„Autóbusz” változatai közötti eltérés

Miközben a kerekes járművek folyamatosan fejlődtek, egyre szélesebb körben nőtt meg az igény arra, hogy nagyobb távolságra közlekedjenek. Természetesen, mivel a közlekedési eszközök mindig is drágák voltak, nem volt lehetséges, hogy mindenki birtokoljon valamilyen járművet, ezért kialakult a bérkocsi rendszerbérkocsirendszer, amely a tömegközlekedés elődjének tekinthető. Két városban alakult ki nagy kínálat [[Európa|Európában]]: [[London]]ban és [[Párizs]]ban. Nem véletlen, hogy ezek a városok most is jelentős és fejlett tömegközlekedési hálózattal rendelkeznek. Hamarosan a városközi „bérközlekedés” is beindult, ennek lebonyolítói a postakocsik lettek. [[Egyesült Királyság|Nagy-Britanniában]] [[gőzbusz]]ok is közlekedtek ilyen távolságokon, ezek hintóra emlékeztető járművek voltak azokéhoz hasonló ülőhelyekkel és kocsikerekekkel.

Az egyik legnagyobb lépést a buszok fejlődésében az első motoros busz elkészítése jelentette. [[Karl Benz]] első autóbusza 5 [[lóerő]]s, 2650 cm³-es motorral rendelkezett, és mintegy 20 km/h volt a maximális sebessége. Hamarosan egyre több és több országban növekedett meg az igény motorosa járműgyártásramotorosjármű-gyártásra, megjelennek a mai napig nagy márkák, mint a [[Mercedes-Benz]] után a [[Volvo]], a [[Scania]], a [[Renault]], illetve a 20. század elején az Heuliez, a [[Setra]], a Steyr és a már az [[MAN SE|MAN]] által felvásárolt Büssing.

Az elkövetkező években temérdek rendkívül különböző buszt hoznak létre, köztük rengeteg érdekességgel. A [[1970-es évek|70-es években]] már úgy gondolhatták, hogy mindent feltaláltak, ami busszal kapcsolatos, amikor [[1976]]-ban a Neoplan óriási újítást vezet be: elkészül az első alacsony padlós busz, az N 814. Egy jó darabig nem ismerik el a technika előnyét, de a [[1980-as évek|80-as évek]] közepétől fogva sorban az összes buszgyártó elkészíti alacsony padlós buszát, mire [[1989]]-ben a Neoplan már alacsony padlós csuklós buszt gyárt le (N 421 NG). Az alacsony padlós technika még mindig nem tökéletes, ezért szinte évente jelennek újabbnál újabb megoldások. Az első alacsony padlós csuklós busz, amit sorozatban gyártottak, az [[Ikarus 417]] volt. Sajnos a gyárral együtt a busz is a feledés homályába merült már...

A másik fejlődési irány a jármű meghajtási módjának fejlődése. Ebből is a legjelentősebb áttörések az üzemanyag változásában figyelhetők meg. A korai benzines buszok után szinte csak dízel buszokatdízelbuszokat gyártottak, mivel ennek technikai paraméterei rendkívül előnyösek: nagy teljesítményű és nyomatékú, viszonylag kompakt a motor. Azonban próbálkoztak egyéb meghajtásokkal is a költség- és a városi légszennyezettségvárosilégszennyezettség-csökkentés érdekében. Ezért találták ki a [[trolibusz]]t ([[1930-as évek|30-as évek]]), a földgázbuszt ([[1971]]), az elektrobuszt ([[1967]]) illetve a dízel-elektrobuszt ([[1977]]), majd a hidrogénbuszt is elkészítették ([[1994]]), legvégül [[1998]]-ban az első üzemanyagcellás buszt is, amely egyelőre a legmodernebb, legkörnyezetkímélőbb megoldásnak tűnik.

A legtöbb busz kéttengelyes kivitelű, ahol a hátsó tengely kapja a meghajtást, de gyakoriak a háromtengelyes buszok is, amiknek dupla hátsótengelye van. Az ilyen ikertengelyeknek legtöbbször az első tengelye a meghajtott, míg a hátsó kormányzott, ami kanyarodáskor ellenkormányozódik, csökkentve a busz kanyarodóív-sugarát. Háromtengelyes buszok főleg a turista-, az emeletes turista- és a hosszú távolsági autóbuszok. Ritkábban négytengelyes buszok is előfordulnak, itt az előbbi hátsó ikertengelyt az első, rendesen kormányozódó ikertengely egészítik ki.

A fel- és leszállás a városi buszok esetében a járda felőli oldalon kialakított nagyobb ajtókon történik, amik harmonikaszerűen, ráncajtós kivitelben, vagy bolygóajtósan nyílnak, amikor az egész ajtó mozog. A ráncajtó főleg régebben volt gyakori, manapság a bolygóajtó az elterjedt ajtótípus. A távolsági és turistabuszok egy vagy két bolygóajtóval rendelkeznek.

Az emeletes buszok két szinttel rendelkeznek, melyeket egy vagy két lépcső köt össze. Emeletes busz a városi és a turistabuszok közt is van, előbbire ismert példa a piros [[london]]i emeletes busz, de [[Hongkong]]ban és [[Berlin]]ben is használnak emeletes buszokat a tömegközlekedésben. Emeletes turistabuszokat nemcsak a turizmusban, hanem helyközi viszonylatokban is használnak bizonyos országokban. Turistabuszok esetén csak az emeleten található utastér a busz teljes hosszában, az alsó szinten lehet csak a vezetőhely, ahol a buszvezetőn kívül esetleg az idegenvezetőnek van még helye. Ez esetenként lehet kis társalgó helyiséggeltársalgóhelyiséggel kiegészítve, de lehet rendes utastér is, ám ez is csak a busz bizonyos hosszáig, hogy a fennmaradó helyen a WC, a minikonyha és a poggyásztér kapjon helyet, mivel itt már nincs annyi szabad hely, mint egy csak magasított utasterű busz esetében. Ha alul csak a sofőrrész található, jelentős poggyászteret lehet kapni, de utasterekkel ez értelemszerűen csökken, ezért az emeletes turistabuszok gyakran viselnek lámpákkal szerelt, hátizsákszerű síboxot a hátfalukhoz rögzítve, vagy vontatnak utánfutót, ahol elférnek az utasok csomagjai. Síbox mindenféle turistabuszhoz rögzíthető a csomagtér növelése végett, ezek lehetnek univerzálisak, de gyakoriak a márkaspecifikusak is, amik egy adott márka típusához készülnek a busztípussal megegyező lámpatestekkel és dizájnnal. Az emeletes turistabuszok szinte kivétel nélkül háromtengelyesek, de négytengelyes is akad belőlük.

A mini- vagy midibusz a normál méretű buszoknál kisebb méretű autóbusz -kategóriákat jelöli, bár a nagyméretű busztípusoknak is léteznek az átlagosnál rövidebb változatai. A mini- vagy midibusz kisebb csoportok fuvarozására vagy a tömegközlekedésben, kis forgalmú városi vonalakon használjákhasználatos, gyakran olyan utakon, ahol egy normál méretű busz nehezen vagy sehogy sem tudna manőverezni. Az ilyen buszokat nemritkán kisteherautókból vagy furgonokból alakítják ki erre szakosodott építőcégek, ez utóbbiak is lehetnek háromtengelyesek, de vannak külön ilyen kategóriára szakosodott típusok és gyártók.