„Temesi Bánság” változatai közötti eltérés

Az oszmán[[Oszmán Birodalom]] hadsereghadseregének vereségét követően az 1718-ban kötött [[pozsareváci béke|pozsareváci békében]] a [[Bánság]] területe a [[Habsburg BirodalomhozBirodalom]]hoz került. Ezt követően a terület bécsi[[bécs]]i [[Udvari Haditanács]] katonai parancsnoksága alá tartozott. [[III. Károly magyar király|III. Károly]] véleménye szerint a török szultántól[[szultán]]tól hódította el a területet, ugyanakkor a magyar király soha sem mondott le a területéről. A király ''jure armorum'', azaz fegyverrel meghódított, saját területként kísérelte meg kezelni, és nem akarta visszacsatolni a [[Magyar Királyság]]hoz. Ezt az uralkodói eljárást a magyar rendek vitatták. Bánságban a katonai uralom hatvan éve alatt a magyar nemesség birtokjogait nem ismerték el, a csanádi püspökhöz sem kerültek vissza a birtokai.

Az első évtizedekben a bécsi kormányzat megtiltotta a [[magyarok]] betelepedését, csak [[németek|német]] és [[Római katolikus egyház|római katolikus]] telepesek költözhettek be a Bánságba. [[Claude Florimond de Mercy|Mercy tábornok]], az első katonai parancsnok, nagyszabású mocsár-lecsapolási és folyamszabályozási munkákat indított meg. Először rokkant és kiszolgált katonákat telepítettek le, majd 1724-től toborzott német telepesekkel folytatta a betelepítést. A Bánság német lakossága szinte az egész német nyelvterületről gyűlt össze. Egy időben kényszertelepítés is folyt. Ausztriából kitoloncolt bűnözőket és nem kívánatos társadalmi elemeket költöztettek be a területre. A második nagy telepes hullám az 1763. évi [[Mária Terézia magyar királynő|Mária Terézia]]-féle benépesítési törvénnyel kapcsolatos. [[II. József magyar király|II. József]] alatt is történt jelentős német bevándorlás, sőt 1799-ben, 1802-ben, 1808-ban és 1812-ben is érkeztek kevés számban németek. 1720-1740 között a németekkel együtt kisszámú olasz, spanyol és francia telepes is bevándorolt, akik hamarosan elnémetesedtek. A szerbek már a török korban is megjelentek a vidéken, 1740 után pedig a Maros és Szeged vidékéről a Dél-Bánságba húzódtak le, illetőleg 1751-ben a tiszai határőrvidék feloszlatása miatt telepedtek le Kikinda környékén. 1737-ben kaptak engedélyt a bevándorlásra a törökök elől Olténiából menekült katolikus bolgárok. A románok már a 15. században is éltek a Temesközzel határos keleti hegyvidéken, a 18. század folyamán telepítés és önkéntes vándorlás következtében a Bánságban mindenütt falvakat alapítottak.