„II. Miklós pápa” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 79.122.11.173 (vita) szerkesztéséről Magic links bot szerkesztésére Címke: Visszaállítás |
kékít, tagol |
||
18. sor:
}}
'''II. Miklós''' ([[Chevron]], [[995]] körül – [[Firenze]], [[1061]]. [[július 27.]]) volt a 155. [[pápa (egyházfő)|pápa]] [[Péter apostol|Szent Péter]] trónján. Annak ellenére, hogy mindössze alig három éven keresztül vezette az egyházat, igen jelentős és hosszú távon is következményekkel járó pontifikátust tulajdonítanak neki. ''Miklós'' uralkodását a kortársak bátornak, merésznek és céltudatosnak nevezték. Ugyanakkor a feljegyzések alapján személyét a mélyen vallásos, megbocsátó, határozott és következetes jelzőkkel látták el.
== Pályájának kezdete ==
Eredeti nevén, '''Gèrard de Bourgogne''' a mai [[Franciaország|francia]] [[Savoie]] területén született, [[Chevron]] várában. Nemes családból származott, aminek megfelelően igen kiváló neveltetésben részesült. Mivel akkoriban egyedül a papok oktatták a nemesi ifjakat, így Gèrardnak sem volt nehéz az egyház bűvkörébe kerülni.
A [[Szeminárium (papnevelő intézet)|szeminárium]] elvégzése után a [[burgundia]]i származású pap [[Liège]]-ben kanonoki rangot kapott, majd [[1046]]-ban [[Firenze]] [[érsek]]i székébe iktatták be. Ebben az időben vált egyre ismertebbé neve a [[róma]]i klérus körében, hiszen Gèrard érsek lelkes támogatója volt a [[VII. Gergely pápa|Hildebrand bíboros]] által megkezdett reformoknak. Több nevezetes zsinattal sikerült megfegyelmeznie a szétszórt firenzei egyházmegyét. Visszaszorította a [[szimónia|szimóniát]] és az [[invesztitúra|invesztitúrát]], valamint támogatta a [[cölibátus|papi nőtlenséget]].
Ezen érdemek vezettek el addig, hogy amikor [[X. István pápa]] meghalt, Hildebrand és az időközben Rómában a [[tusculum]]i [[gróf]]ok által egyházfővé tett [[X. Benedek]] uralmát ellenző papság őt támogassa a pápai trónon.▼
▲Ezen érdemek vezettek el addig, hogy amikor [[IX. (X.) István
== Siena ==
29 ⟶ 31 sor:
Miután a bíboros minden támogatást megszerzett Gèrardnak, [[1058]] [[december]]ében [[Siena]] városában zsinatot hívott össze, amelyen szabályosan pápává választották Gèrardot, aki felvette a ''II. Miklós'' uralkodói nevet.
[[1059]]. [[január 24.|január 24-én]] Rómában a hagyományos ceremónia keretében ''Miklós'' fejére helyezték a [[tiara|tiarát]]. Ugyan sikerült megszerezni a legfőbb hatalmat, és a császár támogatását is, ''Miklós'' gyorsan végére akart járni a Benedek-ügynek. Dél-Itália mindig is kemény diónak bizonyult a császári erők számára is, ezért a szentatya úgy döntött, hogy új szövetségeseket kell keresni. Ezért megbízta Hildebrandot, hogy keresse fel a vidéket jól ismerő, harcos [[normannok]] urait, és próbálja megnyerni őket Benedek ellen.<br />▼
▲[[1059]]. [[január 24.|január 24-én]] Rómában a hagyományos ceremónia keretében ''Miklós'' fejére helyezték a [[tiara|tiarát]]. Ugyan sikerült megszerezni a legfőbb hatalmat, és a császár támogatását is, ''Miklós'' gyorsan végére akart járni a Benedek-ügynek. Dél-Itália mindig is kemény diónak bizonyult a császári erők számára is, ezért a szentatya úgy döntött, hogy új szövetségeseket kell keresni. Ezért megbízta Hildebrandot, hogy keresse fel a vidéket jól ismerő, harcos [[normannok]] urait, és próbálja megnyerni őket Benedek ellen.
A bíboros elismerte ''Aversai Richárd'' [[gróf]]ot [[Capua]] hercegének, amelynek hatására Richárd normann csapatokat adott ''Miklós'' hada mellé. A pápa így indult el a [[campagna]]i csatamezőre, ahol Benedek támogatóinak erős serege várakozott rá. Ugyan sikerült diadalt aratnia ''Miklós''nak, de mégsem sikerült teljesen megsemmisíteni az ellenzéki pártot és Benedeket sem sikerült elfogni. A csata után az egyházfő igyekezett megszilárdítani hatalmát az újonnan szerzett területeken, ezért pásztori útra kelt, és személyesen tárgyalt [[Spoleto]], [[Farfa]] és [[Osimo]] vezetőivel. Ezenkívül kinevezte ''Desiderius''t, a [[Monte Cassino]]i [[kolostor]] [[apát]]ját [[Campania]], [[Benevento]], [[Puglia|Apulia]] és [[Calabria]] [[pápai legátus]]ának és bíboros-presbiteri rangra emelte.
== Milánó ==
''Miklós'' egyik legfontosabb egyházi sikere kötődik az északi városhoz. [[Milánó]] klérusa erős ellenérzéseket táplált a reform-pápák tevékenységéhez, és egyébként sem állt messze tőlük az a törekvés, hogy egyházmegyéjüket kivonják a pápa felügyelete alól. Akkoriban ''Wido'' [[érsek]] állt az egyházmegye élén. De az egyházmegye nem minden tagja értett egyet a főpap véleményével. Volt egy csoport, amely ellenezte Wido hatalmát, és a hildebrandi reformok híveként követelték a milánói egyház megtisztulását. Ezt a csoportot ''Pataria'' néven ismerte a korabeli egyházi krónika.
''Miklós'' [[1059]]-ben túlságosan el volt foglalva a Benedek ellen vezetett csatával, ezért [[Damiani Szent Péter|Damiáni Péter]]t és [[Luccai Anselm]] [[püspök]]öt küldte a [[Lombardia|lombard]] tartományba, hogy támogassák a [[Pataria]] mozgalmat. A két [[európa]]szerte ismert szónok több zsinatot hívott össze az egyházmegyében, és végül sikerült meggyőzni Wido érseket a reformok tiszteletéről. Hatásukra Wido újra elismerte Róma fennhatóságát, és az 1059-es [[lateráni zsinat]]on is részt vett egész egyházmegyéjével együtt.
== Lateráni zsinat ==
A kor egyik legfontosabb egyházi problémájává nőtte ki magát a pápaválasztás megújítása. ''Miklós'' pontifikátusának legfontosabb intézkedése kötődik ehhez a problémához, hiszen hosszú évszázadokon keresztül az ő idejében megállapított választási szabályok alapján kerülhetett új [[pápa (egyházfő)|pápa]] az egyház élére.
''Miklós'' úgy érezte, hogy az ingatag császári hatalom sem képes kielégítően támogatni és óvni a pápaság intézményét. Ezért merész újításával a birodalomtól is igyekezett függetleníteni az egyházfői hatalmat.
Az apropót Benedek ellenpápasága szolgáltatta, aminek fontos következményeként a [[Laterán]] úgy vélte, hogy a pápaválasztás jogából ki kell zárni a [[róma]]i pártokat és minden világi befolyást, ideértve a [[Német-római Birodalom]] császárait is. Ezért hívta össze ''Miklós'' [[1059]] [[húsvét]]ján a Lateránba híres zsinatát, amelynek legfőbb témája a pápaválasztás szabályainak megújítása volt. Olyan nagy jelentősége volt ennek a gyűlésnek, hogy az itt lejegyzett autentikus szöveg értelmezésén még a [[19. század]]ban is heves vita folyt. A lateráni zsinat a következő főbb pontokat határozta meg az egyházfőválasztás szabályairól:
45 ⟶ 53 sor:
*Prioritásként a római egyházmegye egyik tagját kötelesek választani, de ha nem találnak Rómában alkalmas személyt a szent hivatal betöltésére, akkor máshonnan is választhatnak jelöltet.
*A választás helyszíne mindig Róma legyen, kivéve ha a szabad választás akadályokba ütközik.
*Amennyiben háború vagy más körülmények meggátolják az új pápa hivatalos beiktatását a római [[Szent Péter
*A német-római császárok megerősítési jogát ezentúl a Szentszék személyes privilégiumként adományozza a császároknak, amely megilleti [[IV. Henrik német-római császár|IV. Henriket]] és leszármazottait.
52 ⟶ 60 sor:
== Normann szövetség és Galeria ==
''Miklós'' érezte, hogy a gyengülő német-római császári udvarnak a lateráni döntések nem lesznek ínyére, és még hátra volt a [[X. Benedek]] ellen irányuló hadjárat jelentős része. Ezek hatására a pápa úgy döntött, hogy szorosabbra fűzi normann kapcsolatait. [[1059]] [[június]]ának végén Monte Cassinoba utazott, majd [[Melfi]] városába, amely a normannok által birtokolt [[Puglia|Apulia]] fővárosa volt.
Megérkezte után zsinatot hívott össze, amelynek másik főszereplője ''Guiscard Róbert'' herceg volt. ''Miklós'' elismerte a herceg uralmát Apulia, [[Calabria]] és [[Szicília]] felett, amennyiben az utóbbit felszabadítja az [[iszlám]] hitű [[szaracénok]] fennhatósága alól. A területi felajánlásokért cserébe a herceg hűbéresküt tett a pápának, és éves adó fizetésére kötelezte magát. Ezen felül a normann uralkodók feladatának vette a [[Vatikán|Pápai Állam]], annak minden birtoka és a pápaválasztás szabadsága feletti őrködést. Hasonló szövetséget kötött ''Miklós'' Richárd, [[capua]]i herceggel is, és a beneventoi zsinat után az elégedett egyházfő hatalmas normann sereggel az oldalán tért vissza Rómába. Ezzel a pápai hatalom kissé elfordult a német-római császároktól, és új világi szövetségesre bukkant.
| |||