„Michael Faraday” változatai közötti eltérés

a
a (A Francia Természettudományi Akadémia tagjai kategória hozzáadva (a HotCattel))
1845-ben Faraday észrevette, hogy kölcsönhatás van a fény és a mágneses tér között. Ezzel felfedezte a ma [[Faraday-effektus]] (Faraday-rotáció) néven ismert jelenséget és a [[diamágnesesség]]et, ezzel hozzájárult az [[elektromágneses sugárzás]] elméletének kifejlesztéséhez.
 
Rájött, hogy polarizált fénynél a polarizáció síkja mágneses mezővel körben elfordítható. Eszerint a lineárisan polarizált fény [[polarizáció]]s síkja elfordul, ha olyan mágneses téren vezetjük át, aminek a térerőssége párhuzamos a fény haladásával. A jegyzeteiben a következő szerepel, „Végül sikerült megvilágítanom a mágneses ívet vagy az erővonalat, és magnetizálnom a fénysugarat”. Ez azt mutatja meg, hogy a mágneses erő és a fény kapcsolatban állnak egymással.<ref>{{Cite web| title = Pieter Zeeman, Nobel Lecture | url = http://nobelprize.org/nobel_prizes/physics/laureates/1902/zeeman-lecture.html | accessdate =29 May 2008}}</ref>
 
A statikus elektromosságban folytatott munkája során Faraday szemléltette, hogy az elektromos töltések csak az elektromosan töltött vezető külső felületén vannak jelen, és a külső töltés semmilyen hatással sincs a vezető belsejére. Ez azért van, mert az azonos töltések taszítják egymást. Ezt a védekező effektust [[Faraday-kalitka]] néven ismerik.