„Rákosi Szidi” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a (régies megfog. átfog.)
a
Kremsner János és Vogel Anna leánya, édesapja családi nevét 1867-ben gyermekeivel együtt változtatta Rákosira. Neveltetéséről a soproni orsoliták zárdájában testvérbátyja, [[Rákosi Jenő]] gondoskodott.
 
Rákosi Szidi 1867-ben a [[Budai Népszínház]]ban kezdte pályáját, fellépett [[Molnár György (színművész)|Molnár György]] budai Népszínházában, Dóczy Lajos ''Utolsó prófétá''jának Rachel szerepében. 1868. november 29-én ugyanott [[Berczik Árpád (író)|Berczik Árpád]] ''Fertály mágnások'' című vígjátékában Emma szerepét játszotta és ekkor már a kritika is felfigyelt rá. A [[Nemzeti Színház]]ban 1870. február 23-án volt a próbafellépése a ''Tücsök'' Fanchon szerepében; a kísérlet szépen sikerült és szerződtetéssel végződött. Április 3-án már mint szerződött tag mutatkozott be bátyja, Rákosi Jenő ''Aesopus''ának Erotájaként. A színiakadémiát 1870-ben végezte el. 1872. július 21-én házasságot kötött [[Beöthy Zsolt]] egyetemi tanárral, ekkor megvált a színpadtól. A következő évben megszületett fia, [[Beöthy László (színigazgató)|Beöthy László]], a későbbi színházigazgató, majd 1875-ben második gyermeke, Beöthy Zsigmond. 1877-ben elvált férjétől, [[Beöthy Zsolt]]tól és újra a [[Budai Népszínház]]hoz szerződött, ahol 1885-ig játszott. IdőnkintEzalatt ezalatt is fellépettnéha a Nemzeti Színházban is fellépett (ígypl. 1885. április 22-én Scribe ''Női harc'' c. vígjátékában), 1885. október 15-én pedig végleg visszaszerződött, [[Paulay Ede]] hívására. 1934-ig volt az intézmény tagja. Szerepelt magánszínházakban is, 1917-ben a [[Pesti Magyar Színház|Magyar Színház]], 1920-ban a [[Vígszínház]]ban.
 
1909. április 1-én a Nemzeti Színház örökös tagjává nevezték ki, 1911. július 14-én pedig érdemei elismeréséül [[I. Ferenc József magyar király|I. Ferenc József]] király a koronás arany érdemkereszttel tüntette ki. 1928 februárjában a Nemzeti Színház tiszteleti tagja lett és 1929. április 13-án díszelőadás keretében ünnepelték meg tagságának ötvenedik, művészi pályájának hatvanadik évfordulóját. Ez alkalommal [[Horthy Miklós (kormányzó)|Magyarország kormányzója]] a [[signum laudis]]szal tüntette ki. A főváros és a vidék művészeti és társadalmi szervezetei pedig a ''Nagymama'' ünnepi előadása előtt a nyílt színpadon fejezték ki hódolatukat számára. Május 4-én színiiskolájának volt növendékei rendeztek ünnepet közel 40 éves színésznevelői jubileuma alkalmával, és a nagyobb vidéki városok is vendégül látták, ünnepségeket rendeztek tiszteletére.