„Skagerraki csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Bevezető visszaállítása |
a link |
||
514. sor:
A német flotta 1916 októberében a [[Dogger-pad]] irányába tett előretörésére a britek már nem is reagáltak. Emögött a nagy hadihajók elvesztéséből adódó presztízsveszteségtől való félelem is állt. Egy-egy ilyen hadihajó költségei megegyeztek egy egész gyaloghadosztályéval és a háború előtti propaganda hatására ezek a hajók jelképezték az állam hatalmát mindkét nemzet szemében. A britek passzivitásának is köszönhetően 1917 februárjától a németek a korlátlan tengeralattjáró-háborútól remélték a döntést kicsikarni a tengeren zajló háborúban és március után már nem is terveztek komolyabb akciókat a ''Hochseeflotte'' bevetésével az év során az Északi-tengeren.
A háború utolsó évében, 1918 áprilisában a ''Hochseeflotte'' végrehajtott egy előretörést egészen a [[Bergen]]-[[Shetland-szigetek]] vonal magasságáig. Az év októberében a [[La Manche]] irányába tervezett előretöréssel kívánták a briteket döntő csatára kényszeríteni, de erre a hírre zendülés tört ki a matrózok között és matróztanácsokat alakítottak. Mindmáig vitatott, hogy a német admiralitás valós stratégiai célok elérését tartotta-e itt szem előtt, avagy csak nem kívánta dicstelenül, harc nélkül feladni a küzdelmet. Ami biztos, az az, hogy a matrózok vonakodtak az értelmetlennek vélt parancsokat teljesíteni. Ez a [[kieli matrózlázadás|kieli matrózfelkelés]] volt a novemberi forradalom kiindulópontja.
A skagerraki csata volt az utolsó olyan flották közötti nagy csata, melyeket tüzérségi fegyverekkel ellátott hadihajók vívtak. A második világháborúban sorra kerülő csatahajók közti harcokra már csak éjszaka került sor, így Guadalcanalnál (1942) és a Surigao-szorosban (1944), vagy csak kevés hajó vett bennük részt ([[Rheinübung-hadművelet]]).
| |||