|
== Története ==
A borókabogyó gyógyhatása az ókor óta ismert; [[Galénosz]] a 2. században gyógyszerek hozzávalójaként említi. A gin elődei a 11-12. században megjelent [[aqua vitae|gyógyszerészeti alkoholok]] közül kerültek ki. Borókás párlatot először 1266-ban említ [[Cantimpréi Tamás]], ''Liber de natura rerum'' című művében.
A borókabogyó gyógyhatása már az ókor óta ismert. A [[11. század]]ban a szerzetesek a rossz minőségű párlatok ízét borókabogyóval fedték el. A [[pestis|bubópestis]] idején ezt az italt – eredménytelenül – használták gyógyszerként. Ahogy a lepárlás módszerei a középkor végén fejlődni kezdtek, a borókát illata, íze és gyógyhatása miatt alkalmazták. {{forr|Sokak számára nem ismeretes, hogy a gin tengerészek fő szeszes itala volt amit később az 1500-as évek után a rum kissé háttérbe szorított.}}
Az italszakmában gyakran egy 17. századi holland orvost, [[Franciscus Sylvius]]t nevezik a [[jenever]] feltalálójának, a valóságban azonban az ''aqua juniperi'' első ismert holland nyelvű receptje az 1552-ben kiadott ''Constelyc Distilleerboec''-ben jelent meg, és e könyv mindenféle betegségek ellen ajánlotta.<ref>{{cite book|title=The Drunken Botanist|author=Amy Stewart|publisher=Algonquin Books of Chapel Hill|year=2013|url=https://books.google.hu/books?id=SKDzb3BKEWEC&printsec=frontcover&hl=hu#v=onepage&q&f=false|language=angol|pages=169}}</ref><ref>{{cite book|author=R. J. Forbes|title=Short History of the Art of Distillation|publisher=White Mule Press|year=2009|origyear=Reprint kiadás, eredetije: E. J. Brill, Leiden, 1948.|url=https://books.google.hu/books?id=XeqWOkKYn28C&printsec=frontcover#v=onepage&q&f=false|language=angol|pages=160}}</ref> A boróka erős, száraz íze azonban kiváló megoldást nyújtott a korabeli gabonapárlatok rendkívül rossz ízére is, így a jenever (a szintén népszerű [[likőr]]ök mellett) lehetővé tette, hogy a 17. századi holland kikötővárosok szeszfőzői piacképes szeszt állítsanak elő az nagy mennyiségben rendelkezésre álló gabonából.
A [[Hollandia|holland]] orvost, [[Franciscus Sylvius]]t tekintik a gin (pontosabban közvetlen elődje, a [[jenever]]) feltalálójának.<ref>{{cite web|url=http://www.bluecoatgin.com/history_orgins.html|title=Origins of Gin|accessdate=2009-04-05|publisher=Bluecoat American Dry Gin}}</ref><ref>{{cite web|url=http://www.tasteoftx.com/spirits/gin.html|title=Gin|accessdate=2009-04-05|publisher=tasteoftx.com}}</ref> A [[17. század]] közepére sok apró, holland szeszfőzde párolta újra a malátapárlatokat vagy a malátacefrét borókabogyóval, [[ánizs|ánizzsal]], [[fűszerkömény|fűszerköménnyel]], [[koriander]]rel és egyéb fűszerekkel,<ref>R.J. Forbes; "A Short History of the Art of Distillation from the Beginnings up to the Death of Cellier Blumenthal; Brill Academic Publishers, 1997.";</ref> melyeket aztán gyógyszertárakban árusítottak vesebántalmak, derékzsába, gyomorpanaszok, epekő és [[köszvény]] ellen.
A gin EurópábanAngliában való elterjedése elsősorban a Hollandiában harcoló angol katonáknak köszönhető.<ref>[[Wayne Cutrtis]]: ''[https://theamericanscholar.org/rum-and-coca-cola/# Rum and Coca-Cola (The murky derivations of a sweet drink and a sassy World War II song)]''. The American Scholar,. 2006. Link beill.: 2018-04-07.</ref> Az angolok a [[németalföldi szabadságharc]]ban találkoztak az itallal, tőlük ered a „holland bátorság” kifejezés is, mely az ittas ember bátorságára utal. [[III. Vilmos angol király|III. Vilmos]] idején vált igazán népszerűvé Angliában, ugyanis Hollandia nagy részén is ő uralkodott.<ref name="nb">{{cite book|last=Brownlee|first=Nick|title=This is alcohol|publisher=Sanctuary Publishing|year=2002|pages=84–93|chapter=3 - History|isbn=1-86074-422-2}}</ref> A durva, rossz minőségű párlatok voltak a legelterjedtebbek, melyeket boróka helyett sokszor a mérgező [[terpentin]]nel ízesítettek.
[[Kép:William Hogarth - Gin Lane.jpg|bélyegkép|250px|William Hogarth: ''Gin-köz'']]
|
