„Fulkó jeruzsálemi király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kieg |
a elütés |
||
48. sor:
IV. Fulkó gróf [[1109]]. [[április 14.|április 14]]-én hunyt el; örökébe egyetlen életben maradt fia lépett V. Fulkó néven. Az utódláshoz a francia király is beleegyezését adta: még IV. Fulkó halála előtt elismerte mostohafiát Anjou leendő grófjának, ugyanekkor pedig a grófi örökös is elismerte, hogy uradalmát a királytól kapja.{{azonos|Bradbury119}}
V. Fulkó gróf külpolitikáját eleinte anyai nagybátyja, [[III. Amaury de Montfort]] befolyása határozta meg. Az [[1108]]-ban trónra lépő [[VI. Lajos francia király]] célja a királyi hatalom megerősítése volt a hűbérurak rovására, ezenközben azonban óhatatlanul szembekerült a [[Normandia|normandiai]] birtokokkal rendelkező [[I. Henrik angol király|I. Henrik angol királlyal]]. VI. Lajos király tanácsadójaként III. Amaury de Montfort úgy kísérelte meg a francia koronához kötni Anjou grófságát, hogy az angol uralkodó ellen fordította unokaöccsét.{{azonos|Norgate232}}{{azonos|Hollister226}} Édesanyja tanácsára V. Fulkó [[1110]]-ben összeházasodott elhunyt bátyja jegyesével, Ermengarde du Maine-nel, [[I. Éliás, Maine grófja|I. Éliás maine-i gróf]] leányával és a grófság örökösnőjével. Maine grófja az angol király hűbérese volt, de amikor [[1110]]. [[július 10.|július 10]]-én I. Éliás meghalt, a grófi címet a felesége révén megszerző V. Fulkó megtagadta az angol uralkodó előtti hódolást, és helyette a francia udvarral lépett szövetségre.{{refhely| Norgate 1887 | 233. oldal |azonos=Norgate233 }} Az Anjou és a francia udvar pártfogását élvező normann nagyurak és az angol király közötti háború [[1111]]-ben tört ki: V. Fulkó vezető szerepet vállalt a viszályban; angol részről pedig személyesen a király érkezett a kontinensre, hogy helyreállítsa a rendet.{{azonos|Norgate233}} I. Henrik sikeresen maga mellé állította a legnagyobb maine-i bárókat,{{refhely| Hollister 2008 | 228. oldal }} valamint elfogatta árulónak megbélyegzett hűbéresét, az ellene szervezkedő [[II. Robert de Bellême]]-et.{{azonos|Norgate233}} Anjou grófjának helyzetét nehezítette, hogy [[1112]]-ben felkelés robbant ki országában: ennek jellegéről – hűbéres bárók lázongása avagy a várospolgárok engedetlensége – keveset tudni;{{refhely||
[[1117]]-ben újabb szövetség formálódott az angol király ellenében: VI. Lajos francia király, V. Fulkó gróf és [[VII. Balduin flamand gróf]] ezúttal [[I. Vilmos flamand gróf|Clito Vilmos normandiai örökös]] ügyét karolták fel, akit szerintük nagybátyja, I. Henrik jogtalanul semmizett ki atyai jussából. A háború a következő év nyarán tört ki, s Anjou grófjának hozott sikereket: megostromolta La Motte-Gautier-de-Clinchamp várát, melynek védői megadták magukat a grófnak.{{jegyzet | {{CitLib|szerző= Morillo, Stephen |cím= Warfare Under the Anglo-Norman Kings, 1066–1135 |kiadás= illusztrált, újranyomott, átdolgozott kiadás |hely= Bury St Edmunds, Suffolk |kiadó= The Boydell Press |év= 1997 |isbn= 0 85115 555 3 |oldal= 139 }} }} Decemberben a városlakók támogatását maga mögött tudva legyőzte az angol királyt az Alençonért folyó ütközetben, és megvívta a várost.{{refhely | Norgate 1887 | 236. oldal }} I. Henrik körülbelül egy évvel később kötött békét a gróffal: egyezményüket [[1119]] júniusában gyermekeik házassága szentesítette. V. Fulkó lemondott az alençoni birtokokról azzal a feltétellel, hogy az angol uralkodó átengedi azokat a jogos örökösnek, [[I. Vilmos, Ponthieu grófja|Talvas Vilmosnak, Ponthieu grófjának]].
| |||