, hornyokat véstek a tárgyakba, majd ezt töltötték ki úgy, hogy drótot kalapáltak ebbe, majd a kitüremkedő részeket lecsiszolták. Ezzel a módszerrel olcsó fémtárgyakat is ki tudtak alakítani úgy, hogy drága ezüstberakásos aranyedénynek hasson. Ez az Irán keleti részéről származó technika átterjedt Szíriába és Egyiptomba is, különösen a Damaszkusz és [[Kairó]] lettek ennek a finom megmunkálásnak az elsődleges központjai. Ez a gyártási mód a tizenharmadik és tizennégy században érte el csúcspontját, ebből az időkből származnak a leginkább kidolgozott iszlám kovácsmunkák is.
 
A [[Mamlúk Birodalom|mamlúk]] uralom alatt a tizennegyedik században különösen megnőtt a fémtárgyak jelentősége, a hódítások során felhalmozott ezüst- és aranytárgyakkal az edénykészítő mestereket ellátva feliratos tárgyak készültek, hogy hirdessék a mamlukok gazdagságát. Elegáns fémtárgyak kerültek át dísztárgyból személyes használatra, az ünnepi tárgyak ezüst és arany berakásokat kaptak. A feliratokat a díszes [[iszlám kalligráfia|szulusz]] írással rögzítették, amelyeket külön keretbe foglaltak. A mamlukok hanyatlása során a fémfeldolgozó kézművesek száma megcsappant és a nemesfémek használata a berakásos technikával gyakorlatilag megszűnt. Helyébe sárgaréz edényeket készítettek, amiket gravírozással díszítettek, bitumennel fedett alapon.<ref name="Behrens-Abouseif2012">{{cite book|author=Doris Behrens-Abouseif|title=The Arts of the Mamluks in Egypt and Syria: Evolution and Impact|url=https://books.google.com/books?id=zUppyW8n_bYC&pg=PA51|year=2012|publisher=V&R unipress GmbH|isbn=978-3-89971-915-4|page=16}}</ref>
 
A motívumok az iszlámban előforduló szimbolizmusból táplálkoznak. Az Isten által teremtett világegyetem és a királyok, mint az ő szolgái. A tálak az égi és földi szférák ellentéteit hangsúlyozták, ezeket sajátságos arabeszk vagy geometrikus mintázattal, kalligrafikus feliratokkal látták el.
 
A Fátimida korszakban (909 – 1071) a sárgaréz edények egyszerűek voltak és a praktikus használatnak megfelelőek. Ezeket esetenként kúfi feliratokkal díszítették, de kisebb madarak, állatok, ám elsősorban geometrikus mintázatok is szerepet kaptak.
 
A kétszáz év szeldzsuk uralkodás alatt a tizenegyedik a tizenharmadik század között, amit [[az iszlám aranykora]]ként is emlegetnek úgy a művészetben, mint a tudományban, új dekorációs és innovatív motívumok jelentek meg. Formalizált, stilizált ornamensek, amelyek a művész vágyát tükrözték a realizmus iránt. Ugyanez igaz a kovácsolt tárgyak alakjára is, például azok eltértek az eredeti funkció kívánta formától és a szépség jegyében különböző állatokra, növényekre kezdtek hasonlítani. A feliratok az edényeken kalligrafikus díszítéseket kaptak, amelyek magukban is emberi vagy állati alakokat mintáztak. Ez nyilvánvalóan perzsa hatásról tanúskodik, ahol az irodalom befolyásaként szokásos volt ez a művészi koncepció.
 
Mohamed fellépése után a művészeti formák a vallás előírásaihoz kezdtek idomulni. Már a [[korán]] is megállapításokat, és iránymutatásokat tartalmazott a művészetekhez való hozzáálláshoz, bár ezeket később különbözőképpen értelmeztek. A koránban például található leírás a [[dzsinn]]ek műtárgyak létrehozására való képességéről. Ezt értelmezték a muszlim teológusok úgy, hogy a műalkotás az, amin az ember csodálkozik, ami ámulatba ejti, de értelmezték úgy is, hogy mindenféle műalkotás egy valótlanság, amely félrevezeti az embert, ezért elítélendő.<ref name="im1"/>
 
 
=== Szíria és Palesztina az Omajjád kalifátus alatt ===
A közép-ázsiai és perzsiai területek mongol inváziója során rengeteg építmény elpusztult, lassan kialakultak a speciálisan az iráni és mongol alapokon nyugvó jellegzetes ilhán építészeti és művészeti alkotások. A békés környezet, az úgynevezett Pax Mongolica talaján Il-Khán Gházán ilhán (r. 1295-1304) aktív kultúrpolitikát hirdetett az új vallás tiszteletére.
 
Ebben az időszakban a dekoratív művészetek, textíliák, kerámia, ékszerek, és kézirat illusztráció fejlődött a legdinamikusabban. A vallási, vagy akár a tudományos kéziratok készítése művészi értéket képviselt. Új motívumok kerültek előtérbe, egyrészt a kínai térábrázolástól eltérő perspektívák, másrészt lótuszvirágok, bazsarózsa, felhők sárkányok, főnixábrázolások módja jelent meg. Bagdad ismét a művészetek jelentős központjává vált.
 
A művészeti ágak közül a könyvművészet virágzása figyelhető meg az ilhánidák időszakában. A népszerű témák megjelenését az udvar támogatta, például az ismert történetet, a [[Sáhnáme|Királyok Könyvét]], a perzsa Firdauszi Sáhnáme című eposzát. Széles körben használtak ekkor már papírt és finom textilszőtteseket.
 
A gazdagon díszített ilhánida nyári palota, a Táht-e Szolejmán (kb. 1284 – 1291) nyomokban még az iszlám előtti iráni építészetre hasonlít, Síz szászánida szentély romjaira épült a szászánida uralkodók koronázási helyén. A négyejvános elrendezés azonban már nagyszeldzsuk örökségre utal. Az északi részen létrehozott palota térdfalát színes mázas kerámialapok, úgynevezett [[ládzsvárdinakerámia|ládzsvárdinakerámiák]] <ref>A ''ládzsvárd= lazúrkő''</ref> fedik.
 
Öldzsejtü sírja (épült 1307-13; r. 1304-1316) Szoltánijében azonban már a korszak valódi építészeti remekműve. A [[Tabriz]] felé vezető úton, [[Kazvin]]tól százhúsz kilométerre felépített későbbi fővárosban fekvő síremlék nyolcszög alakú, átmérője mintegy 38 méter. A kupola magassága 50 méter. Díszítésére jellemző a bannál- vagy u.n. építészmotívum, azaz a mázas csempék közé égetett téglákat raktak. Ezekből kúfi írással rakták ki Allah, Mohamed és Ali szavait (az ilhánok síiták voltak Öldzsejtü 1310-ben történt áttérése óta. Ezt az eseményt az iszfaháni péntek mecsetben a híres kalligráfus Haidár által gazdagon faragott téli imahelyének stukkómirhábja örökítette meg).
====Timuridák, sejbánidák, közép-ázsiai kánságok====
 
A hanyatló Csagatáj-ulusz egyik kalandor vezére a 14. század közepén hatalmas birodalmat szervezett, amely jelentősen befolyásolta nem csak Közép-Ázsia, hanem az egész iszlám világ történelmét. [[Timur Lenk]], azaz sánta Timur (1336–1405) rendkívüli energiával próbálta visszaállítani a mongol birodalom fennhatóságát és régi fényét a mongolok által valaha birtokolt területeken, bár maga [[barlasz]] török volt. A [[timuridák]] leszármazottai a 16. században hatalmas birodalmat hoztak létre Indiában.
 
A timuridák művészete összefügg a selyemút történetével. Ekkor jelentek meg a kínai hatásról tanúskodó dekoratív motívumok a képzőművészetben, amelyek hamarosan megjelentek Közép-Ázsia után a Közel-keleten is. Részben köszönhetően a gazdag Ming-kor gazdagságának, a kék-fehér porcelán elárasztotta a régiót, és jelentős hatással volt az iszlám kerámiák díszítőelemeire is.
 
A timurida uralkodók a perzsa kultúra csodálói voltak, számtalan művészt, építészt és írástudót csábítottak birodalmukba. Néhányan közülük nagy művészetpártolók is voltak, kézműves manufaktúrákat hoztak létre kéziratok másolására, könyvtárakat alapítottak. A timuridák [[herát]]i központjából kikerülő alkotásokat gyakran tekintik a perzsa festészet tetőpontjának. Nagy eredményeket értek el más díszítőművészetek terén is, mint például a kovácsolás és jádefaragás. Ez a kulturális virágzás talált végső kifejezésre Huszein Bajkara (r. 1470-1506), az utolsó tényleges timurida uralkodó udvarában.<ref name="timur">{{cite book|title=Islamic art in the Metropolitan Museum: The Historical Context|url=https://books.google.com/books?id=yfJkqew1pgIC|year=1992|publisher=Metropolitan Museum of Art|page=20|id=GGKEY:JK79B778W8C}}</ref>
 
Timur unokája, Sáhruh kán fia Ulug bég (Mohamed Tarakaj, 1394 – 1449) Szamarkandban híres volt a perzsa költészet és kultúra támogatásáról, jelentős épületeket emelt a városban. Talán legfontosabb ezek közül az 1428-ban épített csillagvizsgálója, amelynek mára sajnos már csak az alapjai maradtak meg. A timuridák építészetére a csempemozaikok és a faragott mázas terrakottadíszek a jellemzők, ezek a 17. századig meghatározták Közép-Ázsia építészeti jellegzetességeit. Kiemelkedő Hodzsa Ahmad Jászávi mauzóleuma, amely arányaival, monumentalitásával külső, szőnyegszerű díszítéseivel a timuridák jellemző építményeinek mintája.<ref>{{iszmű|10|415-417}}</ref>
 
Sok timurida herceg vallási intézmények alapításával, mecsetek, medreszék, kolostorok, és szúfi szentélyek lelkes építtetői voltak. A korszakra jellemző fontosabb építményeket már Timur életében létrehozták Ak Szaraj palotája (Sahr-i Szabz, 1379-1396 k.); Ahmad Jasavi (Turkesztán, 1397 k.); vagy a Timur gyülekezeti mecset (Szamarkand, körülbelül 1398-1405), ismertebb a Bibi Khán mecset, és a Gur-e Mir-mauzóleum (Szamarkand, körülbelül 1400-1404), ami valójában Timur temetkezési helye. A timurida stílusra a monumentális méretű, több minaretes mecsetek, színes csempemozaikkal díszített nagy kettős kupola a jellemző. Az időszakban is megfigyelhető a nők aktív támogatása az építészetben. A timuridák kulturális hagyományai később részben az oszmán, szafavida, és a Mogul Birodalom alkotásaiban is megfigyelhetők.<ref name="timur" />
292 508

szerkesztés