Wikipédia

„Fulkó jeruzsálemi király” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
kieg
kieg
50. sor:
V. Fulkó gróf külpolitikáját eleinte anyai nagybátyja, [[III. Amaury de Montfort]] befolyása határozta meg. Az [[1108]]-ban trónra lépő [[VI. Lajos francia király]] célja a királyi hatalom megerősítése volt a hűbérurak rovására, ezenközben azonban óhatatlanul szembekerült a [[Normandia|normandiai]] birtokokkal rendelkező [[I. Henrik angol király|I. Henrik angol királlyal]]. VI. Lajos király tanácsadójaként III. Amaury de Montfort úgy kísérelte meg a francia koronához kötni Anjou grófságát, hogy az angol uralkodó ellen fordította unokaöccsét.{{azonos|Norgate232}}{{azonos|Hollister226}} Édesanyja tanácsára V. Fulkó [[1110]]-ben{{jegyzet* |Josèphe Chartrou-Charbonnel francia történész szerint az esküvőre még IV. Fulkó anjoui gróf életében, azaz [[1109]]. [[április 14.]] előtt került sor. Ld. bővebben {{CitLib|szerző= Chartrou-Charbonnel, Josèphe |cím= L'Anjou de 1109 à 1151: Foulque de Jérusalem et Geoffroi Plantegenêt |hely= Párizs |kiadó= Les Presses universitaires de France |év= 1928 |oldal= 4 }} Idézi: {{CitLib|szerző= Burkholder, Peter Joseph |cím= The Birth and Growth of an Angevin Castellany: Durtal in the Eleventh and Twelfth Centuries, 2. kötet |hely= |kiadó= University of Minnesota |év= 2000 |isbn= |oldal= 385 }} }} összeházasodott elhunyt bátyja jegyesével, Ermengarde du Maine-nel, [[I. Éliás, Maine grófja|I. Éliás maine-i gróf]] leányával és a grófság örökösnőjével. Maine grófja az angol király hűbérese volt, de amikor [[1110]]. [[július 10.|július 10]]-én I. Éliás meghalt, a grófi címet a felesége révén megszerző V. Fulkó megtagadta az angol uralkodó előtti hódolást, és helyette a francia udvarral lépett szövetségre.{{refhely| Norgate 1887 | 233. oldal |azonos=Norgate233 }} Az Anjou, valamint a francia udvar pártfogását élvező normann nagyurak [[1111]]-ben nyílt háborúba kezdtek az angol királlyal: V. Fulkó vezető szerepet vállalt a viszályban; angol részről pedig személyesen a király érkezett a kontinensre, hogy helyreállítsa a rendet.{{azonos|Norgate233}} I. Henrik sikeresen maga mellé állította a legnagyobb maine-i bárókat,{{refhely| Hollister 2008 | 228. oldal }} valamint elfogatta árulónak megbélyegzett hűbéresét, az ellene szervezkedő [[II. Robert de Bellême]]-et.{{azonos|Norgate233}} Anjou grófjának helyzetét nehezítette, hogy [[1112]]-ben felkelés robbant ki országában: ennek jellegéről – hűbéres bárók lázongása avagy a várospolgárok engedetlensége – keveset tudni;{{refhely|| Ezzel kapcsolatban lásd bővebben | Norgate 1887 | 234–235. oldal }} arra mindenesetre nincsen egyértelmű bizonyíték, hogy ellensége szerepet játszott volna benne.{{refhely| Hollister 2008 | 229. oldal }} V. Fulkó gróf és VI. Lajos király béketárgyalásokat kezdeményeztek az angolokkal. V. Fulkó és I. Henrik [[1113]] elején találkoztak [[Alençon]] közelében, megállapodásuk eredményeként V. Fulkó Maine grófjaként meghódolt az angol uralkodó előtt, és segédkezett a továbbra is ellenálló Bellême várának legyőzésében.{{refhely| Norgate 1887 | 234. oldal }} A békét családi kötelékkel erősítették meg: V. Fulkó újszülött leányát eljegyezték az angol király fiával, [[III. Vilmos normandiai herceg|Vilmos Adelin]] herceggel.
 
[[1117]]-ben újabb szövetség formálódott az angol király ellenében: VI. Lajos francia király, V. Fulkó gróf és [[VII. Balduin flamand gróf]] ezúttal [[I. Vilmos flamand gróf|Clito Vilmos normandiai örökös]] ügyét karolták fel, akit szerintük nagybátyja, I. Henrik jogtalanul semmizett ki atyai jussából. A háború a következő év nyarán tört ki, s Anjou grófjának hozott sikereket: júliusban megostromolta La Motte Gautier-de-Clinchamp várát, melynek védői nyolcnapinyolc nap után megadták magukat a grófnak.{{jegyzet | {{CitLib|szerző= Morillo, Stephen |cím= Warfare Under the Anglo-Norman Kings, 1066–1135 |kiadás= illusztrált, újranyomott, átdolgozott kiadás |hely= Bury St Edmunds, Suffolk |kiadó= The Boydell Press |év= 1997 |isbn= 0 85115 555 3 |oldal= 139 }} }}{{refhely| Hollister 2008 | 258. oldal }} Decemberben [[Alençon]] polgárai fellázadtak a várost az angol király megbízásából kormányzó [[István angol király|Blois-i István]] ellen: hívásukra V. Fulkó gróf az éjszaka leple alatt bevonult a városba és elfoglalta azt, majd ostrom alá vette a várat.{{refhely| Hollister 2008 | 252. oldal }} Az angol uralkodó felmentősereget vezetett a város megmentésére, csapatait azonban V. Fulkó gróf legyőzte, ezután pedig a várvédők is megadták magukat. Alençon ilyenképp az anjoui gróf kezébe került.{{refhely | Norgate 1887 | 236. oldal }} Miután több normandiai nagyúr is elpártolt tőle, I. Henrik békekötést kezdeményezett az anjoui gróffal az ellenséges szövetség megbontására: az angol udvar jelentős összeget fizetett a grófnak.{{refhely| Hollister 2008 | 261. oldal }} Az egyezményt [[1119]] júniusában Vilmos Adelin herceg és Aliz Matilda grófkisasszony házasságkötése szentesítette. V. Fulkó lemondott az alençoni birtokokról azzal a feltétellel, hogy az angol uralkodó átengedi azokat a jogos örökösnek, [[I. Vilmos, Ponthieu grófja|Talvas Vilmosnak, Ponthieu grófjának]].
 
==== A szentföldi zarándoklat és a normandiai trónviszály ====
72. sor:
II. Balduin jeruzsálemi király [[1131]]. [[augusztus 21.|augusztus 21]]-én hunyt el. Halála előtt a színe elé rendelte vejét, lányát és kettejük gyermekét, az ekkor egyesztendős [[III. Balduin jeruzsálemi király|Balduin herceget]]. A jeruzsálemi pátriárka és egyéb főpapok, illetve a királyság nemeseinek jelenlétében a király rájuk bízta országát.{{refhely | Türoszi 2014 | XIII., XXVIII. }} A jeruzsálemi bárók „gondolkodás nélkül” elfogadták az anjoui grófot uralkodójuknak.{{refhely| Runciman 1999 | 415. oldal }} Fulkót és Melisendát [[szeptember 14.|szeptember 14]]-én szentelte fel és koronázta meg a jeruzsálemi [[Szent Sír-templom]]ban a [[Messines-i Vilmos jeruzsálemi pátriárka|jeruzsálemi pátriárka]].{{azonos|TürosziXIV.II}}
 
Az uralkodóváltás lehetőséget teremtett a régóta önállóságra törekvő északi keresztes frank fejedelmeknek, hogy fellépjenek a jeruzsálemi király hűbérúri mivolta és fennhatósága ellen. A zendülőket II. Balduin király második leánya, az özvegy [[Aliz antiókhiai fejedelemné|Aliz antiochiai fejedelemasszony]] vezette, aki kiskorú gyermekét félreállítva magának akarta megszerezni az Antiochia feletti uralmat.{{refhely| Runciman 1999 | 415–416. oldal }} Maga mögött tudta a [[Pons tripoliszi gróf|tripoliszi]] és az [[II. Joscelin edesszai gróf|edesszai grófot]], valamint a fejedelemség déli vidékén élő legnagyobb bárókat; a fejedelemasszony ellenzői azonban értesítették a tervről Fulkó királyt. A király elindult seregével Antiochiába; minthogy a tripoliszi gróf nem engedélyezte a hadsereg áthaladását birtokain, az utat tengeren kellett megtenni.{{refhely| Runciman 1999 | 416. oldal |azonos=Runciman416 }} [[Chastel Rouge]] mellett a jeruzsálemi király legyőzte a tripoliszi gróf vezette lázadókat. Ellenfeleit nem büntette meg: az ütközetben elfogott katonákat szabadon engedte,{{refhely| Türoszi 2014 | XIV., V. }} sógornéjátsógornője meghagyta[[latakia]]i özvegyi birtokábanbirtokán maradhatott, az antiochiai báróknak és a két keresztes fejedelemnek – akik közül az edesszai gróf nem harcolt a csatában – megbocsátott. Nem bizonyos, hogy a két gróf letette-e a hűségesküt a királynak.{{azonos|Runciman416}} A béke megszilárdításának érdekében a király hosszasan időzött a városban, továbbá magára vállalta Antiochia régensségét, noha a közvetlen irányításért Mazoir Rajnald antiochiai fővezér felelt.{{azonos|Runciman416}}
 
Körülbelül az antiochiai lázadással egy időben a jeruzsálemi udvart belviszály osztotta meg: az egyik oldalon a király, a másikon [[I. Hugó jaffai gróf]] állt.{{refhely| Runciman 1999 | 418. oldal |azonos=Runciman418 }} A jaffai gróf a néhai II. Balduin király unokaöccse volt, és szoros kapcsolat fűzte őt Melisenda királynőhöz. Az udvar a szájára vette a királynőt és a grófot, s utóbbi ellenfelei – kiváltképp a gróf mostohafiai, Eustache és Gautier Granier – tudatosan táplálták a király gyanakvását.{{refhely| Pörtner 1985 | 390. oldal }} [[1132]] nyarának végére a helyzet odáig fajult, hogy Gautier Granier egy, a király ellen forralt összeesküvéssel vádolta meg a jaffai grófot, és kihívta őt párbajra. I. Hugó nem jelent meg a kitűzött napon, ezért távollétében a királyi tanács bűnösnek nyilvánította. Az ítélet elől I. Hugó [[Askelón|Aszkalonba]] menekült az egyiptomiakhoz, akik sereget adtak neki.{{refhely | Maalouf 2002 | 202. oldal }} [[Fátimidák|Fátimida]] csapata élén I. Hugó gróf a [[Jaffa]] környéki síkság pusztításába fogott. Árulása láttán legfőbb alattvalója, [[I. Ibelini Balián|Balián jaffai főparancsnok]] minden ellenállás nélkül átadta Jaffát a királyi sereggel odasiető jeruzsálemi uralkodónak. A keresztes fősereg távollétét kihasználva a [[damaszkusz]]i atabég [[december 11.|december 11]]-én egy meglepetésszerű támadás eredményeként elfoglalta a [[Caesarea Philippi|bánjászi]] erődöt.{{azonos|Runciman418}}
=== Családi válságok ===
 
I. Hugót elhagyták egyiptomi szövetségesei, így kénytelen volt megadni magát a királynak. A polgárháborútól tartó Fulkó király nem rótt ki szigorú büntetést: a grófot három év száműzetésre ítélte azzal, hogy a megszabott idő leteltével visszakaphatja birtokait. Elutazása előtt azonban egy breton lovag megkéselte a jaffai grófot. A királyra terelődött a gyanú, hogy ő bérelte fel a lovagot riválisa megölésére; Fulkó király azonban „gyorsan és megfontoltan cselekedett:”{{refhely | Runciman 1999 | 419. oldal }} bíróság elé állíttatta a breton lovagot, ahol halálra ítélték. A lovag a bíróság előtt, majd a nyilvános kivégzésen megismételt vallomásával tisztázta a királyt a jaffai gróf elleni merénylet vádja alól.{{refhely| Pörtner 1985 | 391. oldal }} Fulkó király és Melisenda királynő az esetet követően kibékültek egymással.{{jegyzet | {{CitLib|szerző= Edbury, Peter W. |szerző2= Rowe, John Gordon |cím= William of Tyre: Historian of the Latin East |kiadás= illusztrált, újranyomás, átdolgozott kiadás |hely= Cambridge |kiadó= Cambridge University Press |év= 1991 |sorozat= Cambridge Studies in Medieval Life and Thought: Fourth Series |sorozatszám= 8. kötet |isbn= 0 521 26766 8 |oldal= 81–82. oldal }} |azonos=Edbury }}
Fulkó és Melisenda viszonya a kezdetekben zökkenőmentesen alakult; Melisenda beletörődött abba, hogy férje irányítja az országot. A házaspár viszonya [[1134]] körül romlott meg, amikor Melisenda túl bensőséges kapcsolatba került unokatestvérével, [[II. Hugó jaffai gróf|Hugues de Puiset]]-vel, [[Jaffai és aszkaloni grófság|Jaffa grófjával]]. Hugues, vagy II. Hugó gyermekként Balduin király udvarában nevelkedett, és körülbelül annyi idős volt, mint Melisenda. A gróf népszerű ember volt, főleg azok körében, akik nem tekintették Fulkót a királyuknak. Bár Hugó házasember volt, Melisenda és Hugó valószínűleg viszonyt folytattak. Fulkó, aki rajongott Melisendáért, féltékeny lett, és el akarta távolítani a grófot.<br />
A királyi udvar két pártra oszlott: voltak, akik Melisendát és Hugót pártolták, mivel szerintük Hugónak joga volt a jeruzsálemi trónra II. Balduin unokaöccseként; míg mások azon a véleményen voltak, hogy Hugó felségárulást követett el.
 
Hugót végül árulás vádjával – állítólag Fulkó életére tört – bíróság elé állították, azonban a gróf nem jelent meg a tárgyaláson. Bűnösnek nyilvánították, ám Melisenda és a pátriárka közbenjárására Fulkó, aki igyekezett a felesége kedvében járni, hároméves száműzetésre módosította az ítéletet.<br />
Ám közvetlenül Hugó indulása előtt a grófot egy orvtámadás során leszúrták. A merénylet hátterében sokan Fulkót sejtették, ám a támadó, akit végtagjainak levágásával büntettek, tisztázta a királyt. Hugó gróf pedig belehalt a sebesülésébe.
 
A gyilkosság következményeként a Melisenda pártján álló nemesek és lovagok felszólaltak a király ellen, aki egyre nagyobb hatalmat biztosított feleségének, mígnem végül csaknem a királynő kezében volt az ország teljes irányítása. Ő adott nemesi kiváltságokat és ő vezette a királyi udvart.<br />
A házaspár viszonya ekkoriban meglehetősen feszült volt, és csak második fiuk, [[I. Amalrik jeruzsálemi király|Amalrik]] születése tudta őket kibékíteni.
 
=== Antiochia ===
118 ⟶ 111 sor:
* {{hely | Hollister 2008 }} {{CitLib|szerző= Hollister, C. Warren |cím= Henry I |közreműködők= Szerk. Amanda Clark Frost |kiadás= illusztrált kiadás |hely= Totton, Hampshire |kiadó= Yale University Press |év= 2008 |sorozat= The English Monarchs Series |isbn= 978-0-300-08858-8 }}
* {{hely | Howarth 1986 }} {{CitLib|szerző= Howarth, Stephen |cím= A templomosok titka |közreműködők= ford. Pálvölgyi Endre |hely= |kiadó= Kossuth Könyvkiadó |év= 1986 |isbn= 963-09-2872-8 }}
* {{hely | Maalouf 2002 }} {{CitLib|szerző= Maalouf, Amin |cím= A keresztes háborúk arab szemmel |közreműködők= Ford. V. Tóth László |hely= Budapest |kiadó= Európa Könyvkiadó |év= 2002 |isbn= 963 07 7140 3 }}
* {{hely | Mayer 1985 }} {{CitPer|szerző= Mayer, Hans Eberhard |cím= The Succession to Baldwin II of Jerusalem: English Impact on the East |periodika= Dumbarton Oaks Papers |év= 1985 |évfolyam= |szám= 39 |oldal= 139–147 }}
* {{hely | Norgate 1887 }} {{CitLib|szerző= Norgate, Kate |cím= England under the Angevin Kings. Vol. I. |hely= London |kiadó= Macmillan and Co. |év= 1887 |isbn= |url= https://archive.org/details/englandunderange01norguoft }}
* {{hely | Pörtner 1985 }} {{CitLib|szerző= Pörtner, Rudolf |cím= A Szent Sír hadművelet. A keresztes hadjáratok a legendákban és a valóságban (1095–1187) |közreműködők= ford. Mészáros Klára |hely= Budapest |kiadó= Európa Könyvkiadó |év= 1985 }}
* {{hely | Runciman 1999 }} {{CitLib|szerző= Runciman, Steven |cím= A keresztes hadjáratok története |közreműködők= szerk. [[Veszprémy László]], ford. Bánki Vera és Nagy Mónika Zsuzsanna |hely= Budapest |kiadó= Osiris Kiadó |év= 1999 |isbn= 963-379-448-X }}
* {{hely | Türoszi 2014 }} {{CitLib|szerző= [[Türoszi Vilmos]] |cím= A History of Deeds Done Beyond the Sea |kiadó= Lulu Press, Inc |év= 2014 |isbn= 9781312626362 }}
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Fulkó_jeruzsálemi_király”