„Fasori evangélikus templom” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszaállítottam a lap korábbi változatát: 81.183.157.27 (vita) szerkesztéséről BinBot szerkesztésére
18. sor:
 
== Leírása ==
A templom [[Neogótika|neogótikus stílus]]ú, kéthajós épület. Tornya a főhajó mellett áll, 55 méter magas, és három [[harang]] található benne, melyek közül a legnagyobb 710 kilogrammos, a középső 270, a legkisebb 150 kilogramm [[tömeg|súlyú]]. A nagyharang [[1999]]-ben készült a [[második világháború]]ba elvitt 550 kilogrammos nagyharang helyett. Kapuja fölött [[Róth Miksa]] mozaikja látható: „[[Jézus|Krisztus]] és a gyermekek”, valamint a szintén általa alkotott öt méter átmérőjű rózsaablak.
 
A két hajót monumentális oszlop választja el, a falakat növényi motívumokkal mintázott pillérek és vékony oszlopok díszítik. Az oltárképet [[Benczúr Gyula (festőművész)|Benczúr Gyula]] festette [[1913]]-ban, témája: „A napkeleti bölcsek hódolása a kisded Jézus előtt”. Az oltár mögött három táblából álló, 21 négyzetméteres festett üvegablak Krisztust és a négy [[evangélisták|evangélistát]] ábrázolja. A kétmanuálos [[orgona (hangszer)|orgonát]] a [[pécs]]i [[Angster orgona- és harmóniumgyár|Angster cég]] készítette [[1906]]-ban, [[1989]]-ben 21 regiszteresre bővítették.