„India képzőművészete és építészete” változatai közötti eltérés

A szent szövegek illusztrációit már az igen korai időktől nagy becsben tartották. A buddhista kéziratokat [[Nyugat-Bengál|Bengál]]ban már a 10. században miniatúrákkal díszítették (''keleti iskola''), a [[gudzsarát]]i (nyugati iskola) a dzsainista kéziratokat látta el fetett képekkel. A pálmalevél alapanyagokat a 14. században váltotta fel a papír. A keleti és nyugati iskola eltérő témaválasztással és stílussal rendelkezett. Míg a buddhista kézirat-illusztráció Buddhát, vagy egy bódhiszattvát ábrázol, a dzsain képek adott történetet, szituációt mutatnak be a számos dzsaina vallási legendából. Közép-Indiában, a [[Dekkán-fennsík|Dekkán]] vidékén csak a 16. században jelennek meg a miniatúrák. [[Humájun mogul sah|Humájun]] császár perzsa miniatúrafestőket hozatott az országba, akik Akbar alatt is az udvar szolgálatában maradtak. Vezető alakjai ''Mir Szajjid Ali'' és ''Abdasz Szamad'' voltak, később a mogul császári festőiskola az ő irányításuk alatt fejlődött ki. Mellettük India számos tartományából származtak hindu művészek is, például ''Dászávant'', ''Bászávant'' és ''Lál'' <ref>{{opcit|n=Horváth Vera |c=Az indiai művészet évezredei |k= |f= |o=51}}</ref>

A Szvadesi különösen erőteljesen jelentkezett India keleti tartományaiban, [[Nyugat-Bengál|Bengálban]], [[Kalkutta|Kalkuttában]]. A Bengáli Művészeti Iskola követői, akik az indiai nacionalizmus talaján [[Abanindranáth Tagore]] (1871-1951) vezetésével a modern indiai művészet megalapozói voltak. A Tagore család több tagja is ([[Rabindranáth Tagore]] (1861-1941) és [[Gaganendranáth Tagore]] (1867-1938)) sokat tett azért, hogy a 20. századi [[avantgard]] mozgalmak az indiai művészetben is teret nyerjenek, de új mozgalmak is megjelentek a század első felében ([[Amrita Sérgil]] (1913-1941)) akik vagy a népi hagyományokból vettek ihletet ([[Dzsamini Roj]] (1887-1972), vagy [[S.H. Raza]]. Az 1930-as és a 40-es években több kommunista csoportosulás jött létre, akik szinte az összes kulturális színtéren aktívak voltak Indiában. Színházi szakemberek és írók, képzőművészek a progresszívitás zászlaja alatt hoztak létre művészeti köröket, magukat marxista ideológiák mentén meghatározva. Bombayben 1947-ben [[Francis Newton Souza]] (1924–2002), [[Maqbúl Fida Huszajn]] (született 1915), és [[K.C.S. Paniker]] közreműködésével megalakult a ''Progressive Painters' Association'' (PPA, Progresszív Festők Társasága). A PPA elutasította a nacionalista művészetet képviselő a Bengáli iskolát, és megpróbálta integrálni a nemzetközi modern művészeti eredményeket. Az évek során Souza nemzetközi ismertséget szerzett erotikus és vallási festményeivel, ezekben egyesítette a különböző festészeti stílusokat, beleértve az [[expresszionizmus]]t, a [[szürrealizmus]]t, [[kubizmus]]t, és a [[naiv festészet]]et. Huszajn is számos nemzetközi festészeti stílusban alkotott; követte [[Emil Nolde]] és [[Oskar Kokoschka]] műveit, életműve azonban megtartja az ősi hagyományok egyes elemeit is <ref name="India2013">{{cite book|author=Hachette India|title=Indiapedia: The All-India Factfinder|url=https://books.google.com/books?id=TCEYAwAAQBAJ&pg=PT130|date=25 October 2013|publisher=Hachette India|isbn=978-93-5009-766-3|pages=130–}}</ref><ref>{{cite web |title=For art’s sake |url=http://www.hindu.com/mp/2009/02/12/stories/2009021251330400.htm |date= Feb 12, 2009|publisher= The Hindu|page=|accessdate=Nov 23, 2014}}</ref><ref>{{Cite web|author=Atteqa Ali|title = Modern Art in India| Thematic Essay | Heilbrunn Timeline of Art History | The Metropolitan Museum of Art|url = http://www.metmuseum.org/toah/hd/mind/hd_mind.htm|work = www.metmuseum.org|accessdate = 2015-12-01}}</ref>

Bár a legtöbb alkotó az indiai szubkontinensen ekkor még keverte a hagyományokat a nyugati stílusirányzatokkal, néhányan tudatosan szakítottak az ősi témaválasztással vagy festésmóddal. Az egyik ilyen művész Amrita Sérgil, aki egyesítette a posztimpresszionista festészeti stílust, amit a művészeti akadémián tanult Franciaországban, az indiai miniatúráknál használt módszerekkel. Szokásos témái az indiai falvak hétköznapi élete. Kalkuttában Dzsamini Roj újjáélesztette a templomi bazárok hagyományos kereskedelmi, kézműves termékeinek képi világát (''Kálíghát Pat'')<ref>A ''Kálíghát festmény'' vagy ''Kálíghát Pat'' eredetileg a 19. századi bengáli körzetben fekvő Kálíghát [[Káli]]-templomai mellett lévő bazárok kereskedelmi célú szuvenírjei, A hindu istenek, istennők és más mitológiai karakterek ábrázolása ezeken a képeken erősen sematikus, színes, egyszerűségre törekvő.</ref> anélkül, hogy giccses, sematikus alkotásokat hozott volna létre. Roj úttörő volt ennek a stílusnak a felhasználásával és hosszú időre iskolát jelentett a 20. század modern irányzatai felé.<ref>{{CitWeb |url=http://www.metmuseum.org/toah/hd/emit/hd_emit.htm |tit=Early Modernists and Indian Traditions |aut=Atteqa Ali |aut2= |ann=2004 |accd=2015-10-30 |red= Heilbrunn Timeline of Art History |loc=}}</ref>