„Sárköz” változatai közötti eltérés

A '''Sárköz''' tájegység Magyarországon. Kistáj besorolású, határai: északon a [[Mezőföld]], keleten a [[Duna]], délen a [[Sárvíz (Fejér megye)|Sárvíz]], nyugaton a lösszel borított Dunántúli dombvidék Szekszárd-bátai része. A szűkebb értelemben használt ''Sárköz néprajzi kistáj'' fogalmáról lásd a [[Sárköz (néprajzi táj)]] szócikket!

 

[[Kép:Sárköz.JPG|jobbra|bélyegkép|250px|A Tolna megyei Sárköz, mint földrajzi táj]]

A Sárköz a Duna-vonal, Budapest-Drávatoroki morfológiai törésvonaltól keletre, feltöltött pleisztocénkori síkság. A feltöltődésben főszerepet játszottak a folyóvizek ([[Duna]], [[Sárvíz (Fejér megye)|Sárvíz]], [[Lajvér-patak|Lajvér]] stb.) üledéke és az ezekből keletkező holtágak, mocsári állóvizek.

 

*A tolnai dombvidék<ref name="pataki">{{cite book|last=Dr. Pataki|first=József|title=A Sárköz természeti földrajza|location=Szekszárd|year=1954}}</ref>

 

A Sárközt fiatal, negyedkori üledékes kőzetek építik fel, amelyek vastagon (20-50 méter) rakódtak le, északról dél felé. A sok folyómeder felépítése eltér az állóvizekétől. A [[Duna]] árterén az iszap, a homok, valamint a homokos iszap váltogatják egymást és a lecsapolásnak köszönhetően keletkező kiváló minőségű zsíros talaj a Sárköz gazdaságának főforrása.

 

A Kárpát-medence területén húzódó [[Variszkuszi hegységrendszer]] a táj vonalainak kiépítésének adta meg az első lépést. A süllyedésben részt vett gránit-rög a [[miocén]]ba kiemelkedett és szárazulattá vált. A rátolódott [[triász]] és [[Pannon-tenger|pannon]]-rétegek az Alföld süllyedésében nem vettek részt, így fennmaradtak.

 

A területen található ásványkincsek egy csoportból kerülnek ki: a szénhidrogének közül. A vidéken elsősorban az építkezésnél közvetlenül használható nyersanyagok:

*homok

Hasznosítható még a mezei mészkő és a kaolin (hidrotermális hatásokra elbontott riolittufa).

 

A Sárköz keleti peremén a Duna 67&nbsp;km hosszan folyik, melybe több csatorna és vízfolyás torkollik.

 

A Duna vízminősége általában kielégítő, a Sió viszont nagyon szennyezett, ami esetenként rontja a Duna vízminőségét is. Szekszárd kommunális szennyvizei a Szekszárd–Bátai-főcsatorna vízminőségét teszik gyakran kritikussá.

 

 

A Sárköz fő folyója, a Sárvíz a [[Bakony]] alján eredt. A [[középkor]]i adatok szerint széles, mocsaras partok között mozgó víz volt, ami a [[Székesfehérvár]] körüli [[Sárrét (Mezőföld)|Sárrét]] a vizét vezette le dél felé. Fele útján, [[Simontornya]] tájékán vette fel a [[Kapos]] és a [[Sió]] vizét, és [[Szekszárd]]nál érte el a [[Szekszárdi-dombság]]ot. Ennek alján elkígyózva, Bátánál ömlött a Dunába és így adott nevet a Sárköznek. Már a [[rómaiak]] idején összekötötték a Balatonnal; a római utak hídjai és a töltések is lassították a folyó útját, majd a középkorban az ember többféleképpen is jelentősen beavatkozott a vízrendszerbe: mocsárvárakat, vízimalmokat, halastavakat épített. A malmokhoz nem építettek külön malomárkot, hanem a főmedret sáncolták el, gátak közé szorítva a vizet. A halastavak a böjtök miatt váltak jelentőssé. A beavatkozások eredményeként a Sárvíz és mellékágai elzátonyosodtak, elsekélyesedtek. Joggal mondják a középkori oklevelek a Sár mellékét mocsárnak.

 

A Sárköz, mint peremtáj nemcsak felépítésben, szerkezetében, morfológiájában határ, hanem éghajlatilag is. A napfénytartam: 2000-2050 óra/év között alakul. Ez a terület pedig az ország egyik legnapsütöttebb része. A kistáj éghajlata mérsékelten meleg–mérsékelten száraz. Az éghajlati–időjárási elemek (a hőmérséklet, a napfénytartam és a csapadék) átlagértékei a déli területeken általában magasabbak, mint a északin. Az évi középhőmérséklet északi részén 10,5 °C, a délin 10,6–10,7 °C. A csapadék évi mennyisége 600–650&nbsp;mm.

 

Telente sokévi átlagban 33–35 napig borítja hó a talajt, a hótakaró legnagyobb vastagsága 23–25&nbsp;cm. Uralkodóan északnyugati szél fúj, utána leggyakoribb a déli szél.

 

A talajtakaró 98%-át [[réti talaj]]ok teszik ki. Ezek gyengébb minőségű agyagos-vályogos réti öntéstalajok, amelynek mintegy harmadrészén erdőgazdálkodást folytatnak, kb. a felén pedig szántóföldi termelést. A magasabb térszíneken termékenyebb [[réti csernozjomok]] is előfordulnak, ezeken szántókat és a településeket találjuk, a táj legészakibb végén, a parti dűnéken, kis területen humuszos homoktalajokat is találunk, egy részükön szőlőtermelés folyik. A kistáj nyugati szegélyén, ahol a szomszédos dombsági területek kezdődnek, barna erdőtalaj is előfordul, amit jórészt a települések foglalnak el.

 

A Sárköz területe bővelkedik természeti értékekben. Ezek közül hazai és nemzetközi szempontból is legjelentősebb a Duna hullámterét elfoglaló [[Gemenc]]i-erdő, a part állatvilága, különösen a madarak. Nagy értéket képvisel még a bogyiszlói orchideás erdő.

 

*[[Fehér sarkvirág|Kétlevelű sarkvirág]]

 

{{csonk-szakasz}}

A Sárköz tulajdonképpen az [[Alföld]] nyúlványa a [[Tolnai-dombság]]ban. Aljzatát a két folyó töltött fel – főképp a Sárvíz, amely iszapos hordalékát nem tudta elvinni a Dunába, hanem itt rakta le.

A Sárköz keleti szélén folyó Duna a szabályozása előtt szeszélyesen kanyargott, sűrűn váltogatva medrét és így széles sávban kísérte holtágakkal össze-vissza szabdalt ártér; a nyugati felét pedig a [[Sárvíz (Fejér megye)|Sárvíz]], valamint a Báta és [[Kis-Duna]] kanyargó ágai szelték keresztül-kasul, amelyek a maguk hordta iszap és sártengerben alig találtak utat a Dunába. Ezeknek a folyóknak az áradása minden évben bekövetkezett – néha többször is –, és ilyenkor beláthatatlan területek kerültek víz alá.<ref name="kovacs54" />

 

A terület legkorábbi emberi leletei a fiatalabb [[neolitikum]]ból (csiszoltkő-korszakból) valók: az ősember a hegyek lábánál és a régi Sárvíz partján telepedett meg, elsősorban [[halászat]]tal és vadászattal foglalkozott. A telepektől kissé távolabb vadfogó vermeket tártak fel, a [[lengyeli kultúra|lengyeli]] és [[péceli kultúra]] ([[Baden]]) leletei kerültek elő, feltűntek az első festett cserépedények is.

 

A [[bronzkor]] embere már mélyen behatolt a mocsárvilágba. A Sárköznek szinte minden kiemelkedő pontja lakottá vált, s ezeken lakóhelyek nyomai, urnatemetők és hamvasztásos sírok kerültek elő.<ref name="katonaimre">{{cite book|last=Katona|first=Imre|title=Sárköz|location=Budapest|year=1962}}</ref>

 

E tájon a [[kelták|kelta]] volt az első, név szerint is ismert nép. A Sárköz peremén nagyobb települések létesültek. Amikor a rómaiak a Krisztus utáni első században birtokukba vették a Dunántúlt, különös fontosságot nyert e terület, mivel a dombsor alján építették meg azt a főutat, amely [[Aquincum]]ot ([[Óbuda (városrész)|Óbuda]]) [[Mursa|Mursával]] ([[Eszék]]) kötötte össze és [[Róma|Rómába]] vezetett. Kiépültek az utak, az erődrendszer, tovább fejlődött a gazdasági élet is.<ref name="katonaimre"/>

 

Az [[5. század]]tól rövid időközökben különféle nomád népek követték egymást: a Sárközben legeltettek és halásztak, és az ide nyíló völgyekben temették el halottaikat. Kerültek elő [[hun]] és [[avarok|avar]] leletek is. A honfoglaló magyarok feltehetően egy aránylag sűrűn lakott, szláv–avar lakosságú területet hódítottak meg, maga a sárközi mocsárvilág azonban lakatlan volt.

 

A honfoglalást követően besenyők telepedtek meg itt. A helynevek és okleveles adatok alapján Győrffy György ezt írja: „A korai besenyőségnek tekintélyes kiterjedésű településterülete húzódik itt le, a Duna menti mocsarakban. Központja kb. a mai Sárköz…”<ref>Győrffy György: Besenyők és magyarok. Bp. 1940. 416-418., 491-492.</ref> Az itteni [[besenyők|besenyő]]ség már a [[12. század]] folyamán teljesen elmagyarosodhatott.

 

A pogánylázadások leverése és nemzetségi társadalom felbomlása után a Sárközt egyházi adománybirtokként a [[pécsvárad]]i, [[szekszárd]]i és [[Báta|bátai apátság]], valamint a váci káptalan kapta. Az apátságok birtokai széles sávban úgy helyezkedtek el egymás felett a Duna mentén, hogy a birtoktestek kiterjeszkedtek az árterületre és a dombvidékre is, azokat összekötötték, egybefoglalták. Ez az elv a középkor folyamán abban is kifejezést nyert, hogy birtokcsere, zálogosítás stb. alkalmával az ártér és dombvidék falvait összetartozó részként kezelték. A középkorban a szorosan vett Sárközhöz, azaz a Sár és Duna közti területhez szorosan kapcsolódott a Sárvíz és a szőlőhegyek közti, a belső területekkel szervesen összefüggő, teraszos terület.

 

A középkorban az elmocsarasodás mesterséges okai felerősödtek: főleg a földművelés térhódításával nőtt meg a malomgátak száma. A folyó egész szélességén keresztülfektetett rőzsegátak akadályozták a víz szabad folyását, és a gátak mögött felduzzasztották a folyót. A megrekedt vízből lerakódó hordalék elzátonyosította és elsekélyesítette a medret. A víz gyakran áttörte partjait, és elárasztotta kétoldalt a környéket. Melegebb időben leapadt ugyan a vízszint, de a mélyebb területeken rengeteg tócsa, láp, zsombék, nádas és mocsár maradt vissza.<ref name="kovacs54" />

 

*[[Györffy György]]: Besenyők és magyarok. Bp. 1940.

*[[Katona Imre (néprajztudós)|Katona Imre]]: Sárköz. Bp., 1962.

*[[Szakály Ferenc]]: Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526–1566), Tanulmányok Tolna megye történetéből II. (Szerk.: Puskás Attila). Szekszárd, 1969 5-85.

 

*[http://www.csatolna.hu/hu/tolnamegye/muemlek/decssk.shtml A Sárköz népi építészete, fotók]

*[https://web.archive.org/web/20090614130544/http://gutenberg.igyfk.pte.hu/edok/szekszard/sarkozmultja.htm Dr. Horváth Béla: ''Sárköz múltja'']. In: Endrédi Lajos (szerk.): ''Szekszárd vidékének természeti és kulturális környezeti értékei''. [[Pécsi Tudományegyetem#Illyés Gyula Kar|PTE Illyés Gyula Főiskolai Kar]], Szekszárd, 2001

*[https://web.archive.org/web/20060721183001/http://neprajz.jpm.hu/?menuID=3&cikkID=343 Sárköziek Baranyában], [[Janus Pannonius Múzeum]], 2006

 

{{források}}