„Blato (Mljet)” változatai közötti eltérés

[[Dubrovnik]] városától légvonalban 51 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 6, közúton 9 km-re északnyugatra, a [[Mljet]] szigetének közép-nyugati részén, a termékeny Blatsko polje (Blatoi mező) mellett fekszik.

Blato területén már ősidők óta élnek emberek. A Blatoi mező felett található Blato Mala és Blato Velika barlangok az őskori ember lakóhelyei voltak. Az itt élt első ismert nép az [[illírek]] voltak, akik az [[i. e. 2. évezred]]től fogva éltek itt magaslatokon épített erődített településeken és kövekből rakott halomsírokba temetkeztek. Halomsírjaik megtalálhatók a település határában a Blatoi mezőn és Crna kladán több helyen. Ivanje polje szélénél is állt egy erődített településük. Az illírek [[i. e. 35]]-ig uralták a térséget, amikor [[Augustus római császár|Octavianus]] hadai végső győzelmet arattak felettük. A [[Nyugatrómai Birodalom]] bukása után [[493]]-tól a [[keleti gótok]] uralták a szigetet. [[535]]-ben Mljet Dalmáciával együtt a [[Bizánci Császárság]] uralma alá került. A horvátok ősei a [[7. század]]ban érkeztek Dalmáciába és csakhamar megalapították első településeiket Mljet szigetén is. Blato ezek közül harmadikként jött létre a termékeny Blatoi mező szélén a mocsaras Blatina-tó és ivóvízforrások közelében. Maga a település is erről a sáros tóról (blato = sár) kapta a nevét. A települést már a [[10. század]] közepén említik. Szent György tiszteletére szentelt első temploma a [[11. század]]ban épült, ma már csak a romjai láthatók.

Mljet a [[12. század]]ig maradt Bizánc fennhatósága alatt, keleti részén már ekkor a Neretva völgyéből érkezett horvát népesség lakott. A [[12. század]] közepén a raškai uralkodók terjesztették ki uralmukat a szigetre, mely a zahumljei herceg fennhatósága alá került. Az akkori herceg Deša [[1151]]-ben a szigetet a pulsanoi bencéseknek adományozta. Ekkor épült az innen nyugatra levő Veliko jezero tóban fekvő kis a Sveta Marija-szigeten a bencés kolostor. [[1410]]-től a szigettel együtt a [[Raguzai Köztársaság]] része volt. [[1806]]-ban Dalmáciával együtt a Raguzai KöztársáságotKöztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után [[1815]]-ben a berlini kongresszus Dalmáciával együtt a Habsburgoknak ítélte. 1857-ben 107, 1910-ben 160 lakosa volt. Lakosságának maximumát 227 fővel 1931-ben érte el. Jelentőségére jellemző, hogy egykor iskolája is volt, amely azonban ma már nem működik. [[1918]]-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később [[Jugoszlávia]] része lett. A település [[1991]]-től a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben 39 lakosa volt. Lakói főként szőlőtermesztéssel, mezőgazdasággal foglalkoznak.

Blato egy rendkívül termékeny mező szélén, hegyektől védett helyen, források közelében fekszik. Fekvése kedvező feltételeket biztosít a mezőgazdaság fejlődéséhez, különösen a szőlőtermesztéshez. A közeli Blatina-tóban sok az [[angolna]], mely a téli időszakban megdermed, így könnyű a halászata és szintén jelentős táplálékforrás. A helyi lakosság a 4  km-re fekvő [[Kozarica (Mljet)|Kozarica]] kikötőjén keresztül jut el a legközelebbi nagyvárosba Dubrovnikba.