A '''balusztrád''' (mellvéd) eredetileg könyökmagasságig emelkedő, többnyire áttört kő-, vas- vagy fakorlát, ami a leeséstől óv. Teraszokon[[Terasz]]okon, erkélyeken[[erkély]]eken, lépcsőknél[[lépcső]]knél és a főpárkányok fölött az [[attika]] díszítésére alkalmazzák. Magassága többnyire 85–125 cm.
Az építészetben[[építészet]]ben alkalmazott kő balusztrád három részből áll: a talplemezből, a fedőlemezből és az ezek között álló [[baluszter]]ekből vagy bármily más, rendesen áttört művű ornamentikából. A balusztersort vagy az azt helyettesítő díszítményt bizonyos távonként erősebb kőpillérek ([[posztamens]]ek) szakítják meg. A balusztrádot először a gótika alkalmazta tömegesen díszítő elemnek. Ekkor a posztamensek közötti űrt kis [[arkatúra|arkatúrákkal]] vagy valamely áttört, geometrikus díszítménnyel töltötték ki; az olasz reneszánsz építészetére viszont az apró támaszok, baluszterek és bábokat jellemzőek.
Mivel a kő balusztrád aránytalanul sok helyet foglal el a kevésbé kiugró erkélyekből, a követ igen korán elkezdték eleinte kovácsolt, később öntöttvassal[[öntöttvas]]sal, majd főleg a reneszánszban gazdagon díszített bronzzal[[bronz]]zal helyettesíteni.
Bútorok díszítésére különösen a [[XVI. Lajos-]] korában, és az [[empire stílusbanstílus]]ban használtak balusztrádokat, de csak díszítményül. Ezek a fából, bronzból vagy rézből készített balusztrádok alig pár cm magasak.
