„Szentendre” változatai közötti eltérés

658 bájt hozzáadva ,  3 évvel ezelőtt
a (commonsba áthelyezett kép)
A [[népvándorláskor|népvándorlás]] korában a környék nem volt lakott hely. A rómaiak a 4–5. század fordulója környékén feladták a helyet, ezután az 5. századból még vannak sírok, de később valószínűleg lakatlan volt a terület. A [[hunok|hun]] időkből [[longobárdok|longobárd]] leletek kerültek elő, sőt a száz sírhelyes temető egyenesen Magyarország eddig ismert legnagyobb longobárd temetője.<ref name="BSSz">Boros Lajos – Soproni Sándor – Szombathy Viktor: Szentendre, Panoráma Kiadó, Budapest, 2. kiadás</ref> A VII. századból avar ötvöstermékek ismertek, amelyekből egyesek arra következtetnek, hogy [[avarok|avar]] fejedelmi központ volt a környéken.<ref name="Pulszky">Pulszky Ferenc: Magyar Archaeologia, I–II. Budapest, 1897.</ref> A 9. században a feltevések szerint [[Kurszán fejedelem]] használta a római tábor maradványait erődítményként, a hozzá tartozó település pedig mintegy egy kilométerrel északabbra, a mai Pap-sziget magasságában volt. Innen 10. századi sírok ismertek, míg a környéken [[Pomáz]] és [[Csobánka]] területén voltak a jelentősebb honfoglaláskori települések.<ref name="op"/>
 
A helynévanyag is arra utal, hogy Szentendrén ekkor nem volt jelentős település, mivel a környék gazdag a törzsneves településnevekben, míg Szentendre névadása jóval későbbi eredetű. Taksony idején Apor nyári szálláshelye lehetett. Erre egy 1009-es oklevél utal, amelyben a [[veszprém]]i püspökség egy települést kapott [[I. István magyar király|I. Istvántól]]. A település az Apor-patak mentén feküdt, e patakot pedig ma általában a Bükkös-patakkal azonosítják, amely keresztül folyik a mai Szentendrén, a középkorinak pedig déli határa volt. Ez a terület azonban lakott, így régészeti igazolása egyelőre nincs a korai királyság korában létező településnek. Egyes források alapján e környékre lokalizálható egy ''Apurig'' nevű település, aminek névetimológiája alapján egy ''Apor patak'' (Apor ügy) nevű vízfolyás melletti lakott hely képzelhető el. A környéken azonban négy jelentős patak is található, a [[Dera-patak|Dera]]-, [[Bükkös-patak|Bükkös]] (korábban ''Bela-voda''), Öregvíz (vagy ''[[Sztaravoda-patak|Sztaravoda]]'') és a [[Sztelin]] (régebben ''Pismány-patak''), ezenkívül az [[1872]]–[[1884]]-es harmadik katonai felmérés térképe alapján egy ma már jobbára kiszáradt vízfolyás is jelentős volt, a Dömörkapui patak. Nem dönthető el, hogy az Apor patak melyikkel lenne azonosítható. Ugyanezen a településen [[I. András magyar király|I. András]] Szent Vazul-rendi görög szerzeteseket telepített le, akik a Szent András kolostort alapították. Apátságukat 1221-ben a bencések vették át.<ref name="op"/> Egyes elméletek szerint a város neve is I. András királyra, illetve a Szent András kolostorra utal.<ref name="BSSz"/>
 
A [[12. század]]ban már a [[veszprém]]i püspökség oklevél-kiállító székhelye Szentendre. Neve ''Fulco deák'' (valójában „hospes”, püspöki írnok) [[1146]]-ban ''Sanctus Andreas''ban kelt végrendeletében, amelyet [[II. Géza magyar király|II. Géza]] király erősített meg, fordul elő először. Fulco életútjáról kevés adat ismert, ezek alapján külföldről vándorolt be a Magyar Királyságba és Álmos herceg szolgálatába állt klerikusként. Később Szerafin esztergomi érseknek és több veszprémi püspöknél szolgált, és a későbbiekben oblatus lett, a bencés rend pannonhalmi Szent Márton monostorához csatlakozva, anélkül, hogy szerzetes vált volna belőle. A végrendelete és birtokai alapján nem bizonyos, hogy a testamentum megírásának alkalmi ügyénél más szálak is Szentendréhez kötötték volna: amennyiben rendelkezett volna szentendrei birtokokkal, a végrendeletében bizonyosan belefoglalta őket.<ref>Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: A középkori múlt. In: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Szerk. Erdősi Péter - Majorossy Judit, Szentendre, Ferenczy Múzeum, 2014. 206.</ref> A pannóniai ''Ulcisia Castra'' és a honfoglalás kori település, valamint ''Apurig'' és ''Szent András'' városa között nem kimutatható településkontinuitás. A 12. századi városmag a korábbi római őrtoronyhoz képest a Bükkös patak másik oldalán települt a ma is meglévő Szent András-templom köré. (Ma [[Keresztelő Szent János-plébániatemplom (Szentendre)|Keresztelő Szent János-plébániatemplom]].)
 
Az [[Árpád-ház]] idején udvarhely lett, vagyis a vándorló királyi ház egyik szálláshelye. A többi ilyenhez hasonlóan itt is egy templom, és a közelében épített királyi szállás képezte a városmagot. Az Árpád-kori templom a [[Bükkös-patak]] mellett álló dombon épült, a patak és a domb között helyezkedett el az erődített udvarház, amely feltehetően a mai Városháza helyén, vagy a közelében állt. A patak másik oldalán található a Kálvária, a fallal körülvett templomdomb keleti oldalán pedig az első magánházak épültek fel. A 13–14. században (1318-ig) főesperesi székhely is volt. Szentendrének ekkor különböző árumegállító és vámjogai voltak, a szentendrei polgárok vámmentességet élveztek Buda és Esztergom között. 1318-ban [[I. Károly magyar király|Károly]] elvette a veszprémi püspökségtől a birtokot, a főesperességet Budára költöztette, és Szentendre az [[esztergom]]i érsek fennhatósága alá került. 1342-től bencés nagykáptalan, ennek kolostorában halt meg 1385-ben [[II. Károly magyar király|II. Károly]]. A kolostor helye egyelőre ismeretlen. 1493-tól pálos perjelséggé alakult. A régi térképek Sanct Andreas Closter néven említik Szentendrét, ami arra utal, hogy a vásárváros alakult a kolostor körül és nem fordítva, a város területének jó része egészen a 16. század végéig a pilisi cisztercita rend tulajdona. A 16. századból származik egy záloglevél, amely szerint a Bükkös-patak mentén már álltak vízimalmok, amelyek később is a szentendrei ipar fontos részét képezték, valamint szintén I. Károly korabeli dokumentumból tudjuk, hogy elsősorban hajó- és szekérépítéssel foglalkoztak a helyiek.<ref name="op"/>
4

szerkesztés