„A Z rohamosztag” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
TurkászBot (vitalap | szerkesztései)
a Cannes-i fesztivál (WP:BÜ), apróbb javítások
43. sor:
A film megtörtént események alapján készült, története a [[második világháború]] vége felé játszódik egy kínaiak által lakott kis szigeten.
 
A filmet első ízben a [[Cannes-i filmfesztiválfesztivál]]on mutatták be, 1981. május 18-án.
 
==Cselekménye==
53. sor:
A négy megmaradt férfi egy rizstermesztő férfival találkozik, akitől megtudják, hogy a repülőgép hol zuhanhatott le. Azonban a farmert is megölik.
 
Egy kínaiak által lakott házhoz érnek, ahol csak egy fiatal lány és még fiatalabb rokonai vannak. Szerencsére a lány beszél angolul, mert az amerikai iskolában tanult. Nemsokára megérkezik apja, Lin, majd japán katonák érkeznek, akiket közös erővel megölnek. A lány apja tőrt és [[harcművészet]]i tudását használva harcol. Elmondja nekik, hogy tudja, hol zuhant le a repülőgép és ajánlkozik, hogy elvezeti őket odáig. A csapat egy buddhista templomhoz ér, ahová megint csak japán katonák érkeznek, ezúttal azért, hogy a kútból vizet vegyenek fel. A kommandósok rajtuk ütnek. Egyikük elmenekül, őutána Jan Veitch indul, és nem sokkal később megöli. Jan Veitch visszatér Lin házához, ahol a legnagyobb fiú elrejti egy tyúkól alatt kiképzett rejtekhelyen, ahol korábban már holland katonákat rejtegettek. A japánok ugyanis visszatérnek ide, és parancsnokuk Chien Huát úgy vallatja apja holléte felől, hogy a bal kezét a tűzhely fölött lévő forró olajba merítik. A lány azonban nem mond semmit. A legnagyobb fiú, Shaw Hu azonban azt mondja, ő tudja, hova mentek a katonák és egy tengerparti helyet nevez meg (ez azonban félrevezető információ). A japánok ezek után elmennek, csak két őrt hagynak hátra, akiket Jan Veitch lelő.
 
A repülőgép közelében a csapat mozgást vesz észre, és a repülőgép roncsai felrobbannak. Lintől megtudják, hogy a falusiak robbantották fel a roncsokat, hogy a japánok ne keressék, a benne talált, életben lévő két utast pedig kimentették. Az információ meglepi Kellyt, aki egy utasra számított.
 
Eközben Veitch Chien Hua segítségével eljut ahhoz a házhoz, ahol a kimentett utasokat rejtegetik. Itt kiderül, hogy egyikük Imogucsi, egy japán kormánytisztviselő, a másik egy amerikai. Imogucsi segítségével a háború hamarabb véget érhet, ezért volt fontos a kimentése. Személyéről csak Kellynek volt tudomása. Veitch elmondja, hogy nem vállalta volna a küldetést, ha tudja, hogy egy japánt kell kimenteniük. Kellynek meg kell győznie csapatát, hogy hajtsák végre a feladatot, és a kínaiakkal is beszél, akik a házban tanácskozást tartanak arról, hogy felvegyék-e a harcot a japánok ellen, vagy egyszerűen térjenek vissza a saját házukba. Kelly elmondja nekik, hogy már nem lehetnek semlegesek, választaniuk kell, hogy a két harcoló fél közül melyiket támogatják. Végül a kínaiak mellettük döntenek és puskákkal felveszik a harcot a japánok ellen. Végül azonban a japánok túlerőben vannak és mindenkit megölnek (csak Chien Hua marad életben - ő és Veitch megszerették egymást). Veitch a kínaiakkal együtt harcol, és itt hal meg, Costello a tengerparton hal meg egy géppuskafészek miatt.
 
Végső soron csak Kelly marad életben, neki sikerül egy kínai hajóra tennie a japán utast, aki még a gép lezuhanásakor megsebesült, ezért idáig a kínaiak egy hordágyon cipelték. Azonban egy eltévedt golyó vele is végzett valamikor útközben.